Morelli-rendszerű árkok kiásása és megépítése.--A halhatatlan gulyás
dicsérete.--Ágyúmoraj észak-nyugat felől.--Shrapnelek világítanak az
éjszakában.--Varga őrmester örömhírt hoz.--Apró pontok mutatkoznak a
láthatáron.--Varga őrmester kegyetlenül haragszik, de később megbékül és
ragyogtatja csodálatos fegyverművészetét.--Shrapnelt kapok a
ballábamba.--A század tovább vonul észak felé,--engem ott hagynak.
A következő nap délelőttjén több ízben végigjárta az egész frontot és
ismételten is alaposan kioktatta az embereket, hogy milyen egy
becsületes »Schützen-Graben.« Tudta minden ember, hogy milyen, de azért
úgy hallgatták a recsegő magyarázatot, mintha most hallanának a dologról
először életükben. Az öreg úr ugyanis szerette, ha nagyon figyelmesen
hallgatják. A legfigyelmesebben fülelő, vagy fülelni látszó, legényeket
ilyenkor egy-két jóféle cigarettával is megajándékozta.
Az ebéd gulyás volt. Mozgókonyhát még nem kaptunk, a dicső gulyás tehát
csak rendes üstökben főtt meg, de így is nagyszerű volt az ő messze
illatozó pompájában. Hát én most is azt mondom, amit mindig makacsul
állítottam--nincs ennél nagyszerűbb étel a világon! És ami fő: bárhol
van is rá szükség, korlátlan mineműségben főzhető meg. Mi a magunkéba
aznap például a következő kincseket adjusztáltuk bele: paprikát, borsot,
sót, krumplit, répát, sok hagymát, apróra vágott szalonnát, lebbencs
metéltet, zellert, két marék pórit. E kincsek javarésze a porrá égett
tanya veteményes kertjéből került ki, ahol a legények szemlét tartottak
a még használható kerti vetemények felett. Találtak néhány érett
paradicsomot is. Elhozták, betettük a gulyásba. Találtak vagy félmarék
gyömbért is. Azt is elhozták, betettük a gulyásba. Látnivaló, hogy a
gulyásba mindenfélét be lehet tenni, csak annál nagyszerűbb lesz tőle.
És meg lehet tőle vonni--a hagymán kívül--akármit, felséges íze és
menyei illata az éhes ember előtt ugyanaz marad. Ezért első étele a
világnak a gulyás.
Morelli kapitány úr kétszer is hozatott magának belőle, nemkülönben Nagy
főhadnagy úr is,--csak Schultz hadnagy nem kért a világ első ételéből,
mert hogy az neki »erős«. Nem állta finom szája a paprikát. Hát hiszen
paprika volt benne--az igaz. Azonban ki látott becsületes magyar gulyást
paprika nélkül, ha egyáltalában van kéznél ebből a szép piros
gyönyörűségből? Az ember nagyokat köszörül tőle a torkán, de örömmel
eszi és boldogan törölgeti kicsorduló könyeit élvezet közben. A mi
örökké finom és előkelő Schultz hadnagyunk egy doboz szardiniát
menázsizott és megevett hozzá két nagy karéj »komiszt«. Vajjon mit
gondolhattak azok a szintén finom halacskák, amikor hófehér zsemlék
helyett komisz baka-prófunttal kerültek össze?
Ebéd után tovább folyt a munka.
Dolgoztunk egész esti alkonyatig, amíg mindenki elkészült a maga árkával
és letehette az ásót.
Este hét óra tájban végre én is sarokba állíthattam a magamét és
elindulhattam vízért a velünk szemben levő leégett tanya kútjához. Ez a
kerekes kút Isten csodájára nem pusztult el a tüzes pokolban, amely itt
néhány óra alatt mindent elpusztított, amit egy szorgalmas család évekig
tartó munkával megalkotott. Romhalmaz, korom és szürke hamu az egész.
Ezért fáradtak, szegények? Semmi szükség nem volt rá, hogy ezt a
magányos tanyát felégessék, az meg épen hajmeresztő gazság, hogy egy
öreg asszony és egy kis gyermek kivételével kiirtsák az egész ártatlan
családot. Amilyen igaz, hogy a gulyás a világ első étele--épen olyan
szent igaz, hogy a kozák a világ utolsó katonája.
Vacsorára a fejedelmi gulyás maradékát fogyasztottuk el. Jutott belőle
elegendő porció mindenkinek vacsorára is. Kár is lett volna minden
cseppért, bármint vélekedik is róla Schultz hadnagy úr.
Szakaszom parancsnokát Varga Ferencnek hívták és tartalékos őrmester
volt. A polgári életben igen jóravaló és igen értelmes lakatosmester, a
hadi dolgokból azonban már rég »...rausgekommén«, amint Nagy főhadnagy
féltréfásan mondani szokta. Nehéz és izmos ember volt századunknak ez az
óriása, mint a vas, amivel dolgozni szokott és csak egy katonai regula
maradt egykori altiszti tudományából: »Meg kell támadni az ellenséget
ott, ahol találjuk és meg kell verni!«--Egészen helyes beszéd. Semmi ok
sem volt rá, hogy a tiszt urak ilyenkor mindig jóízűen nevettek rajta.