Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót.
Betakarsz-e, rózsám, valami rosz gyolcscsal?
Betakarlak, rózsám, anglia posztóval.
Leszegszesz-e, rózsám, valami rosz szeggel?
Leszegezlek, rózsám, aranyfejü szeggel.
Kikísérsz-e, rózsám, a templom ajtóig?
Kikisérlek, rózsám, örökös házadig.
24. =A legszebb virág.= Ily tárgyu és alkatu költemény ritka, majdnem
páratlan a magyar népköltészetben. Protestans (kálvinista vagy
unitárius) népszellem szüleménye, mert az uri szent vacsora kenyere és
bora ezeknél osztatik ki, mint a Krisztus testének és vérének jelképe.
Az urvacsorát osztó pap a bibliából vett idézetek között hajtja végre e
szertartást: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem.“ „Ez az én vérem, mely
sokaknak bünök bocsánatjára kiontatik.“ Erre czéloz s ily értelemben
veendő a költemény e kifejezése is: „Ez a Krisztus teste;“ „Ez a
Krisztus vére.“ Frivolnak tetszhetik, de nem az, hogy a virág, melyet a
leányok szeretőjök süvegébe tesznek, egy sorba teszi magát a kenyérrel
és borral, a szent jelképekkel. A virág is jelkép, az ártatlanság és
tiszta szerelem jelképe, ezt is szintén a templomba viszik a leányok a
szertartás diszitésére, s csak azután tüzik szeretőjök kalapjára.
25. =Kis Julia.= Hasonlit a Hero és Leander mondájához. Közel rokon vele
egy svéd és hollandi ballada is. A svédben két királyi magzat egymásba
szeret és megigérik, hogy éjjel találkozni fognak. A leány liliomágra
világot tesz ki lámpásnak, hogy a folyón átúszó királyfi tájékozhassa
magát. Egy álnok ember hallotta, mit beszéltek s midőn a királyfi a
vizbe ugrik, hogy átuszsza a folyót, elfujja a világot. A királyfi
eltéveszti az irányt és vizbe fúl. A királyleány megtudván kedvese
halálát, ürügyet keres, hogy a partra mehessen, hol atyja halásza már
kifogta kedvese tetemét. Megajándékozza a halászt és a vizbe öli magát.
_(Schwedische Volkslieder der Vorzeit. Von R. Warrens. Leipzig, 1857.)_
E ballada magyarra is le van forditva Erdélyitől. _(Koszoru. 1863. I.
félév 7. sz.)_ A hollandi ballada a svédnek csaknem másolata, azzal a
különbséggel, hogy itt az álnok férfit egy álnok nő pótolja. _(O. L. B.
Wolff Proben altholländischer Volkslieder. Gräz, 1832.)_ – Figyelemre
méltó, hogy az ó-székely balladákban az igeidők oly nemü, ha nem is
egészen szabályos, használatát vehetni észre, minőt a régi irodalomban
is találunk. Kivált e ballada szabályosan használja a régies igeidőt,
egész e sorig: „Az egyiknek csináltattak.“
26. =A három árva.= Változatai Krizánál I. 170. l. Erdélyinél I. köt.
397. l. Pap Gyulánál _(Palócz népköltemények. Sárospatak, 1865. 6. l.)_
27. =A molnár inasa.= Változata Krizánál I. köt. jegyzetei közt 527. l.
E rendkivül szép költemény alapeszméjét különböző változatban majd
minden nép költészetében megtalálhatni.
28–29. =Ugron János.= Ugy látszik, mindkét változat csak töredék.
Legalább az, ki után az első változatot följegyeztem, ugy emlékezett,
hogy a költemény a leánynak még több hibáját sorolja elő s az elvakult
szerelmes mindegyikre tud mentséget találni. Egyébiránt mind az Ugron,
mind a Torma-család még maig is előkelő nemes családok Erdélyben.
30. =Bándi urfi.= Bándi nem annyi mint Bandi; Bánd, vagy egészen
kimondva Mező-Bánd, falu Marosszéken.
