Lelkész Ur!
Ön levelet irt a Szózathoz, ezt a levelet a Szózat december 29-iki száma
közölte. Ebben a levélben Ön azt állitja, hogy a magyar zsidóság a
világháboru frontharcaiban számarányán alul vett részt. Állitásához
statisztikai számokat mellékel, állitását s a számok helyességét
érvekkel igyekszik bizonyitani.
Ez az Ön levelének tartalma.
E levél alapján bátor vagyok Önt figyelmeztetni arra, hogy az
akasztásokat törvény szerint Bali Mihály hóhér végzi, az utcákat az
utcaseprők tisztitják, a járókelők besározott cipőjét a főbb utak mentén
nem a trafikosok s nem a füszerkereskedők, hanem a cipőtisztitók
pucolják ki, ha pedig valakinek lyukas a foga és fáj, az nem a
konfliskocsishoz, nem is az ügyvédhez megy vele, hanem a fogorvoshoz.
Azaz: kinek-kinek megvan a maga hivatása s kiki végzi a maga
mesterségét. A »sutor ne ultra crepidam«-tilalom nagyjában érvényes a
társadalmi munkát végző emberek közt. És igen helyes, hogy ez igy van,
sok kontárkodás történne, ha másképp lenne.
Bizony, a cipőtisztitó megkeféli, kenőccsel bekeni a cipőt s
kifényesiti, ellenben a tyukszemet már nem ő vágja, azt átengedi pedikür
elnevezésü távoli kollégájának. A tanár tanitja a diákokat és
diákisasszonyokat, de a peres ügyeiket már nem ő intézi, hanem az
ügyvéd, a betegségeiket nem ő gyógyitja, hanem az orvos. Tökéletesen
kiki csak a saját mesterségéhez ért, amelyet kitanult s
hosszabb-rövidebb időn keresztül gyakorolt – más terrénumokra ha bárki
eltéved, nyilván tökéletlent produkál; de különösen azt szokták az
emberek egymás figyelmébe ajánlani, hogy senki hivatlanul ne
prókátorkodjék.
Milyen baj is származnék abból, ha a latin nyelv tanára vakbélroham
esetén felmetszené a tanitványa hasát. Milyen kevés látszata lenne
annak, ha a sebész tanitaná a leendő mérnököket geometriai analizisre.
De milyen idétlen dolog lenne az, ha az elefánt táncolna, a jegesmedve
kukorékolna, a kakas pedig kukorékolás helyett hajnalban azt mondaná,
hogy pitypalatty!
Ön, lelkész Ur, egyelőre még nem igen érti, hogy miért tartozik mindez
Önre s mi az összefüggés az elmondottam igazságok s az Ön levele közt.
Majd segitek.
A lelkészi teendőket a lelkész végzi. A lelkész tartja az
istentiszteletet. A lelkész oktat a vallásra. A lelkész prédikál és a
lelkész imádkozik. A lelkész megáldja a hiveket. A lelkész ápolja az
Istenbe vetett hitet, inti az elbizakodottakat, megfeddi, de megtériteni
igyekszik az Istent tagadókat, a lelkész vigasztalja a szenvedőket. Sok
mindenféle teendője van a lelkésznek, ami szép s ami lelkészhez méltó.
Akár katolikus, akár református, vagy akár zsidó az a lelkész. A
lelkésznek fenkölt gondolkodásu férfiunak, vallási és erkölcsi
példaképnek kell lennie.
Milyen furcsa lenne az a lelkész, aki például nyilvános mulatóhelyeken
táncprodukciókat végezne. Pedig a parkett-táncosok, akik ezt teszik, egy
cseppet sem furcsák. Milyen furcsa, rettentően furcsa, érthetetlen,
elriasztó, kiábránditó lenne az a lelkész, aki például Bali Mihályt
helyettesitené az ő mesterségében. Mert még az a lelkész is disszonáns
hangulatot keltene, aki, mondjuk, fegyveresen kivonulna a lázongó tömeg
ellen és lőne rá. Ebben a hivatásban elképzelhető a katona, a rendőr és
a védőr, – de a lelkész csak ugy képzelhető el, csak ugy lelkész, ha
kereszttel, vagy imakönyvvel a kezében szeliditő szavakkal fordul a
tömeghez.
Különösen a lelkész az, aki sok mindenféle dolgot nem cselekedhetik,
akinek sok minden, amit más valahogyan még csak megtehet, nem áll jól.
