egyébnek, mint latin hymnus naiv parodiájának, eredetileg pedig csak a
nem értett s összerontott deák szavak halmaza lehetett. Később a 31-dik
lapon az angyal már egész komolyan hirdeti Krisztus születését. A 32-dik
lapon Peti igy szól: „Hozzátok be azt a vasvillát, hogy feszigetem fő’ a
szemem _kupáját_“. Itt a _kapu_ vagy _kupak_ szót a leiró vétségből
cserélhette föl a _kupa_ szóval. Mind szemem kapuja, mind szemem kupakja
kifejezésnek van értelme, de a szem kupájának nincs. A 34-ik lapon
kezdődő karének régibb katholikus ének.
Nyomdahibák: 30. lap. 4. sor ar sötét, olvasd: _az_ sötét.
32. lap 1. sor üstököm, olv.: _az_ üstököm.
34. lap 6. sor Néked adjuk olv.: _Ne_kéd.
4. =Csomafáji.= Ez a legrövidebb és legegyszerübb népmysteriumaink közt.
Egyes részei mind megvannak a többiekben. Kérdés, egyszerüsége és
rövidsége romlását mutatják-e vagy ellenkezőleg ép alakját?
5. =Csengeri.= Ebben figyelemre méltó a bábtánczoltató szereplése, ki a
betlehemben levő két bábot leginkább a komolyabb részletek előadása
közben tánczoltatja. Ez a többiekben nem fordul elő, s ugy látszik, az
ujabb idő toldaléka. E mysteriumban több oly sor fordul elő, melyek a
leiró tévedéséből folyó beszéd alakjában irattak le, de tulajdonképen
versek. Ilyen mindjárt a 38-dik lapon a huszár e következő szavai: „Kelj
fel burkus!“ stb. A 39-dik lapon a kis juhász az öreg juhásznak arra a
kérdésére, hogy a töltött káposztát nem teszik-e elibe, ezt feleli: „Nem
biz’ a _lágy mosót_ sem.“ A lágy mosó alatt vizbe mártott rúhát értenek,
melylyel az edényt szokták kimosni, van _éles mosó_ is, ez növény féle
rost vagy gyökér, melyet szintén edények tisztitására használnak. 39-dik
lapon a 22-dik sorban előforduló eme kifejezés: „Masula apátok“
alkalmasint annyi mint _Mosul_ vagy _Mosule_, mi oláhul nagyapát vagy
aggastyánt jelent s mely néven nevezik az oláhok az öreg pásztort. E
mysteriumban még előfordul egy pár tréfás oláh kifejezés, miben semmi
különös nincs, mert Szathmármegyében számos oláh lakik. A kis juhász,
huszár és öreg juhász búcsuja ismeretes gyermek-köszöntők tréfás
töredékei, a bábtánczoltató végző magán éneke pedig nem egyéb, mint
karácsoni rigmus.
6. =Székesfehérvári.= Ebben feltünő Máriának és Józsefnek szereplése,
mely e gyüjteményben még csak egyszer a 15. számu mysteriumban fordul
elő. Itt némán szerepelnek. Különben is az egész mysteriumban a
legcsekélyebb drámai elevenség sincs s nem egyéb mint magán- és
karénekek összefüzése.
7. =Horgosi.= E mysteriumban a világi és egyházi énekek tarka
vegyületben váltakoznak. Az is feltünő benne, s hogy mig a megelőző
mysteriumokban a pásztorok inkább csak készülnek adni a Jézusnak
ajándékot, itt a betlehem elébe járulnak, s naiv üdvözlettel adják át
ajándékaikat.
Nyomdahibák:
56. lap 20. sor Majd meglatom olv.: Majd _meglátom_.
56. lap 25. sor Meg ne harapja mentikásék tyúkját. Olvasd: _Hogy_ meg ne
harapja mentikásék tyúkját.
