vándor hegedősökre, kik a nép ősmondáit fentartották s a keresztyénség
előtti emlékeit élesztgették, részint pedig amaz idegen bohóczokra,
bűvészekre, kötéltánczosokra, zenészekre, kik hol Német-, hol
Olaszországból jőve, bebarangolták az országot, mint azt napjainkban is
tapasztaljuk? Az ugynevezett joculatorokat, histriokat, mimusokat
folyvást üldözte az egyház jóval a mysterium-dráma keletkezése előtt,
sőt a mysterium-drámát is főleg azért kezdette, hogy tőlök elvonja a
népet. A második arelati zsinat már az V-dik században mennydörög
ellenök[120]. A Karolingek conciliumai, capitularei[121] számos tilalmat
bocsátanak ki a kóbor szinészek ellen, kiknek még ekkor nincs közük a
mysterium-drámával. Agobard, lyoni püspök (816–840) megbélyegzi kora
histrioit és mimusait, kiket a főurak az egyházi szegények rovására
táplálnak.[122]
A magyar egyház követve a külföld példáját, szintén felvette kanonjai
közé a histriok, mimusok és joculatorok elleni tilalmat s nem ok nélkül.
A magyar és szláv hegedősök széjjeljártak az országban, nemzeti dalukat
kedvelhették maguk az egyháziak is; a kóbor olasz és német bohóczok,
tánczosok, zenészek, bűvészek mutatványaiban gyönyört talált a nép, sőt
maguk a papok is, s talán alkalmazták is őket egy-egy liturgiai
nagyobbszerü mysterium előadásakor. De ebből nem következik, hogy e
mimusok és histriok magyarok lettek volna, sem az, hogy mint idegenek
nagyban befolytak volna a mysterium-dráma fejlődésére, legkevésbbé pedig
az, hogy már a XIII-dik században a mysterium-drámából kiszakadt
népszinjátékunk és bohózatunk lett volna. Hiszen a XII-dik és XIII-dik
században a németeknél is, mint Reidt[123] megjegyzi, együtt de
egymástól függetlenül találjuk a világi szinjátékot az egyházi
szinjátékkal (mysterium), csak a XIV-dik században olvad egymásba a
kettő, vagy jobban mondva a világi az egyháziba, hogy XV. és XVI-dik
század folyamán a farsangi bohózatokban uj életre ébredjen. Lehetetlen
tehát, hogy nálunk, kik később lettünk keresztyének és fejlődésünk
lassubb volt, már a XIII-dik században megtörtént volna az, mi
szomszédainknál is csak a XV-dik században ment véghez.
A más két történeti adat sem nagy fontosságu. A „cantus theatrales“ a
hegedősök énekeire, az idegen kóbor szinészek zenéjére vonatkozhatik; a
mi pedig a II. Lajos alatti theatrum örömeit illeti, azok udvari és
főuri ünnepélyek lehettek, melyekbe a külföld példájára kóbor mimusok és
zenészek allegoriai és tánczos mutatványai szövettek be. Szóval okunk
van hinni, hogy ez adatok a virágzó mysterium-drámából kifejlett
népszinjáték mellett nem bizonyitnak. A dolgok természetéből vett okok
többet nyomnak, mint oly történeti adatok, melyeknek értelme legalább is
kétes. Mi azt hiszszük, hogy magyar nyelvü mimusok és histriok nem
voltak, mert ha lettek volna, nem csak későbbi századokban, de még ma is
találkoznánk velök. Az olasz bajazzo, az angol clown, a német hanswurst
és bábjátékos még ma is létezik. De hogy valaha magyar ezt a müvészetet
üzte volna, akár a régibb akár az ujabb időben, annak semmi nyoma.
