Most lássuk a kép fordított oldalát.
Századok óta foly ama csodálatos kereskedés, melyet rendes eszű ember
könnyen mesének tarthat, élő emberekkel.
Amerikai ültetvényes urak, a kik a czukornádat és gyapotot termesztik,
restellik a drága cselédet fizetni, a ki még azonfölül a munkában is
válogat s a gazdájával felesel; hanem e helyett egyszerre bőröstül
csontostul megveszik az egész embert, a ki ilyenformán teljesen
tulajdonukká válik.
Gondolni lehet, hogy olyan bolond ember nincsen, a ki maga-magát eladja,
valakit ott helyben elfogni és elkótyavetyélni pedig egy kissé mégis
minden amerikai levegőben is merész vállalat volna. Ez az
emberkereskedés tehát igy tartatik fenn:
Afrikában a sok apró-cseprő nép szüntelen háborút visel egymással, hol
az egyik, hol a másik fogdossa el ellenfeleit; akkor azután jönnek
emberséges fehér hajósok, a kik tükröket, bicsakokat, üveggyöngyöket meg
pálinkát árulnak: tükörért, bicsakért, egy korty pálinkáért becserélgeti
a diadalmas nép hadifoglyait.
Azután meg a feketék nagyon szenvedélyes játszók; némelyik elveszti
koczkán teheneit, házi szereit, fegyvereit, utóljára saját magát is
koczkára teszi: mikor aztán elvesztette a tételt, őt is nyugodt lélekkel
viszik az emberséges hajóshoz, a ki megtölti érte a nyertes csutoráját
silvoriummal, s az elkártyázottat is a többiek közé teszi.
De még olcsóbban is lehet a portékához jutni.
A furfangos hajósok odacsalogatják a fekete golyhókat hajóikra, azt
mondják nekik, hogy csereberélni akarnak velök; mikor aztán a hajón
vannak, lefülelik őket, s azt sem kérdik: ki fiai voltak? hanem szépen
hurokra fogják, bepréselik őket egy szűk hajófenékbe, egymás mellé, mint
a besózott heringeket, s azzal szépen elvitorláznak velük a szabadság
földére Amerikába, s ott eladják őket rabszolgáknak.
Ezek termesztik azután a dohányt, meg a czukrot, gyapotot s más egyebet,
a mire nekünk szükségünk van.
Az amerikai új Kanahánban volt Francziaországnak is a többi között egy
szép nagy darab földje a tenger közepén, a mit elneveztek Szent-Domingo
szigetének; igazi neve penig Otahayti. A franczia czukorültető urak azt
a vigyázatlanságot követték el, hogy erre a szép szigetre sokkal többet
összehordtak abból a fekete portékából, a mit rabszolga név alatt
árulnak, mint a mennyivel tudtak birni, azok aztán egy szép napon
rátámadtak gazdáikra, leöldösték a telepítvényeseket, s valami Toussaint
Louverture hajdani kocsis vezérlete alatt elkergették az egész szigetről
a fehéreket.
Francziaország oda messze esik; oda nehéz volt katonákat küldeni, aztán
meg épen akkor nagy háború volt Európában, sok sikertelen kisérlet után
kénytelenek voltak megnyugodni abban, hogy a szép Otahayti szigeten
ezentul feketék fognak uralkodni.
Tehát van most a fehér országok sarkában egy valóságos önálló fekete
ország.
E sajátságos fekete népnek azonban egész nemzetiségéből mije sem maradt
egyebe, mint a bőre. Jó egyszerű erkölcsei a franczia befolyás alatt
valami csodálatos vegyületévé váltak az erények és bűnök parodiáinak.
Még nyelvüket sem birják többé, a helyett valami elromlott francziát
beszélnek, itt-amott kirivó néger hangnyomattal.
Azonkívül is mindenben szeretik a francziákat utánozni. Mikor a
francziáknak nemzetgyűlésök volt, nekik is nemzetgyűlés kellett; mikor
Napoleon szétverte a nemzetgyűlést, nekik is kellett diktator, a ki
szétkergesse; mikor a francziák hódítani indultak, ők is háborút kezdtek
a sziget spanyol részével.
Soulouque Faustin oly valóságos fekete szerecsen, a milyet csak valaha
mutogattak. Szája a legvastagabb, orra a legtömpébb, pofacsontjai a
legkiállóbbak.
