Üttetek rá patkót, magosat, magosat,
Fénylik a te patkód, ragyog is, ragyog is,
Ragyogó csillag vagy, magad is, magad is.
Veszek neki piros pántlikát, pántlikát,
Hadd fonja be gyönyörű haját, -rű haját,
Piros a pántlikád mint magad, mint magad,
Hamis vagy te rózsám! ne tagadd, ne tagadd.
Kérik a szűrömet gubáért, gubáért,
Szőke szeretőmet barnáért, barnáért,
Nem adom a szűröm gubáért, gubáért,
Szőke szeretőmet barnáért, barnáért.
(Heves-Békesmegye.)
19.
Mi az oka, hogy megvettél[79],
Mikor igazán szerettél?
Talán minden szónak hittél,
Jaj be nem jól cselekedtél.
Azt gondolod, hogy én bánom,
Hogy tetőled meg kell válnom,
Én előttem az csak álom,
Hidd el, nem nagyon sajnálom.
Az gondolod, mindig így lesz,
Hogy szeretőm soha sem lesz,
Dehogy nem lesz, de bizony lesz,
Nálad, csalfa, különb is lesz.
(Tápió-Bicske.)
20.
Arra alá a síkságon,
Alma terem a fűzfákon,
Minden ágon kettő három,
Van szeretőm tizenhárom.
Van szeretőm tizenhárom,
Ha tíz meghal, azt sem bánom,
Még is marad kettő három,
Kivel beérem a nyáron.
(Nógrádmegye.)
21.
Szomszéd asszony szép leánya
Reá kapott a rózsánkra,
Ha én őtet megfoghatnám,
A törvénynek majd beadnám.
A törvény is csak azt mondja,
Leányt illet meg a rózsa,
Menyecskéket levendula,
Öregeket a korója.
(Gömörmegye.)
22.
Nem bánom, én kedves rózsám!
Ha így is, ha úgy is,
Ha szeretsz is, kedves rózsám!
Ha nem is, ha nem is:
Pedig a te kerted alatt
Be sokszor rám viradt a nap,
Apró fürtű gubád alatt,
Be sokszor megcsókoltalak!
(Szathmármegye.)
23.
Elbúsúlom én magamat,
Itt kell hagyni galambomat,
Pedig akármerre kelek,
Merre járok,
Olyan igaz szeretőre
Nem találok.
Ha megnyerem szabadságom,
Te éretted gyöngyvirágom!
Még mostanhoz esztendőre,
Vagy kettőre,
Rózsalánczon megyünk együtt
Esketőre.
(Szathmár-, Békesmegye.)
24.
Jaj de szennyes a kendője,
Talán nincsen szeretője?
Adja ide, hadd mossam ki,
Úgy sem szeret engem senki.
Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőre,
Irja fel egy falevélre,
Hogy neki nincs szeretője.
Kinek meghalt szeretője,
Menjen ki a temetőbe,
Irja fel a keresztfára,
Hogy itt nyugszik kedves párja,
Végig mentem a temetőn,
Eszembe jutott szeretőm,
De mi haszna jut eszembe,
Mikor már el van temetve!
(Alföld.)
25.
(25–53 Abonyi Lajos gyüjt.)
Oh ne mondj engem rózsádnak,
Ne mondj engem galambodnak;
Rózsát a nap elhervasztja,
Galambot ölyv elriasztja.
Nem vagyok én se galambod,
Se virúló rózsa bimbód, –
Mert én, babám, tied vagyok,
A mi vagyok, az maradok.
(Baracska.)
26.
Verje meg az isten
Szeretőmnek házát,
Nem is épen házát,
A benne lakóját.
Azt sem mindegyiket,
Csupán az egyiket:
Az ő édes apját,
Mért húzta el tőlem
A kisebbik fiát.
Ha neki fia volt,
Nekem szeretőm volt,
Ha neki kedves volt,
Nekem kedvesebb volt.
(Erdély.)
27.
Hej! ha nekem száz forintom volna,
Az a kis lyány mindjárt enyém volna!
De mit tegyek, mikor semmim sincsen,
Ajtómon is fából a kilincsem.