Nálunk nem volt magyar népszinjáték, épen azért mysteriumunk sem
fejlődhetett ugy, mint más európai népeknél. Volt liturgiai
mysteriumunk, mely az isteni tisztelet részét képezte, lehet, sőt
valószinü, hogy később mint a liturgia toldalékja magyar nyelvüvé
változott, sőt némi fejlődésen ment át, de nem vált valódi
mysterium-drámává s épen nem vett oly lendületet, hogy az ujkori dráma
és szinészet bölcsőjéül szolgálhasson. A magyar mysterium részint mint
liturgiai rész, részint mint toldalék folyvást kedvencze volt a népnek,
s midőn az egyház felhagyott vele, maga vette át. Az énekes és élénkebb
parasztlegények, kik a falusi egyházakban eddig is közremüködtek, az
egyházon kivül is folytatták ez ájtatos mulatságot egész napjainkig. Igy
maradtak reánk e magyar mysteriumjátékok, melyek mindinkább kimennek a
divatból, s melyek közül tizenötöt ment meg gyüjteményünk az
enyészettől.
Azonban mindezek csak karácsoni mysteriumok és vizkereszti játékok; a
passiói és husvéti játékok teljesen hiányzanak, pedig hogy mint a
liturgia részei, ezek is előadattak egyházainkban s később a nép között
is elterjedtek, alig szenved kétséget. Emlékök ma már csak egy pár
közmondás- és adomában él. Szirmay, Dugonics, Erdélyi: „Molnár lettél,
pedig kövesdi Krisztus vagy;“ „Lisztlopó,“ „Kötve higyj a komának“
közmondásokat azzal magyarázzák, hogy Kövesden a passiói játékok
alkalmával midőn a Krisztust személyesitő molnárt sárral dobálta a nép,
ez mindent szivesen türt, de mikor valaki lisztlopónak csufolta,
megfeledkezett szerepéről, a keresztet eldobta és utána iramodott.
Szalka János[124] egy ponyván árult passiói játékról tesz emlitést.
„Gyermekkoromban – ugymond – vett istenben boldogult anyám ilyetén
vásári nyomtatványt, melyet én olvasgattam előtte, s tudom, mind rá mind
rám mély hatást gyakorolt. A mysterium a szent szüzet irja le, hogy jár
egyik mühelyből a másikba, s kérdezősködik, vajon nem hallottak-e
valamit az ur Jézusról? Először is a kovácsmühelybe megy, s kérdi: „Mit
csináltok kovácslegények? mit értettetek az ur Jézusról?“ Amazok igy
válaszoltak: „Épen szegeket csinálunk, melyekkel fel fog feszittetni.“
Innen elmegy az ácsokhoz, kik szintén ily leverő választ adnak: „Most
faragjuk a keresztet, melyre fel fog feszittetni.“ Ugy látszik azonban,
hogy e nyomtatvány is végkép eltünt, minthogy a legszorgosabb kutatás
sem vezetett ekkoráig reá“ stb. Kétségtelen, hogy mind a tartalom, mind
a felfogás népies, de az már kétséges: vajon ama nyomtatvány valóban
népmysterium volt-e? Lehetett párbeszédbe szedett Krisztus-monda is,
mert magát a mondát mi is ismerjük, s még a következő részletekkel
bővithetjük ki: Mária beszólt a szijgyártóhoz is, s kérdezte, nem tud-e
valamit Krisztusról? „Épen most fonom számára az ostort!“ – volt a
felelet. Mária a csősztől is kérdezte Krisztust, ki szintén igy
válaszolt: „Most szedek tövist koronájához.“ Ipolyi Arnold[125] Juhász
Máténak 1761-ben nyomatott „Szép és ájtatos különféle magyar versek“
czimü munkáját is adatkép idézi, mint a mely számos karácsoni, passiói,
urnapi és ó-szövetség-történeti játékokat foglal magában. Mi nem
láthattuk e könyvet, de azt gyanitjuk, hogy tartalmát nem valódi
népmysteriumok képezik, hanem csak tanodai drámák vagy a nép számára
drámai alakban dolgozott olvasmányok. Ugy látszik, hogy a nép a passiói
és husvéti játékokat nem ápolta oly szeretettel, mint a karácsoniakat és
vizkeresztieket. Amazokra a tavaszi munka kevesebb időt engedett, mig
ellenben emezeket a téli idő, nyugalom és a családi együttlét mintegy
táplálták.
