Bészennyesült a szentgyörgyi stokházba.
Mossa ingem, édes anyám, fehérre,
Hónap visznek a törvényszék elébe.
Ha bémenyek a törvényszék házába:
Leborulok a törvény asztalára.
Ha kijövök a törvényszék házából:
Elbúcsuzom a kerek nagy világtól.
Vasas lábam keservesen pengetem,
Oh istenem, most végzik a törvényem…
Édes anyám! pénz vagyon a zsebembe –
Markoljon ki kejed nekem belőle.
Csinátasson diófából koporsót,
Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót,
Trombitások három troppot fújjanak;
Me’t istenem! – hónap felakasztnak.
(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)
68. A LOVAS LEGÉNY.
‚Megöltem egy zsidót
Tizennyolcz garasért,
A Tiszába vetém
A fejér lováért.
Tisza nem vette bé,
Partjára vetette,
Alattomba’ pedig
Csáki gulyás leste.‘
„Amott jön egy legény:
De szomorú szegény!
Adok neki szállást,
A lovának hálást.
Aludjál, aludjál,
Tudom megfáradtál;
Fáradságod után
Csendesen nyugodjál.“
„‚Abb’ a zöld erdőbe’
Vajon ki csattogat?
Talán az én rózsám
Keres ott lovakat.
Gyere haza rózsám!
Bé van a ló hajtva…
– Vármegye aklában
Szól a csengő rajta.‘“
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
69. MOLNÁR FERKÓ.
Nagy bú jöve Molnár Ferkóra,
Ki van mondva rá a bitófa,
Megy búcsúzni a rózsájától,
Pajtásitól s a kis bojtártól.
„Itt hagyom a birkám, bárányom,
Viseld gondját, kedves bojtárom,
Itt hagyom a czifra szűrömet,
Muszka-prémes ujjas mentémet.
Itt hagyom a bundám, Boglárom[76],
Viseld gondját, kedves bojtárom;
Még énnekem más bajom is van,
Még énnekem czifra ládám van.
Itt hagyom a ládám, ruhástól,
Viseld gondját, rózsám, gazdástól,
Itt a dudám, itt a furulyám
A kin dudolgattam bús nótám.“
A főbíró háza dombon van,
Molnár Ferkó abban fogva van,
Csak távolról nézi nagy búsan,
Más tereli nyáját boszúsan.
Felállították a bitófát,
Molnár Ferkót arra ráhuzták,
Lengeti a szél a gatyáját,
Pengeti fényes sarkantyuját.
(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)
70. BOGÁR IMRE.
Zavaros a Tisza,
Nem akar higgadni,
Az a hires Bogár Imre
Által akar menni.
Által akar menni,
Csikót akar lopni,
Kecskeméti zöld vásárra
Pénzt akar csinálni.
Pénzt akar csinálni,
Bölcsőt akar venni,
Azt a híres Duli Marcsát
El akarja venni.
„Kocsmárosné hallja,
Van-e vacsorája?“
„Van vacsorám, paprikás hús,
Vendégek számára.“
„Kocsmárosné hallja,
Van-e barna lyánya?“
„Barna lyányom vetett ágyon
Vendégek számára.“
„Kocsmárosné hallja,
Száz itcze bort adna,
Megkinálom a vármegyét,
Hogy ne lennék rabja!“
Gonosz a vármegye,
Nem iszik belőle,
Mert a szegény Bogár Imre
Most van a kezébe’.
„Lánczot a zsiványnak
Kezére, lábára!“
Duli Marcsa a babáját
Már hiába várja.
Nézz ki Marcsa, nézz ki
Ablakod firhangján,
Most kisérik Bogár Imrét
Aranyszín paripán.
Ezüst a zablája,
Arany a kantárja,
Az a híres Bogár Imre
Annak a gazdája.
Harangoznak délre
Féltizenkettőre,
Most kisérik Bogár Imrét
A vesztő helyére.
Kiapadt a Tisza
Csak a sara maradt:
Meghalt szegény Bogár Imre,
Csak a híre maradt.