Én istenem! minek is születtem,
Nyomorúság az egész életem,
Szeretek és boldogtalan vagyok,
Ezzel is csak még szegényebb vagyok!
(Losoncz.)
28.
Kék a kötőm kerűleti,
Barna legény kerűlgeti,
De hiába’ kerűlgeti,
Nem adnak már engem neki.
A ki szeret, az mindig fél,
Reszket mint a nyárfa levél,
Búval fekszik, bánattal kél,
Nyugodalmat soha sem lél.
Ásd ki, holló, azt a szemet,
A mely ötöt-hatot szeret,
Lám én csak egyet szeretek,
Mégis eleget szenvedek.
(Körös-Ladány.)
29.
Világos az én kis kötőm,
Szegény legény a szeretőm,
Nem bánom én, ha szegény is,
Lesz még abból jó gazda is.
Van szeretőm tizenhárom,
Ha tíz elhagy, marad három;
Kettő elhagy: azt se’ bánom,
Egy elhagy: holtig sajnálom.
(Körös-Ladány.)
30.
A csók titkos portéka,
Szép leány ajándéka,
Ne pirúlj hát kis leány,
Hiszen a csók nem csalán.
Szőkét szívért szeretem,
Barnát csókért kedvellem;
Mind a kettő kedvesem,
De csak egyik jegyesem.
(Körös-Ladány.)
31.
A pusztában fúj a szél,
Barna kis lyány hova mén?
Szeretőjét keresi, –
A zsandár amott viszi
Katonának.
Ne menj utána kis lyány,
A hitegető után,
Rászedett ő tégedet,
Rászedett s jó végedet,
Nem akarta!
Elmegyek én utána,
Nincs a babámnak párja,
Olyan igaz szerető
Nincsen nálunk csak kettő,
Én meg oszt’ ő!
(Körös mellék.)
32.
Miért ragyog a sok csillag az égen?
Miért nyilik a sok virág a réten?
Miért újul ki tavaszszal az erdő? –
Hogy ha nincsen igaz szivű szerető!
(Körös mellék.)
33.
Téli, nyári piros alma,
Az én babám tuba rózsa,
A csókja meg édes színméz,
Tüzel a szeme, ha rám néz.
Ha ráhúzzák a nótáját,
Összeüti a bokáját,
Szépen peng a sarkantyúja,
Takaros a fordulója.
Ha megölel, engem ugyse! –
Nem cserélnék senkivel se’,
Igaz, szegény ő kegyelme,
De esküdtnek beillene.
(Békés-Csongrádmegye.)
34.
Hova visz ez az út, hova megyek rajta?
Eltalálok rajta a babám házára?
Eltaláltam rajta a babám házára,
Csak ne tekintettem volna udvarába.
Átkozott legyen a hamis leány csókja,
Ott űlt más fiával a pitvar ajtóba’.
(Békés-Csongrádmegye.)
35.
Nem szeretek én már ezután,
Megcsalt szőke, megcsalt barna lyány,
Esküszöm a magas egekre,
Szabad leszek, szabad, örökre!
Eszem azt a barna szemedet,
Ne csalogass vele engemet,
Csalfa szemed, csalfa szived is,
Csalfa vagy te, rózsám, magad is!
(Kecskemét.)
36.
Borúl a káposzta, hajlik a levele,
Búsul a kis legény, hogy nincs szeretője, –
Ne búsulj, ne bánkodj’, ne is siránkozzál,
Megsegít az isten, csak jól imádkozzál.
Dombon van a háza, szélnek van fordítva,
Kerek az ablakja, engem néznek rajta;
Titkos a szerelem, fél az árulástól, –
Édes kis angyalom, váljunk el egymástól.
Két út van előttem, nem tom, merre menjek, –
Megházasodjam-e, vagy egyedűl éljek? –
Ha megházasodom, az a magam kára,
Ha egyedűl élek, az isten is bánja.
(Kecskemét, Arad, Debreczen.)
37.
Búza, búza, tiszta buza kalász,
Ez a világ csak engemet gyaláz,
Veled együtt vettek fel a szóba,
Kis angyalom, nem tehetek róla.
Búza szemét kinyomtatja a ló,
Kis angyalom te vagy hozzám való,
E világnak hadd járjon a szája,
Megélünk úgy mint az ég madárja.