31. =Az áspis kigyó.= Bajos elhatározni, hogy e költemény ballada-e vagy
társas játék; azonban legyen akármelyik, azt fejezi ki, hogy a vőlegény
szerelme feláldozóbb mint az atyáé, anyáé vagy egész atyafiságé. Rokon
vele a „Leány kiváltása“ czimü eszt ballada _(Külföldi népdalok Greguss
Ágosttól. Pest 64–72.)_ Itt a leány muszka fogságba esik, s kéri atyját,
bátyját, nénjét, de egyik sem váltja ki, végre vőlegényét kéri, a ki
kiváltja.
32. =Amott látod…= Az első versszak változatai Krizánál I. 49. lap;
Erdélyinél II. köt. 194. lap.
33–37. =A rab.= Nem annyira egymás változatai, mint tárgyuk ugyanaz. Az
első változatban (33.) úgy látszik, két költemény olvad össze. Az utolsó
két változat (36–37.) ujabb időbeli. Egyes sorok és versszakok
változatait lásd: Krizánál. I. köt. 14. lap. Erdélyinél I. kötet 420.
422. 432. l. II. köt. 134. l. III. köt. 9. l. és Szininél a 132.
lapokon.
38. =A zsivány felesége.= A nőt kényszeritve adták férjhez nagy hideg
havasra, mely a székelységen, kivált nyáron, olynemü szerepet játszik
mint a magyarországi alföldön a tanyai vagy pusztai élet. Férje
utonálló. A havasi gunyhó magányában égnek, földnek panaszolja
fájdalmát, de midőn a vándor közeleg, elhallgat s mikor az kérdi miért
sirt? a konyhafüsttel menti magát. Változata Krizánál I. köt. 137. l.
Itt a kérdező már maga a férj. Rokon vele „A rabló szegény felesége“
czimü tót népballada. _(Tót népdalok. Kiadja a Kisfaludy-társaság. 258.
l.)_ Itt a gyermekét ringató asszony rabló férje ellen panaszkodik s
óhajtja, hogy atyjához ne legyen hasonló, mert darabokra tépné. Férje
kérdi: mit beszél? Az asszony igy felel:
„Tépelődöm, mi lesz ebből?
Lesz-e olyan, mint az atyja,
Isten adta kicsi fattya?
Megfürösztném édes borba’,
Bepólyálnám lágy biborba.“
39. =Siroki erdőben.= A maga nemében legszebb magyar ballada. Nem csak
tartalma teszi azzá, mely nemes és mély érzésről tanuskodik, hanem
különösen formája, mely remekül eltalált lyrai utóhangja az eljátszott
drámának. Egy szó sincs benne felesleges s az első találkozás emlékén
kezdve versszakról versszakra lélektani és meginditó fokozattal
emelkedik a katasztróf fájdalmáig, igaz pathoszszal zokogva el vádját és
mentségét.
40. =Igacs Ruzsi.= Változata Thalynál _(Régi magyar vitézi énekek és
elegyes dalok. Pest. 1864. II. köt. 389. l.)_ ki azt egy mult századbeli
vásári nyomtatványból vette, melynek czime: „Az anyját eldaraboló Igacs
Ruzsi nótája.“ Itt Igacs Ruzsi anyját öli meg, a mienkben napáját; az
egy minden költői becs nélküli csinálmány, ez a nép költői terméke.
Igacs Ruzsi ablakjába’
Kinyilt a rózsa magába’.
A rózsa kinyilása, mely többször előfordul népdalainkban, ugy látszik,
változást jelent örömre vagy búra. Itt Ruzsi börtönbe jutását jelenti,
melyről bővebb felvilágositást nyujt férje, Lantos István, ki őt
kiváltani szándékszik.
41–42. =Az anya és leánya.= Mindkét változat nem látszik tisztán népi
eredetünek, bár a nép énekli. A második jobb. Változata Erdélyinél III.
köt. 53. l.
43. =Nemes Sári.= Egy villámütött leány temetése, ki a halotti
búcsúztatók modorában maga mondja el szerencsétlenségét.
Nyomdahiba: 200. l. 12. sor: Egyedül _nyugszom_, olv.: _nyugoszom_.
44. =Tamás Rózsi.= Erre is valami esemény adhatott alkalmat.
