Már hét esztendeje, hogy mü fogván estünk
Császár tömlöczébe, – két gerezd szőllőért’;
Azután nem láttuk a napnak járását,
Hódnak, csillagoknak változó forgását!‘…
Ezt ajtón hallgatta császár szép leánya:
Szóval így felmondja császár szép leánya:
„Halljátok meg szómat, két magyar urfiak!
Atyám tömleczéből szabadult ifiak:
Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek,
Hogy Magyarországba ingemet bévisztek?“
Arr’ a szóra mondja nagy Szilágyi Miklós:
‚Bizon felfogadjuk, császár szép leánya!‘…
Azonnal elmene császár szép leánya
Az apja házába:
A kezéhez vevé tömlecznek kócsait;
A zsebébe tevé kevés aranyait;
Sietve elmene s megnyitá az ajtót.
Megindulának ők, onnan el, sietve.
Mikor mentek volna, vissza-visszanéze
Császár szép leánya.
„Halljátok meg szómat, két magyar urfiak!
Atyám tömleczéből szabadult ifiak:
Imhol jön, imhol jön az atyám tábora;
Jaj! már ha elérnek, tüktöket levágnak
S ingem visszavisznek.“
„Ne félj semmit, ne félj, császár szép leánya!
Münköt se vágnak le, ha kard el nem törik;
Téged se visznek el, ha az isten segít!“
Azon megérkezett a kegyetlen tábor.
‚Pajtásom, pajtásom, láss a küsasszonyhoz,
Ne hagyjam magunkat!‘
Elérte a tábor, harczba mene vélle.
Egy elmenetibe gyalog ösvényt vágott:
Visszajövetibe szekérutat csapott;
A nagy táborból csak, élve, egyet hagyott:
A ki menne haza s a hírt mondaná meg.
Mikor az eltelék, – hogy elindulának,
Igy mondja, igy mondja Hagymási László ezt:
‚Pajtásom, pajtásom, próbáljuk meg egymást,
Hogy melyiké legyen császár szép leánya!‘
„Halljátok meg szómat, két magyar urfiak,
Atyám tömleczéből szabadult ifiak!
Érettem de soha ne vagdalkozzatok:
Hanem térdre állok – vegyétek fejemet.“…
Azonnal azt mondja nagy Szilágyi Miklós:
‚Pajtásom, pajtásom, kenyeres pajtásom!
Én neked bocsátom császár szép leányát,
Mert van nekem otthon jegyesem, gyűrűsöm;
Hüttel elkötözött hütes feleségem!‘
Err’ a szóra oztán császár szép leánya
Hagymási Lászlónak ottan elmarada.
Nagy Szilágyi Miklós haza elindula.
Hagymási László is küsasszonyt elvivé.
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
13. LANDORVÁRI DORKA.
‚Leányom, leányom,
Édes szép leányom!
Mi dolog lehet az,
Hogy a selyem ruhád
Elől kurtábbodik,
Hátúl hosszabbodik,
Szép karcsú derekad
Igen vastagodik?!‘
„Anyám, anyám,
Édes asszony anyám!
Mit tűröm, tagadom,
Ha ki kell vallanom:
Szabó nem jól szabta.
Varró nem jól varta.“
„Nem kérdezem én azt,
Ki szabta, ki varta;
Csak aztat kérdezem:
Mi dolog lehet a’?!“
„Anyám, anyám,
Édes asszonyanyám!
Dunavizet ittam,
Attól jól meghíztam.“
„Nem kérdezem én azt,
Mit ettél, mit ittál;
Csak aztat kérdezem:
Mi dolog lehet a’?!“
‚Mit tűröm, tagadom,
Ha ki kell vallanom;
Király Kis Miklósnak
Ágyára feküdtem –
Szerelembe estem!‘
„No ringyó, no szajha,
Mindjárt elvitetlek
Nyaka-vágó hídra,
Nyaka-vágó hídra,
Rózsás kis pallagra!“
‚Anyám, anyám,
Édes asszonyanyám!
Várjál hát egy órát,
Hadd írjak levelet
Király Kis Miklósnak,
Hadd küldjem el eztet!…
Madárkám, madárkám,
Csacsogó madárkám!
