Híres Barassónak?
Abban csináltattak
Étető tömlöczöt;
S abban fogva vagyon
Mezőbándi urfi.
Mezőbándi urfi
Egyszer ezt felelé:
„Hogyha volna nékem
Egy íródiákom
S egy bízott emberem:
Iródiákommal
Levelet iratnék,
S bízott emberemtől
Levelem küldeném.“
Hát azonban dobban
Az ő édes anyja:
„Anyám, anyám, anyám!
Lelkem édes anyám!
Milyen álmot láték
Az éjjel álmomban:
Két sing veres sinor
Az én nyakam körűl;
S két fekete holló
Az én fejem felett?!“
‚Üsse guta, fiam,
Azt a te álmodat:
Két sing veres sinor –
A te piros véred;
S két fekete holló –
A te két hengéred.‘[72]
„Anyám, anyám, anyám!
Mikor engem szűltél,
Szűltél volna követ;
S mikor feresztettél
Gyenge meleg vízbe,
Feresztettél volna
Forró-buzgó vízbe;
S mikor takargattál
Gyenge gyolcs ruhába,
Takargattál volna
Forró parazsába!“…
(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)
31. AZ ÁSPIS KÍGYÓ.
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, apám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj az anyádhoz, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, anyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj a bátyádhoz, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, bátyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj az ángyodhoz, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, ángyom, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj sógorodhoz, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, sógor, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj a nénédhez, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, néném, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
Eredj a mátkádhoz, majd talán kiveszi.“
„Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
Vedd ki, mátkám, vedd ki!“ – „Bizony kiveszem én!!“
(Horváth Ádám gyüjt. akad. kézirattár.)
32. AMOTT LÁTOD…
(Tájszolás szerint.)
„Amott látod, rúzsám,
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizö’dűl:
Akkor mögyök hozzád!“
„Hiszöm én istenöm,
Kizö’dűl az én fám,
Virágos tavaszszal
Visszatérsz még hozzám.“
„Vágassuk lė, rúzsám,
Azt a száraz nyárfát,
Csiná’junk belőle
Ėgy nagy akasztófát;
Âr’a akaszszuk föl
Azt a török császárt,
Hogy nė szomorítson
Már több édös anyát.
Belegrád! Belegrád!
Átkozott Belegrád!
De sok édös anyát
Mögszomorítottál!
Belegrád! Belegrád!
Átkozott Belegrád!
De sok édös anya
Átkot mondott rėád!“
(Szél Farkas gyüjt. Hódmező-Vásárhely.)
33. A RAB.
„Né hol kerekedik egy fekete felleg,
Né hol száll, né hol száll egy fekete holló!
Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze,
Se nem igen közel – két száz mértföldnyire,
Izenjek apámnak és édes anyámnak,
Jegybeli mátkámnak.
Repülj udvarára, szállj le ablakára,
Ha kérdi, hogy’ vagyok, mondjad, hogy rab vagyok
Király udvarában térdig vasban vagyok.
Megunta két lábam már a követ nyomni,
Megunta két kezem már a lánczot huzni,
Megunta két fülem tenger mormogását,
Vad galamb zugását.
Megitatták velem a keserű pohárt,
Elém terítettek fekete gyász ruhát;
Adta volna isten, ne láttalak volna,
Hiredet porodat ne hallottam volna?
Istenem, istenem, de megvertél engem,
Szerencsétlen társsal, holtigvaló gyászszal
Holtig való gyászszal!
Kit mindig szerettem, jaj be távol estem,
Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem.
Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
Csak nekem nem szabad violámhoz járni,
Violámhoz járni.“
(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)
34. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Etéden a fűszál mind bánatra hajlik,
Az én kedves rózsám rólam gondolkozik.
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
Tudja a jó isten, mikor szabadulok!
Akkor leszen, rózsám, haza jövetelem,
Mikor kapufélfád piros rózsát terem,
Azt pedig jól tudod, hogy soha se terem:
Igy hát soha sem lesz hazajövetelem!
Kivánod-e, rózsám, szabadulásomat,
Vagy jobban kivánod csendes halálomat?“
„Csak azért kivánom csendes halálodat:
Rabsággal töltöd el fiatalságodat!“
(Szabó Samu gyüjt. Udvarhelyszék.)
35. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Vidd el madár, vidd el, levelemet vidd el,
A tengeren is tul egy nehány mérföddel.