Kalotaszegen, melyhez Kide tartozik, nem egyszer történik hegyomlás. A
közrészvét hamar dallá alakithatta e szomoru esetet, s a néphit könnyen
felruházhatta régi hagyományával. A sírból felbuzgó vér hagyománya
érdekes adat. Ipolyi _(Magyar mythologia. Pest, 1854. 364. l.)_ a
világból kimult lélek megjelenésére és visszaható erejére vonatkozó
jelekről értekezvén, népmeséinkből és történeti hagyományainkból számos
oly helyet idéz, melyek szerint az ártatlanul megölt ember kifecscsent
vére letörülhetlen és sebei még a sirban is vérzenek, de a csak
véletlen, bár erőszakosan kimultakról nem tesz emlitést. E költemény
szerint az ilyenekről is ugyanazt tartja a néphit, s igy az ártatlanul
kiomlott vér, ugy látszik, szélesebb fogalom s épen ugy illik a
meggyilkoltakra, mint az erőszakosan megholtakra.
A „Három szilvafa közt vagyok“ sort nem értjük; nem magyarázhatni ki se
a nyujtóztató pad, se a koporsó fájával.
45. =Bács Jancsi.= Ezen is érzik a halotti bucsuztatók modora, s lehet,
hogy nem is egyéb; mindenesetre nem tiszta népköltészet.
46–47. =Az ispánné leánya.= Változatai Erdélyinél _(Válogatott magyar
népdalok. képes kiadás. Pest. 1857._ _196. l.)_ Pap Gyulánál 20. l.
Szininél 121. l. Legszebb a mi első változatunk, mely egyszersmind
gyüjteményünk legszebb költeményeinek egyike.
48. =Jó estét, édesem.= Az elcsábitott leány és hűtelen szerető a
népköltészet régi és mindennapi tárgya, azonban itt némi uj formában van
adva. A párbeszéd éles ellentétben fejezi ki a leány fájdalmát és a
csábitó közönyét. A csábitó eleintén még egy kis részvétet szinlel,
azonban ez csak a leány fájdalmát idézi fel; minél inkább emelkedik itt
a fájdalom, annál inkább száll ott a részvét, végre aztán a teljes
közönyre kitörő átok felel. Változata Pap Gyulánál 8. l. A mi
változatunk szebb és kerekdedebb.
49. =Török Zsuzsi.= A beküldő kéziratában a második versszak elsőnek
volt téve. Megcseréltük, mert azt hiszszük hogy a nép eredetijének ez a
menete, s csak az éneklők hanyagsága zavarta össze a versszakokat.
50. =A gulyás szeretője.= Gyöngéd és szép népies költemény, de talán nem
egészen népi. Kissé érzik rajta a műköltészet hatása.
51. =Czifra Jancsi.= Változata Erdélyinél I. köt. 381. l. III. köt. 67.
l.
52. =A halott vőlegény.= Ez verses töredéke egy baranyamegyei
népmesének, melynek többi része próza. Rokon vele egy palócz népmese.
Pap Gyulánál 94. l. Egy árva leány szeretőjét elvitték katonának. A
leány megigérte, hogy három esztendeig vár utána. Eltelt az idő, a
legény nem jött. A leány elment egy vén boszorkányhoz tanácsot kérni, s
ez a palócz varians szerint azt tanácsolja, hogy főzzőn egy emberfőt
kásában, az elővarázsolja akár él, akár hal. A leány megteszi, s a mint
főzi a halálfejet, ez egyszer nagyot trottyan s megszólal: „Most indul,“
azután: „Már fele utján van,“ végre: „Az udvaron van.“ Mindez a baranyai
változatban nincs meg, ott a boszorkány a halottidéző. Erre kimegy a
leány; a legény csakugyan ott van fehér lovon, fehér lepedőben, de a
leány nem fél, elébe ül a lóra s a baranyai szerint egy vég vásznat,
nászhozományt visz magával és mennek a legény országába. Az uton
hófehérbe öltözött kisértetekkel találkoznak, a baranyaiban ez nincs meg
– s egyszer megszólal a legény:
Jaj de szépen süt az a holdvilág,
Jaj de szépen masirolnak a halák (halálok)
Félsz-e lelkem Judikám?
a baranyai szerint:
Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?
a palócz szerint erre prózában felel a leány, hogy nem fél, a baranyai
szerint pedig:
Miért félnék, édes rózsám,
Velem van az igaz isten,
Velem vagy te, édes rózsám.
