Két felől arany láncz csüngött a nyakába’,
Hátúl egy szűr-kankó csüngött az inába’, –
A ki ezt elhiszi, nem mén mennyországba.
ESZKIMÓ KIRÁLY.
Amoda van egy fa,
Melynek neve fűzfa,
Az alatt van egy víz,
Melynek neve Tisza,
Abba’ van egy harcsa,
Tartsa isten tartsa!
Hátamon a zsákom,
Benne van a mákom,
Oh édes kis rákom
Ki ne rágd a zsákom!
Mert kidől a mákom –
Szedd fel édes jó barátom! stb. stb.
_(Igy felváltva mondják tovább a rigmusokat.)_
(Török Károly gyüjt. Hód-Mező-Vásárhely.)
BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.
1. MOLNÁR ANNA.
Elindula Ajgó Márton
Hosszu útra, rengetegre;
Megtalálta Molnár Annát:
‚Gyere velem Molnár Anna,
Hosszu utra, rengetegre.‘
„Nem mehetek Ajgó Márton,
Vagyon nékem csendes házam,
Csendes uram, jámbor uram,
Karon ülő, kicsi fiam!“
Hivta, nem jött, elrabolta,
Elindultak most már ketten
Hosszu útra, rengetegre;
Megtaláltak egy burus[59] fát,
Leülének árnyékába.
„Nézz egy kicsit a fejembe!“
Hullni kezd az asszony könyje.
„Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna?“
‚Nem sírok én Ajgó Márton,
A mi hull, a fa harmatja.‘
„Nem hull most a fa harmatja,
Mert épen álló dél vagyon.“
Fölindula Ajgó Márton
Ekkor a fa tetejébe;
Visszaejti a pallosát.
„Add fel, add fel pallosomat!“
Felhajitja a pallosát,
Ketté vágja az derekát.
Felöltözik ruhájába,
Térdig érő angliába,
Elindula hazájába,
Megállott a kapujába’.
‚Csöndes gazda, jámbor gazda
Adsz-e szállást az éjtszaka?‘
„Nem adhatok, vitéz uram,
Vagyon nekem siró fiam.“
Addig kérte, míg megadta.
„Csendes gazda, jámbor gazda
Van-e jó bor a faluba’?
Hozz egy kupát vacsorára.“
Mig az ura borért jára,
Kigombolta a dolmányát
Megszoptatta siró fiát.
(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)
2. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Jere velem, Molnár Anna!
Rengetegre, hosszu útra.“
„Nem mehetek, Ajgó Márton!
Vagyon nekem hütös társam,
Hütös társam, jámbor uram,
Karon űlő kicsi fiam.“
Addig hítta, addig csalta,
Lóra kapta s elrabolta.
Elindulnak, mennek, mennek,
Hosszu útnak, rengetegnek;
Találtak egy burkos fára,
Leűltek az árnyékába.
„Molnár Anna, édes kincsem!
Nézz egy kicsit a fejembe.“
Addig nézett a fejibe,
Míg elaludt az ölibe’;
Föltekintett feje föli,
Burkos fának ága közi,
Hát ott vagyon hat szép leány
Fölakasztva egymásután;
Aj! gondolá ő magába’,
A hetedik én leszek ma,
Köny szemibűl kicsordula
Ajgó Márton orczájára.
„Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna!“
„Nem sírok én Ajgó Márton!
Harmat vagyon a faágon,
A hullott le az orczádra.“
„Hogy’ hullana harmat mostan,
Mikor épen álló dél van…
Készűlj, készűlj Molnár Anna,
Indulj föl a burkos fára!“
„Nem megyek én Ajgó Márton,
Nem szoktam én mászni fákon,
Mutass példát, menj előre,
Megtanólom majdég tőlled.“
Ajgó Márton fölindula,
Éles kardja visszahulla.
„Add föl, add föl Molnár Anna!“
„Mingyárt, mingyárt jó katona.“
Ugy fölhajtá éles kardját,
Ketté csapá gyenge nyakát.
„Ugy kell néked Ajgó Márton
Mér’ csaltál ki a házamtól!“
Fölöltözék gunyájába,
Talpig vörös angliába,
Fölfordula jó lovára,
Elvágtatott hazájába.
