Telel élet, nagy mindenség, telel a föld és a kék ég. Hópehelykék
hulldogálnak, eget, földet mindenestül bepólyálnak. Rétek, mezők, tócsa
vizek, házak, hidak, erdős hegyek csillogtatják hóleplüket,
szikráztatják sziporkázó ezüstjüket.
Hegyek alján Nyúl-anyóka kis tanyája, nyúlkunyhónak fürgelábú, két
egytestvér nyuszikája. Egyikének szőre fehér, Habfehérnek, másikának
szőre tarka, Tarituppnak.
Ölnyi mély hó kősziklákon, rizset termő síkságokon. Hol kaphatna
Nyúl-anyóka ennivalót, Habfehérnek, Tarituppnak rágnivalót? Fejebúbját
búban, gondban vakargatja, fületövét két kezével kapargatja. Mondja egy
nap nyuszikáknak, tapsifüles fiókáknak:
– Ma lesz napja, útrakelek, holmi egymást hátha lelek.
Fehérszőrű Habfehérke talpraugrik, kérő szóval rimánkodik:
– Hadd mehessek én is veled, hadd járok be messze földet, havas hegyet.
Tarituppos talpraugrik, ő is bízvást bizonkodik:
– Ha elviszed bátyácskámat, engemet is ráadásnak.
– Hűvös, fagyos télhó lehe – inti őket a bölcs szüle –, maradjatok szép
nyugodtan, puhán bélelt vackotokban. Hozok nektek édességet, madárlátta
csemegéket.
Ott elindul Nyúl-anyóka, havat kapál lábanyoma. Hegyeket lép, völgyeket
jár, csemegére, édességre csak nem talál.
Sötét erdő legmélyében lótván futván sűrűjében, félős fejjel, riadt
szemmel hátrafordul s tapsi füle amint hajlik, amint konyul, vándor
vadász rettenetes tűzpuskája, nyílegyenest céloz rája. Nyúl-anyóka
iramodvást iramodik, majd jobbfelé, majd meg balra futván futvást
kanyarodik.
Ám egyszerre rettenetes egy pukkanás, szaladj pajtás, nyuszi pajtás.
Szőreszála borzoltában, erejének kifogytában, hetet havat elfelejtve,
apró lábát nekivetve, nagy fáradtan, elaléltan visszaugrat tanyájába,
puhán bélelt otthonába.
– Farkas koma kergetett meg? Róka néne ijesztett meg? – kérdi két kis
ölbelije.
– Jaj, a vadász, jaj puskája, hegyet völgyet dörögtető durranása. Jaj,
be sajog fülem fele, jaj, hogy nem hall másik fele.
– Hol a füled? Hová tetted?
Füléhez nyúl szegény kis nyúl s elszörnyedve veszi észre, nincs a helyén
balról füle.
– Nincsen fülem balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri térdét,
marja kezét. – Szegény fejem mától fogva, színek-szónak csak a felét
hogyha fogja.
*
Nagy sírásnak, nagy rívásnak neszét veszi áldottlelkű fehér kócsag,
szomszédbeli.
– Mi van veled kis pajtáskám? Miért sírsz rísz én szomszédkám? Miért
fogod, nyomod fejed? Mi baj érte balról füled?
– Erdő mélyén járt anyóka, térdig fagyba, nyakig hóba, keresgélni
rágnivaló édességet, madárlátta csemegéket. Amint egyre bejjebbfelé
bátorkodott, rémületes vándor vadász orvul, rútul rátámadott. Eltalálta
balról fülét, lepuskázta egyik felét.
– Hol veszett el? Hol maradt el?
– Feleúton veszthettem el, hófuvásban hullattam el. Ha valaki
megtalálná, hó alól ha kikaparná.
Áldott kócsag egyet gondol, nekiperdül, fülkeresni azon nyomban
nekilendül.
– Kócsag-apó félfüledet megtalálja – szól Nyúl-anyó reménykedő
nyuszikája.
– Hideg hóból, legmélyéből kikaparja – bizakodik Nyúl-anyóka Tarituppja.
Órákon át, napokon át vigasztalják, Kócsag jöttét szívdobogva lesik,
várják. Harmadik még el se múlott s ím a Kócsag nagybicegve, sántikálva
előugrott. Feje kókkadt, torka szikkadt; szárnya tolla tépett, csapzott,
nagyot nyögött és loholván orrabukott.
– Jaj, a lábam, fele lábam – siránkozik szívettépő fájdalmában s
erőtelen odaroskad anyó mellé, búban, bajban félfületlen társa mellé.
– Farkas-koma kergetett meg, Róka-néne ijesztett meg?