De térjünk vissza gyüjteményünk karácsoni mysteriumai- és vizkereszti
játékaihoz, melyeket a legrégibb, az ugynevezett liturgiai mysteriumok
maradványainak neveztünk. E maradványok természetesen nagy változásokon
mentek át az idők folyama alatt, midőn a templomból kiszorulva, a nép
védő szárnyai alá menekültek. Egyik egyszerü, másik mesterkélt, emezen
népies naivságot érezhetni, amazon iskolás tudákosságot. Egyikben
katholikus énekek zendülnek meg, a másikban protestansok, van olyan is,
mely mind a kettőt vegyiti. Ide népdaltöredékek vegyültek, amott egy
mult századi népies magyar költő soraira bukkanunk. Néhol a liturgia
latin szavai is megmaradtak, másutt a megujitott magyar nyelven irt
versszakok csengenek fülünkbe. De a modern külső alól mindenikben a
liturgiai mysterium régi alkata tünik ki, mert e maradványok a legfőbb
pontokban megegyeznek a legrégibb karácsoni és vizkereszti
szertartásokkal és hasonlitanak a franczia és német legrégibb liturgiai
mysteriumokhoz, s épen azért tartjuk magyar liturgiai mysteriumoknak s
nem a kifejlett mysterium-dráma töredékeinek, mint Toldy véli.
Karácson ünnepe a IV-ik században alapittatott meg a nyugoti egyházban,
honnan a keleti is csakhamar átvette. Weinhold a német karácsoni
játékokról és énekekről irt munkájában, leginkább Martene és Durandi
után, gondosan és bőven összeállitja a karácsoni szertartások fejlődését
illető adatokat[126]; átveszünk belőlök egy párt, melyek szorosan
tárgyunkhoz tartoznak. Ugy látszik, Francziaország a karácsoni
szertartások bölcsője, a mennyiben itt találhatni a legrégibb nyomokat.
Lássuk Rouenben hogyan ünnepelték Krisztus születését. A „Te deum“ után
az oltár megett jászolt emeltek, a melyre a szent szüz képét tették. Az
énekkar előtti emelvényen egy fiu állott, ki mint angyal a Krisztus
születését hirdette. Az énekkar nagy ajtaján beléptek a pásztorok s a
jászolhoz mentek, „Pax in terris“-t énekelve, üdvözölték a szent szüzet
s imádva hódoltak a gyermeknek. Az oltár előtt misét olvasott a pap,
melyet bevégezve, a pásztorokhoz fordult és kérdezte: Quem vidistis
pastores? A pásztorok felelték: Natum vidimus. A nantesi egyházmegyében
szokás volt, hogy a „Benedicite“ ének után énekes fiuk pásztorbotokkal
az oltár elébe állottak. A kántor kérdezte: „Pastores dicite“ etc., a
fiuk felelték: „Infantem vidimus.“ Ezután közülök egy elkezdte a
„Parvulus filius“ anthiphonát, melyre a „Laudate dominum“ zsoltár
következett. Hasonló szertartás divatozott Toursban és némely más
helyen. A rheimsi szertartás a következő volt: a „Parvulus filius“
antiphona bevégzése után a pap a főénekessel rákezdte a „Pastores
dicite“ anthiphonát. A kar viszonozta: „Infantem vidimus,“ a pap
„Laudate dominum in sanctis“-t énekelte, a kar „Pastores dicite“ és igy
ment tovább az énekes felelgetés egész a „Gloria patri et filio“-ig. A
laoni templomban mise után a fő és alkántor fejükön fehér sipkával az
énekkar jobb felőli ajtajához állottak és énekelték: „Pastores dicite!“
A klerikusok, a kik az ajtó előtt állottak, felelték: „Infantem vidimus“
s midőn a harangok megszólaltak, a kántor rákezdett a „Lux fulgebit“-ra,
mire a második mise következett.