E beszélgetést háromszor ismétlik, csakhogy a baranyai szerint a leány a
középső sor helyett: „Velem van az igaz isten,“ másodszor fiu istent,
harmadszor szent lelket emlit. Az úton a palócz szerint mindig több
halottal találkoznak; a baranyai szerint meg a ló állát nézi meg a leány
s meglátván, hogy nincs alsó állkapczája, megtudja, hogy vőlegénye
halál. A sírhoz érve a leánynak is be kell menni s ott lakni, de ő
szeretőjét küldi elől s maga elszalad. A baranyai szerint azért küldi
elől szeretőjét, hogy a vég vásznat beadogassa neki, a mit azonban egy
fejfához támaszt. Egy kastély felé rohan, melynek ajtaját egy elátkozott
kisértet őrzi, a kin azonban átugrik, a baranyai szerint a faluba
vissza, s befut egy halottas házba, melyben még gyertya ég. A vőlegény
üzőbe veszi s mindkét változat szerint egy másik halottal beszél össze
(„Holt holtnak nyiss ajtót!“) hogy tépjék szét, de a kakas megszólal, a
két halott szurokká válik, a baranyai szerint csak összeomlik, s a leány
megszabadul, sőt a palócz szerint a kastély ura el is veszi.
Mindkét népmese balladaszerü s inkább csak a szerencsés kifejlés teszi
népmesévé. Lehet, hogy az egész még verses alakban s más fordulattal is
él a nép ajkán. Rokon a Bürger „Leonore“-jával, melyben a halott
vőlegény szintén háromszor kérdi:
„Graut Liebchen auch?… Der Mond scheint hell!
Hurrah! die Todten reiten schnell!
Graut Liebchen auch vor Todten?“
Van egy holland változata is, melyben a rejtélyes vőlegény, itt már
azonban nem halott, csak egy rabló vár ura, hasonlóan visz lován egy
leányt és a sűrű erdőbe érve kérdi tőle:
Der Mond scheint so hell,
Mein Pferdchen laufen so schnell,
Süss Lieb, reut dich ’s auch nicht.
Van egy norvég változat is hasonló dallal. (Grimm III. k. 75. l.) Lásd
bővebben Arany László czikkeit _(Koszorú 1865. I. félév 522. l.
Budapesti Szemle. Uj f. VIII. k. 44. l.)_
53–54. =Kuris Pista.= Változatai Erdélyinél III. köt. 153. l. Pap
Gyulánál. 10. l.
55. =Sári Mári.= Változatai Krizánál I. köt. 150. l. Ugyanott 228. l.
56. =Mózes és Julcsa.= Nem egészen népi eredetű.
57. =Szőcs Marcsa.= Változatai Erdélyinél I. köt. 378. l. Szininél 74.
l. A mi változatunk szebb emezeknél, melyeket a homály és szárazság
majdnem élvezhetlenekké tesz. Emezek Szőcs Marcsa halála okát alig
sejtetik, a haldoklóval száraz morált mondatnak el. A mienkben a szerető
felkiáltásai leleplezik az indokot; a morál költőien a sírra ültetett
rozmarinról szólal hozzánk, melyet folyvást öntözni kell, mely folyvást
emlékeztetni fogja a falu ifjuságát a gyászesetre s inteni, hogy óvják
szivöket a háborodástól.
58–59. =Jár a korsó. A gerlicze.= Nem tisztán népi eredetüek.
60. =A fonóban.= Változata Erdélyinél I. köt. 442. l.
61–62. =Petrás úr. Kántor Teri.= Gúnyoros képek epigrammai fordulattal.
63–65. =Sorozáskor. Búcsu. A honvéd tűzér temetése.= Az 1849-diki
foradalom szülöttei. Ugy látszik, hogy tanulókból lett honvédek
készitették, s ugy mentek át a nép ajkára.