Született 1787-ben mint rabszolga Viallert ur szolgálatában; még gyerek
volt, mikor a franczia forradalom őt is szabaddá tette.
Tizenhét éves korában katonává lett s négy évig szolgált mint közlegény
a fekete köztársaság hadseregében. Tizenkét év alatt felvitte a
kapitányságig, s ebben az állapotban azután 1840-ig meg is maradt. Hat
év mulva mint tábornokot tisztelhetjük őt, s 1847-ben mint a haytii
köztársaság elnökét; 1848-ban mint császárt.
Felesége, a császárné, hajdan szappant és vereshagymát, meg
mézeskalácsot árult a piaczon s ezt az üzletét még akkor is tartotta,
midőn már Faustin kapitánynyá lett; az ifju koronaherczeg és a bájos
herczegasszonyok pedig nem egyszer verekedtek össze a mosóteknőnél a
creol és mulatt polgárkisasszonyokkal.
Most természetesen mindez szörnyen megváltozott.
Soulouque franczia díszkabátot visel, arany vállrózsákkal, angol
inggallérokat és fején német hálósüveget, mint a társzekeresek,
azonfölül pedig háromszegletű kalapot, körösztbe téve, mint a nagy
Napoleon.
Ő mindenben a nagy Napoleon mintaképe óhajt lenni. A nemzetgyűlést
szétkergette s megtette magát császárnak. A koronázási ünnepélyre nem
készült el a Párisban megrendelt arany korona, tehát a helyett aranyos
papirosból készülttel koronáztatta meg magát.
Holmi ellenszegülő félfeketéket, kik a tökéletes fekete dynastiát nem
akarták elismerni, százával konczoltatott fel; maga sorra járta a
helységeket, s a hol gyanús emberekre talált, azokat megfojtogattatá.
A nagy Napoleon is adott szabad alkotmányt népének, ő is adott. A nagy
Napoleon sem tartá azt meg; ő sem.
A nagy Napoleon is megismerteté a papirospénzzel birodalmát; ő is.
Palotája épen úgy ragyog mindenféle aranyos, bársonyos szőnyegekkel,
miként azé.
Udvari dalidóiba csak a legszigorúbb szertartások mellett lehet bejutni,
elébb a főczeremónia-mester Salamon, leoganei herczeg által bejelentve
és megvizsgáltatva, a szabályszerinti fehér harisnyában és kurta
nadrágban, fekete frakkban, a hogy az Párisban szokás.
A legfeketébb urakat herczegeknek és grófoknak hijják: herczeg Baraczk,
herczeg Párducz, báró Kocsonya és gróf Rozsolis s más eféle nagy
nevekkel.
Minden érdemes hazafi viseli a szent Faustin érdemrendet, mit a császár
alapított.
Az országban útlevél nélkül utazni tilos, s fekete urat az őt illető
nagyságos czím nélkül megszólítani nem tanácsos.
Reggel rendesen a fekete császár hadseregét mustrálja. Vannak granátosai
és vértesei, több tiszt mint közlegény, a kik tarkák ugyan, de
rongyosak.
Igy utánozta Soulouque és az egész haytii fekete ország magas
mintaképét, Napoleont és a franczia nemzetet, szokásaiban, nyelvében,
viseletében és – hibáiban.
De erényeiben nem.
Elvégre a parodia befejezéseül Soulouque a háborúviselés dolgában sem
akarva hátrább maradni Napoleonnál, összegyűjtött mintegy tizezer
embernyi hadsereget, s azzal megtámadá a sziget másik felén lakó színes
köztársaságot.
A szomorújáték vége az lett, hogy a köztársaságiak szétverték a császári
hadsereget és Faustin földönfutóvá lett.
Tehát még ebben is utólérte első Napoleont.
Már most mondjátok meg, melyik volt a kettő közül nagyobb; az a mezitláb
járó királynő-e, ki fekete népe jóvoltáért egymaga állt ki a csatatérre
s meg tudott érte halni, áldva és megsiratva utódaitól? vagy a csipkébe
öltözött kényúr, ki saját uraságáért kiforgatta népét ősi jelleméből,
tette azt idegen népek majmává, s a legelső harczban, mit egy szabad nép
elnyomására indított, elveszté hadseregét, hiú koronáját és nemzete
boldogságát?