Vidd el e levelet
Király Kis Miklósnak;
Ha ebéden éred:
Tedd az asztalára;
Ha vacsorán éred:
Tedd az ablakába!‘
Ebéden találta,
Asztalára tette;
Király kis Miklóska
Mingyárt elolvasta.
Mondja kocsisának,
Legjobb fullajtárnak:
„‚Kocsisom, kocsisom,
Legjobb fullajtárom!
Fogd be nyolcz lovamat,
Hozzuk el Dorkámat!‘“
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Hol van az én Dorkám,
Szivem és violám?!‘“
„Elment a szomszédba
Leánypajtásihoz,
Búcsúzni, búcsúzni,
Leánypajtásitól“…
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Nincs ott az én Dorkám,
Szivem és violám!‘“
„Kiment a kis kertbe
Rózsákat tördelget,
Rózsákat tördelget
Selyem kezkenőbe.“
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Nincs ott az én Dorkám,
Szivem és violám;‘“
„Mit tűröm, tagadom,
Ha ki kell vallanom;
Nyaka-vágó hídon,
Rózsás kis pallagon!“
„‚Jó nap, isten jó nap,
Édes kedves Dorkám!
Édes kedves Dorkám,
Szivem és violám!
Vérem a véreddel
Egy patakban folyjon;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjon;
Testem a testeddel
Egy sírban nyugodjon!
A mi kisdedünk is
Oltár tetejében!‘“…
Három szál rozmaring
Nyílt ki a fejében.
Oda ment az anyja,
Hogy majd leszakajtja:
„‚Menj innen, menj innen
Te átkozott anya!
Nem egyet ölettél:
Hármat veszejtettél!‘“…
(Mártonfi Károly gyüjt. Eger.)
14. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Hédervári Kati szép leány!
Mi annak az oka?
Beste lélek lyánya!
Most varrattam neked
Kerek alju szoknyát;
S elől rövidedik, –
S hátul hosszabbodik?“
„Édes kedves anyám,
Kedves szülő dajkám!
Mit tűröm, tagadom,
Már ki kell vallanom:
Ki a zöld farsangban
Hétszer megkéretett,
Az ada énnekem
Hét hónapi terhet.“
„Kocsisok, inasok,
Kedves fullajtárok!
Fogjatok lovakat
Az üveghintóba.
Vigyétek, vigyétek
Beste lélek rosszát,
A sötét tömlöcznek
Sötét fenekére.“
Tizenharmad napig
Se enni, se inni!
Tizenharmad napra
Oda megy a bátyja:
„Hédervári Kata
Kedves édes hugom!
Élsz-e vagy meghaltál?“
„Élek, a mint élek
Nagy keserűségben.“
„Irjál egy levelet
A te galambodnak!“
„Nincs nekem se tentám,
Se pe’g[68] irótollam.“
„A te tintád legyen
A te piros véred,
A te ónod pedig
Piczi fehér körmed.“
„Irtam egy levelet,
De kitől küldjem el?
Szarkától küldném el,
De az mindig leszáll,
Leszáll, mindig leszáll,
A hol dögöt talál.
Fecskécském, fecskécském
Vidd el a levelem,
Gyöngyvári Jánosnak
Kedves galambomnak!
Ha ágyában éred,
Tedd a vánkosára, –
Ha sétálva éred,
Tedd a jobb vállára, –
Ha ebéden éred,
Tedd a tányérjára.“
(Abonyi Lajos gyüjt. Baracska.)
15. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
‚Zsuzsánna, Zsuzsánna,
Hajadon Zsuzsánna!
Most varrattam szoknyát,
Nem kerek az alja,
Mitől van, kitől van,
Nem kerek az alja?‘
„Szabó roszúl szabta,
Varró roszúl varrta.“
‚Mítől van, kitől van,
Nem kerek az alja?!‘
„Nem tűröm, tagadom,
Igazán megvallom:
Váradi úrfitól
Teherben vagyok én.“
‚Kocsisom, kocsisom,
Édes felajtárom,
Csak gyorsan, csak gyorsan
Fogd be a lovakat!
Hozd el azt a hóhért,
Hadd vétessem fejét
Világ szajhájának.‘
„Kocsisom, kocsisom,
Édes felajtárom,
Csak gyorsan, csak gyorsan
Fogd be a lovakat!