– Mély erdőben, térdig hóban félfüledet megtaláltam; levegőben
rettenetes egy pukkanás, féllábamban fájó sajgás.
– Ó, szegényke, ártatlanka – siránkoznak, sóhajtoznak mindhármasba.
– Jaj, a vadász, jaj, puskája, hegyet-völgyet dörögtető durranása. Jaj,
be sajog lábam fele, jaj, nem léphet másik fele.
– Hol a lábad? Hová raktad?
Lábához kap szegény kócsag s elszörnyedten nézi, látja, nincs a helyén
balról való fele lába.
– Nincsen lábam balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri szárnyát,
marja karját. – Szegény lábam mától fogva, erdők útját csak a felét
hogyha rója.
– Hol félfülem baloldalról? – sopánkodik félfületlen Nyúl-anyóka.
– Hol féllábam balfelőlről? – sopánkodik féllábatlan Kócsag-bátya.
Előugrik, neki-nekibátorodik két fióka, Tarituppos és Habocska;
megszólalnak bátor szóval, emberséges indulattal:
– Elindulunk, útrakelünk, fület lábat, ha addig is, megkeresünk.
*
Ásó, lapát nyúl-kezükben, nagy elszántság kebelükben, elindulnak mély
erdőbe, erdő kellős közepébe. Orr irányban szimatolnak, térdig havat
kapargatnak, közbe-közbe pajkos nótát nótázgatnak:
– Nagy hómező, kis hómező,
Fület, lábat el-befedő;
Félfülecske Nyúl-anyóé,
Félláb Kócsag-apókáé.
– Nagy ásócskánk, kis ásócskánk,
Nyúl félfülét egyre ássák;
Nagy lapátkánk, kis lapátkánk,
Kócsag lábát lapátolják.
Ám Nyúl-anyó félfülére, Kócsag-apó féllábára nem akadnak sehol sehogy a
nyomára. Két egytestvér legjavában tanakodnak, egyre ásnak, lapátolnak,
amint ág-bog nagyhirtelen nagyot roppan és egy vadász, lesipuskás
előtoppan. Két nyulacska alig-alig fordul, perdül s mind a kettő
kézrekerül.
– Minap nem foghattam kettőt, megkaptam most mindakettőt – ugra-bugrál
lesipuskás. Örömében rizsbort iszik, jókedvében így nótázik:
– Nagy puskámat, kis puskámat,
Elpuskáztam fület, lábat;
Két kis nyulat puska nélkül,
Fogtam őket fegyver nélkül.
Fülön fog két apró nyulat s bármennyire rugdalóznak, elkerülnek
vadászházba, lesipuskás erdőmenti otthonába. Félszem néznek jobbra
balra, félfül lesnek neszre, hangra, hát egy falon két szegecske, az
egyiken Nyuszi füle, a másikon Kócsag lába, egymás mellett elsorjázva.
Összenéznek, összesúgnak, nagysuttyomban, jó javában tanakodnak s
hirtelenbe észreveszi a két tapsi, hogy a puskás, lesipuskás jobbszem
vaksi.
– Azért lőtt hát fület balját, azért talált lábat balját, mert
félszemmel csakis balról, balfelől lát – súgja loppal a nagyobbik.
– Nosza gyorsan jobbja felé, meg ne lássa valamikép merrefelé. Te
lekapod anyó fülét, én féllábát a Kócsagét – súgja loppal a kisebbik.
Kapja magát Habfehérke, egyet ugrik, falról anyó félfülével erdő felé
iramodik; kapja magát Tarituppos, egyet ugrik, Kócsag-apó féllábával
erdő felé kanyarodik.
Félszemére vaksi vadász, félszemével balra vigyáz. Kapkod jobbra, ugrat
balra, futkos erre, nyargal arra s addig lohol, addig vizslat, míg
megbotlik, bukfencezik s összeroskad.
Nyúl testvérkék szélvészmódra lótnak-futnak, lágy fészkükbe egy-kettőre
nagy lihegve el is jutnak. Lábat kapott, féllábacskát fehértollú
Kócsag-apó, fület kapott, félfülecskét villámlábú Nyuszi-anyó. Öröm veri
fel a házat, nincs többé baj, nincsen bánat.
Páros füllel most már hallhat Nyúl-anyóka, páros lábbal most már futhat
fehértollú Kócsagocska. Boldog nyulak táncot ropnak, jókedvükben
nótázgatnak:
– Nagy mihaszna, kis mihaszna,
Félszemére vak vadászka;
Fület, lábat lepuskázott,
Két kis nyulat elhibázott.