(Abony.)
38.
Megégett a nagy-abonyi kis bolt,
Barna Pösze hol vesz pirosítót?
Halovány lesz mind a két orczája,
Bíró fia nem jár majd utána.
Elpusztúlt a vásárállás kútja,
Barna Pösze hova jár majd kútra?
Hol ád csókot, hogy ha vizet kérnek,
A csók után szomjazó legénynek?
(Abony.)
39.
Három csillag van az égen egy sorba’,
Három szeretőm van nekem egy forma,
Három között azt az árvát szeretem,
Édes anyja árván hagyta énnekem.
Három dinnye van egy száron, mind sárga,
Három szeretőm van mostan, mind árva,
Három közűl a legszebbik halovány,
Arra illik az én csókom igazán.
Három levele vagyon az epernek,
Három szeretője van a legénynek;
Szétszakasztom az epernek levelét,
Elhagyom a szeretőmnek kettejét.
(Tápio-Szele.)
40.
Elég nekünk egy csónak,
Szemközt űlünk egymásnak;
Le is hajózva,
Fel is hajózva,
Ha felborúlunk,
Rózsám, együtt halunk.
(Székes-Fehérvár.)
41.
Amott a hegyek lábánál,
A kősziklák oldalánál,
Ott sírok én mind szüntelen,
A hol senki sincsen jelen.
Az ég alatt, a föld szinén
Nincsen olyan árva mint én;
Sirat engem a madár is.
Lehajlik értem az ág is.
(Debreczen s több helyről.)
42.
Szolnok alatt folyik el a Tisza,
Engem, rózsám, ne várj többé vissza,
Vagy a Tisza, vagy pedig a Duna
Temet még el éretted valaha.
Nem kell nékem se mulatság, se bál,
Ott múlatok, hol jár a tölt pohár,
Iszom, iszom az egészségedért,
De nem azért, hogy engem szeressél.
(Abony, Szolnok.)
43.
Még azt mondja az anyám, az anyám,
Ne vegyek nőt ily korán, ily korán,
Majd ha az eszem megnőtt,
Jobb lesz akkor venni nőt, venni nőt.
De nem várok, nem biz’ én, nem biz’ én,
Házasodom az idén, az idén;
Mert ha megjön az eszem,
Tudom, akkor nem teszem, nem teszem.
(N.-Kőrös, N.-Várad.)
44.
Ennek a kis lyánynak
Hosszú a kötője,
Mondtam az anyjának,
Vágjon el belőle.
Az anyja azt mondta,
Nem vág el belőle,
Ugyis nem sokára
Asszony lesz belőle.
(Nagy-Kőrös.)
45.
Sárga csikó, sárga csikó, sárga,
Az én rózsám, árva, szegény árva,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Szüret után én leszek a párja.
Azért hogy én szegény legény vagyok,
Barna kis lyány szeretője vagyok,
Szeret az a barna kis lyány engem,
Meghalni is kész volna érettem.
(Debreczen, Borsod.)
46.
Széna, széna, széna terem
A réten, a réten,
Megcsókollak kedves rózsám
A héten, a héten.
Piros alma gömbö-, gömbö-,
Gömbölyű,
A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
Gyönyörű!
(Tószeg, Abony.)
47.
Elmennék én te hozzátok egy estve,
Ha az anyád az ablakon nem lesne,
Ott sem tennék, kedves rózsám, egyebet,
Szűz válladra hajtanám bús fejemet.
Nem járok én többé kurta subába’,
Nem járok én a rózsám udvarába,
A minap is, hogy ott voltam egy estve,
Már az anyja az ablaknál kileste.
Én vagyok a falu rossza egyedűl,
Engem ugat meg a kutya messzirűl;
Isten hozzád! születésem faluja,
Többet benned nem ugat meg a kutya.
(Jászberény, Abony.)
48.
Sárga csikóm réz patkóra,
Jegyet váltunk húshagyóra;
Jegybe adom a szívemet,
Te meg nekem a tiedet.
Húsz forintot pántlikára,
Majd a mennyegző napjára.
(Mező-Szent-György.)
49.