8. =Nagybányai I.= „Az istennek szent angyala“ kezdetü ének ismeretes és
kedvelt protestans ének. A mindjárt rá következő egy katholikus ének
töredéke. A benne előforduló egy pár sornyi tréfás oláh verset
kimagyarázza az az körülmény, hogy a mysterium Nagy-Bányáról került,
mely város közelében oláhok laknak.
Nyomdahibák:
62. lap 18. sor zengjen násztorok, olvasd: zengjen _száz_ torok.
63. lap 8. sor Dixi, dixi olvasd: Dixi, _duxi_.
9. =Nagybányai II.= A 68. és 69-dik lapokon az első és öreg pásztor
beszéde romlott vers, melyből prózai alakjában is kiérezhetni a
rythmust.
10. =Mindszenti.= Az itt előjövő egyházi énekek mind olyanok, melyek már
az előbbiekben előfordultak. Érdekes nyelvészeti tekintetben a 71-dik
lapon a 24-dik sor: Fényesség _jelentje_, e helyett: jelen_ti_.
Nyomdahiba:
70. lap 13. sor Mit ér az én szivem, olvasd: Mit _érez_ én szivem.
11. =Orosházi.= A 78-dik lapon a „Szűz Mária e világra“ kezdetü ének
katholikus karácsonyi ének töredéke; a többiek az előbbiekben már
előfordultak. A 82-dik lapon „Ha én páva volnék“ népdal töredék. (Lásd
Erdélyi: Népdalok és mondák. Pest, 1846. I. kötet 5. lap); a „Szúnyog
űle székében“ pedig gyermekköszöntő töredéke.
12. =Szegedi.= Ugy látszik, hogy e mysterium a legujabb kori változat,
mit bizonyitnak némely személy elnevezése, mint Jós és Zarán; továbbá a
megujitott magyar nyelv és lyra némely szembeszökő reminiscentiái,
például a 87-dik lapon „Csendes álomért jövünk“ kezdetü dal, s a 90-dik
lapon az öreg pásztor beszéde stb. Azonban némely részek a régibb alakra
emlékeztetnek.
13. =Kikindai.= A benne előforduló egyházi énekek a megelőzőkben mind
megvannak, azonban a végső ének nem egyházi, hanem sajátságos vegyülete
az egyházi és világi elemnek, gondolatban és hangban egyaránt.
Nyomdahiba:
101. lap 7. sor emlőmbe helyett olv. _emlőbe_.
14. =Helynélküli.= A 103-dik sor: „Hallod, pajtás, szárazfa“ igy is
mondatik: „Hallod pajtás, _gurgulya_“ s ez jobb is, mert inkább a
gloriára vonatkozó szójáték, mint a „szárazfa.“ A 105-dik lapon a 18-dik
sorban: „Az erdőben“ stb. népdaltöredék. Az egyházi énekek az előzőkben
is előfordulnak, kivévén a „Betlehem pusztájában“ kezdetűt, mely szintén
annak látszik. A 107-dik lapon „Megtérek hát én is“ kezdetű dal a
Gvadányié. _(A mostan folyó országgyülésének satyrico-ritice való
leirása. Lipsiában, 1791. 286. lap.)_
Nyomdahibák:
105. lap 26. sor Mert a barmok pajtásában olvasd: _pajtájában_.
106. lap 9. sor Mincs helye, olv.: _Nincs_ helye.
107. lap 10. sor A napnak szekerét olv.: _kerekét_.
15. =Csikszéki.= Ez a második mysterium, melyben József és Mária mint
játszó személyek föllépnek (lásd 6. sz.) Azonban mig ott csak
hallgatnak, itt ugyszólva a cselekvény expositóját képezik. A király,
alkalmasint Heródes, itt a házigazda szerepét játsza s nem hajlandó
szállást adni a szent párnak. E jelenethez egészen hasonlót találhatni
Weinholdnál (111–113. l.), a különbség csak az, hogy ott a házigazda
valóságos vendéglős. Lexernél is találhatni egy hasonló jelenetet (275.
l.) A párbeszédek nagyrésze élénk és népies, azonban a monologok igen
tudákosan elmélkedők s ugy látszik ujabb csinálmányok. E mysterium
közlője a benne előforduló oláh párbeszédet ugy irta le, a mint azt a
székelyek kiejtik. Nem tartjuk feleslegesnek Joannovits György, jeles
nyelvészünk, utmutatása szerint a szöveget szabatos oláhsággal közölni,
s a forditásban ejtett hibákat utólag megjavitani.