(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)
71. BEREG NÁNI.
Bereg Náni, elvettelek volna,
Ha az orczád nem festetted volna,
Kilencz zsandár az ablakon leste,
Mikor Náni orczáját festette.
Bereg Náni kiment az erdőre,
Lefeküdt a tölgyfa hűvösébe,
Hármat négyet kiáltottam neki:
Kelj fel Náni, meglát itt valaki.
Kocsmárosné adjon egy itcze bort,
Hadd mossam le a torkomról a bút,
A szivemről a keserűséget:
Hadd felejtsem régi szeretőmet!
Édes anyám kiment kis kertébe,
Feltekintett a csillagos égre:
‚Jaj istenem! megölöm magamat:
Katonának viszik a fiamat.‘
Édes anyám, ne öld meg magadat;
Inkább kérd meg kapitány uramat,
A kapitány uram is azt mondja:
Szegény legényből lesz jó katona.
Édes anyám’ mért borítod gyászba,
Magad pedig örökös rabságba?
Bereg Náni, nem fáj-e a szíved,
Gyermekedet hogy elveszítetted?
Végig mentem a kállai utczán,
Szembe jött rám az én édes rózsám,
Szólnék hozzá, de rövid az idő:
Isten áldjon meg, kedves szeretőm!
Bereg Náni kiment a vásárba,
Három pereczet vett a markába,
Azt a hármat kilencz felé törte:
„Tessék, zsandár, Bereg Náni vette!“[77]
Bereg Náni karmazsin csizmája,
De nem huzza többet a lábára.
Vasat vertek kezére, lábára,
Ugy kisérik a kállai várba.
Mikor Nánit kisérik a vason,
Megállanak a fekete-sason;
Parancsolja hejh a kocsmárosnak:
Száz itcze bort kilencz zsandár urnak!
Bereg Náni rózsaszín ruhája
Megakadt a rostély-ablakfába:
„Kérem szépen főhadnagy uramat,
Akaszsza ki rózsaszín ruhámat.“
Bereg Náni bokros pántlikája,
De nem fonja többet a hajába,
Tedd el, Náni, a ládád fiába:
Majd jó lesz a kis lyányod számára.
Bereg Náni, nem fáj-e a szíved,
Gyermekedet hogy elveszítetted?
„Fáj a bizon, csak hogy meg nem hasad…
Hejh a rózsám Csehországba’ mulat.“
Ki-kitekint a vár piaczára,
Hull a könnye halvány orczájára.
(Varró Sándor gyüjt. Szabolcs.)
72. SZÁSZ FERENCZ.
Híres volt Szász Ferencz
Cselekedetivel,
Mégis híresebb volt
A zsidó vérivel.
Eger felé mene,
Egy kisasszonyt vive;
Vissza felé jöve,
Egy zsídót megőle.
Megölte a zsidót
Tizenkét garasért,
Szekerére tette
A nyerges lováért.
Tiszához elvitte,
Tisza be nem vette,
Partjára kilökte,
Egy gulyás megleste.
Be is jelentette
A szolgabírónak.
„Ez a mákvirág is
Jó lesz a bitónak“!
Verje meg az isten
Azt a szolgabírót,
Mért szánta meg nagyon
Azt a pogány zsidót.
Három eladó lyány
Kiváltotta volna,
Ha a szolgabíró
Megengedte volna.
„Részeg volt a lelkem,
Máskép nem is tette,
A zsidó megcsalta
És ő észrevette!“
(Halász Dezső gyüjt. Bíharmegye.)
73. BEKŐ AMBRUS.
„Édes anyám be sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek este későn sehova,
Nem hallgattam édes anyám szavára,
Bejutottam kecskeméti fogházba.
Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem,
Egy leányért Bakos urat megöltem;
Cserkó Julis ne sirass már engemet,
Húsz esztendő majd megaláz tégedet.“
Kecskeméten a nagy utcza de porzik,
Szegény Bekő Ambrust azon kisérik,
Bekő Ambrus gondolkozik magában,
Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában.