Nincsen olyan csárda, mint a nánai,
Nincsen olyan kis lyány, mint a bábai,
Csárdás kis kötője,
Piros czipellője –
Illik az neki.
Nincsen olyan csárda, mint a nánai,
Nincsen olyan legény, mint a bábai,
Körűlvágott haja,
Pántlikás kalapja –
Illik az neki.
(Karcsa.)
50.
Megy a hal lefelé,
Török gránicz felé,
Hej! nem tom mikor jön vissza,
Mikor lesz erre utja?
Felhő megy keletnek,
Szilágynak, Erdélynek.
Hej! nem tom mikor jön vissza,
Mikor lesz erre utja?
Rózsám is rég megy már,
Azt se tudom, hol jár;
Hej! nem tudom, hol pihen meg,
Visszahozzák-e az egek.
(Jász-Kisér, Baracska.)
51.
Édes anyám adjon isten jó estét!
Haza hoztam a szép barna szüzecskét,
Ha megtetszik, kössön neki koszorút,
Sárga czitrom- s rozmaringból két sorút.
Édes anyám, adjon isten jó estét!
Haza hoztam a szép barna menyecskét,
De nem azért vettem el, hogy szeressem,
Szegény vagyok, gazdagságot kerestem[80].
(G.-Panyit.)
52.
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van virágos padom, asztalom,
Van szép üveges almárjomom,
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van két ládám, piros virágú,
Tornyos ágyam, szép czifraságu;
A lepedőm gyolcs, hímes fajta,
Kedves rózsám, elalhatsz rajta.
Tágas tűzhelyem a konyhában,
Tele tállal a fal sorjában,
Van dagasztóm, teknőm, lapátom,
Valamit látsz, az mind sajátom.
Van istállóm, van két tehenem, –
Mit kivánhatsz többet édesem?
Boldog leszesz, lelkemre mondom, –
Jere hozzám, édes galambom!
(Baracska.)
53.
(53–54 Szigligeti gyüjt.)
A Csap-utczán végig, végig, végig,
Minden kis kapuban virág nyilik,
Minden kis kapuban kettő három,
Csak az enyém száradt el a nyáron.
Édes anyám, szomorú a fiad,
Fájdalomban szíve majd megszakad;
Ha az isten elvette őt tőlem,
Mért hagyott itt engem örülőben?
Ne vigasztalj, édes kedves anyám,
Hadd sírjam ki magamat igazán;
Ki megbántott, meg is gyógyít engem,
A jó isten könyörűl lelkemen.
(Putnok.)
54.
Az én csizmám csikorgós,
Csikorgós, csikorgós,
Tegnap vette egy csikós,
Hej! a babám, a csikós,
Ha még egyet ilyet, olyat vesz,
Két csikorgós csizmám lesz – ha vesz.
Az én szoknyám kanavász,
Kanavász, kanavász,
Tegnap vette egy kanász,
Hej! a babám, a kanász,
Ha még egyet ilyet, olyat vesz,
Két kanavász szoknyám lesz – ha vesz.
Az én kendőm olajos,
Olajos, olajos,
Tegnap vette a Lajos,
Hej! a babám, a Lajos,
Ha még egyet ilyet, olyat vesz,
Két olajos kendőm lesz – ha vesz.
(Putnok.)
55.
(54–82 Gyulai Pál gyüjt.)
Monostori határon
Sok zab termett a nyáron,
Sárga csikóm a télen
Nem buslakodsz te éhen!
Míg a zabot vetettem,
Árnyékba’ nem pihentem,
Te se pihenj meg addig,
Hol barna babám lakik.
Vetek zabot máskor is,
Vígy babámhoz százszor is;
Ha te nem élsz zab nélkül,
Biz’ én se rózsám nélkűl!
(Kalotaszeg.)
56.
Feteke szem, piros orcza,
Nem minden leány hordozza;
Piros orcza, feteke szem
Ez engem a földbe teszen,
Feteke szemű cseresznye,
Rabod vagyok te menyecske,
Rabod vagyok, mett elfogtál,
Sötét kalitkába zártál.
Ha elfogtál, tarts magadnak,
Nevezz kedves galambodnak,
S ne úgy bánjál, mint raboddal,
Bánjál úgy, mint galamboddal.