Ott találod rózsám keserű bánatban,
Mindjár’ megesmered szive busultában.
Koppants az ablakán, levelemet tedd le,
Vaj pedig akaszd fel az ablak keresztre.
Ha kérdi: hogy vagyok; mondjad, hogy rab vagyok,
Karcsu derekamon rabszijat hordozok.
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
Keserves fogságból utána sohajtok. –
Ha kérdi, menyek-e: mondd meg, hogy elmennék,
Csak ez a vas ajtó mán egyszer megnyilnék.
Ha el nem mehetek tavasz kezdetére,
Talám csak elmenyek fecske jövetére. –
S ha akkor sem menyek, rózsa nyilására,
Vaj istenem! talám koporsó-zártára.
(Hermányszegi gyüjt. Csikszék.)
36. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
‚Ablakom rostélyán
Kis madár hegedűl,
Menj el az én kedvesemhez,
Maga van egyedűl.
Ha kérdi: hogy vagyok?
Mond meg, hogy rab vagyok,
Az aradi vár-tömlöczben
Talpig vasban vagyok.‘
„Ha te rab vagy, rózsám,
Én meg beteg vagyok!“
‚Gyógyítson meg a jó isten
Míg megszabadúlok;‘
„Nagyon beteg vagyok,
Addig meg is halok,
Az aradi temetőben
Nyugodni akarok.“
(Szabó Károly gyüjt. Pest.)
37. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Madárka, madárka,
Csácsogó madárka!
Vidd el az én levelemet
Szép Magyarországba!
Ha kérdik: ki küldte?
Mondjad, hogy az küldte,
A kinek a szerelembe’
Meghasad a szíve.
Ha kérdik: hogy vagyok?
Mond meg, hogy rab vagyok,
A Radeczky táborában
Közkatona vagyok!“
(Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)
38. A ZSIVÁNY FELESÉGE.
„Eleget könyörgék apámnak, anyámnak,
Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra,
Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak!
Most is oda vagyon keresztuton állni,
Egy két árva pénzért lelkét elveszteni;
Meguntam már azt is, jó reggel felkelni,
Jó reggel felkelni, folyóvizre menni,
Folyó vizre menni, véres ruhát mosni.“
‚Mért sirtál, mért sirtál gyönge szép menyecske?‘
„Nem sirtam, nem sirtam, konyhán bibelődtem,
Cserefának füstje huzta ki a könnyem.“
(Gyulai Pál gyüjt. Udvarhelyszék.)
39. SIROKI ERDŐBEN.
Siroki erdőben
Nyílik a gyöngyvirág,
Gyere ki, galambom,
Itt vagyon a világ.
Ki is mentem hozzád,
Vissza is eljöttem,
Tudom, hogy meglestek,
Szóba hoztak engem.
Azt mondják, hogy rosz vagy,
Soh’ se kerűlsz elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő,
Vert meg volna isten,
Mikor neked hittem,
Téged áldott volna,
Vert volna meg engem.
Meg is vert engemet
A világ csufjára,
Rá sem merek nézni
Az édes anyámra.
Istenem, istenem!
Ugyan mi lelt engem?
Három rőf pántlika
Körül nem ér engem. –
Megszenvedtem érted,
Nem gondoltam volna,
A fő szolgabíró
Hajam levágatta.
Levágták a hajam,
Még sem vagyok szajha –
Nagyon szerettelek,
Az isten is tudja!
(Abonyi Lajos gyüjt. Hevesmegye.)
40. IGÁCS RUZSI.
(Tájszolás szerint.)