Bakos urat viszik a temetőbe,
Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe,
Kilencz fontos vasat tettek lábára,
Húsz esztendőt írtak fel a számára.
Kecskeméti város háza kőből van,
Bekő Ambrus a lakaton belől van,
Megzőrdíti a jobb lábán a vasat,
Cserkó Julis gyönge szíve meghasad.
Kecskeméti város háza de sárga,
Abba van a Bekő Ambrus bezárva,
Cserkó Julis írt neki egy levelet:
„Kedves rózsám, ne felejts el engemet!“
Cserkó Julist három hadnagy kiséri,
Édes anyja szomoruan azt nézi.
„Ne nézd, anyám, az én bús életemet,
Mind tetőled tanultam én ezeket.“
(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)
74. HALASI.
Mi esett, mi történt Gintli pusztájában?
A Gintlit meglőtték maga kastélyában.
Halasi, Halasi kár volt eztet tenni,
Gintlit kirabolni, pénzét el nem venni.
Kár a sárga csikót nyereg alá venni,
Kár a vén embernek csikó-lóra ülni.
Kár a gyönge csikót a rúd mellé fogni,
Kár a szegény legényt katonának fogni.
Katonává lettem, de nem kevélységből,
Szolgáltam a császárt, de kénytelenségből.
Összecsőditették a sok látványságot,
Hogy ezek ölték meg a nagy uraságot.
Paks város mezeje egészen fekete,
De szép egy pár testvért akasztottak benne.
Az egyik azt mondja: önkéntes katona,
A másik azt mondja: Noszlopi honvédja.
Kedves jó barátim, rólam tanuljatok,
Hogy urakat ölni el ne induljatok.
Mert ha elindultok, majd tik is igy jártok,
Még csak harangot se kondítanak rátok.
Nyalka legény voltál, de jó uram voltál,
Lelkem Mező Sándor, jaj! mire jutottál!
Kaszinó ablakja gyászszal van behuzva,
Halasi Sándorné könyje hullik rajta.
(Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)
75. BEH SOK FALUT…
„Beh sok falut, beh sok várost bejártam,
Beh sok üres istállóra találtam;
Nem találtam alám való paripát,
Elloptam a komiszárus pej lovát.
Szépen kérem komiszárus uramat,
Ne lője ki alólam a lovamat!“
„Ejnye, ejnye adta betyár mindenét,
Lovát félti, nem a maga életét.“
„Arra kérem komiszárus uramat,
Engedje el ez egyszer a hibámat;
Lopok olyan daru szőrű paripát,
Jászság, Kunság nem látta még a párját.“
(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)
76. A HEGYI TOLVAJ.
Odvas fenyőfának vagyon három ága,
A legelső ága hajlott Moldovára,
A második ága hajlott Kolozsvárra,
A harmadik ága Kis-Magyarországra.
Annak tetejében egy kis flegoria[78],
Kiben növelkedik egy nagy hegyi tolvaj.
„Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra,
Huzd elő félgyászos hintómat,
Fogd eleibe négy szürke csitkómat;
Én is hadd menjek el szerencse-próbálni
Király udvarára, királykisasszonyhoz.“
Ő el is elment,
Felöltözött akkor, mint egy császárurfi,
Beszállott királynak udvarába
Félgyászos hintóval,
Négy szürke csitkóval.
Megis megkérte a király kisasszonyt hitestársul,
Fel is tette félgyászos hintóba
A királyi kisasszonyt,
Megcsapta ő szürke csitkóját,
Ugy elment ő hetedhét országon,
A mig utólérte a kis flegóriáját.
Felszállott ő kis flegóriájába,
Hát mondani kezdette:
„Feleség, feleség, készits el engem,
Hadd menjek el én is szerencsepróbálni,
Keresztut-állani.“
Ő fel is felkészitette,
El is elment a hegyi tolvaj.
Felesége ablakba üle,
Ott a könnye hullani kezde.
„Madár, kicsi madár,
Vidd el levelemet
Az én atyámnak.
Ugyan ada férjhez
Egy hegyi tolvajhoz,
Ki most is oda van
Keresztut-állani,
Ember-ölögetni.
