Nem sokára megindult Marcus Labio propraetor a kisázsiai és egyptomi
legiókkal Zenobia ellen; az ország határán készen várta őket a királyné;
apró előcsaták után előre hagyta őket nyomulni, akkor egész erejével
rájuk veté magát. Hasztalan volt a római légiók összetartása,
harczrendszere, gyakorlottsága a keleti fajok fanatismusával szemben;
mindenütt túlszárnyalva, hátravetve, csatát csatára vesztettek; nem
futottak sehol, de fogytak mindenütt; egy kis csapat maradt csak
utoljára, mely még folyvást küzdve hátrált egész a Bosporusig s ott az
utolsó emberig ellhult, hogy vezérét és az utolsó sast megszabadítsa. A
propraetor egyedül érkezett meg Rómába, elmondva, hogy látta Zenobia
kardját villogni.
A győztes királyné útját virágokkal hinték a népek, kiknek szolgaságát a
legiók vérével letörlé; egész Kis-Ázsia, Egyptom meghódolt előtte, az
országok, miket egykor ősei birtak, örömriadóval üdvözlék az
unokaleányt, ki a régi dicsőséget visszahozta rájuk. S van-e öröm
hasonlítható a dicsőség öröméhez!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Gallienus császárt nem sokára utolérte a római caesarok sorsa. – Orozva
meggyilkoltatott. – Utóda Claudius lett, bátor hadvezér, józan uralkodó,
kinek nem sokára kemény harczai támadtak észak barbar népeivel: a
góthokkal és alemanokkal.
Egy napon ismét római követek jelentek meg Zenobia előtt, Claudius
császár által küldve, kinek szónoka e szavakon kezdé beszédét:
– Üdv neked, kelet királynéja!
Claudius császár azon hizelgő izenettel tisztelé meg a palmyrai
királynét, hogy míg ő nyugaton védi a birodalmat, addig annak fényét
Zenobia tartsa fenn keleten…