Ki tanítja az elhagyott virágot kinyilni, melynek magvát vándor madár
vagy eltévedt szellő veté el avar pusztaságba, mely virágot nem látott
soha? Egyedül nő az ott fel vad szél fuvalmainál, meddő füvek között.
Bámulva áll meg előtte a pusztai vad és nem meri bántani, testvérét sem
a pusztai szél, sem a vérivó vad nem látta még soha. És az mégis
kivirágzik, kinyitja kelyhét reggelenként s összecsukja alkonyatkor, s
mikor minden virága lehervadt, megsárgul és elhal, röpülő magvait
széthordják a szelek.
Ki tanítja a szivet szeretni? ki mondja meg neki, hogy a szerelem a
lélek virága, mely nyilni kezd, ha tavaszát érzi? Ki tanítja meg őt
félni a haláltól, mely megjön, ha a virágok lehervadnak? ki tudatja
vele, hogy ama távol kékség, melynek homályába, ha meghal, a virág
röpülő magvait a szellő átviszi: a boldog túlvilág?…