‚Szombat este nyó’cz órakó’
Haza gyüttem a tanyárú’,
Azt hallottam az útamba’,
Valaki van a Rácz-kútba’. –
Igács Rúzsi, kedves babám,
Hun van az én édös anyám?‘
„Még péntökön hat órakó’
Kimönt a szőllőbe akkó’“. –
‚Én is kimöntem utánna,
De nem akadtam rėája…
Igács Rúzsi, kedves babám,
Hová tötted édös anyám?‘…
„Keze lába a Rácz-kútba’,
Feje, háta kendör-kapujóba’.[73]“
„‚Igács Rúzsi gyere ide,
Lantos István gyűjjön ide –
Ösmeri-ė ezt anyjának?!‘“
‚Nem ösmeröm én anyámnak,
Sėm kezirű’, sėm lábárú’,
Csak a puszta dėrėkárú’…
Igács Rúzsi, kedves babám,
Mér’ ő’ted mög édös anyám?!‘
„Nem vó’tam én annak oka,
Maga vó’t az indítója;
Sujok, olló elkezdője,
Balta, fejsze elvégzője.“
‚Igács Rúzsi, édös szívem,
Hamis hitöt fúttá’ velem!‘
Igács Rúzsi ablakjába’
Kinyi’t a rúzsa magába’ –
Lantos István a kocsmába’:
‚Eladom a jószágomat,
Kivá’tom kedves babámat!‘
„Nė agygya kê a jószágát,
Nė váttsa ki kê a szajhát!“…
(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)
41. AZ ANYA ÉS LEÁNYA.
‚Szépen rogyog az estéli csillag,
Az én babám ablak alatt ballag,
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyönge szívem megreped utánna.‘
„Kedves rózsám jere ablakodra,
Hogy adjak egy csókot ajakodra,
Ezer búval van életem tele,
Egyszörre mind elfelejtem bele.“
‚Hallod anyám, milyen szépen hí ki,
Bokrétát is kötöttem már néki:
Úgy illik az kerek kalapjára,
Mint a csókja leányod ajkára.‘
„‚Kis leányom gyönge vagy szeretni,
Még réja érsz fékötőt viselni,
Hidd, a lánynak addig ér világa,
Míg a legény sírva jár utánna.‘“
„Kedves rózsám te enyim, én tiéd,
Megesküszünk a husvét innepén,
Hidd el nekem jobb leszek én hozzád,
Mint tulajdon édes apád s anyád.“
‚Hallod anyám, mit fogad a legény,
Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem;
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyönge lányod majd meghal utánna.‘
„‚Kis leányom ne higy a legénynek,
Addig szeret, míg nem mond övének,
Mert ha egyszer fejed békötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.‘“
‚Hiszen apám kiedet is megverte,
De még azé’t kied őtet szerette,
Ha kêd megvót én is csak megleszek,
Bár mit mondnak, én az övé leszek.‘
(Felméri Lajos gyüjt. Csikszék.)
42. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Szépen ragyog az estéli csillag,
Az én rózsám a ház előtt ballag,
Édes anyám ereszsz ki hozzája,
Szegény szivem megreped utánna.“
„Jer hát rózsám jer hát ablakodra,
Adjak csókot picziny ajakodra,
Ezer búval van életem tele,
S mind egyszerre eltemetem vele.“
„Lyányom, lyányom ne higyj a legénynek,
Addig szeret míg nem tesz övének,
Majd ha aztán fejed bekötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.“ –
„‚Hiszen apám kendet is megverte
Mégis azért ugy-e hogy szerette?
Ugymint kend volt, én is csak megleszek,
Bár ki mit mond, én az övé leszek.‘“
(Gyulai Pál gyüjt. Szilágy.)
43. NEMES SÁRI…
Nemes Istán szép leánya
Kirepűlt a sír szájára;
Édes anyja ugy siratja:
Hogy az eget hasogatja.
„Édes anyám azon kérem,
Ne sirasson többé engem;
Ha nincs házba’ szép leánya,
Kertjébe’ van szép virága.
Nyissa ki a kert kapuját,
Hogy lássák a szép virágát,
Leánya keze munkáját.
Rózsa-koszorút kötöttem,
Sárga hajamra feltettem;
Zöld ösvényeken sétálok,
Rozmarint-szálat gyomlálok.
– Egyedűl nyugoszom
Temető siromban,
Mégis emlegetnek
Engem a faluban,
Hogy megütött engem
A villám szikrája! –
Olyan fellegek támadtak,
Hogy engem elborítottak“…
Nemes Istán nyisd kapudat:
Halva hozzák szép lányodat.
Zúg a harang, megzúdítják;
Nemes Sárit nyútóztatják.
Édes anyja úgy siratja:
Hogy az eget hasogatja.
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
44. TAMÁS RÓZSI.
„Tamás Rózsi mit gondoltál,
Mikor agyagér’ indultál?“
„Én egyebet nem gondoltam,
Szerencsétlen uton jártam.
Letörött a föld fölöttem,
Elnyelt engem, elnyelt engem.