Inkább adott volna engem
Egy szegény czigánynak.“
A tolvaj ajtaján hallgatta,
Hogy az ő felesége mint panaszol sírva.
Azt mondja a hegyi tolvaj:
„Asszony, feleségem, nyisd meg az ajtódat!“
„Bizony mindjárt nyitom, édes jámbor uram,
Csakhogy vegyem én fel halni való gunyám.
Minden halottnak hármat harangoznak,
Én uri fejemnek még meg sem konditják.“
A tolvaj tovább nem állhatta,
Az ajtóját már berugta.
„Mért sírsz, édes feleségem!“
„Hogy ne sírnék, édes jámbor uram?
Konyhán forgolódtam, cserefát tüzeltem,
Cserefának füstje kihuzta az könyvem.“
„Asszony, feleségem, inkább állasz-e te
Két asztalvendégnek vigan gyertyát tartani,
Mint most mindjárt fejed nélkül maradni?
Szolgám, édes szolgám, menj le magad nekem
A pinczébe,
Hozz fel magad nekem két kászu szurkot
S két türedék vásznat.“
Lábánál kezdette, fejénél végezte
A vászonba tekerést.
Mikor ő szurokkal kezdette csepegtetni,
Akkor már a tolvaj nem volt hogy hová fusson,
Mert ajtót, ablakot a királykisasszony
Nemzetsége elállott.
Ajtón, ablakokon reá lövődöztek,
A nagy hegyi tolvajt mindjárt meg is fogták.
A király megfogatta,
Udvarába vitette,
Négy délczeg csitkónak
Farka után köttette
A nagy hegyi tolvajt.
A várost véle meg is kerűlték.
Mikor már annyira ment, hogy megholt,
Akkor a városnak négy szegire tétették,
Onnét is fegyverekkel lelődözték.
Már a királyi kisasszonynak
Nem is volt, hogy hová legyen;
A szurok a testén mind el volt olvadva,
Mint’ harmadnapok alatt
Meg kellett, hogy haljon.
(Zajzoni gyüjt. Udvarhelyszék.)
77. CSEHÓ PISTA.
Amoda van egy nagy deszka-kerítés,
Csehó Pista lova abban nyerítez;
Csehó Pista befordúl a csárdába,
Várja ottan szeretője, babája.
„Korcsmárosné, eb az urát, hallja kend,
Halat nekem, czitromosat főzzön kend,
A mellé egy jó itcze bort hozzon kend,
Juczi lyányát strázsára állítsa kend.“
Csehó Pista múlat széles kedvibe’,
Egy rosz személy dalolgat az ölibe’,
Csárdás-leány dalolgat az ölibe’,
Hej, az adta a pandurok kezibe.
Beszalad a Juczi leány ijedve,
„Amoda jön három pandúr fegyverbe’.“
Csehó Pista Bársony lovát nyergeli,
Három pandúr, persekútor kergeti.
Csehó Pista Bársony lovát nyergeli,
Három pandúr persekútor kergeti,
Lova lába megbotlott egy gödörbe’,
Lehanyatlott, a jobb kezét kitörte.
„Szépen kérem persekútor uramat,
Ne kösse meg ezt a jobbik karomat.“
De a pandúr nem hallgat a szavára,
Lánczot veret két kezére, lábára.
Hetfőn este az ég alja piroslik,
Csehó Pistát vesztőhelyre most viszik,
A fél falu sírva megyen nyomába,
De nem megyen, nem siratja babája.
„Kedves babám, jutok-e még eszedbe?
Jaj be sokszor mulatoztam öledbe’.“
„Rongyos betyár soh’ se jutsz az eszembe,
Nem is ültél soha sem az ölembe’.“
„Úgy áldjon meg a teremtő tégedet,
Mert te vittél minden bajba engemet,
Gyenge vállad, piros orczád, kék szemed –
Te okoztad akasztófán vesztemet.“
(Arany László gyüjt. Alföld.)