Ott megállott kapujába’,
Békiáltott udvarába:
„Aluszol-e jámbor gazda?“
„Nem aluszom, jó katona!“
„Adsz-e szállást éjtszakára?“
„Nem adhatok jó katona:
Elhagyott a feleségem,
Síró gyermek tűzhelyemen.“
„Attól ugyan adhatsz szállást,
Hallottam én gyermeksírást.“
„No ha úgy van, jere bé hát,
Eltöltünk itt egy éjtszakát.“
„Hallod-e te jámbor gazda!
Van-e jó bor a faluba’?
Ha van jó bor a faluba’,
Hozz egy kupát vacsorára.“
„Aj a jó bor messze vagyon,
S a gyermekem kire hagyom?“
„Mig az apja oda járna,
Én viselek gondot rája.“
S hogy elmenjen, alig várja;
S míg a gazda borért jára,
Kigombolá a dolmányát
Megszoptatá síró fiát,
Megszoptatta, megcsókolta,
S a tűzhelyen elaltatta.
Hogy az apja megérkezik,
Sírást nem hall, csudálkozik,
A gyermek tán azér’ hallgat,
Hogy a háznál idegen van.
Leűltek a vacsorához,
S szól a vendég a gazdához:
„Hallod-e te jámbor gazda,
Egyet kérdek, felelj rea:
Feleséged ha még élne,
S élve hozzád hazajőne,
Megszidnád-e, megvernéd-e?
Még éltibe’ fölvetnéd-e?“
„Meg se szidnám, meg se verném,
Még éltibe’ föl se vetném.“
„Én vagyok a feleséged,
Kivel elmondtad a hitet.“
Ők egymásra ismerének,
Össze is ölelkezének,
Vigon is vacsorálának,
S holtig együtt maradának.
(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)
3. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Gyere velem Molnár Anna,
Gyere velem bujdosóba.“
‚Nem megyek én vitéz uram;
Vagyon nekem kicsi fiam,
Kicsi fiam, jámbor uram:
Kivel nincsen nyugodalmam,
Se éjjelem, se nappalom.‘
„Gyere, gyere, Molnár Anna;
Vagyon nekem hat palotám,
S hetedikbe téged teszlek!“
Addig, addig csábitgatá,
A meddig elcsalogatá.
Mennek, mennek, messze helyen,
Ződ erdőnek közepében.
„Űjj le ide Molnár Anna
Burús fának árnyékába,
Hagy fekügyem az öledbe;
S nézz egy kicsit a fejembe.
Molnár Anna, Molnár Anna
Fel ne tekints burús fára!“
‚Nem tekintek vitéz uram.‘
Elaluvék vitéz uram.
S Molnár Anna feltekinte
Burús fának tetejibe,
S meglátá a hat szép leányt,
Hat szép leányt… felakasztva!
Meggondolá ő magába’:
Hetediknek őtet teszi!
Megdobbana gyenge szíve
S megcsordula meleg könyve
Vitéz urnak orczájára.
Vitéz uram felébrede.
„Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna?
Feltekintél burús fára,
Burús fának tetejibe!“
‚Nem tekinték vitéz uram;
Itt elmene három árva,
S eszembe jut kicsi fiam!
Kicsi fiam, jámbor uram,
Kivel nem vót nyugodalmam,
Se éjjelem, se nappalom.‘
„Indulj elől, Molnár Anna
Burús fának tetejibe.“
‚Nem megyek én vitéz uram;
Nem szoktam én elől járni.‘
Elől mene vitéz uram.
Kikapá a fényes kardját
S lecsapá a vitéz nyakát!
Felöltözött gunyájába,
Földig veres ángliába;
Felszökött a paripára,
S elindula hazájába,
Jámbor ura kapujába.
‚Jámbor gazda, jámbor gazda!