A 117-dik lapon:
_Bukur_.
Szkulácz mintunás pèkurárj.
_Barbu_.
Cse je?
_Bukur_.
Dar’ v’am szpusz.
Krisztósz, mèj fèrtáte!
_Barbu_.
Ba nu Krisztósz; numaj kokósu o kukurigát.
_Bukur_.
Dar’ voi tocz aicsia. (Hát ti itt mindnyájan.)
Továbbá a 118-dik lapon:
_Nikoláje_.
Szkoalè mèj fèrtate, szkoalè mèj vén ungjás; lukru jeszte; du te acoló.
(A szöveg alatti fordítás jó, de a „lukru jeszte“ csak annyit jelent,
hogy „_dolog_ van ám!“)
_Mosu_.
Cse je?
_Mosu_.
Asá szè fiè, si laszè szè aducà káji mèj!
Majd a 121-dik lapon:
_Bukur_ (Barbuhoz.)
Hajdè la Betlehem, Barbule! („Jerünk Betlehembe Barbu.“ A Barbule
valamint a szövegben Mosule, Bukuró vocativusban vannak.)
_Barbu_.
Cse? je departe? (Micsoda? Messze van?)
A 122-dik lapon:
_Bukur_.
Nu je departe; numai aicsia.
_Barbu_.
In Kate zile potem azsundzse?
_Bukur_.
In doaè zile si zsumètate.
_Barbu_.
No bine, bine.
A 123-dik lapon pedig:
Szuflà jó fèrtate, szuflà szè ne moi. (Fujjad jó pajtás, fujjad, hogy
meglágyits minket.)
S végre a 124-dik lapon:
_Bukur_ (folytatólag.)
Hupa zsoakà Todoriczè;
Bukurà te, si mè czuká,
Hupa hup!
(Hopp, tánczolj Tódorka, légy vig s csókolj meg. Hopp, hopp!)
_Mosu_.
Szuflà, sze ne moi.
_Mosu_.
Szuflà, sze ne moi.
_Mosu_.
Dèsztul.
VIZKERESZTI JÁTÉKOK.
1. =Orosházi.= Katholikus egyházi énekkel kezdődik s tulajdonképen csak
e résznek van egyházias jelleme. Vizkereszti játékainkból kiveszett a
drámai elem s mit régebben tettek, azt most csak eléneklik. A többi rész
csak tréfa, melyet gyermek rigmussal végeznek be.
2. =Hódmező-vásárhelyi.= Ez is egy katholikus énekkel kezdődik, de itt
már a Krisztusnak adott ajándékok elősorolása is hiányzik s mig az
előbbiben a hagyományos nevek megtartattak, itt már ezeket sem találjuk.
A szerecsen király beszédéhez, melyben magát bemutatja (132. l.) hasonló
található Weinholdnál a 123-dik lapon:
Ich bin der König auss Morenland,
Die Sonne hat mich so schwarz gebrant.
Schwarz bin ich das weiss ich,
König Balthasar heiss ich.
Az eszkimó király végzi be a játékot, ki ugy látszik legkisebb termetü
társai közt s egy tréfás gyermekdallal bucsuzik el.
II. BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.
E szakasz cziméből készakarva hagytuk ki a „románcz“ szót. Azt hiszszük,
hogy a ballada és a románcz között inkább nemzetiségi különbség van,
mint műfaji. A mit északon balladának neveznek, az a déli népeknél
románcz. A különbség köztök olynemü, a minőt az északi és déli népek
lyrai és drámai költészete között is tapasztalunk. S ha itt bizonyos
sajátságok miatt nem alapitunk meg külön műfajt, miért tennők azt
egyedül a románczra nézve? Az igaz, hogy a spanyol románczban gyakran
tulnyomó az epikai vagy lyrai elem, de nem találkozunk-e hasonló
jelenséggel az északi balladák gyüjteményeiben is, s nincsenek-e spanyol
románczok, melyek keveset különböznek a balladától? E mellett mind a
balladák, mind a románczok közé nem vegyül-e egy csoport oly költemény,
mely több mint dal, kevesebb mint ballada vagy románcz? Vajon ezeket is
mint külön műfaj képviselőit külön névvel jelöljük? Greguss a balladáról
irt jeles könyvében,[131] melyben a balladát és románczot mint külön
műfajt igyekszik megalapitani, ezeket is mint külön műfajokat tárgyalja
s románczos vagy balladás képeknek nevezi. Ez elnevezés illik is sok
költeményre, de nem illik sok másra. Mind a nép-, mind a műköltészetben
bármely műfajnak számos al- és válfaja van, melyeket nem szokás, de nem
is szükség külön névvel megjelölni. Hány oly költeményt olvasunk, mely
több mint dal, de kevesebb mint óda; hány szinmüvet látunk, mely
kevesebb mint vigjáték, de több mint bohózat; s a költői beszély nem
gyüjtő czime-e egy csoport különböző válfaju elbeszélő költeménynek? A
népek és egyesek szelleme épen ugy módositja a műfajokat, mint
válfajokat teremt, de azért ritkán változik a név, annyival inkább, mert
oly művek, melyek valamely mű- vagy válfaj legjellemzőbb sajátságait, a
tökély magas fokán, mintegy gyupontban egyesitik, mind a nép-, mind a
műköltészetben felette ritkák, s ezért a legszorosb értelemben vett név
mindig csak kevesekre illhetnék.
Ennyit a czim igazolására. A mi magukat a müveket illeti, itt is mint
minden gyüjteményben, a balladák számát felülmulják a rokonnemüek. De
balladák is meglehetős számmal vannak s köztök nem egy kitünő. A ballada
a lyrai, epikai és drámai elem sajátságos vegyülete s tökélye e vegyület
aránya- és módjától függ. Ha a lyrai elem tulnyomó benne, többé-kevésbbé
lyrai költemény marad, ha az epikai vagy drámai elem vesz erőt rajta,
költői beszélykévé válik. A három elemnek egymást nem csak mérsékelnie,
hanem át is kell hatnia. A lyra a dallamosság és hangban nyilatkozik
kiválóbban; az epikai elem elveszti nyugalmát, lyrai erőszakosság- és
drámai gyorsaságba olvad; a drámai elem, hol lyrai felkiáltások, hol
epikai töredékek segélyével rejtélyesen, sejtetőn fejlődik s egy-egy
szakgatott magán vagy párbeszédben világitja meg hol a küzdő
szenvedélyeket, hol magát a bonyodalmat, mint a villám az éjbe sülyedt
tájat. Jellemzőn mondja Greguss a balladáról, hogy az dráma dalban, bár
e meghatározás az epikai elemet mintegy mellőzni látszik. Valóban a
ballada müformája dióhéjban a drámáé, a lyrai és epikai elemek
vegyületének módositó hatása alatt. Négy formát különböztethetni meg,
melyek mindenikére e gyüjtemény is kitünő példányokat nyujt. Az első az,
midőn a ballada végig átfutja a drámai fejlődés főbb mozzanatait, az
expositiót, bonyodalmat és katasztrófát. Ilyenek e gyüjteményben: 1–6.
_Molnár Anna_; 9–11. _Királyfi_; 11–13. _Szilágyi és Hagymási_ 20.