78. A POZSONYI KISASSZONY.
A kisasszony Pozsonyban,
Krinolinban,
A kisasszony Pozsonyban,
Krinolinban,
A kisasszony Pozsonyban,
Selymet lopott a boltban,
Reczeficze krinolinban.
A kisasszonyt megcsipték
Krinolinban,
A kisasszonyt megcsipték
Krinolinban,
A kisasszonyt megcsipték,
Selymet tőle elvették,
Reczeficze krinolinban.
„Ne bántson engem az úr,
Krinolinban,
Ne bántson engem az úr,
Krinolinban,
Ne bántson engem az úr,
Mert az apám földes úr,
Reczeficze krinolinban!“
„Ha az apád földes úr,
Krinolinban,
Ha az apád földes úr,
Krinolinban,
Ha az apád földes úr,
Selymet lopni ne tanulj,
Reczeficze krinolinban!“
(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)
79. MONUSI JÁNOSNÉ.
(Töredék.)
Ablakában üle Monusi Jánosné.
Ő himet varr vala fekete selyméből;
Hol selyme nem érte, könyével tődzötte.
„Beli fiam beli! Monusi Samuka!
Ha az isten neked emberkort ad érni:
Ne hídd te apádnak jó Monusi Jánost,
Hanem hidd apádnak a dézsi főbírót.“
Arra bészollalék jó Monusi János:
‚Meghagyom életed kincsem, feleségem,
Ha te nem említed a dézsi főbírót.‘
„De hogy nem említem: még el sem felejtem!…“
‚Fejem a fejeddel egy gödörbe szálljon;
Lelkem a lelkeddel isten előtt álljon.‘
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
80. SÁRGA LÓ…
„Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta,
Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta,
Most akartam, rózsám, veled ismerkedni,
Fújják a trombitát, el kell masírozni.“
„Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből,
Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elment a galambom, ki el akart venni.“
(Szabó Károly gyüjt. Békésmegye.)
81. A KÉK INGES HUSZÁR.
Masiroznak a kék inges huszárok,
Megsiratják az abonyi leányok. –
„Édes szülém, varrasson kend kék inget,
Mert én bizony kék inges huszár leszek!
Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam,
Szilaj csikó rugja a port alattam, –
Édes szülém ne sirasson kend engem,
Örűljön, hogy magyar huszár lehettem.“
(Abonyi Lajos gyüjt. Abony.)
82. ESTE VAN MÁR.
Este van már, hull a csillag,
Szőke legény haza ballag,
Nehéz neki még a szó is,
Kifutna a világból is.
Este van már, hull a csillag
Fehér házban gyertya hamvad;
Virág van az ágyra hintve, –
Barna kis lyány kiterítve.
(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)
83. KATONÁNAK VAGYOK.
Katonának vagyok én beírva,
Jár a rózsám én utánam sírva, –
A ki adta! kényes kapitányja,
Ne kacsingasson az én rózsámra!
Kapitány úr, igen szépen kérem,
Hallgassa meg az én nagy kérésem,
Hagyjon békét az én galambomnak,
Nem nevelték a kapitány urnak.
Hogy ha nem hagy békét a rózsámnak:
Majd felcsapok bujdosó betyárnak;
Van még rétség elég a Sárrétben,
Van még erdő Bihar vármegyében.
(Abonyi Lajos gyüjt. Körözs mellék.)
84. PERZSI.
Sír a szegény Perzsi, tűske ment lábába,
Nem mehet vígadni víg lyányok sorába,
Maradt volna otthon, most nem keseregne,
Barna kenyeréhez könnyet nem keverne.
Felesége lenne bő gatyás legénynek,
Gyöngy pártája helyett főkötőt tennének,
Szeretője búsúl, ő is sír hijába,
Vendég katonának minek járt nyomába!
Minek örűlt korán tarka kezkenőnek,
Hitegető szónak, czifra esküvésnek.
„Verje meg az isten mind a két világon,
Miatta fonnyadt el szép fiatalságom!“
(Szabó Károly gyüjt. Fehérmegye.)