Tagadhatatlan, hogy az emberek a szorosan vett foglalkozásukon kivül
mást is csinálnak. De azért vannak határok, vannak egymást kizáró
funkciók, vannak ütköző felületek. A tanár nemcsak tanit, hanem esetleg
ujságba is ir. Az ügyvéd nemcsak peres ügyeket visz, de esetleg
nemzetgyülési képviselő is és politizál.
De a lelkész nem hord kézigránátot és nem hirdet gyülöletet. A lelkész
nem harcol, különösen rut harcban nem vesz részt. A lelkész nem támad,
nem rágalmaz, nem káromkodik, fenyegető röpiratokat nem ir s nem lelkész
mondta el Szabó Dezső fulmináns beszédeit két esztendő előtt. A lelkész
szeliditeni igyekszik az emberből itt-ott kiütköző fenevadat. A lelkész
meg akarja akadályozni a gonosz cselekedetet.
Már most lelkész létére minek avatkozik Ön bele támadó, feljelentő
félként ebbe az áldatlan perpatvarba, amely itt a zsidókérdésben folyik,
minek akkor, amikor az vérre megy? Lelkészhez méltó volt figyelni azt,
hogy miféle kategóriából halt meg több vagy kevesebb a fronton? Én nem
vagyok lelkész, azaz, hogy a legigazabb lelkész vagyok, én küzdök az
emberiségért, küzdök az igazságtalanság ellen, de az én eszközeimen
kivül állnak az afféle adatok, hogy hány zsidó esett el a
frontharcokban, tiz millió-e, vagy egy se. Kisérjék figyelemmel ezeket
az adatokat az ujságirók, politikusok, publicisták és szociológusok – én
akkor, amikor büntettek elkövetését zsidók ellen istentelenségnek
kiáltom ki, nem vagyok figyelemmel az efféle számokra. Sőt még csak nem
is a zsidókat védem, mert védeném a kinaiakat és négereket is,
kegyetlenség, butaság és gonoszság ellen.
Tetszett volna az antiszemita perbe akkor beleavatkozni, mikor ama
bizonyos dunántuliak, vasmegyeiek, szabad a vásár kiáltással megtámadták
községük zsidait s néhányat megöltek. Tetszett volna akkor megjelenni,
kezét az égre emelni s Isten tiltó parancsát dörgeni. Ez lelkészhez
méltó cselekedet lett volna. De ez a levél! A zsidókat feljelenteni,
bevádolni most, a mai időkben? Én, ha egy zsidó se lett volna a fronton
és én lennék az egyetlen ember, aki ezt tudnám, dehogy mondanám el.
Most!? Isten ments.
Különben, anélkül, hogy csak egy ilyen számokra vonatkozó cikket akár
zsidó, akár keresztény lapban is olvastam volna, anélkül, hogy az e
kérdésre vonatkozó adatokat ismerném, állitom, hogy az Ön számadatai s a
valószinüsitő érvei igen gyengék. A levelében elvégzett szellemi müvelet
valódi hivatlan prókátorkodás, nem sikerült jobban, mint mikor a borbély
fogat huz.
Ne tessék ilyen politikát, ilyen harcias, sőt tudományos kirándulásokat
csinálni, kedves Lelkész Ur! Már ha valami furcsát akar cselekedni,
akkor már inkább csak parkett-táncot tessék valahol járni, még az is
helyénvalóbb lesz.
A levél olvasásakor a levél maga nem lepett meg, csupán az aláirás: »Egy
református lelkész.« Ez kiábránditó volt. Nem lett volna abban semmi
különös, ha Ön azt irta volna, hogy egy bus magyar, vagy: egy haragos
ember, vagy: egy antiszemita. Csak azt ne irta volna: hogy: lelkész. Én
szégyenlem magam a tettéért, mint protestáns vallásban nevelkedett
ember.
Meg vagyok azonban győződve arról, hogy ha ezt a kis szemrehányást
elolvassa, igazat ad nekem és Ön is szégyenleni fogja, amit cselekedett.
Bizonyos vagyok ebben, hiszen már előre voltak efféle balsejtelmei, hogy
majdan szégyelnie kell magát, mert hát nem is irta a levél alá a nevét,
csupán ennyit: Egy református lelkész. Tettét tehát, mint az emberek a
kis piszkos dolgaikat, suttyomban követte el.