Vidd el a levelet
Váradi úrfinak.
Ha reggel érsz oda:
Tedd az ablakába;
Ha délben érsz oda:
Tedd a tányérjára!“
„‚Jó napot, jó napot,
Váradi kis úrfi!‘“
„„Hozott isten, hozott,
Szeretőm szolgája!““
„„Csak gyorsan, csak gyorsan
Annak halálára!““
„„Lehetetlen volna,
Hogy az ég az volna,
Ha az én Zsuzsánnám
Most fekünnék halva…
Kocsisom, kocsisom,
Édes felajtárom,
Csak gyorsan, csak gyorsan
Fogd be a lovakat…
Jó napot, jó napot
Herczegné asszonyom!
Hol vagyon, hol leszen
Hajadon Zsuzsánna?““
‚Felküldtem, felküldtem
Legfelső szobámba,
Magát ékesíti
Drága szép ruhába.‘
„„Mindent összejártam,
Sehol sem találtam,
Hol vagyon, hol leszen
Hajadon Zsuzsánna?““
‚Leküldtem, leküldtem
Virágos kis kertbe,
Vírágok közt múlat,
Abban van öröme.‘
„„Virágok, virágok
Reánk borúljatok,
Minket sirassatok!…
Testem a testedhez,
Vérem a véredhez,
Lelkem a lelkedhez
S mennyekben vigadjon.
A herczegné asszony
Pokolban gyuladjon!““
(Pusztafi Kálmán gyüjt. Székelyföld.)
16. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Leányom, leányom, mi az oka annak,
Hogy a lajbli szűkűl?…“
„Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
„Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe,
Nagy rózsákat szedni, magát mulatozni.“
„Jó napot, jó napot, küs kertészlegényke!
Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“
„Nem láttam, nem tudom; tegnap előtt járt itt.“
„Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
„Elküldtem, elküldtem a tenger partjára.
Nagy halakat fogni, magát mulatozni.“
„Jó napot, jó napot, küs halászlegényke!
Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“
„Nem tudom, nem láttam; tegnap előtt járt itt.“
„Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
„Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, –
A fővevő helybe.“
„Jó napot, jó napot küs hóhérlegényke,
Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?…
Véremet vérével egy patak mossa el,
Testemet testével egy sírba temesd el!…“
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
17. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
‚Lyányom, lyányom, lyányom,
Hédervári Katám!
Varrattam én neked
Kerek alju szoknyát –
Elől rövidedik,
Hátul hosszabbodik!‘
„Anyám, anyám, anyám,
Édes szűlő dajkám!
Szabó nem jól szabta,
Varró nem jól varrta.“
‚Lyányom, lyányom, lyányom,
Hédervári Katám.
Szabó is jól szabta,
Varró is jól varrta…‘
„Anyám, anyám, anyám,
Édes szűlő dajkám!
Megvallom én neked
Hét hónapos terhet…“
‚Jőjjetek, hóhérok!
Vigyétek tömlöczbe,
Vigyétek tömlöczbe,
A legmélyebbikbe…!‘
„Van nekem egy szarkám,
De az igen csacska;
Van nekem egy fecském –
Igy hát az jobb volna.
Jőjj be, fecském, jőjj be,
Vidd titkos levelem
Gyöngyvári urfinak,
Kedves galambomnak.
Ha ebédnél éred:
Tedd a tányérjába;
Ha aludva éred:
Űlj a jobb karjára!“
Kis fecske elvitte,
Vállára föltette,
Urfi észre vette,
Kezébe fölvette.
Kezébe fölvette,
Szomorun olvasta,
Szomorun olvasta,
Keserűn jajgatta:
„‚Fogj be, Jancsi, fogj be!
Vigy el engem oda,
Akasztófa alatt
Nyugodjam a porba!‘“ –
Először kerűli,
Szépen megöleli;
Másodszor kerűlte,
Szépen megcsókolta;
Harmadszor kerűlte,
Magába kést döfe…
„‚Lelkem a lelkeddel,
Egy istent imádjon!
Testem a testeddel
Egy sírban nyugodjon!
Vérem a véreddel
Egy patakba folyjon!…‘“
(Szentpéteri Pál gyüjt. Kún-Szent-Miklós.)