(Udvarhelyszék.)
57.
Szabad a madárnak ágról, ágra szállni,
Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.
Áld meg isten, áld meg! a szeretőm házát;
Verd meg isten, verd meg! a benne lakóját –
Azt se mindeniket, csak az édesanyját, –
Mért nem adta nekem az ő kedves lyányát?!
Ha neki lyánya volt, nekem szeretőm volt;
Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!…
(Erdély.)
58.
Az én rózsám fehér háza
Ablakára madár szálla,
Azt beszélte az a madár,
Hogy belőle legyen egy pár
Én velem.
De a rózsám nem szeret már,
Csak azt mondta: hess el madár,
Mert van nekem már más párom,
Mostan is épen azt várom
Magamhoz.
Jól van, rózsám, ne szeress hát,
Én azért nem haragszom rád;
Elszólít tán a teremtő
Oda, hol nincs rosz szerető, –
Az égbe!…
(Bánfi-Hunyad.)
59.
Este későn ne járj hozzám,
Tilalomban tart az anyám.
A minap is erre jártál,
Ablakomon hallgatóztál.
A sarkantyud megpendűle,
Erre anyám felébrede,
Fenyegetett engem azért,
Miért szeretem a legényt?
De én erre fellobbantam,
Szeme közé lobbantottam:
Nézzük a régi időket,
Kend is tartott szeretőket!…
(Szilágy.)
60.
Kerek ez a zsemlye,
Nem fér a zsebembe, –
Haragszik a rózsám,
Nem űl az ölembe,
Én se az övébe!
Hosszú pesti zsemlye
Elfér a zsebembe, –
Megbékélt a rózsám,
Leűl az ölembe,
Én is az övébe.
(Kalotaszeg.)
61.
Disznó a mezőben annyit nem turkál,
Hányszor az én rózsám engem megdorgál,
Annyit nem turkál, annyit nem turkál,
Hányszor az én rózsám engem megdorgál.
Asztal a szomszédban annyit nem asztal,
Hányszor az én rózsám engem vigasztal,
Annyit nem asztal, annyit nem asztal,
Hányszor az én rózsám engem vigasztal.
Csikó a ménesen annyit nem nyerít,
Hányszor az én rózsám engem beterít,
Annyit nem nyerít, annyit nem nyerít,
Hányszor az én rózsám engem beterít.
(Krasznamegye.)
62.
Mi az oka, hogy a Tisza befagyott,
Hogy engemet az én rózsám elhagyott?
Nem bánom én, ha befagy is a Tisza,
Csak te, rózsám, édes rózsám, jőj vissz!
(Hevesmegye.)
63.
Ez az én szeretőm,
Ez a piczi barna,
Alattomban termett
Picziny piros alma.
Picziny piros alma
Terem minden sorba’,
De ilyen szép leány
Nem minden bokorba’!
(Pestmegye.)
64.
Fényes csillag van az égen,
Barna szeretőm van nékem;
Ha barna is, de, de, de,
De nem czi-czi-czigány,
Szeret az engem igazán.
Ugat a kutyám a Tarna,
Jőn a szeretőm, a barna;
Ha barna is, de, de, de,
De nem czi-czi-czigány,
Szeret az engem igazán.
(Szolnok.)
65.
Az én galambomnak
Dombon van a háza,
A fenyvesre nyílik
Üveges ablaka;
Üveges ablaknak
Mázas kemenczéje,
Mázas kemenczének
Tükörös tűzhelye,
Tükörös tűzhelynek
Gyémántos padlója,
Gyémántos padlónak
Gyontáros asztala,
Gyontáros asztalnak
Bíbor takarója,
Bíbor takarónak
Üveges ablaka…
Nézz ki, babám, nézz ki,
Nézz ki az ablakon,
Ki kaszál, ki arat
A széles parlagon?
Ritka rendet vágjon,
Sűrű boglyát rakjon…
A boglya-rakónak
Süveges kalpagja,
Süveges kalpagnak
Selyem bokrétája,
Selyem bokrétának
Három hajlott ága:
Egyike hajlik ki
Szép Magyarországra,
A második hajlik
Bé Erdélyországba,
A harmadik hajlott,
Bús szívemre szállott…
(Kalotaszeg.)