85. SEBŐK JANI.
Gyászba borúlt a budai nagy utcza,
Sebők Janit most kisérik ki rajta.
Keze, lába össze vagyon vasalva,
Édes anyja keservesen siratja.
A budai köz végin egy bitófa,
Sebők Jani arra vagyon akasztva,
Fujja a szél lion ingét gatyáját,
Jaj istenem kire hagyta babáját!
(Nagy Károly gyüjt. Kecskemét.)
86. ÉDES ANYÁM KIMENT…
‚Édes anyám kiment a kis kertbe,
Feltekintett a csillagos égre.‘
„Jaj istenem! megölöm magamat,
Katonának viszik a fiamat.“
‚Édes anyám ne ölje meg magát,
Inkább kérje a zsandár kapitányt;
Zsandár kapitány is csak azt mondja,
Egyes fiu nem lehet katona.‘
(Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)
87. HAJNAL HASAD.
Hajnal hasad, eső csepereg,
Barna kis lyány titkon kesereg,
Elvesztett kedvesét siratja,
Az anyja mindég pirongatja.
„Édes anyám! kérem kelmedet,
Ne pirongasson kend engemet,
Lássa kend, hogy milyen bús vagyok,
Meghasad a szívem, meghalok.“
(Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)
88. A HEGYEKHEZ ELMEGYEK…
‚A hegyekhez elmegyek,
De azoknak nincs szivek:
Hova legyen az árva,
Kinek nincsen babája,
Nincsen édes babája.‘
„Állj be, pajtás, huszárnak,
Tudod, hogy kardot adnak.“
‚Levágom a világot,
Szeretőt mért nem adott,
Szeretőt mért nem adott!‘
„Állj be, pajtás, bakának,
Tudod, hogy puskát adnak.“
‚Lelövöm e világot,
Szeretőt mért nem adott,
Szeretőt mért nem adott!‘
(Abonyi Lajos gyüjt. Jász-Kisér.)
89. SZÉP MENYECSKE.
„Heje, huja, szép menyecske,
Üljön ide az ölembe,
Tudja isten hol az ura.“
„Szántani ment az ugarra.“
„Szalma özvegy maga most hát,
Hadd csókolom az ajakát,
Öleljen meg, eszemadta,
Nem lesz azért semmi baja.“
„Hogy a fergeteg hordja el,
Szegény özvegygyel mit mivel;
Mit mondana szegény uram,
Ha most látna valahonnan?“
(Abonyi Lajos gyüjt. Körözs mellék.)
90. ALBERT JÓSKA.
Nagy fen száll egy hattyu-madár,
Rabságba esett egy betyár,
Kinek neve Albert Jóska,
Keze, lába keresztvasba’.
„Baracskai széles határ,
Voltam benne híres betyár,
Kinek neve Albert Jóska,
Keze, lába keresztvasba’.
Basa kutyám lánczon vagyon,
Gazdája is fogva vagyon,
Kinek neve Albert Jóska,
Keze, lába keresztvasba’.
Szellő lovam pandur kézen,
Gazdáját nyeríti szépen,
Kinek neve Albert Jóska,
Keze, lába keresztvasba’.
A szeretőm egy kis barna,
Velem beszélni akarna,
Kinek neve Albert Jóska,
Keze, lába keresztvasba’.
Tele van a szája csókkal,
Zsebkendője ajándékkal, –
Szépen kérem az urakat,
Hadd lássam a galambomat!
Hej, mint őszszel a falevél
Hervad, ha megcsípi a dér,
Az én két halvány orczámat
Elhervasztotta a bánat!“
(Abonyi Lajos gyüjt. Tápió-Szele, Baracska.)
91. KISEBB TÖREDÉKEK.
I.
„Anyám, anyám, édes anyám,
Gyulainé édes anyám!
Engedd meg azt te énnékem,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.“
„Fiam, fiam, nem engedem,
Inkább őtet elvesztetem,
Feneketlen tóba vetem“…
„Mi hír vagyon a faluban?“
„Nekem jó van, neked rosz van,
Mert megölték Kádár Katát
Jobbágyodnak szép leányát“…
Urfi is a tóba szökék.