18. PÁLBELI SZÉP ANTAL.
‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom,
Bizon meg kell halnom Varga Iloná’ét!‘
„Ne ha’j fijam, ne ha’j Pálbeli szép Antal!
Csiná’tatunk mü es[69] egy csoda malmocskát.
Az első kereke béla-gyöngyöt[70] járjon;
A középső köve édes csókot hánnyon;
Harmadik kereke apró pénzt hullasson:
Ez a szeretetnek első regulája!
Ennek látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
„‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
Csoda malom látni.‘“
„„Ne menny, fijam, ne menny, csodamalom látni:
Megvetik az hálót s megfogják a rókát.““
‚Anyám, édes anyám, bizon meg kell halnom,
Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘
„Ne ha’j, fijam, ne ha’j, Pálbeli szép Antal!
Csiná’tatunk mü es egy erős vas hidat;
Annak látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
„‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
Erős vas hid látni!‘“
„„Ne menny, fiam, ne menny erős vashid látni:
Megvetik a hálót, megfogják a rókát.““
‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom,
Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘
„Ne ha’j, fiam, ne ha’j Pálbeli szép Antal!
Tedd hóté[71] magadot;
Neked látni jőnek szűzek, szép leányok,
Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
A halottas házhoz.‘
„Többször nem jösz vissza a halottas háztól.“
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
„Kejj fel, fijam, kejj fel Pálbeli szép Antal!
Kié’t te meghaltál kapud előtt sétál.
Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal!
Kié’t te meghótál udvarodon sétál.
Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal!
Kié’t te meghótál, most a lábadnál áll.“
„Soha sem láttam én ilyen szép halottat!…
Szeme mosolygólag, szája csókolólag, lába felugrólag“…
Ő szépen felkele, szépen megölelé.
(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)
19. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
(Töredék.)
„Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok
Görög Ilonáé’t.“
‚Ne halj fiam! ne halj: Bátalaki László!
Én is csináltatok olyan csudamalmot:
A belső kereke: béla-gyöngyöt járjon;
A külső kereke: aprópénzt hullasson;
Oda is eljőnek szűzek, szép leányok,
Csudamalom látni: magok’ mulatozni.‘
„‚Anyám, édes anyám! biz én is elmennék
Csudamalom látni: magam mulatozni.‘“
„„Ne menj, fiam, ne menj, Görög szép Ilona!
Megvetik a hályot s – megfogják a halat.““
„Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok
Görög Ilonáé’t.“
‚Ne halj fiam! ne halj Bátalaki László!
Én is csináltatok olyan csudatornyot,
Kinek a teteje: az eget felérje;
Oda is eljőnek szűzek, szép leányok,
Csudatorony látni: magok’ mulatozni.‘
„‚Anyám, édesanyám! biz én is elmenyek
Csudatorony látni: magam mulatozni.‘“
„„Ne menj fiam! ne menj Görög szép Ilona!
Megvetik a hályót s – megfogják a halat.““
„Anyám, édes anyám! bizony csak meghalok
Görög Ilonáé’t!“…
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
20. KŐMÍVES KELEMENNÉ.
Ihol elindula tizenkét kőmíves:
Ugy menyen, ugy menyen Déva vára felé.
Ők is rakni kezdik magas Déva várát.
A kit éjjel raktak: az nappal leomlott;
A kit nappal raktak: az éjjel leomlott!…
Azt a törvényt tette Kelemen kőmíves:
Melyik’ felesége hamarébb kihozza
Az ebéd vékáját,
Kő közé rakassék, ott megégettessék
Magas Déva vára, halmára rakassék!
Ihol elindúla az ő felesége,
Az ebéd vékáját a fejire téve
S a kicsi gyermekit a karjára véve.
Őtet is meglátta az ő kedves társa:
„Istenem, istenem! támaszsz eleibe
Vagy két fenevadat: talán visszatérik.“
Azt is elkerűlte.
„Istenem, istenem!
Támaszsz eleibe egy fekete felhőt,
Hullas eleibe apró köves essőt;
Talán visszatérik!“
Azt is kikerűlte…
‚Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves!
Istenem, istenem! mi dolog lehessen?