Vizkereszt ünnepének szertartásai szintén ily drámai elevenségüek
voltak. A latin egyház felfogása szerint a három napkeleti bölcs
hódolata és imádása képezte ez ünnep tárgyát s ez irányban képződőtt a
szertartás is, mely Rouenben Martene szerint a következő volt. Ének után
megkezdődött a három király szertartása. A templom különböző részeiből
előlép a három király koronával diszitett sipkában, szolgáktól követve,
kik az ajándékokat hozzák. Az első király, ki középről jő, botjával a
csillagra mutat és igy szól: Stella fulgore nimio rutilat; a jobbról
jövő második király hozzáteszi: Quae regem regum natum demonstrat, és a
harmadik, ki balról lép elő, igy végzi be: Quem venturum olim profetiae
signaverant. Az oltárnál mindnyájan összetalálkoznak, megcsókolják
egymást s igy énekelnek: Eamus ergo et inquiramus eum, offerentes ei
munera: aurum thus et myrham. Erre a kántor rákezd a „Magi veniunt“
responsoriumra s a körmenet megindul. Mihelyt ez a templom hajójába ér,
a keresztoltáron levő csillár meggyujtatik és a mágusok éneklik: Ecce
stella in oriente praevisa iterum praecedit nos lucida. Haec inquam
stella natum demonstrat, de quo Balaam cecinerat dicens: Orietur stella
ex Jacob et exsurget homo de Izrael et confringet omnes duces
alienigenarum et erit omnis terra processio ejus. Ekkor két pap
dalmatikában öltözve, az oltárhoz lép és szelid hangon énekli: Qui sunt
hi qui stella duce nos adeuntes inaudita ferunt. A magusok igy
válaszolnak: Nos sumus qui cernitis reges Tharsis et Arabum et Sabae,
dona ferentes Christo regi nato domino, quem stella deducente adorare
venimus. A dalmatikában öltözött két pap a függönyt félre vonva igy
szól: Ecce puer adest, quem queritis, quem properate adorare, quia ipsa
est redemtio mundi. A három király térdre esik s e szavakkal üdvözlik a
csecsemőt: Salve princeps saeculorum! Erre az első átveszi szolgájától
az aranyat s igy szól: suscipe rex aurum; a második a tömjént e
szavakkal áldozza: Tolle thus, tu vere deus; a harmadik a myrrhát
nyujtja, mint a halál jelképét. Ezalatt a tömeg áldozni megy s a
feláldozott arany a dalmatikás papoknak adatik. A magusok térdelve
imádkoznak s majd mintha álomból ébrednének, egy fehérbe öltözött
gyermek, mínt angyal a következő anthiphonat énekli nekik: Impleta sunt
omnia, quae profetice dicta sunt. stb.
Erre a három király az oldalhajón kimegy a templomból és a balfelőli
ajtón az énekkarba lép, mialatt a kántor rákezd e responsoriumra: Tria
sunt munera. A mise alatt a három király vezeti az énekkart és a „Kyrie
fons bonitatis,“ „Alleluja“ és „Sanctus“ et „Agnus“ énekeltetnek.
A limogesi vizkereszti rituale is hasonló volt a rouenihez. Mielőtt a
nép áldozott volna három karénekes selyemruhában, fejökön koronával,
kezűkben arany pohárral vagy más diszjellel a nagy ajtón az énekkarba
lépett és énekelte: „O quam dignis celebranda dies ista laudibus“
kezdetü prózát. Ez ének alatt a kar közepére érkeztek, akkor egyikök
fölemeli kezét s a csillagra mutat, mely egy kötélen feléjök ragyog.
Egyszerre harsány hangban törnek ki: Hoc signum magni regis. Azután
megindulnak a főoltár felé énekelve: Eamus, inquiramus eum et offeramus
ei munera aurum, thus et myrrham. Diszjelöket lerakván, áldozni mennek.
Az oltár megül egy gyermek igy szólitja meg a királyokat: „Nuncium vobis
fero de supernis, natus est Christus, dominator orbis, in Bethlehem
Judae, sic enim propheta dixerat ante.“ Elcsodálkoznak a királyok és
zavarodva mennek ki az ajtón, mely a sekrestyébe vezet, mialatt ez
antiphonat éneklik: In Bethlehem natus est rex coelorum.