II.
Anyám, édes anyám, mikor engem szültél,
Szültél volna követ, nem leánygyermeket;
Mikor fürösztöttél gyönge-meleg vizbe’,
Fürösztöttél volna buzgó-forró vizbe’;
Mikor bepóláltál gyönge gyolcs ruhába,
Póláltál volna be halotti ruhába!
Mikor lefektettél gyantáros bölcsőbe,
Fektettél volna a sötét hideg földbe.
Sirjál anyám, sirjál, mig előtted vagyok,
Azután ne sirass, ha útnak indulok,
Megsiratnak engem az erdei vadak,
El is énekelnek az égi madarak.
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)
DALOK.
SZERELMI DALOK.
1.
(1–24 Szabó Károly gyüjt.)
Szeretőmet vettem én meg
Nagy áron,
Át is jártam érte vagy húsz
Határon,
Hol esőben, hol árvízben
Hol sáron,
Szeretem is, míg élek e
Világon.
(Szathmármegye.)
2.
Szól a világ, mit hajtok rá,
Úgy ég a tűz ha raknak rá,
Ha hajtanék irigyemre,
Megölne a világ nyelve.
Ne hajts a mendemondára,
Űlj a térdem kalácsára,
Át ölellek két kezemmel,
Hadd nézze más irigy szemmel.
(Békesmegye.)
3.
Esik eső a fenyvesen,
Nem kapok én a nemesen,
Jó az isten, jót ad nekem,
Hejh! szolgalegény vesz el engem.
(Erdély.)
4.
Erdő, erdő, de magos vagy,
Kedves rózsám! de messze vagy!
Ha az erdőt levághatnám,
A galambom megláthatnám,
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
Erdő nincsen zöld ág nélkűl,
Mező sincsen virág nélkűl,
Az én szívem sincs bú nélkűl,
Mert távol van kedvesétűl
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
Jegenye fa tetejében
Két holló űl feketében,
Gyász ruhájok engem illet,
Mert engemet már nem szeret
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
Beállok hát katonának,
Palatinus huszárjának,
Majd ha ott hagyom éltemet,
Akkor tudom hogy megszeret
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
(Kunság.)
5.
(Más változatban.)
Erdő, erdő, de magos vagy,
Kedves rózsám! de messze vagy,
Ha az erdőt levághatnám,
A galambom megláthatnám,
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
Ha galambom megfoghatnám,
Kalitkába bezárhatnám,
Környöskörnyűl csókolgatnám,
Könyeimmel megáztatnám
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
Majd eljön ő valahára,
Kirepűl galamb módjára,
Akkor veszen hű karjára,
Mézzel folyó ajakára
Az én kedves rózsabimbóm, galambom.
(Erdély.)
6.
Ne szeresd, galambom,
A német hadnagyot,
Bugyogója vagyon,
Menykő csapja agyon.
Inkább szeresd, rózsám,
A bajuszos magyart,
A bajuszos magyar
Subájába takar.
(Szathmármegye.)
7.
Nyárban esik nyárban
A derék aratás,
Karácsony havában
A szerető-tartás.
Kinek esik jóra,
Kinek esik roszra,
Sok szegény anyának,
Szíve fájdalmára.
(Nógrádmegye.)
8.
Bús az idő, bús vagyok én magam is
Valamennyi szőke kis lyány, mind hamis,
Szeretete nem állandó,
Mint az idő változandó
Ihajah!
Fölöttem is mért borúlt be ily korán,
Mert elhagyott, kit szerettem igazán,
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen,
Ihajah!
Hej vajon mi okozhatta, nem tudom,
Másnak adtad jegygyűrűdet, galambom;
Ugyan rózsám, mit gondoltál,
Hogy rólam már lemondottál,
Ihajah!
Nem bánom én, hadd legyek én már árva,
Az ő csapodár szívéből kizárva,
Nem leszek én árva mindég,
Ború után derűl az ég,
Ihajah!
(Alföld.)
9.