_Kőmives Kelemen_. A második már a bonyodalom közepébe vág s ugy siet a
katasztróf felé. Ilyenek: 7–9. _Barcsai_; 13–18. _Lándorvári Dorka_;
18–20 _Pálbeli Szép Antal_; 25. _Kis Julia_. A harmadik a katasztrófon
kezdődik, mely egyszersmind megvilágitja az egész bonyodalmat. Ilyenek:
40. _Igacs Ruzsi_; 53–55. _Kuris Pista_; 57. _Szücs Marcsa_. A negyedik
végre szenvedélyes magán vagy párbeszéd, mely mintegy lyrai utóhangja a
már eljátszott drámának. Ilyen: 39. _Siroki erdőben_.
Gyüjteményünk magyarországi és erdélyi, különösen székely balladái közt
nem csekély különbséget vehetni észre, tartalomra és külformára nézve
egyaránt. A magyarországiak szinhelye csak a kunyhók és puszták vagy
legfeljebb a népmesék világa; az erdélyiekben némi történeti háttért
vehetni észre s néha lovagokról, várurakról emlékezik, mint _Szilágyi és
Hagymási_, _Barcsai_ vagy legalább is szabad hajdukról, mint _Molnár
Anna_, _Biró Anna_-ban. A külforma különbsége is szembeötlő. A
magyarországiak, kivált az alföldiek, sokkal dallamosabbak, mint az
erdélyiek; amott a lyrai versformák uralkodnak, itt az epikaiak; amazok
versszakosak és rímesek, emezek gyakran versszak és rím nélküliek, s
megelégesznek a sormetszet, hangsuly, betürim s a gondolat rhytmusával.
Ez utóbbi körülmény régiségük mellett bizonyit, mert hogy költészetünk
eredetileg csak a rhythmus báját ismerte s minden afféle mint rím és
mérték csak esetleges lehetett, Arany János fejtegetései után[132] alig
szenved kétséget. Arany a gondolat rhytmusának három főmódját
különbözteti meg: az ellentétest, összerakót és párhuzamost. Mind három
nyomát megtalálhatni e régibb balladákban.
Az ellentétes mód az, midőn ellentétes gondolat képezi a vers elő és
utórészét.
Lelkem a lelkedhez
S _mennyekben vigadjon_,
A herczegné asszony
_Pokolban gyuladjon_. 169. l.
Kit mindig _szerettem_, jaj be _távol estem_,
Kit mindig _gyülöltem_, annak _rabja lettem_. 192. l.
E módnak különböző változatai vannak; egyik a szebbek közül az, ha a
vers második része az elsőt ismétli, egy szó változtatásával, mely már
magában ellentétet képez.
Csináltatsz-e nekem _valami_ koporsót?
Csináltatok, rózsám, _márványkő_ koporsót.
Behuzatod-e majd _valami vászonnal_?
Behuzatom, rózsám, _fekele fátyollal_.
Kivereted-e hát _valami szögekkel_?
Kiveretem, rózsám, _aranynyal ezüsttel_.
Kivitetsz-e vajon _valami czigánynyal?_
Kivitetlek, rózsám, _király urfiakkal_.
Meghuzatod-e majd a _hármas harangot?_
Meghuzatom, rózsám, _mind a tizenhatot_.
Kikisérsz-e, rózsám, _ha csak a kapuig?_
Kikisérlek, rózsám, a _nyugodalomig_. 181–182. l.
Néha az ellentét némi haladványnyal (progressio) egyesül. Már a fennebbi
példában is vehetni észre ilyest. A következőben még észrevehetőbb.
Mikor fürösztöttél _gyönge-meleg_ vizbe,
Fürösztöttél volna _buzgó forró_ vizbe.
Mikor bepóláltál _gyönge gyolcs ruhába_,
Póláltál volna be _halotti ruhába_;
Mikor lefektettél _gyantáros bölcsőbe_,
Fektettél volna le _sötét, hideg földbe_. 240. l.
A „Bándi urfi“ czimü (30. sz.) ballada vége szintén ilyen.