66. =A menyasszony.= Erdélyinél II. köt. 146. l. egy dal kezdő sora, itt
egy kis balladává kerekedett ki, alkalmasint az 1848–49-diki forradalmi
korszakban.
Nyomdahiba; Ne főzz _turbolyát, tyukot_ olv.: Ne főzz _tyúkot,
turbolyát_.
Turbolya = Kerbel, Körbelkraut. Scandix Cerefolium.
67. =Váradi nótája.= Változata Krizánál I. köt. 236. l. és Pap Gyulánál
19. l. a „Sajó Pesta“ czimü ballada utórésze.
68. =A lovas legény.= Változata Erdélyinél I. köt. 377. l. egyes sorok
láthatók belőle ugyanott a 221. és 222. l.
69. =Molnár Ferkó.= Ugy látszik egy kissé csinálgatott.
70. =Bogár Imre.= E ballada 1862-ben keletkezett, midőn Bogár Imrét
Pesten felakasztották. Itt-ott felhasznál régibb töredéket. Kriza I.
22–23. l. Pap Gyula 40. l. sőt utolsóelőtti versszaka alkalmasint Arany
„Zách Klárá“-ja hasonló versszakának alkalmazása. A hetedik versszaknak
később egy szebb változatát vettük, mely következő:
Gonosz a vármegye
Nem iszik belőle.
Sürő erdő, sötét berek,
Rejtsetek el tőle!
Jellemző az első és utolsó versszak: amabban a Tisza áradásával
(zavaros) öszhangzik Bogár Imre kicsapongó jókedve, ebben a kiapadással
kivégzése s a folyó sarával rosz hire.
71. =Bereg Náni.= Ez is az ujabb korból való.
Nyomdahiba: _Hármadt_, négyet olv.: _Hármat_.
72. =Szász Ferencz.= Változata Pap Gyulánál 3. l.
73. =Bekő Ambrus.= 74. =Halasi.= Mindkettő ujabbkori. Ugy látszik, hogy
Halasi és Mező Sándor (Halasi Mező Sándor), a kivégzettek egyike, egy
személy, mert Halasi Sándorné Mező Sándorban férjét siratja.
75. =De sok falut.= Az első versszak változata Pap Gyulánál a 34. lapon.
76. =A hegyi tolvaj.= Zavaros és megromlott költemény mind tartalomban
mind formában. A beküldő szerint Rupa nevü hegedűs czigány szokta 1820.
körül az udvarhelyi diákoknak énekelni. Rupa fiának előadása szerint
jegyeztetett föl. Némely részletek változatai feltalálhatók Krizánál I.
köt. 137–138. l. és 192. l.
77. =Csehó Pista.= Változata Pap Gyulánál 18. l.
78. =A pozsonyi kisasszony.= Ujabbkori s ugy látszik, nem régibb dal
alkalmazása.
79. =Mónusi Jánosné.= Rokon vele tárgyban Krizánál Bátori Boldizsár, I.
köt. 8. l.
80. =Sárga ló.= Változata Erdélyinél I. köt. 362. l.
81. =A kék inges huszár.= Az 1849-ki forradalom alatt keletkezett, midőn
kék inges huszárezred is volt.
84. =Perzsi.= Változata Krizánál I. köt. 261. l.
86. =Édes anyám kiment.= Változata Pap Gyulánál 42. l.
91. =Kisebb töredékek.= Az első Kriza Kádár Katájának töredék-változata
I. köt. 2. l. Még Kriza gyüjteményének megjelenése előtt 1861-ben egy
erdélyi báróné után jegyeztem föl, ki azt gyermekkorában dajkájától
tanulta, de többre nem emlékezett.
III. DALOK.
A nép ajkán élő dalok háromfélék: tisztán népi eredetűek, azaz a
népszellem közvetlen szüleményei, melyekre az irodalomnak nem volt
befolyása; továbbá félnépi eredetüek, melyek a nép között élő
ismeretlen, félmüvelt költőktől származnak, melyeket a nép elfogad,
részben vagy egészen átalakit, de a melyeken sok esetben többé-kevésbbé
mégis megérzik az irodalmi befolyás; végre ismert költők dalai, melyek
az irodalomból szállottak a nép ajkára s melyek szintén nem minden
változtatás nélkül terjednek el. Gyüjteményünkbe természetesen csak a
két első osztálybelieket vettük fel, a harmadik osztályt egészen
mellőztük.