Jó Tamásné, édes anyám,
Édes jó nevelő dajkám,
Felneveltél örömödre,
De nem értél semmit véle.“
„Tamás Imre nyisd kapudat,
Halva hozzák a hugodat,
Vidd is ki az asztalodat,
Csinálj nyujtóztató padot.“
„Édes lyányom szólj csak egyet!“
„Édes anyám nem szólhatok.“
„Édes hugom szólj csak egyet!“
„Édes bátyám nem szólhatok.“
„Három szilvafa közt vagyok,
Három papnak könyörgése
Sem hoz többé az életre.“
Jókus Mihály földje végén
Buzog a vér, a föld szinén.
Ha kérdik, hogy miféle vér,
Mondjátok, hogy ártatlan vér.
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kide.)
45. BÁCS JANCSI.
Csütörtökön jó hajnalba’
Készülék fel a havasra.
Befogám a jó négy ökröt,
Jó négy ökröt, jó szekérbe
S elindulék az erdőre,
Ki Firicsko tetejére.
Hogy kiértem az erdőre,
Egy cserefát vevék szemre.
Gondolám, hogy azt levágom
S az ökrök után felrakom.
Jó gazdámnak kicsi fija
Jöve velem – halálomra,
Ő vala a segitségem,
Ő egyedül ott mindenem.
A hogy vágni kezdém a fát,
Nem es gondolám a halált,
Pedig a mán hátomnál állt
S várá, hogy levágjam a fát.
Vágom, vágom szép csendesen,
A halálra rá sem nézek,
Mig a fa a törzsökétől
Szakad a fészim[74] élétől.
Még egy nihány vágás fára…
„Készü’j Jancsi az halálra! –“
Bács Jancsinak sohajtása
Felhallék a mennyországba…
Kettőt vág ő még az fára
S rá esik a fa reája.
Szökött vóna ki előle,
De az halál nem engedé.
Odanyomá őt a nagy fa,
Nem búhata ki alóla.
Nem vala ott senki jelen,
Kí segitségire legyen.
Katona Sámel küs fija
Vala mindennek tanuja,
Ki a mezőre béfuta,
A pásztoroknak hirt ada.
Pásztorok kiszabaditák,
De már későn szabaditák
Kevés élet vót még benne;
Mett csak nihány órát éle.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
„Nyitsd ki asszonyom kapudot:
Viszik a jámbor szógádot;
Nem csattogtassa kapudot,
Nem sepri az estálodot.
Szász Anikó, hű szeretőm!
Már megengedj mindenekről.
Megnyughatol csókjaimtól
S ölelgető karjaimtól…“
(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)
46. AZ ISPÁNNÉ LEÁNYA.
Szépen legel a Prónai gulyája,
Szépen sétál az ispánné leánya,
Kiüzeni a gulyásnak előre,
Teríjje le a subáját a gyepre.
„Lyányom, lyányom! lyányomnak sem mondalak,
Ha én téged egy gulyásnak odadlak.“
„Nem bánom én édes anyám! tagadj meg,
Az én szívem egy gulyásért hasad meg!“
Még a búza ki sem hányta a fejét,
Már a madár mind kiverte a szemjét.
„Én istenem, egy istenem, istenem!
Látod anyám! mire vitt a szerelem!“
(Szabó Károly gyüjt. Nógrádmegye.)
47. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Csendes este szállott le a pusztára,
Elnémult a bodor tinó kolompja,
Csak egyedűl sirdogál a furulya,
A kisasszony az ablakból hallgatja.
‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
A kisasszony, ha kijön a pusztára,
Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!‘
Szépen legel a Péterné gulyája,
A kisasszony maga sétál utánna,
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
„Jancsi, szivem, terítsd le a subádat!“
‚Hogy teríteném én le a subámat,
Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.‘
„Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj,
Kiváltja azt édes anyám, ha mondom.“
Még a búza ki sem hányta a fejét,
Már a veréb mind kiette a szemét. –
„Édes anyám! jaj istenem, istenem!
Jaj mire vitt engemet a szerelem!“
„‚Lányom, lányom! lányomnak sem mondalak
Inkább, mint sem egy gulyásnak adjalak.‘“
„Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg,
De a szivem csak Jancsiért szakad meg!“
(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)
48. JÓ ESTÉT ÉDESEM.
„Jó estét, édesem, micsa’ búd érkezett,
Talán a vacsorád nem igen jól esett?
Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.“
„Idd meg a borodat, idd meg azt te magad,
Hogy ha nem sajnáltad szép leányságomat
Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám,
Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!“
„Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked.“
„Éjjel nappal kössed már leány nem leszek.“
„Szerettelek, rózsám, a míg megcsaltalak,
De már a jó isten viselje gondodat.“
„Verjen meg az isten annyiszor egy héten,
A hány csillag vagyon este a kék égen.“
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kalotaszeg.)
49. TÖRÖK ZSUZSI.
Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott,
Az aljára pellempátyot rakatott;
Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem,
Téged szeret a sok legény, nem engem.
Madarasi nagy uj utczán mi történt:
Gazdag doktort sok kincsiért megölték, –
Gazdag doktort viszik a temetőbe,
Török Zsuzsit a szegedi tömlöczbe.
Török Zsuzsi azt izeni anyjának:
Kettős párnát küldjön feje aljának;
Édes anyja azt izeni lyányának:
Sűrű könnyét tegye feje aljának.
(Varró Sándor gyüjt. Karczag.)
50. A GULYÁS SZERETŐJE.
Megégett a szegedi nagy cserény,
Beleégett barna gulyás legény, –
Beleégett három pár ruhája, –
Számadónak kivarrott subája.
Számadónak nincsen semmi kára,
Másikat vesz szegedi vásárba’,
De a szegény barna gulyás legény
Hej! maga is beleégett szegény.
Barna kis lyány kerűli a cserényt,
Keresi a barna gulyás legényt:
Barna kis lyány, hiában keresed;
Beleégett, ki téged szeretett.
„Mutassátok, mutassátok sírját,
Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett!“
(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)
51. CZIFRA JANCSI.
„Czo fel, szürke fakóm,
Czifra Jancsi lova!
Messze van Imola,[75]
Nem érünk ma oda.“
Mikor Czifra Jancsi
A lovát ugratta,
Akkor Járdán Julcsa
A kapuban várta.
Várta rántottára,
Mézes pálinkára.
„Egyél, igyál, Jancsi,
Világ boszujára!
Ha én aztat tudnám,
Melyik uton mégy el,
Felszántanám én azt
Aranyos ekével.
Be is vetném én azt
Szemenszedett gyöngygyel,
Be is boronálnám
Sűrű könnyeimmel!“
„Búra termett idő,
Ködnevelő szellő,
Megemésztett engem
Ez az egy esztendő!“
(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)
52. A HALOTT VŐLEGÉNY.
(Töredék.)
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék édes rózsám,
Velem van az igaz isten,
Velem vagy te édes rózsám.“
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék édes rózsám,
Velem van a fiuisten,
Velem vagy te édes rózsám.“
‚Szépen süt a holdvilág,
Minden lélek alszik már,
Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék édes rózsám,
Velem a szent lélek isten,
Velem vagy te édes rózsám.“
(Baksay Sándor gyüjt. Baranyamegye: Csurgó.)
53. KURIS PISTA.
‚Eredj lyányom guzsalyasba,
A legények hínak oda.‘
„Jaj anyám, nem mék én oda,
Ott lesz gazda Kuris fia.“
‚Ha ott lesz is ne félj tőle
Legények megónak tőle!‘
Ott elmene bíró lyánya
Szentgál Panna guzsalyasba.
Ottan vala Kuris Pesta,
A leányhoz oda álla,
Hozzá szép szavakkal szólla,
Aztán meg a tánczba híjja.
„Jaj ereszsz el, mert lerogyok,
Itten mindjárt, mert meghalok.“
De nem hagyja Kuris Pesta
És halálra tánczoltatja.
Ott lerogya vérbe fagyva
Bíró lyánya Szentgál Panna.
Lyányok, róla tanuljatok,
Legényt soha ne csaljatok.
(Gyulai Pál gyüjt. Nógrádmegye.)
54. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
(Tájszólás szerint.)
„Húzzad czigány, húzzad,
Húrod szakadtáig,
Majd én is mögjárom
Lábom unottáig.“
„„Ereszsz el, ereszsz el,
Óh én édös kincsöm,
Tele van a csizmám
Piros aludt vérrel.““
„Nem eresztlek, nem eresztlek,
Óh én édös kincsöm,
Nem ėcczö’ kértelek
Teljes tizenkėcczö’.“
„„Nyisd mög, anyám, nyisd mög
Leveles kapudat,
Kiőn bevezetik
Beteg lėányodat.