Ily s ezekhez hasonló szertartások az egész nyugoti egyházban
elterjedvén, liturgiai mysteriummá fejlődtek. S vajon mit találunk a
magyar karácsoni népmysteriumokban és vizkereszti játékokban? E
szertartások emlékeit. Vizkereszti játékaink csillagos lámpája nem
egyéb, mint a limogesi rituale kötélen csüngő csillaga. A három király
ajándékkal hódoló jelenete itt is meg van, csakhogy idő folytán még
egyszerübbé vált magánál a szertartásnál is. Karácsoni
népmysteriumainkban az ugynevezett Bethlehem nem egyéb mint az oltár
mögötti jászol, s nevénél fogva egyszersmind a városnak is jelképe. Szűz
Mária képe helyett egy gyermekbáb, a Krisztus van benne, de ez is
szertartásos szokás volt, kivált a XVI-ik században, a mennyiben az
oltárra egy báb tétetett, mint Krisztus jelképe, mely előtt a gyermekek
karácsoni verseket énekeltek[127]. A fehérbe öltözött angyal szintén ott
áll, s épen ugy hirdeti a pásztoroknak Krisztus születését, mint a
roueni szertartásban. A pásztorok szintugy hozzájárulnak Krisztushoz és
imádják. De a mi népmysteriumainkban a pásztorok tréfálkoznak is
egymással és megajándékozzák Krisztust.
Ezt nem találhatni az idézett szertartásokban, sőt a legrégibb franczia
és német liturgiai mysteriumokban sem, csak a német népmysteriumok
gyüjteményeiben, melyeket Weinhold (1853.) és Lexer (1862.) adtak
ki.[128] Ez ugy látszik a németeknél is, nálunk is későbbi fejlődés,
azonban valószinü, hogy magokban az egyházakban is divatoztak, mert az
egyházi szertartások közé már jókor vegyültek világi szokások és tréfák,
melyekhez, mint a karénekes ifjak kezdeményéhez, csakhamar felnőtt
emberek is csatlakoztak. Krisztus megajándékozása is nálunk tejjel,
vajjal, sajttal, vagy kenyérrel, pólyarongygyal és báránykával, a
németeknél tyukkal, tojással, vajjal, zsiradékkal, sóval, répával, ugy
látszik, a három király ajándékozásának utánzása és szintén későbbi
fejlődés.
Hasonló eredményre jutunk, ha népmysteriumainkat a legrégibb franczia és
német karácsoni liturgiai mysteriumokkal kisértjük meg összehasonlitani,
bár itt a különbségek feltünőbbek. A franczia karácsoni mysteriumok
között legrégibb az, melyet az orleansi városi könyvtár XI-dik századi
codexéből másolt le Monmerqué s csak harmincz példányban adott ki a
franczia bibliophilek számára s melyet épen azért Wrigth Tamás ujra
lenyomatott saját gyüjteményében is.[129] E mysterium két részből áll
vagy jobban mondva kettő, az első: Herodes sive Magorum adoratio; a
második: Interfectio puerorum. A legrégibb német liturgiai mysterium
majd oly régi, mint a franczia, s abban is hasonlit hozzá, hogy szintén
kettős: Herodes sive Magorum adoratio, et Ordo Rachelis. Egy előbb
freisingi, jelenleg müncheni codexből adatott ki, Weinhold többször
idézett munkájában ujra lenyomatta s gondosan összehasonlitotta az
orleansival. Mind a franczián, mind a németen meglátszik, hogy
liturgiába szőtt mysteriumok; ezt a kar szereplése is bizonyitja s
egyiknek végén az éneklendő próza előtt e kifejezés: expleto officio,
mely az előzményt officiumnak jelöli. Szerkezetök egyszerű, a ritualéra
támaszkodnak, az eseményeket az érzés őszinte kifejezésével ábrázolják s
nem árulnak el dogmai irányt, mint a kifejlett mysterium-drámák. Nyelvök
latin, és egyházias. Ha karácsoni népmysteriumainkból kiveszszük a
pásztorok tréfáját, de meghagyjuk mindazt, mi tisztán egyházi eredetü s
a szent esemény ábrázolására vonatkozik; ha a pásztorok imádását
odakapcsoljuk a három király hódolatához, szóval, ha karácsoni
mysteriumainkat összevegyitjük vizkereszti játékainkkal, előttünk
állanak a legrégibb franczia vagy német liturgiai mysterium körvonalai.
