Sophronia zokogva borult testvére nyakába. Egy elvonuló érzelemrohamban
végig vonult lelke előtt az élet boldogságának ragyogó álomképe, látta
maga előtt a hízelgő édes apát, ki őt annyiszor nevezte szemei fényének,
ki oly aggódva őrzé még a szellőtől is, és a szerető ifjut, kinek tiszta
szerelme hosszú éveit igérte a jövő boldogságnak. A hölgy szivének ereje
megtört a gyötrő kép alatt, s erőtlenül rogyott testvére keblére, ki
bátor, elkeserült arczczal tartá őt karjai között, mint egy mythologiai
harczias istennő egy más Isten országába tartozó angyalrokonát.
– Siess el innen, szólt a nő, bő himationját testvére vállaira kötve s
arany bálteusát derekára kapcsolva. Bátran mehetsz, hová szolgám vezetni
fog. A cserét senki sem veendi észre, a circus zajos tömkelegében
legkevésbbé.
– Nem. Nem fogadhatom el tőled ez áldozatot; kiálta fel Sophronia
önszive ellen küzdve. Isten tiltja azt.
– A te Istened a szeretet Istene, szólt Glyceria elsötétült arczczal; ha
e szeretetért meg nem mented magad, én esküszöm neked, hogy e nap
borzalmak epochája leend a világra nézve. Én ismerem mindazon átkokat,
miktől a sötétség lényei megborzadnak, miknek kimondására megrendül a
kemény föld és égő üstökösök nyargalnak végig az égen, egymásba veszítve
a föld népeit s sárga döghalált lehelve az élők arczaira. Ha te
megáldozod magadat Istenednek, én megáldozom Rómát az enyimeknek, és
megátkozom azt úgy, hogy a századok csak rongyait fogják megtalálni
királyi biborának!
A halavány hölgy reszketett sötétebb arczú testvérének karjai közt.
Ez nyugodtan erősíté meg testvére hajzatán a fejéről levett anadémot, s
a fátyolt annak arczára vonta.
– Így, most mentve vagy. Ha kérdeni fogják, ki mentett meg? mondjad,
hogy nem ismeréd. Nem akarom, hogy valakinek szive fájhasson miattam.
Hallgasd el nevem.
Sophronia zokogva karolá át testvérét, kinek kebléről nem birt
leszakadni, Glyceria sietteté őt.
– Menj, siess, ne csókolj meg, nem jó engemet csókolnod. Fátum van az én
ajkaimhoz kötve.
És Sophronia mégis megcsókolta őt s azon pillanatban belépett Aevius a
magával hozott testőrökkel.
– El vagyunk árulva! kiálta Glyceria, testével fedezve testvérét, s vad
dühvel kiálta Aeviusra. Ki külde e helyre, nyomorú sycophant? Eltévedél;
ez börtön, nem bacchanál.
– Ez arany kalitka, melyben egy galamb helyett kettőt találok.
– Rakd verseidbe ízetlen tréfáidat, de ne közöld velem, eredj tova.
– Ha velem akarsz jőni, szivesen; de engem az Augustus küldött ide.
Glyceria sietve sugá testvére fülébe:
– El ne áruld, hogy testvérem vagy, mert akkor atyád is veszve van.
S azzal a katonákhoz fordult.
– Vakmerők! Ismertek engem? Én vagyok a rettenetes Glyceria, ki tűzesőt
hozok reátok, mikor táboroztok, ki megárasztom előttetek a folyamokat, s
telet bocsátok nyár közepén hadsoraitokra, hogy elhaltok miatta, mint az
őszi légy. Nem emlékeztek-e már Triviusra? kit haragomban szarvassá
változtaték, s csak akkor adtam vissza emberi alakját, midőn az ebek
által széttépetett; láttátok palotám előtt azokat a testszin kő
karyatidákat, melyek kapuim homlokzatát tartják, mikről úgy tetszik
minden azon menőnek, mintha szemeikkel folyvást utána néznének, azok
ellenem lázadt rabszolganők voltak, kiket egy leheletemmel kővé
változtaték. Akarjátok-e, hogy e falakhoz, mint kőszobrokat állítsalak?
vagy vadállatokká tegyelek, kik holnap a circusban egymást össze fogják
marni? Melyitek meri fölemelni kezét? melyitek mer utamba állani?
A katonák babonás félelemmel álltak félre a delnő útjából, csak Aevius
lépett eléje.
– Mennyei szépségű asszony; fölösleges dolog lenne e fiukat barmokká
változtatnod, de bár változtathatnád kővé az én szivemet, hogy ne érezne
irántad. Most pedig engedd meg, hogy e keresztyén hölgyet az Augustus
szine elé vezessem, ki máskor téged is szivesen lát, de most épen őt
akarja látni. Ha netalán szeretetreméltó boszúdat árva hajfürteimen
méltóztatnál tölteni, az ellen nincs felsőbb parancsom. Fejem és szivem
szolgálatodra áll, de kezeimmel Carinus parancsolt, hogy a leányt
vigyem.
Glyceria hevesen súgá elhalványult testvérének:
– Most már nagyobb irtózat vár reád, mint a halál. De légy erős. Azon
balteus alá, melylyel körülöveztelek, egy éles tőr van elrejtve… római
nő vagy, nem kell többet mondanom.
Azzal megszorítva Sophronia kezét, s Aeviust egy tekintetre sem méltatva
többé, hirtelen elsietett az utat nyitó katonák sorai között.