Adsz-e szállást éjtszakára?‘
„‚Nem adhatok vitéz uram;
Van énnekem kicsi fiam:
Kivel nincsen nyugodalmam,
Se éjjelem, se nappalom!‘“
‚Jámbor gazda, jámbor gazda:
Meg vagyok én azzal szokva!‘
‚Jámbor gazda, jámbor gazda,
Van-e jó bor a faluba’?‘
„‚Vagyon csak itt a szomszédba’.‘“
‚Erigy, erigy jámbor gazda:
Hozz egy kupát az asztalra,
Erigy, erigy jó szolgáló:
Hozz forgácsot éjtszakára.‘
Kigombolta a gunyáját,
Földig veres ángliáját,
S megszoptatta kicsi fiát,
Kicsi fia elaluvék.
Haza mene jámbor gazda:
„‚Vitéz uram, vitéz uram,
Mi lehessen annak oka,
Hogy kis fiam elaluva?
Három hete s három napja,
Kicsi fiam nem aluva!‘“
‚Jámbor gazda, jámbor gazda,
– Jőne haza feleséged:
Megvernéd-e; vagy megszidnád;
Vagy holtig szemire hánynád?‘
„‚Meg se verném, meg se szidnám,
Holtig szemire se hánynám!‘“
Kigombolta a gunyáját,
Földig veres ángliáját:
Megcsókolta kicsi fiát, –
Kicsi fiát, – jámbor urát.
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
4. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Gyere velem Molnár Anna;
Vagyon nekem hat kőváram,
Hetediket most csinálom!“
‚Nem mehetek Sajgó Márton;
Kicsi fiam sír bölcsőbe’,
Jámbor uram az erdőbe’.‘
„Gyere velem Molnár Anna;
Vagyon nekem hat kőváram,
Hetediket most csinálom!“
Mégis csalta, csalogatta…
S mentek, mentek s így szól hozzá:
„Gyere velem Molnár Anna,
Burús fának árnyékába;
Vagyon nekem hat kőváram
S hetediket most csinálom.“
Odamegyen Molnár Anna,
Sírva néz a burús fára,
Főnélkűli hat leányra.
„Nézz fejembe, ne sírj Anna!“
‚Nem is sírok én csalóka;
Burús fának harmatja hull.‘
„Hallod-e te Molnár Anna,
Erigy elől fel a fára:
Én is indulok utánad.“
‚Nem megyek én, Sajgó Márton;
Te menj elől, aztat vártam.‘
„Ugy sem bánom, Molnár Anna.“
Kikapá fényes pallosát,
S lecsapá a Sajgó nyakát;
Nem kell neki már a kővár!
Leszállott a burús fáról;
Felöltözött dolománba,
Földig érő ángliába;
Felűle a paripára,
S elindula hazájába,
S ott ment a jámbor urához.
‚Hallod-e te jámbor gazda!
Adj szállást az éjtszakára,
Szükségem van nyugalomra.‘
„‚Nem adhatok te katona;
Kicsi fiam sír bölcsőbe’
S nincsen neki édes anyja.‘“
‚Adj nekem te jámbor gazda,
Mert meg vagyok ahoz szokva.‘
S szállást ada éjtszakára.
‚Hallod-e te jámbor gazda!
Ha van jó bor a faluba’,
Hozz egy cseppet a számomra.‘
„‚Faluvégi fogadóba’
Mérnek jó bort olcsó árba.‘“
Borért megy a jámbor gazda.
Kigombolá dolományát,
Földig érő ángliáját,
S megszoptatja kicsi fiát.
‚Hallod-e te jámbor gazda:
Van e háznak szolgálója?
Szedess fácskát éjtszakára.
Hallod-e te jámbor gazda:
Ha haza jön feleséged,
Megdorgálod, vagy megvered?‘
„‚Meg se szidnám, meg se verném,
Csakhogy egyszer jőne elé.‘“
Kigombolá dolományát,
Földig érő ángliáját,
S megszoptatta kicsi fiát.
(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)
5. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
„Jer menjünk el, Molnár Anna,
Hosszú útra, rengetegre,
Tejjel-mézzel folyó helyre!“
„Nem menyek én, Sajgó Márton,
Vagyon nekem jámbor uram,
Jámbor uram s kicsi fijam.“
Meg nem állá Molnár Anna,
Elindula hosszú útra,
S tejjel-mézzel folyó helyre.
Találnak egy czitromfára,
Leűlnek az árnyékába.
„Hallod-e te, édes kéncsem,
Nézz bár egyet a fejembe.