Nem vagyok én adós,
Nekem sem adós más,
Nem bántok én senkit
Engem se bántson más.
Megverek valakit
Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki
Vagy én le valakit,
De a galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
(Alföld.)
10.
Szomorú az állapotom,
Hej de meg nem másithatom,
Nincs is az a piros hajnal,
Kit meg ne siratnék jajjal.
Lám megmondtam, hogy ne szeress,
Értem magadat ne veresd;
De te erre azt felelted:
Szenvedek rózsám! éretted.
(Szathmármegye.)
11.
Kidűlt a fa mondolástúl,
Elszakadtam a rózsámtúl,
Úgy elszakadtam szegénytűl,
Mind őszszel fa levelétűl
Elválik.
Magosan repűl a héjja,
Még is körme közzűl él a,
Hát én szegény így egyedűl,
Hogy élek meg nálad nélkűl
Galambom!
Nézz ki rózsám! ablakodon,
Most megyek ki a kapudon,
Vess utánam egy pillantást,
Úgy sem látjuk többé egymást
Soha sem.
Jaj be beteg vagyok szörnyen,
Talán meg is halok könnyen,
De hisz annak halni könnyű,
Kiért nem fog húllni könyű
Senkitől.
(Dunántúl, Nógrád.)
12.
Nem vagy legény, nem vagy,
Nem mersz csókot kérni,
Talán azt gondolod,
Nem is mernék adni.
Adtam is, adok is,
A szegény legénynek,
Mert tudom magamról,
Jól esik szegénynek.
(Alföld.)
13.
Három alma meg egy fél,
Kérettelek, nem jöttél,
Ha nem jöttél, ott vesztél,
Lyányok anyjává lettél.
Ejh hajh! nem bánom,
Nékem is van virágom,
Ejh hajh! leszakasztom a nyáron.
(Alföld.)
14.
Ágas bogas a diófa levele,
Ez a kis lány termett nekem kedvemre,
Akármit szóljon a világ felőle
Nincs hatalom, mely elválaszszon tőle.
Hull a dió levelestűl, ágastúl,
Kedves rózsám! meg kell válnunk egymástúl,
Nem engedik azt az egek minekünk,
Hogy valaha egymáséi lehessünk.
A diófa ágas bogas, leveles,
Ma két hete hogy nem voltam itt, kedves!
Utóljára fogom ajtód madzagát,
Kedves rózsám! kivánok jó éjtszakát.
(Alföld.)
15.
Czifra szűröm szegre van akasztva,
Gyere, rózsám, akaszd a nyakamba:
Ugy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.
Rámás csizmám szegre van akasztva,
Gyere, rózsám, húzd fel a lábamba:
Ugy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel hozzád megyek benne.
(Nagy-Kőrös.)
16.
Három fehér kendőt veszek,
Ha felveszem, fehér leszek,
Fehér leszek mint a hattyú, mint a hattyú,
Nem ölel meg minden fattyú.
Három piros kendőt veszek,
Ha felveszem piros leszek,
Piros leszek mint a rózsa, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.
Három sárga kendőt veszek,
Ha felveszem sárga leszek,
Sárga leszek mint a virág, mint a virág,
Leányoknak áll a világ.
Három barna kendőt veszek,
Ha felveszem, barna leszek,
Barna leszek mint a csóka, mint a csóka,
Nem kell nekem senki csókja.
(Alföld.)
17.
Nézz rózsám, a szemembe,
Mit olvasol belőle?
Ugy-é azt mondja,
Úgy-é azt mondja:
Te vagy az angyalok
Ragyogó csillaga.
A szívem dobbanása
A tiédnek hű mása,
Ugy-é édesem,
Ugy-é kedvesem:
Miénk a menyország,
Nem kell több boldogság.
(Pestmegye.)
18.
Nincsen feleségem, de majd lesz, de majd lesz,
Haza hozom télen, ha hó lesz, ha hó lesz,
Veszek neki csizmát, ha jó lesz, ha jó lesz,
Megcsókolom százszor, ha szép lesz, ha szép lesz.