Háromszor köszönni, egyszer se fogadni!…‘
„Azt a törvényt tette a te kedves társad:
Melyik’ felesége hamarébb kihozza
Az ebéd vékáját,
Kő közé rakassék s ott megégettessék,
Magas Déva vára, halmára rakassék.“
‚Nem bánom, ha úgy is!
Ha ugy megútáltad velem életed is…‘
Az ebéd vékáját fejéről levették,
Az ő kicsi fiát karjáról levették.
Mikor térdig rakták, csak tréfára vette;
Mikor övig rakták, bolondságra vette;
Mikor csecsig rakták, ő valóra vette:
‚Ne sírj kicsi fiam!
Vannak jó asszonyok, neked csecsit adnak;
Vannak jó gyermekek, téged elrengetnek;
Az égi madarak ágról-ágra szállnak,
Neked csirikolnak, téged elaltatnak!…‘
‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘
„Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő öste!“
Östét is elvárta, s nem volt édes anyja.
‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘
„Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő reggel!“
Reggelt is elvárta, s nem volt édes anyja.
Mind a kettő meghót!…
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
12. BÍRÓ SZÉP ANNA.
Ehol eszik-iszik három szép katona,
Aj, Bíró Pannának kötött kapujába’,
Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna.
„Hova valók vagytok három szép katona?“
‚Nem is igen közel, nem is igen messzi,
Csak a Maroson tul mező-detrehemi.‘
„Hát ismeritek-e az én édesemet,
Az én édesemet, Hajdu Benedeket?“
‚Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk,
Jó legény, barátunk, kenyeres pajtásunk.‘
„Valamit izennék, megmondanátok-e?
Valamit küldenék, oda adnátok-e?“
‚Mü bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit,
Jőjj el te is velünk Mező-Detrehemig.‘
„Várjatok hát kicsit három szép katona,
Míg felöltözködöm innepi gunyámba;
Innepi gunyámba, vont-arany szoknyámba,
Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba.
Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre,
Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.“
Mikor menyen vala udvar közepéig,
Fátyolkeszkenője elhasada végig.
Aj, Bíró szép Anna, szóval kérdi vala:
‚Anyám, édes anyám, mi legyen az oka?
Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,
Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.‘
Szóval igy felele az ő édes anyja:
„Ne menj el, leányom, nem igen jó jel az.“
‚Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám,
Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.‘
Mennek, mennek addig, mennek jó darabig,
Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig;
Szóval mondja vala a nagyobb katona:
‚Űljünk le, űljünk le aj Bíró szép Anna!‘
„Bizon nem űlök én, bizon nem űlök én.“
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig;
Mig ismét igy szóla nagyobbik katona:
‚Űljünk le, űljünk le, aj Bíró szép Anna,‘
Ahajt leülének, hogy megnyugonnának,
Hogy megnyugonnának, ennének, innának.
Álomba borúla aj Bíró szép Anna,
Sugni-bugni kezde nagyobbik katona:
‚Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim,
S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.‘
Szóval mondja vala a nagyobbik társa:
„Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.“
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
„Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.“
„Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.“
‚Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.‘
Hallá álomneszszel, haj Bíró szép Anna,
‚Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona,
Háromszáz forintom, azt is nektek adom,
Azt is nektek adom s senkinek se mondom.‘
A nagyobb katona bicskát elékapá,
Hasának akasztva torkáig hasitá.
A holtról lefoszták a sok drága gunyát,
Kardokra facsarták s karokra hajiták.
Hajdu Benedek is felnyergelé lovát,
Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját.
Felfordula frissen piros pej lovára,
Ugy hántassa magát a Maros partjára,
A Maros partjára, egy fa árnyékába,
Ott reá bukkan a három katonára.
‚Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!‘
„Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!“
Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt:
‚Honnan jőtök mostan három hajdulegény?‘
„A Maros vizin tul Nyárád vize mentin
Temetésen voltunk, nénénk temetésin.
Onnan hozzuk mostan, a mit itt nálunk látsz.
Háromszáz forintot s a sok ékes gunyát.“
‚Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát,
Bizon megöltétek aj Bíró szép Annát.‘
Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény:
„Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.“
Szóval mondja vala az ő nagyobb társa:
„„Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.““
Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
„Bizon megölték ők, bizon megölték ők.