Édes kéncsem, Molnár Anna,
Fel ne nézz a czitromfára.“
Meg nem állá Molnár Anna,
Felnéze a czitromfára,
Hát ott vagyon hat szép leány
Felakasztva egymásután.
Sirni kezde Molnár Anna,
A hetedik ő leszen ma.
Egy csöpp könnye kicsordula
Sajgó Márton arczájára.
Megébrede Sajgó Márton:
„Mé’ sírsz, mé’ sírsz, Molnár Anna?“
„Nem sírok én, Sajgó Márton,
Mett hull a fának harmatja.“
„Nem hull a fának harmatja,
Mett most éppen álló dél van.
Hallod-e te, Molnár Anna!
Indulj fel a czitromfára,
Czitromfának ága közi.“
Molnár Anna fel-feleli:
„Nem szoktam én fára hágni,
Menjen elől Sajgó Márton,
Én is menyek majd utánna.“
Letámasztá fényes kardját,
S megindula Sajgó Márton:
Ő is felkapá a kardját,
S egyszerre levágá nyakát.
Felöltözék gunyájába,
Felűle a paripára,
S ugy indula hazájába,
Jámbor ura udvarába’:
„Jó napot, te jámbor gazda!“
„Isten hozta, vitéz uram!“
„Hallod-e, te jámbor gazda,
Occza szállást écczakára.“
„Nem adhatok, vitéz uram,
Elhagyott a hütös társam,
Kicsi fijam sír mindétig,
S vitéz uram nem alhatik.“
„Semmi, semmi! te jó gazda,
Occza szállást écczakára.“
Ada is a jámbor gazda,
S boré’t küldte a faluba:
Ő is felvevé a fiját,
Megszoptatá síró fiját.
Haza mene jámbor gazda,
S kérdi tőle: „Vitéz uram,
Vajon annak mi az oka
Hogy most nem sír kicsi fijam?
Talám tudja, vitéz uram,
Hogy a háznál idegen van.“
„Hallod-e, te jámbor gazda,
Egyet kérdek, felelj reá:
Feleséged ha még élne,
S egyszerre csak haza jőne:
Megszidnád-e, megvernéd-e,
Életibe’ felvetnéd-e?“
„Meg se szidnám, meg se verném,
Életibe’ fel se vetném.“
Leűle a nyoszolyára,
Felvette a kicsi fiját,
Kigombolá dolományját,
S megmutatá önnön magát.
(Kríza János gyüjt. Székelyföld.)
6. BORISKA.
„Boriska, Boriska szép lyányodért jöttünk,
Törökök kezébe szép lyányodat add ki!“
‚Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta,‘
„Három üveghintót, kilencz arany zászlót
Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe.“
Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre,
Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim,
Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok,
Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!“
Bemenyen a házba, leborul az ágyba,
Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim,
Szegről lehulljatok, földön rothadjatok,
Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok.“
(Gyulai Pál gyüjt. Kolosmegye: Gyalu.)
7. BARCSAI.
„Menj el uram, menj el aj ki Kolozsvárra,
Aj ki Kolozsvárra apám udvarába,
Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyolcsot.“ –
„Ne menj apám, ne menj, aj ne menj hazól ki,
Anyám asszony bizon Barcsait szereti“, –
„Hallod asszony, hallod, mit ebeg a gyermek?“
„Ne hidd, édes uram, részeg az a gyermek.“
Aval elindúla az asszony szavára,
Az asszony szavára aj ki Kolozsvárra.
Mikor fele utját elutazta volna,
Csak eszibe juta küssebb gyermek szava,
Ahajt[60] megfordula, haza felé tére,
Haza felé, tére hazájába ére.
„Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
„Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram!
Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
Hadd kössem előmbe az előruhámat.“
„Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
„Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram,
Hadd húzzam lábamba fejelés csizmámat,
Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.“
„Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
Aj mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni.
„Add elé, add elé a nagy láda kólcsát!“
„Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát:
A szomszédba jártam, kerten átal hágtam,
A nagy láda kólcsát ottan elhullattam,
Hanem megtaláljuk szép piros hajnalkor,
Szép piros hajnalkor, világos viradtkor.“
Ahajt csak bérugá gyontáros ládáját,
Végig lehasittá az egyik oldalát,
Csak kihengeredék Barcsai belőlle,
Aj kapja a kardját, fejit vevé vélle.
