A bölcs Epiphanes a királyfi dőreségének okát mind a persa máguszok
rossz nevelésének és a Zendavesta barbar isteneinek tulajdonítá, s
kereken kimondá, hogy a míg az udvarnál jobb erkölcsök nem fognak
taníttatni, az oltárokon értelmesebb istenségek nem állanak, a kikkel
legalább görögül lehessen beszélni, addig ő hozzá sem foghat Perozes
ujjászüléséhez.
Bahram király ráhagyta, hogy tegye hát a napot és csillagokat a hova
akarja, s oltson el minden tüzet az országban, csak az ő fiában tudjon
aztán lángokat gyujtani.
Epiphanes úgy cselekvék, a persa bálványok elpusztultak a görög istenek
előtt. A nap arany képe helyet adott Apollo szobrának, az emberfejű
szárnyas bikák helyett elkövetkeztek Bacchus és Mercurius képei, úgy
hogy Perozes akármerre fordult, mindenütt e mívelt istenségekkel
találkozék, kiknek mindegyikéről bőségesen tudott kalandokat mondani a
bölcs Epiphanes: melyik hány halandó leányt csábított el? ki hol
istentelenkedett? hogy hajtotta el a más gulyáit? hogy korhelykedett
mindenféle halandókkal; s a mi a nőnemen levő istenségeket illette,
azoknak történeteit a költők előadásai szerint ismerteté meg
tanítványával, kinek mind ezen gyönyörű eseményekre az az észrevétele
volt, miszerint ugyan jó, hogy ezek az urak és asszonyságok istenek
voltak, mert ha emberek lettek volna, nagyon megkergették volna őket a
világban.
A mit pedig legjobban bámult az egészen Perozes, ez az volt, hogy
mindezen görög istenek úgy álltak ott, a hogy őket az Isten
megteremtette; e körülmény legtöbb foglalatoskodást adott figyelmének, s
miután egynehányszor megkérdezé Epiphanestől, hogy nem szokás ezeket
soha felöltöztetni? s mindannyiszor azon feleletet nyeré, hogy az épen a
legidealisabb viselet, fogá egy napon, midőn igen meleg volt, leveté
minden ruháját, s ilyen szép állapotban felsétált a királyi udvarba, még
pedig a királyné termeibe.
Ott, a mint a királyné hölgyei megpillanták, összevissza sikoltozva
futottak szét, a királyné pedig elszörnyedve csapta össze kezeit, s
kapván egy palástot, oda futott Perozeshez, s arczát félrefordítva
nyujtá a palástot fiának.
– Fedezd el magadat.
– Köszönöm, szólt Perozes, nem fázom.
– De gyalázat így mutatnod magadat a világ előtt, öltözetlenül.
– Ha ezeknek az isteneknek nem gyalázat, miért volna az nekem? Ha ezek
előtt nem szégyenlítek magatokat, miért szégyenlitek én előttem? Engem
ismertek, hogy milyen jó fiu vagyok, emezekről ellenben jól tudjátok, mi
nagy gonosztévők voltak, s mégis én előlem szaladtok el.
– De Perozes, az ég csillagaira! te ne hasonlítsd magadat istenekhez;
látod-e, hogy élő ember, én vagy más ilyen formán járna, a hogy te
jársz?
– Hát járjatok ti is így, szólt Perozes vállvonítva s tovább ballagott,
keresztül-kasul sétálva az egész palotán, s kétségbeejtve valamennyi
asszonyszemélyt, a ki csak összetalálkozott vele
A királyné pedig sírva futott Bahramhoz, ezen szavakon kezdve beszédét:
– Fiad bolond.
Bahram király azonban megértvén a dolgot, valamennyi Bacchusra, Venusra
és Apollóra olyan szűrdolmányokat szabatott legottan, hogy a körmük
hegye sem látszott ki belőle. Csak így lehete Perozessel újra felvétetni
öltönyeit.