66.
Ne menj el, szívem, Szilágyba,
Maradj szép Erdélyországba’.
Kötök én neked bokrétát,
Két kezem lesz a kötője,
Tíz ujjom lesz a tíz ága,
Gombos ajakam boglára,
Két orczám piros rózsája,
Fekete szemem csillagja,
Édes szavam az illatja, –
Bús szivedet általhatja…
(Kalotaszeg.)
67.
Amott látszik egy szép kerek erdő,
Közepibe’ két szál nyírfa vessző;
Azt az erdőt levágatnám,
Ha a rózsám megláthatnám,
Erdő, erdő, erdő,
De szép kerek erdő!
Amott látszik, egy szép tábla búza,
Közepibe’ két szál tuba-rózsa,
Azt a búzát learatnám,
Ha a rózsám megláthatnám!
Búza, búza, búza,
De szép tábla búza!
Amott látszik, egy szép tábla árpa,
Közepibe’ két szál majoránna,
Azt az árpát lekaszálnám,
Ha a rózsám megláthatnám!
Árpa, árpa, árpa,
De szép tábla árpa!
(Borsodmegye.)
68.
Fakó lovam, föl van kantározva,
El is megyek a rózsámhoz rajta.
Repülj fakó, szikrázik a patkó…
Ez a kis lyány, de kedvemre való!
(Alföld.)
69.
(69–72 Szabó Samu gyüjt.)
Ne menj idegen földre,
Nálam se lész felejtve.
Kötök neked egy bokrétát,
Mely bokréta magam leszek:
A tíz ujjam lesz tíz ága;
Karcsu derekám kávája;
Fekete szemem szegfüje;
Gombos ajakom boglára;
Sürű könyem a gyöngyága;
Sárga hajam kötő selyme;
A két karom – ölelője.
(Székelyföld.)
70.
Hull immár a falevele,
Örömöm is elhull vele,
Sárgul orczám mint a levél:
Szegény legény hová lettél!
Hittem minden mézes szódnak,
Egy csapodár csábítónak;
Gyenge szívem lépen akadt,
Hollóköröm közzé szakadt.
Igy jár az, ki szépet szeret!
Felejtené, de nem lehet.
Én is szerettem egy szépet,
Felejteném, de nem lehet.
Ezután olyat szeretek:
Kit könnyen elfelejthetek!
(Székelyföld.)
71.
Ne menj el, rózsám, egy hétig,
Hogy éljek kedvemre addig;
Most éltem volna kedvemre
S most is bú áradt szívemre.
Verje meg az egek ura,
Ki a szeretet rontója!
Ha elméssz is, járj békével,
Rólam se felejtkezzél el,
Csendes folyóvizet igyál:
Mindig rólam gondolkozzál;
S akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér lesz kezedbe:
Akkor se jussak egyébről
Csak az igaz szeretetről.
(Székelyföld.)
72.
Haj istenem, add megérnem,
Kit szeretek, avval élnem,
Ha azt nem adod megérnem,
Haj istenem, végy el engem.
Végy el engem, őtet is:
Hogy legyünk ketten ott is!
(Székelyföld.)
73.
(73–74 Csataghi gyüjt.)
Megirták a guzsalyomat[81],
Tilij, talaj, rátom;
Felvehetik az orsómat,
Me’t én ki nem vá’tom
Nem vá’tom ki, nem biz én
Az idén;
Se hitelbe, se csókért,
Se csokért.
Pecsétes levél jött tőle,
Tilij, talaj, rátom;
Jó hirt hallottam felőle:
Az őszön meglátom…
Jöhet hozzám guzsalyos[82],
Guzsalyos,
Tág az utcza, benn szoros,
Benn szoros.
Együtt járunk a fonóba,
Tilij, talaj, rátom;
Tiz csókot kap egy orsóra,
S százszor es kivá’tom…
Oh csak egyszer jőne hát,
Jőne hát!
Büntetni a galambját,
Rózsáját!
(Csikszék.)
74.