Az összerakó mód az, midőn rokon eszmék soroztattatnak egymás mellé s a
sorozásban némi haladványt vehetni észre.
Hát nem volt-e kendnek egy _darab kenyere_,
Egy darab kenyere, egy _pohárnyi bora_,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe. 149. l.
Menj el, uram, menj el, _aj ki Kolozsvárra_,
Aj ki Kolozsvárra, _apám udvarába_. 149. l.
Vagyon nekem _csendes házam_,
Csendes uram, _jámbor uram_,
Karon ülő _kicsi fiam_.
Hogy ne adjon engem nagy _hideg havasra_,
Nagy hideg havasra, nagy _hegyi zsiványnak_.
Meguntam már azt is: _jó reggel felkelni_,
Jó reggel felkelni, _folyó vizre menni_,
Folyó vízre menni, _véres ruhát mosni_.
Figyelemre méltó, hogy az ismétlés a sornak majd mindig első ütemét
képezi, a haladvány pedig a másodikat, s inkább subjectiv, mint
objectiv; a lélekállapotból, a helyzetből foly. Molnár Annának első a
házi békeség, azután férje szerelme, legbecsesebb gyermeke. A zsivány
neje megunta jó reggel felkelni, fázik folyó vizre menni és borzad véres
ruhát mosni.
Néha a gondolat haladványa az időével egyesül s a haladvány utolsó foka
egyszersmind ismétlődik, mi aztán még élesebb rhythmust hangoztat.
_Először_ megütik, _leesett a hídra_,
_Másodszor_ megütik, _elállott a szava_,
_Harmadszor_ megütik, _véres volt a foka_,
_A kis balta foka_. 212. l.
A párhuzamos mód az, midőn a vers elő- és utórészét ugyanazon
gondolatnak más szókkal ismétlése alkotja. Gyakran itt is vehetni észre
némi haladványt.
Boriska, Boriska _szép lyányodért jöttünk_,
Törökök kezébe _szép lyányodat add ki_ 148. l.
Hanem megtaláljuk _szép piros hajnalkor_,
_Szép piros hajnalkor, világos viradtkor._ 150. l.
Hozzad elő, hozzad a nagy kászu szurkot,
Hozzad elő, hozzad _a nagy vég vásznakat,_
_A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyolcsot:_
_Fejénél kezdjétek, talpig tekerjétek,_
_A sok ingyen gyolcsot fejére kössétek,_
_Fejénél kezdjétek, talpig szurkozzátok,_
_Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok_. 150–151. l.
_Kevés költő pénzét magához is vevé,_
_Három száz aranyát a zsebébe tevé._ 158. l.
Már hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk,
_Azután világról mü semmit sem tudunk,_
_Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását,_
_És a csillagoknak változó forgását._ 158. l.
_Mert van nekem otthon gyűrűsöm, jegyesem,_
_Hüttel elkötözött hütös feleségem._ 161. l.
_Lelkem a lelkeddel_
_Egy istent imádjon;_
_Testem a testeddel_
_Egy sírban nyugodjon;_
_Vérem a véreddel_
_Egy patakban folyjon!_ 171–172. l.
Király udvarában térdig vasban vagyok.
_Megunta két lábam már a követ nyomni,_
_Megunta két kezem már a lánczot huzni,_
_Megunta két fülem tenger mormogását._ 191. l.