Ingem is akartak, de ingem elhagytak,
Ingem is akartak, de ingem elhagytak.“
Hajdu Benedek is megragadá őket,
Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket;
Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz:
‚Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz,
Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal,
Ékes öltözetem háromszáz forinttal,
Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem,
Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?‘
Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
A keserves gyászos nagy halom sirjáig,
A mikor meglátta az ő kedves párját,
Az ő kedves párját, Bíró szép Annáját:
Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala,
Csak csókolja vala, s szóval mondja vala:
‚Vérem a véreddel egy patakot folyjon,
Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.‘
Azzal az ő kardját csak hamar felüté
S bele ereszkedék szép mátkája mellé.
(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)
22. A PÁRJA VESZTETT GERLICZE.
Búsan búgó bús gerlicze
Kedves társát elvesztette.
Elrepűle zöld erdőbe,
De nem szálla a zöld ágra,
Hanem szálla asszú ágra;
Asszú ágát kopogtatja,
Kedves társát siratgatja:
„Társam, társam, édes társam!
Soha sem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!!“
Búsan búgó bús gerlicze
Elrepűle messze földre,
Messze földre, zöld buzába.
De nem szálla zöld buzába,
Hanem szálla konkoly ágra;
Konkoly ágát kopogtatja,
S kedves társát siratgatja:
„Társam, társam, édes társam!
Soha sem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!!“
Búsan búgó bús gerlicze
Elrepűle messze földre,
Messze földre, folyóvizre.
De nem iszik tiszta vizet,
Ha iszik is, felzavarja,
S kedves társát siratgatja:
„Társam, társam, édes társam!
Soha sem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!!“
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)
23. VILÁGSZÉP ERZSÓK.
Kiment a kisasszony aranyszékre ülni,
Arany székre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyűrü csördűlt az ölébe.
‚Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyűrü csördűlt az ölembe?‘
„Lányom, édes lányom az annak a jele,
Örökös urfinak adtalak kezébe.“
‚Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pujkapásztornak…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba.
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi púsztába’,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘
„‚Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
Nem látok én senkit, nem látok én semmit.‘“
‚Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési,
Földre borúljatok, engem sirassatok.
Ruháim, ruháim, kezem táplálói
Szögről lehulljatok, engem sirassatok.
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘
„‚Kisasszony, kisasszony, látok már valakit,
Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.‘“
‚Bárcsak isten adná, míg ide jönnének,
Míg ide jönnének, ki is terítnének!‘
– Jó napot, jó napot ismeretlen anyám!
Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
„Elment ő, elment ő a Tiszára mosni,
Zsebkendőket mosni, urfiaknak osztni.“
– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
„Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.“
– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
„Mit tűröm, tagadom, már ki kell vallanom,
A nagy ebédlőben ki is van terítve“…
‚Csináltatsz-e nekem valami koporsót?‘
– Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót.
‚Behuzatod-e majd valami vászonnal?‘
– Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal.
‚Kivereted-e hát valami szögekkel?‘
– Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel.
‚Kivitetsz-e vajon valami czigánynyal?‘
– Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal.
‚Meghuzatod-e majd a hármas harangot?‘
– Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot.
‚Kikísérsz-e, rózsám, ha csak a kapuig?‘
– Kikísérlek, rózsám, a nyúgodalomig!
(Fincziczki Mihály gyüjt. Ungmegye.)
24. A LEGSZEBB VIRÁG.
Egy buzamezőben háromféle virág.
Szóval felfelelé a szép buzavirág:
‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Engemet leszednek s a templomba visznek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘
Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
„Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Engemet leszednek s a templomba visznek,
A templomba visznek s a pohárba töltnek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“
Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
„‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
Szűzek, szép leányok engemet leszednek,
Bokrétába kötnek, a templomba visznek;
S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘“
(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)
25. KIS JULIA.
„Hallod-e te király-urfi!
Jere este guzsalyasba.“
„Nem mehetek te király-lány,
Hogy’ juthatnék túl a Dunán,
Este későn sötét leszen,
S a Dunába belé esem.“
„Vagyon nekem szövétnekem,
Tornáczomba kitétetem,
S meg is gyujtom, mihelyt lehet,
Világánál átal jöhetsz.“
Megindula király-urfi
Este későn guzsalyasba;
S belé esék a Dunába,
A Dunának közepibe.
Ugy sír, ugy sír király-leány
Király-leány kis Júlia.