A tisztán népi eredetü dalt a félnépitől olykor épen oly könnyü
megkülönböztetni, mint máskor nehéz. Néha az irodalmi befolyás oly
szembeszökő, hogy már az első pillanat eloszlat minden kétséget.
Érezzük, hogy alapeszme és benső forma egyaránt irodalmi befolyás
szüleményei s inkább csak a nyelv és dallam a népéi, melyekhez
alkalmazkodtak. Máskor maga a nyelv elárulja a származást. Csinosan
szabatos, de erő és eredetiség nélküli kifejezésekkel találkozunk s a
szóknak oly értelmü árnyalataival, melyeket az irodalom alapitott meg.
De van számos eset, midőn az irodalmi befolyás elburkolja magát. S itt
különböző fokozatokat különböztethetni meg. Némely dalban egyes sorok és
versszakok épen oly tisztán népi eredetüek, mint mások nem azok. A
dalszerző vette-e ama részleteket a néptől vagy maga a nép szőtte-e be?
eldönthetlen kérdés marad. Vannak oly dalok is, melyekben az alapeszme
népi, de a benső forma nem az, és megforditva. Sokszor a csalódásig
utánozva látjuk a népdal benső formáit, de nem találunk bennök annyi
egyszerüséget és közvetlenséget, a mennyi a valóban népi eredetű dalt
jellemzi. Ily félnépi eredetü dalok gyüjteményünkben csekélyebb számuak,
mint akár az Erdélyiében, akár a Krizáéban, de még is eléggé számosak.
Például a szerelmi dalok közt: 8., 10., 11., 19., 23., 52., 58., 70.; a
hazafiui és katonadalok közt: 1., 12., 21., 33.; a pusztai és
pásztordalok közt: 4., 5., 15.; a bordalok nagy része; a tréfás és
gúnydalok közt: 1., 6.; a vegyes dalok közt: 1., 11., 12., 18.
Valóban az egyszerüség és közvetlenség sajátságos nyilatkozása az, mi
leginkább megkülönbözteti a valódi népdalt a félnépi eredetütől. E
sajátságos nyilatkozást inkább érezni lehet, mint megmagyarázni; majdnem
utánozhatlan, ellenben a kűlső és belső formát sokkal könnyebben
utánozhatni. Azonban vannak benső formák, melyek kezdetlegesebbek,
mintsem utánzásra érdemesitnék. Igy azok a népdalok, melyek e formák
közt születtek, sokkal eredetiebbek, mint azok, melyek már benső
formájuknál fogva sokkal közelebb állanak az irodalmi izléshez. Ily
benső forma először is a gondolat rhythmusa. A mely dalban ez
feltünőbben érezhető, bizonyosan az eredetiebbek közé tartozik. Sőt van
a magyar népdalnak egy oly formája, midőn az egész dal nem egyéb, mint
rokon eszmék sorozása némi haladványnyal, tehát maga az összerakó mód.
Ilyenek a szerelmi dalok közt a 26., 57., 65.
26.
Verje meg az isten
Szeretőmnek házát,
Nem is épen házát,
A benne lakóját;
Azt sem mindegyiket,
Csupán az egyiket:
Az ő édes apját,
Mért huzta el tőlem
A kisebbik fiát.
Ha neki fia volt:
Nekem szeretőm volt,
Ha neki kedves volt:
Nekem kedvesebb volt!
Az átkozódó mindig ugyanazt ismétli, de pótló és erősitő részletekkel, s
midőn megmondja átkának okát, ezt is hasonló módon teszi.
Rokon e dalformával az a mód is, midőn ugyanazon gondolat némi
változattal, mely összejátszik az érzés vagy szeszély több-kevesebb
emelkedésével, több versszakon át ismételtetik, s olykor váratlan
fordulatban leli végét. Ilyenek a szerelmi dalok közt: 16., 39., 54.,
67.; a hazafiui és katonadalok közt: 13.; pusztai dalok közt: 3. és 13.