A gondolat rhythmusának e három módját néha egyesülve találjuk,
leggyakrabban az összerakót és párhuzamost. E két utóbbi jellemzi
leginkább régibb népköltészetünk maradványait. Hunfalvy Pál legujabb
munkájában[133] a gondolat rhythmusát, értvén alatta a párhuzamos módot
(parallelismus), az ugor-fin s igy a magyar népköltészet kizáró
sajátságának nevezi. Ez talán egy kissé merész állítás. A gondolat
rhythmusa többé-kevésbbé minden népköltészet sajátsága; megtaláljuk az
árja és sémi nyelvekben is. Hiszen az ősrégi héber költészet egyedül a
gondolat rhythmusán alapszik és hiu kisérletnek bizonyult be mindazok
törekvése, kik mértéket véltek benne feltalálni. Csak arról lehet szó,
hogy a gondolat rhythmusának valamely módja egyik népköltészetben inkább
kifejlődött, mint a másikban, a rhythmus más elemeit háttérbe szoritotta
s ennyiben jellemző sajátságává lőn. A finn és vogul népköltészetben a
párhuzamos mód egész a betegségig kifejlett s innen a Kalevala a
legbővebb beszédű a népeposzok között. Hogy a magyarban is uralkodóbb
volt, mint jelenleg, e gyüjtemény és Kriza „Vadrózsái“ régibb
költeményei egyaránt bizonyitják, s igy a rhythmus és nyelvrokonság
egymást támogatására szolgálnak.
A ballada lyrai eleméhez tartozik a refrain. Minél divatosb ez valamely
nép lyrai költészetében, annál inkább megtalálhatni a balladában is.
Innen az angol balladákban gyakoribb a refrain, mint a spanyol
románczokban. A magyar népdalokban ritka, helyét _réják_ pótolják, egyes
indulatszók, kurjantások, mint: hajahaj, csillagom, galambom, eszemadta,
stb. Balladáinkban is ilyesmit tapasztalunk. A refrain meglehetős
kivétel, de hogy megakad egy-egy, bizonyitják gyüjteményünk _Albert
Jóska_ (238. l.) czimü balladája, melyben a refrain két sorra terjed ki,
bár a két végső versszakban egészen elmarad, továbbá a Pozsonyi
kisasszony (232. l.) czimü genrekép, a _Párjavesztett gerlicze_ (22. l.)
és _A molnár inasa_ (188. l.) czimü lyrai képek, melyekben a refrain
minden versszakon végig huzódik. Némikép rokon a refrainnal, bizonyos
ismétlés, ráütő rímmel, hol párhuzamos, hol összerakó módon, melylyel
némely ballada versszaka végződik. Ilyenek _Ugron János_ (186. l.)
_Arab_ (191. l.). _Szőcs Marcsa_ (212. l.) Például:
Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Nem bánom, nem bánom, _bőven a pinczébe_’,
_Bőven igyék benne._
Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Ha látom haragját, _kiállok előle_,
_Kiállok előle._
Harmadszor megütik, _véres volt a foka_,
_A kis balta foka._
Testem a testével _egy sírba’ nyugodjon_,
_Egy sírban nyugodjon._
A _Királyurfi_ czimü ballada egy részében a trallala szabályos ismétlése
olynemü réjás refrain, minőt népdalainkban is tapasztalunk; a többi
részben a negyedik sor a harmadik sor pótló kapcsolatában szabályosan
ismétli a másodikat, s e refrainszerü ismétlés mintegy a rímet pótolja.
Figyelemre méltók még e balladák külformájában bizonyos hol elbeszélői,
hol lyrai közhelyek, melyeket kevés változtatással egyik a másiktól
kölcsönöz. Az elbeszélői közhelyek ugyanegy balladában is többször
ismétlődnek. A _Szilágyi és Hagymási_ (158. l.) czimüben:
„Felelnek e szóra két magyar urfiak“ háromszor-négyszer előfordul.
Ugyanezt találjuk kevés változtatással a „_Legszebb virág_“ czimüben is
(182. l.) stb. Az ily elbeszélői közhelyeket a népeposzokban is
megtalálhatni. Az öngyilkos páthoszos lyrai monologja.
„Vérem a véreddel egy patakba folyjon“ stb. négyszer ötször is előfordul
gyüjteményünk balladáiban. A szeretők sírján növő és ölelkező virágok
szintén ily közhely, melylyel itt és Kriza gyüjteményében nem egy
ballada végződik. Ugyanezt mondhatni az átok különböző változatairól.
Azonban ideje áttérnünk az egyes balladákra.