Szóval kérdi asszony-anyja:
„Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“
‚Hogy ne sírnék asszony-anyám,
Elvesztettem gyöngyös pártám,
Belé esett a Dunába,
A Dunának közepibe.‘
„Vagyon nekem gyöngyös pártám,
Azt én mindjárt neked adom.“
„Nem kell nekem senki másé,
Csak kell nekem a magamé.
Hallod-e te asszony-anyám!
Hivassuk fel Bíró Jankót,
Bíró Jankót, vízi búvárt,
Hogy fogja ki gyöngyös pártám.
Hallod-e te Bíró Jankó,
Vedd ki az én gyöngyös pártám!“
„Nem kapok én gyönyös pártát,
Csak kapok én király fiát.“
„A’ kell, a’ kell Bíró Jankó,
Bíró Jankó vízi buvár.
Hozd fel ide palotámba,
Tedd fel ide én ágyamba.“
Ugy sír, ugy sír király-leány,
Király-leány kis Júlia:
Neki szíve meghasada,
Mindjárt szörnyű halált hala.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márvány kőkoporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márvány kőkoporsót.
Virágos kertbe temették,
Egymás mellé elűltették,
Az egyikre palántáltak
Fejér csíkos tulipántot,
A másikra palántáltak
Tiszta vörös tulipántot.
A szerelmeseknek lelke
Élő tulipánttá leve,
S addig s addig nevelkedtek,
A míg összeölelkeztek.
(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)
26. A HÁROM ÁRVA.
„Hová mégy te három árva?“
„Hosszu utra, szolgálatra!“
„Ne menj el te három árva
Hosszu utra szolgálatra.
Adok nektek három vesszőt,
Verjétek meg a temetőt.“
„Kelj fel, kelj fel édes anyánk,
Elszakadt már ingünk ruhánk.“
„Nem kelhetek három árva
Koporsóba vagyok zárva,
Vagyon nektek mostohátok,
A ki gondot visel rátok.“
„Mikor fésüli a fejünk,
Sarkunkon foly piros vérünk;
Mikor kenyért ád a kézbe
Hét ördög van a szemébe’.“
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)
27. A MOLNÁR INASA.
Este guzsalyasba’,
Reggel a malomba’
Játszadozni kezdtem
Molnár inasával.
Bárcsak hajnal lenne,
Meg se is virradna
S a mi szerelmünknek
Vége ne szakadna
Molnár inasával.
Széles e világon
Mennyi malom vagyon, –
Ha külső kereke
Sárig arany volna,
A belső kereke
Fehér ezüst lenne,
Béla-gyöngyöt járna,
Apró pénzt hullatna:
Még se cserélném el
Molnár inasával.
A tenger mélysége
Kalamáris volna,
Tengereknek habja
Ha mind tenta volna,
Földön mennyi fűszál –
Ha mind penna volna,
Égen mennyi csillag
Iródeák volna:
Nem tudná leírni
A mi szerelmünket
Molnár inasával.
(Sándor Domokos gyüjt. Udvarhelyszék.)
28. UGRON JÁNOS.
„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
„Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
„Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
Legelső hibája, sánta az a leány.“
„Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Csináltatok neki magas sarku csizmát,
Földig érő szoknyát.“
„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
„Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
„Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
Második hibája, részeges a leány.“
„Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Nem bánom, nem bánom, bőven a pinczébe’,
Bőven igyék benne.“
„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
„Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
„Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
Harmadik hibája, haragos a leány.“
„Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
Ha látom haragját, kiállok előle,
Kiállok előle.“
(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)
29. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
„Menyek ide s ide Szitás-Keresztúrba,
Torma Máris asszony látogatására.“
„Ne menj oda, ne menj, kevély Ugron János,
Annak a leánynak három erkölcse van.
Egyik erkölcse, haj, boros az a leány.“
„Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle,
Borom a pinczében, igyék jól belőle.“
„Második erkölcse, haragos a leány…“
„Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle,
Ha ő megharagszik, kiállok előlle.“
„Harmadik erkölcse, sánta is a leány.“
„Nem bánom – nem bánom, nem gondolok véle,
Csináltatok neki földig érő szoknyát,
Az már eltakarja a fő sántaságát.“
(Baló József gyüjt. Udvarhelyszék.)
30. BÁNDI URFI.