Azonban a mi népmysteriumainkban egy s más megromlott vagy egészen
kiveszett, mit a franczia és német legrégibb liturgiai mysteriumokban
még épen találunk. Tudniillik itt Heródes nagy szerepet játszik:
megtudja a mágusoktól, hogy királyok királya született Betlehemben s
fegyvereseket küld a csecsemők legyilkolására; az angyal inti Józsefet
és Máriát, hogy gyermekökkel Egyptomba meneküljenek; a menekülő család
szerencséjével éles ellentétben hangzik fel Ráchel siralma, melylyel
bevégződik a mysterium. A mi népmysteriumainkban szintén előfordul
Heródes, még pedig elég hősies módon, egy huszár alakjában, de egészen
elvesztve bibliai jellemét. A bősz király igen szelid emberré változott
s vagy csak a betlehemesek prologjának elmondója (28. sz.) vagy a
pásztorok közé őgyeledik mint katona minden ok és következmény nélkül
(5. és 13. sz.) vagy mint király bölcselkedik bizalmas huszárjával s a
keményszivü házigazdát játszsza, ki Máriának és Józsefnek nem akar
szállást adni. (15. sz.) József s Mária gyüjteményünk csak két
mysteriumában fordulnak elő, de itt is igen csekély szereppel. Szóval,
ugy látszik, hogy a pásztorok jelenetének kiképzése mintegy háttérbe
szoritotta vagy egészen kitolta mindazt, mi Heródes- és Józsefre
vonatkozott. Egyébiránt nem csoda, hogy a pásztorok jelenetét annyira
kedvelte és kiképezte a nép: legközelebb volt felfogásához életéhez, s
mig egyfelől önmagát látta benne megdicsőitve, addig másfelől
legalkalmasabbnak találta arra, hogy ide szőjje be tréfáit és élczeit.
Ugy hiszszük, hogy e fejtegetések és hasonlitások mindenesetre némi
figyelmet s legroszabb esetben czáfolatot érdemelnek. Nem ok nélkül
állitjuk, hogy gyüjteményünk mysteriumai és vizkereszti játékai nem
egyebek, mint liturgiai mysteriumok maradványai, melyek a falusi
egyházakból a nép közé menekülve, részint megbővültek, részint
megcsonkultak. Mellettünk szól az egyházi rituale s a legrégibb
liturgiai mysteriumok tanusága. De nemcsak a mult, a jelen is támogatni
látszik állitásunkat. Ha megvizsgáljuk a német népmysteriumokat, melyek
szintén nem rég gyüjtettek össze, első tekintetre két csoportot
különböztethetünk meg. Egyik a bonyolultabb szerkezetü, cyclusos
tartalmu, kidolgozottabb s nagyobb terjedelmü népmysteriumok
csoportozata, melyek igen hasonlitnak a középkor fejlettebb
mysterium-drámáihoz, s ugy látszik, e korból maradtak meg a nép közt, s
itt-ott még ma is előadatnak. De vannak e gyüjteményekben s élnek a
német nép ajkán sokkal nagyobb számmal oly népmysteriumok is, melyek
hasonlitanak a mieinkhez, melyek szintén csak falusi egyházak liturgiai
mysteriumainak maradványai, mert ugy látszik, Németországon is csak a
városokban s némely nagyobb helyeken élhette át a mysterium a fejlődés
minden fokát s a legtöbb falusi egyházban liturgiai mysteriumnak maradt
s igy szállott át a népre. Hasonló jelenséget tapasztalunk, bár
csekélyebb arányban a magyarországi németeknél is, kiknél szintén
találhatni nagyobbszerü karácsoni mysteriumot, melyet a középkori
virágzó mysterium-dráma maradványának tarthatni. Ilyen a főrévi
(Oberufer) karácsoni mysterium, melyet e XVII-ik századbeli német telep
lakosai ma is játszanak, s melyet Schröer ki is adott némely más
magyarországi német karácsoni és vizkereszti mysterium kiséretében. Ez
egyen kivül a többi hasonlit a mieinkhez, azaz liturgiai mysteriumok
maradványai.[130]
Oda térünk vissza, a honnan kiindultunk. Csak liturgiai mysteriumok
maradványait mutathatjuk fel, de még eddig se középkori magyar
mysterium-dráma, se nagyobbszerü népmysterium nyomaira nem akadhattunk.