„Hallod feleségem, hallod asszony, hallod,
Három halál közzűl melyiket választod?
Avagy azt választod, hogy fejedet vegyem,
Vagy selyem hajaddal házat kisöpörjem,
Avagy azt választod, reggelig virasztasz,
Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz?“
„Három halál közzűl én is azt választom,
Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartok.“
„Inasom, inasom, én küsebb inasom,
Hozzad elé, hozzad a nagy kászu szurkot[61],
Hozzad elé, hozzad a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyólcsot.
Fejinél kezdjétek, talpig tekerjétek,
A sok ingyen gyólcsot fejire kössétek,
Fejinél kezdjétek, talpig szurkozzátok,
Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok.
Fejihez állitok egy oláh furujást,
Lábához állitok egy czigán hegedűst,
Fujjad, oláh, fujjad az oláh furuját,
Huzzad, czigán, huzzad a czigán hegedűt;
Fujjátok széltibe, huzzátok ízibe,
Mostan hadd vigadjon feleségem szíve.“
(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)
8. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
(Tájszolás szerint.)
„Àpám uram, lelköm, lelkem àpám uram!
Anyámasszony bizon Barcsait szereti.“
„Ne hidd, uram, ne hidd, kéncsöm, jámbor uram!
Részeg a küs[62] gyermek; nem tudja mit beszél.“
Avval elindula egy nagy régi utra,
Felit végig mené s felit visszajövé.
„Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Nyitsd meg az ajtódat!“
„Várkozz’[63] uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram,
Hogy huzzam lábomba fekete csizmámot.“
„Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Nyitsd meg az ajtódat.“
„Várkozz’ uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram,
Hogy vessem nyakomba fekete szoknyámat.“
„Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Nyitsd meg az ajtódat.“
„Várkozz’ uram, várkozz’ kéncsöm, jámbor uram,
Hogy tėgyem fejembe fejér fátyolomot.“
Avval ugy megrugá, a záros ajtóját,
Hogy mingyár’ béesék a ház közepébe.
Gyontáros ház fő’de, bádik[64] az asztala,
Szép üveg ablaka, csėmpe[65] kemenczéje.
„Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Add kezembe nékem a nagy láda kócsát.“
„Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram
A templomban jártam, ottan elvesztöttem.“
Aval ugy megrugá nagy láda ódalát,
Hogy mingyár’ kidőle Barcsai belőle.
„Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Ládd-e, hogy igaz vót a küs gyermek szova?
Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Három halál közzűl mejiket választod?
Azt választod-e el, hogy én megö’jelek,
Vaj[66] azt választod el, hogy fejedet vėgyem,
Vaj azt választod el, hónap álló délbe’
Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz.“
„Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram!
Háróm halál közűl én azt választom el:
Hónap álló délbe’ hét asztal vendégnek
Vígon gyertyát tartok.“
„Szógálom, szógálom! mönny le a pinczébe,
Hozz fel tes es onnét vaj tiz singnyi vásznot,
S vaj két kászu szurkot!“…
Végig bétekeré, végig csėpėgteté,
Fejénél meggyujtá s lábánál megótá.
„Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
Három halál közzűl ezt választottod el.“
(Vass Tamás gyüjt. Székelyföld.)
9. A KIRÁLYFI.
Egyszer egy királyfi
Mit gondolt magában,
Egy bohó királyfi
Mit gondolt magában?
Lehányta magáról
Királyi ruháját,
Egy bohó királyfi
Királyi ruháját.
Rávette helyette
A kocsis gunyáját,
A bohó királyfi
A kocsis gunyáját.
Elindult megkérni
Szegény ember lyányát,
Szegény kocsis legény
Szegény ember lyányát.
Adj’ isten jó napot,
Szegény ember lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Szegény ember lyánya?
Fogadj isten kendnek
Szegény kocsis legény,
Hozta isten, hozta,
Szegény kocsis legény!
Üljön le mi nálunk
Nálunk kanapéra,
Szegény kocsis legény,
Nálunk kanapéra.