Nyisd mög, anyám, nyisd mög
Leveles ajtódat,
Kiön bevezetik
Beteg lėányodat.““
Átkozott az atya
És az édös anya,
Ki az ű lėányát
Tánczra kibocsátja.
„Ha enyim nem löttél,
Hát másé sė lögyél;
Testöm a testöddel
Ėgy sirba tétessön,
Véröm a véröddel
Ėgy patakot mosson,
Lelköm a lelköddel
Ėgy istent dicsérjön.“
(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)
55. SÁRI MÁRI.
Sári Mári messze lát,
Vizért küldi az anyját,
S mig az anyja vizért jár:
Barna legény oda jár.
„Édes anyám beh jó kend,
Beh jó vizet hozott kend,
Máskor is elmenjen kend,
Tovább oda legyen kend.“
„Hát ez a bot hun jár itt?
Ugyan ki hagyta ezt itt?“
„Szegény vándorló legény,
Szállást kért volna szegény.“
„Hát az ágyad mi lelte
Hogy úgy le van heverve?“
„Czicza fogott egeret,
Játszott vele eleget.“
Esik eső csepereg,
Sári Mári kesereg,
De hijába kesereg,
Megkapta mit keresett.
(Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)
56. MÓZES ÉS JULCSA.
„Jó napot kivánok, Mózes!“
„Adjon isten, Julcsa, mit vesz?“
„Olyan szappant, a mi kókusz,
Szappanozni nagyon jól tud.“
„Julcsa, ha magának volnék,
Én csak a tarkából vennék.“
„Én is a tarkából veszek,
Egy darabbal megelégszek,
Ugyan mi ennek az ára?
Csak ne szabja nagy kaptára!“
„Egy garas ide vagy oda –
Négy garasért adom oda;
Pedig öt volna az ára,
De magának, édes Julcsa,
Négy garasért oda adom,
Csak csókoljon meg, galambom!“
„Bizony én meg nem csókolom,
Mert zsidó valláson vagyon,
Ha magyar valláson volna,
Százszor megcsókoltam volna!“
(Illésy György gyüjt. Álmosd.)
57. SZŐCS MARCSA.
Este van, este van, hatot üt az óra,
Minden asszony, leány, készűl a fonóba;
Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába?
Először megütik, leesett a hidra,
Másodszor megütik, elállott a szava,
Harmadszor megütik, véres volt a foka,
A kis balta foka.
„Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre,
Egy két szavaimat vedd be a füledbe:
Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa,
Mért levél, mért levél másnak hites társa,
Szivemnek gyilkosa?“
Zilahi Pistának nem kell a bokréta,
Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa.
„Vérem a vérével egy patakot mosson,
Testem a testével egy sirban nyugodjon,
Egy sirban nyugodjon!“
A torjai rétet körülfogta a köd,
Pistára, Marcsára most huzzák a földöt,
Főtül való fája ki vagyon rovázva,
Fekete pántlika van reá csukrozva,
Szépen rá csukrozva.
A torjai templom kőrűl van árkolva,
Két szál szép rozmarin van belé plántálva,
Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon,
Szeretőtök szive meg ne háborodjon,
Meg ne háborodjon.
(Gyulai Pál gyüjt. Háromszék.)
58. JÁR A KORSÓ…
Jár a korsó, jár a kútra,
Piros, barna leány hordja,
Alig hogy megmerítette,
A rózsája megölelte.
Jár a korsó, jár a kútra,
Halovány leányka hordja;
Halovány a hold sugára,
Halványabb a lány orczája.
Nem jár a korsó a kútra,
Szörnyű nagy a leány búja.
„Megvert engem az Uristen,
Hogy az ő szavának hittem!“
(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)
59. A GERLICZE.
Zsibó város szép helyt vagyon,
Közepében van a templom,
Alatta terem a csipke,
Rá szállott egy bús gerlicze.
„Mért busulsz te bus gerlicze,
Párod repűl neked ide.“
„Nem kell nekem senki párja,
Ha az enyém el van zárva.“
„Megmondtam én bús gerlicze,
Ne rakj fészket az útfélre,
Mert az uton sok ember jár,
A fészkedre reá talál.“
(Gyulai Pál gyüjt. Szilágyság.)