Fogunk-e ezután? oly kérdés, melyre gondos kutatás és gyüjtés adhatna
legjobb feleletet. Egyházi és világi levél- és könyvtáraink e
tekintetben talán még nem voltak átkutatva, a nép ajkáról való gyüjtés
pedig csak most kezdődött meg. Azonban kivált a gyüjtéssel sietni
kellene. A jobb karba helyezett népiskolák, a terjedő miveltség
mindinkább betemeti a népköltészet maradványait. A nép uj kincseket
nyerve a régieket vesziti el, melyek a nyelvész, régiségbuvár és
aesthetikus előtt becsesebbek amazoknál. Adja isten, hogy a kutatás és
gyüjtés gazdag eredményre vezessen, oly eredményre, mely megczáfolja
nézeteinket és Toldynak adjon igazat.
KARÁCSONI MYSTERIUMOK.
1. =Göcseji.= Az angyal kezdő éneke régi katholikus karácsoni ének, mely
még most is divatban van. A szövegben hézagok s némi változtatások
találhatók. Találkozunk még ez énekkel a 2. 5. 6. és 13. számu
mysteriumokban is, hol több kevesebb változtatással szintén előfordul.
Az angyal többszöri felkiáltása: „Gloria, gloria in excelsis Deo!“ mint
liturgiai maradvány előfordul a freisingi és orleansi codexekben,
valamint Weinhold és Schröer gyüjteményében több helyt
_(Weihnachtsspiele und Lieder. Graz, 1870. 62. 116. 115. l. Deutsche
Weihnachtsspiele aus Ungern. Wien, 1858. 79. 159. l.)_ Magyarországi tót
mysteriumban is megtaláljuk. _(Szeberényi: A középkori mysteriumok,
Kisfaludy-társaság évlapjai. Uj folyam 4. k. 228. lap.)_ A pásztorok
tréfái- és szójátékaihoz hasonló a Weinhold és Lexer gyüjteményében nem
egy rész _(Weinhold 94. 108. 116. lap. Lexer: Weihnacht-spiele und
Lieder aus Kärnten. Leipzig 1862. 277. 295.)_ Hogy egyik pásztort
Koridonnak, valamint a későbbiekben (3. 7. 10. sz.) Titirusnak hivják,
ugy látszik az iskolás gyermekektől került classicai reminiscentia. A
pásztorokkal együtt járó katona hiányzik a német népmysteriumokban. A
mieinkben mint a pásztorokat bejelentő küldött s a betlehem őrzésére
rendelt fegyveres szerepel. (Lásd 5. 13. 14. sz.) Néha török ruhába
öltözik (8. sz.) Vajon nem Heródesből vagy hadnagyából alakult-e át e
játszó személy, elvesztve jellemét, csak ruháját tartva meg? E föltevést
igazolni látszik azon körülmény is, hogy midőn Heródes némely
mysteriumainkban saját neve alatt maga vagy hadnagyával együtt megjelen
(2. és 15. sz.) nincs semmi hasonlatossága a bibliai Heródessel.
2. =Debreczeni.= A bevezetést követő ének: „Örömöt hirdetek nektek“ stb.
egyházi eredetre mutat, de az általunk ismert katholikus és protestans
énekek közt nem találtuk meg. E mysteriumnak egyébiránt, ugy látszik,
nem Debreczen a szülőföldje, oda csak átszármazott. A juhászok nevei;
Fedor, Iván, Andrána szláv eredetre mutatnak, mit bizonyit az is, hogy a
Szeberényi által közölt tót mysterium egyik pásztora is szintén Fedor
nevet visel. A 16-dik lapon kezdődő karban szintén katholikus ének
töredékeit találhatni. Ugyanezt mondhatni a 26-dik lapon olvasható
karénekről is. Az utolsó karének egy világi dal; változatát lásd Erdélyi
„Népdalok és mondák“ I. köt. 363. l. és Thaly: „Régi magyar vitézi
énekek és elegyes dalok.“ Pest, 1864. I. köt. 316. l.