Semmi sem oly jó tükre a napnak, mint a kivont kardnak lapja. A sugár,
mely róla visszaverődik: a dicsőség.
Néhány év mulva, hogy Valerián császárral elbukott nyugot dicsősége, a
ki nagy tettekről akart még hallani, kelet felé fordítá figyelmét.
Ott ragyogott két új név, mint két új csillag, sugáraival egymásba
fonódva, Odenath és Zenobia. Az elgázolt tartományok mint boszúálló
nemtőt látták e királyi párt megjelenni, ki lánczaikat feloldá s a
fölöttük czivódó ellenségeket saját országaikba kergette.
Kétszer látta őket Sapor király Ktesiphon kapui előtt, hová futó
seregeit beüldözék, s a római hadseregeken annyiszor diadalmas góthok
dárdái ellen a fejedelmi pár paizsa védte meg Ázsiát.
S a mily messze a férj és nő győzelmeinek híre elhatott, elhatott
szerelmöknek híre is: mindenütt egymásmellett lehetett őket látni,
egymástól elválhatatlanul, a trónon úgy, mint a csaták zajában.
Szerelmök nem volt a galambok szerelme, kik szüntelen turbékolnak,
csókolóznak, hanem a sasoké, kik egy évben csak egyszer szeretnek; hanem
azontúl hűk egymáshoz.
S míg nyugoton Cátó és Scaevola népének elkorcsult utódi asszonyruhákba
öltözve piaczi látványt csináltak a förtelemből, s felforgatva a
természet rendét, kényszeríték a gyönyört undorrá fajulni,
összetévesztve Vénust Cupidóval, addig a tündérregék honában, keleten,
hol lágyabb a szív, forróbb a vér és a napsugár, tudott élni egy nő, ki
még férjében is csak a lelket szerette s a vér indulatait lelánczolva
tudta tartani erős akaratával.
Amott a vénség undorító szenvedélye, itt az ifju szűzesség.
A római nép sóhajtva tevé az összehasonlítást s sajnálta, hogy nem
született barbárnak. És a senatus, melynek soraiba egyik császár
kéjenczeit nevezte ki, másik ugyanannyi számú kancsal, púpos és sánta
vénasszonyt, a harmadik épen jó nyerges paripáit, a patres conscripti,
kiket majd pallossal, majd ostornyéllel, legutoljára épen főzőkanállal
kormányoztak, hódoló követeket küldöttek kelet királyi párjához,
megerősítve őket azon trónban, melyet diadalaik által szereztek vissza
az ellenségtől, ki Róma császárját kitömve tartotta templomában, míg
annak édes fia Gallienus csodálatos rántásokat főzött szakácsaival egy
sorban s kinek midőn hírül hozták Phoeniczia elvesztét, csak azt
sajnálta benne, hogy nem fog több menyhal-ikrát kaphatni onnan, s
vállvonva kérdezé, hogy mit veszt Róma azzal, ha ezentúl az egyiptomi
vásznat s galliai szőnyegeket nélkülöznie kell.