60. A FONÓBAN.
A leányok egymás közt
Beszélik, hogy sok a szösz.
„Haj anyám!… a fonás;…
Bajos a várakozás.“
‚Szoknyát veszek szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Nem az az én nyavalyám!“
‚Legényt hívok szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Találgatod nyavalyám!“
‚Férjhez adlak szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.‘
„Haj anyám, jó anyám:
Kitaláltad nyavalyám!!“
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
61. PETRÁS UR.
Csötörtöki napon
Kijött a Petrás úr;
Mindjárt azt kérdezte:
‚Hány a jó arató?‘
„Tizenketten vagyunk,
Jó aratók vagyunk.“
‚No csak arassatok,
Jó ebédet kaptok!‘ –
Kijött a jó ebéd,
Tizenkét szál metélt,
S a zsírtalan kása,
Ki hatszor napjába’
Vizet mert magába.
(Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)
62. KÁNTOR TERI.
Három bokor saláta,
Kántor Teri kapálta,
Egyél dzsidás belőle,
Isten ugyse! megveszekedel tőle.
Kántor Teri azt hiszi,
A kapitány elveszi;
Ne félj Tercsa előre,
Isten ugyse! semmi sem lesz belőle.
Elment már a regiment,
A házasság füstbe ment,
Kántor Teri itt maradt –
Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.
(Abonyi Lajos gyüjt. S. Patak.)
63. SOROZÁSKOR.
Szent Miklósi czigány legény hegedűl,
Sír a leány oda haza egyedűl,
Sírhat is már, mert a bíró házánál
Szeretője most áll a sorshúzásnál.
„Négy esztendő nem a világ, gyöngyalak!
Visszajövök, ámbár most elhagyjalak;
Isten veled, kedves rózsám! végy búcsút,
Becsületre visz engemet ez az út.
Három színű selyem zászlók lobognak,
Körűlöttem a leányok zokognak, –
Ne sírjatok hív szerető leányok,
Drágább legyen kedvesteknél hazátok.“
(Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)
64. BÚCSU.
„Veszélyben forog hazám,
Isten hozzád szép babám,
Megyek, megyek harczolni,
Értetek élni halni.“
„Hogyha elmégy harczolni,
Jőj el hozzám búcsuzni,
Még egyszer hadd lássalak,
Rózsámnak mondhassalak.
Ha te elmégy én is el,
Nem maradok tőled el,
Kötözgetem sebedet,
Míg a halál eltemet.“
„Ha a halál eltemet,
Hazám földje, érdemled.
Éretted a sírhalom,
Dicső, édes nyugalom!“
(Szabó Károly gyüjt. Alföld.)
65. A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE.
Mi piroslik ott a síkon, távolba’?
Csonka honvéd piros vére a hóba’,
Sok halált szórt az ellenség sorára,
Haj! de végre egy golyó őt találta.
Ágyú helyett koporsót visz a szekér,
Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér,
Koporsóján csákója és fegyvere,
Szemfedőűl katona köpönyege.
Bajtársai kivont karddal követik,
Fájdalmukban olykor meg is könnyezik;
Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés,
Ennyiből áll a tüzéri temetés.
Zöld erdőben fekete sír domborúl,
A ki látja, szivében megszomorúl;
Fák tetején bús csalogány úgy beszél:
Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér.
(Szentpéteri Pál gyüjt. Kun-Szent-Miklós.)
66. A MENYASSZONY.
„Kerek udvar, kicsi ház,
Édes rózsám mit csinálsz?“
„Tyukot főzök, turbolyát,
Szeretőmnek vacsorát.“
„Kerek udvar, kicsi ház,
Édes rózsám mit csinálsz?“
„Csinosítom magamat,
Várom a galambomat.“
„Kerek udvar, kicsi ház,
Édes rózsám mit csinálsz?“
„Virágomat öntözöm,
Koszorúnak kötözöm.“
„Ne főzz tyukot, turbolyát,
Ne csinositsd magadat,
Virágidat ne öntözd,
Koszorúnak se kötözd.
Iszonyú volt a csata,
Három legény jött haza;
Vőlegényed a mezőn,
Ott maradt a temetőn.“
„Légy átkozott hírmadár,
A ki ily rosz hírt hozál,
Jó anyám, hol koporsóm,
Add ide szemtakaróm!“
(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)
67. VÁRADI NÓTÁJA.