Felmotoláltam a
Virágos[83] fonalam,
Sok zseréb,[84] sok ige,[85]
Lehet tíz darabban,[86]
Nem es olvastam meg
Hány mejjékre[87] való,
Me’t eszem vesztette
Az a hitvány, csaló…
Igaz én istenem!
Bánom a halálom,
De lehúnyja szemem
Az örök mély álom;
Érzem végórámat
Idő előtt jőni,
És azért sietek
Szemfedőmet szőni!
(Csikszék.)
75.
(Csángó dal. Czelder Márton gyüjt.)
Elvirult má’ az én kinczem, kedveszem;
Fáj a szüvem érette, nagy szűveszen.[88]
Elrigadók[89] a fa levél érészszel.
Há[90] mit teszek árván maradt szüvemmel!
Virágáért szomorkodik az mező,
Koronáját búszúlgatja az erdő.
Én meg téged szomorgatlak, jó lélek,
Sziveczkédet, szerető lelkeczkédet.
Kerteczkémben hangiczáló kisz madár,
Árva vagyok, te isz czak ugy maradtál.
Csáljunk egyet, mészünk[91] a temetőbe,
Nagy búbánat van ugy isz a szivünkbe’!
Énekeljünk egy szomorut szűvűnkbül,
Szirasszuk meg kedveszemet mindkettül,[92]
Hadd hallszi meg halhatatlan álmába’,
Há! hogy örökké szir a lelkem utána!
(Moldova.)
HAZAFIUI ÉS KATONADALOK.
1.
(1–12 Abonyi Lajos gyüjt.)
Hej, édes magyarom, magyarom,
Ne buslakodj’ olyan nagyon,
Feljön még a te világod,
Dicsőséged még meglátod.
Hej, de nem elég, nem elég
Kiabálni csak: segítség!
Légy munkás, okos, állandó,
Csak ugy lehetsz maradandó.
Hej, mert mit sem árt, mit sem árt,
Hogy szenvedtél sok bajt, bút, kárt,
Edzéssel lesz aczél vasbúl,
Magyar maga kárán tanúl.
Hej, de sok is volt már a kár,
Miből okulhattál immár;
Sujtsd le, ki rád törni akar,
Légy mind végig igaz magyar!
(Debreczen.)
2.
Könyeimnek záporából tenger lett,
Mert elhagyott az én rózsám engemet,
Elment a hazát védeni,
Vissza sem fog többé jönni
Sohasem.
Ti leányok maradjatok pártába’,
Igaz legény mert nem ölel karjába,
Ki honn marad, nem érdemel,
A ki elment, annak nem kell
Feleség.
(Kecskemét.)
3.
Zúg az erdő, zúg a mező, –
Ugyan mi zúgatja?
Talán bizony Perczel Móricz
A lovát ugratja.
Szép ő maga, szép mindene,
Szép a paripája,
Vigan vágtat a honvédek
Nyalka táborába.
(Abony, Dunántúl.)
4.
Megy honvédnek, megy huszárnak,
A ki arra való;
Ez a nyalka magyar verbung
De kedvemre való.
Félre innen zsidó fattyú!
Nem vagy ide való,
Csak a szegény magyar legény
Katonának való.
(Abony, Dunántúl.)
5.
Édes anyám, édes anyám,
Készitsd el a fehér ruhám!
Most indulok olyan útra,
Kiről többet ne várj vissza.
Amottan jön egy katona,
Még azt mondják, atyámfia;
Hogy ne volna atyámfia,
Mikor édes hazám fia!
(Abony.)
6.
Könnyű a németnek
Adót exequálni;
Nehéz a magyarnak,
A szegény magyarnak
Kossuth Lajost várni.
(Pest, Abony, Jász-Kisér.)
7.
Haj, a német levágja hajamat,
Itt kell hagyni kedves galambomat,
El kell mennem idegen országra,
Kedves rózsám nem látsz többé soha.
Hogy’ kell nekem Lembergbe elmenni?
Hogy’ kell nekem lengyel lyányt szeretni?
Ha ölelem, fájnak az karjaim,
Ha csókolom, folynak az könnyeim.
(Borsodmegye.)
8.
Nagy Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik;
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban azt a harminczkettőt.
(Abony.)
9.