39.
Három csillag van az égen egy sorba,
Három szeretőm van nekem egyforma,
Három között azt az árvát szeretem,
Édes anyja árván hagyta énnekem.
Három dinnye van egy száron, mind sárga,
Három szeretőm van mostan, mind árva,
Három közül a legszebbik halovány,
Arra illik az én csókom igazán.
Három levele vagyon az epernek,
Három szeretője van a legénynek;
Szétszakasztom az epernek levelét,
Elhagyom a szeretőmnek kettejét.
Szintén ily szépen végződik a 16-dik is, melyben a leány vig
szeszélylyel hol fehér, hol piros, hol sárga kendőt vesz s mindenik
szinre tud valami hasonlatot mondani, mig végre a barna szinre mintegy
elkomorul:
Három barna kendőt veszek,
Ha felteszem, barna leszek,
Barna leszek, mint a csóka,
Nem kell nekem senki csókja.
Van olyan népdalforma is, mely némi drámaisággal fejezi ki az érzést,
azaz a dal nem egyéb mint kisérete bizonyos drámai mozzanatoknak.
Ilyenek a szerelmi dalok közt 68.; hazafiui és katonadalok közt 4., 39.
puszta és pásztor dalok közt 1.
68.
Fakó lovam fel van kantározva,
El is megyek a rózsámhoz rajta.
Repülj fakó, szikrázik a patkó…
Ez a kis lyány de kedvemre való!
A szerető az első sorban felkantározza lovát, a másodikban felül rá
azzal a szándékkal, hogy kedveséhez vágtat, a harmadikban biztatja lovát
és vágtat, a negyedikben már kedvesénél van s átölelve kiáltja, hogy
mily kedvére való leány.
Valóságos mestermü: az egyszerüség és közvetlenség netovábbja. Szintén
ilyen ez is a katonadalok közt:
4.
Megy honvédnek, megy huszárnak,
A ki arra való;
Ez a nyalka magyar verbung
De kedvemre való!
Félre innen, zsidó fattyu,
Nem vagy ide való,
Csak a szegény magyar legény
Katonának való!
Az első versszakban a fiunak megtetszik a toborzó s beáll honvédnek,
később a második versszakban, midőn már kitánczolta magát s a bor mámora
is oszlik, bánni kezdi, a mit tett, búsan és büszkén félrelöki az
ácsorgó zsidófiút, ki a toborzót bámulja, hej csak ő, a magyar legény,
katonának való.
Az eszmetársitásnak eredetibb és ritkán utánzott népdalformái a hazafiui
és katonadalok között a 8. és 9. melyekben az eszmetársitás mindig
ellentéttel egyesül, mi egyszersmind a kedélyállapot kifejezése. Az
egyikben valami nagy és szép észbe juttatja az egyszerüt és kevésbbé
szépet, de a szivnek kedvesebbet. A másikban a rosz, a fájdalmas
emlékeztet a jobbra, kedvesebbre s egyik emlék a másikat költi fel, mig
a sziv a legfájdalmasabbig emelkedik.
8.
Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik.
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban azt a harminczkettőt.
Katona költhette, ki az őrhelyen bámulja a majlandi torony szépségét és
eszébe jut szülőföldje tornya. A másik is katonától származhatott.
9.
A bakkancsom el akarnám cserélni,
De már látom, el kell aztat viselni,
Jaj de rövid az én bakkancsom szára.
Esik a hó, fázik a lábom szára.
Hej a bunda, az a bunda, a bunda –
Mikor ketten melegedtünk alatta.
Hej istenem minek is jut eszembe –
Tán azóta menyecske lett belőle!
Szeretné elcserélni bakkancsát, de nem lehet, katonának kell maradnia. A
bakkancs, melyben fázik, eszébe juttatja hosszu meleg csizmáját, melyet
otthon viselt, a csizma a bundát, a bunda kedvesét, kit betakart vele s
ki azóta talán már férjhez ment.