A bakancsom el akarnám cserélni,
De már látom, el kell aztat viselni;
Jaj de rövid az én bakancsom szára,
Esik a hó, fázik a lábam szára.
Hej a bunda, az a bunda, a bunda –
Mikor ketten melegedtünk alatta!
Hej istenem! minek is jut eszembe, –
Tán azóta menyecske lett belőle!
(Jász-Kisér.)
10.
Prága alatt van egy szép új temető,
Engem temessenek abba legelő’,
Sírhalmomra ültessenek violát,
Kedves rózsám hadd sirhassa ki magát.
Édes anya felneveli a fiát,
Drága pénzért kiváltaná, – nem adják.
„Eredj haza, édes anyám, nem adnak.
Neveld fel a többi árvát magadnak.“
(Baracska.)
11.
Kimegyünk exerczirozni,
Őrmester fog randzsirozni,
Kapitány fog stellirozni,
Major fog kommandirozni.
Nem szabad ott megmozdulni,
Egyenenest kell ottan állni,
Figlimontra kell vigyázni,
Kommandó szóra hallgatni.
– Az is megtörténik rajtunk,
Hogy három nap sincs profontunk,
Üres, fényes vasfazekunk,
Éhen korog a mi gyomrunk…
Panaszkodom a tisztemnek:
Nincs ereje a testemnek; –
De a tisztem azt állítja:
„Káplár! vigyed árestomba,
Holnap hozd hozzám reportra,
Kilenczedfél óra tájba’.“ –
Kérdi tőlem a kapitány:
„Árestomban hányszor laktál?“
De az hadnagy azzal traktál:
„Mindig árestomban laktál;
Vasaljátok meg erősen,
Kisérjétek fegyveresen,
Kisérjétek a stokházba,
Majd a prófusz vigyáz rája!“ –
Visznek engem ferhelozni,
Meg-megállnak gondolkozni,
Lehajtom fejem az földre,
Két szál gyertyát gyujt előmbe.
– Háromszázan kirukkolnak,
Két sor glédát formiroznak;
Nyirfa vesszőt osztogatnak,
Német nótát fujdogálnak. –
Az auditor fel-felkiált:
„Vágjad, vágjad az ebadtát!
Ha nem tudja, hadd tanulja,
Mi a katona regula!“
(Nyitra.)
12.
Nagy Abonyban dobos vagyok,
Az utczákon dobolgatok,
Bíró uram parancsolja
Mit doboljak a városba’.
Szomorú hírt mondok vele:
Szélyel-oszlott a vármegye,
Bíró uram most búcsuzik, –
Én is elmék egy ideig.
(Abony.)
13.
(13–14 Török József gyüjt.)
Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Fáj a szive sok édes anyának,
Fáj a szive sok édes anyának,
Mikor fiát viszik katonának.
Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Mikor fűzik bakancsát szegénynek.
Mikor visznek Lengyelország felé,
Visszanézek Magyar hazám felé,
De sajnálom apámat, anyámat,
De még jobban a kedves babámat.
(Karcsa, Zemplén megye.)
14.
Fölteszem a csákómat a fejemre,
Ugy ugratok Windischgrätznek elejbe;
Windischgrätznek paripája sántikál,
Plezurt kapott ütközetben, Szolnoknál.
Bár az urát hordta volna a golyó,
Hogy temette volna a Tisza folyó!
Lám a magyar nem tud megretirálni,
Megmutatja, hogy hogyan kell megállni.
Mondja meg hát magyarúl, hogy mit akar,
Megis érti, megis teszi a magyar,
Megis teszi, hogy nem fog retirálni,
Megmutatja, hogy hogyan kell megállni.
(Karcsa.)
15.
(15–16 Huszár László gyüjt.)
Sirhat az az édes anya,
Kinek katona a fia,
Van annak mindig halottja,
Éjjel nappal sirathatja,
Sirathatja.
Nincsen annak semmi baja,
Kinek katona a fia,
Bár az enyém is az volna, –
Többé nem az apja gondja,
Anyja gondja.
(Nagy-Kőrös.)
16.
De szeretnék a Kossuthtal beszélni,
De még jobban szobájában sétálni,
Megmondanám én a Kossuth Lajosnak,
Hány forint az adója a magyarnak.