Nem azért jöttem én,
Hogy én itt leüljek;
Nem érek én arra,
Hogy én itt leüljek.
Hanem azért jöttem,
Jösz-e hozzám, vagy sem;
Szegény ember lyánya,
Jösz-e hozzám, vagy sem?
Elmegyek én kendhez
Szegény kocsis legény,
Illik kend én hozzám,
Szegény kocsis legény.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Akkor a királyfi
Mit gondolt magában –
Trallala, trallala,
Mit gondolt magában.
Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyányát.
Adj’ isten jó napot
Gazdag biró lyánya,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyánya.
Fogadj isten kendnek,
Szegény kocsis legény,
Trallala, trallala,
Szegény kocsis legény.
Üljön le minálunk,
Nálunk a – lóczára,
Trallala, trallala,
Nálunk a – lóczára.
De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek;
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek.
Hanem azért jöttem,
Jösz-e hozzám, vagy sem?
Trallala, trallala,
Jösz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag leány vagyok,
Gazdag legényt várok,
Trallala, trallala,
Gazdag legényt várok.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Akkor a királyfi
Mit gondolt magában,
A bohó királyfi
Mit gondolt magában.
Lehányta magáról
A kocsisi gúnyát;
Rávette helyette
A királyi pompát.
Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Királyi pompában
Gazdag biró lyányát.
Adj’ isten jó napot
Gazdag biró lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Gazdag biró lyánya?
Hozta isten hozta
Fényes királyurfi,
Trallala, trallala,
Fényes királyurfi.
Üljön le hát nálunk
Selyem kanapéra,
Trallala, trallala,
Selyem kanapéra.
De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek.
Hanem azért jöttem,
Jösz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag bíró lyánya,
Jösz-e hozzám, vagy sem?
Elmegyek én kendhez
Fényes királyurfi;
Illik kend én hozzám,
Gazdag királyurfi.
Nem kellesz én nékem
Gazdag biró lyánya…
Kell nékem, kell nékem,
Szegény ember lyánya!
(Varga János gyüjt. Alföld.)
10. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
(Tájszólás szerint.)
‚Jó estét, jó estét, biró szép lėánya.‘
„Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény;
Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“
‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
„Nem mönyök, nem mönyök, rongyos, gubás legény.“
‚Jó’czakát, jó’czakát, biró szép lėánya.‘
„Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“
‚Jó estét, jó estét, szėgény, árva leány.‘
„Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény;
Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre,“
‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
„Êmönyök, êmönyök, rongyos, gubás legény.“
‚Hó’nap hát êjövök gyürüsöm, jegyösöm;
Jó’czakát, jó’czakát, szegény, árva leány.‘
„Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“
‚Jó napot, jó napot, biró szép leánya.‘
„Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény;
Ű’jön le, ű’jön le eme egyes székre.“
‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
„Êmönyök, êmönyök, czifra, ügyes legény.“
‚Nem kellesz, nem kellesz, te világ szajhája,
Rongyosan nem kêtem, czifrán se is kêjek.‘
A’jt[67] ki es fordula az eresz ajtóján,
Êmöne, êmöne az ő mátkájához.
‚Jó napot, jó napot, szegény, árva leány.‘
„Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény;
Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“
‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjőne.‘
„Nem mönyök, nem mönyök, czifra, ügyes legény.
Me’t már jegyben vagyok egy rongyos gubással.“
‚Én vagyok, én vagyok, gyürüsöm, jegyösöm!‘
(Péterfi Albert gyüjt. Székelyföld.)
11. SZILÁGYI ÉS HAGYMÁSI.
(Töredék.)
Midőn fogván estek két magyar úrfiak,
Császár tömleczében két gerezd szőllőér’,
Már hét esztendeig elfelejtve voltak
Császár tömlecziben két magyar úrfiak,
Kin megkeseredvén éneket kezdének,
Az ők fogságukról így énekelének:
„Istenem! istenem! szerelmes istenem!
Ne hagyj münket tovább e setét tömleczben,
Mer’ hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk,
Azután világról semmit mü nem tudunk,
Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását,
És a csillagoknak változó forgását.“
Ezt ajtón hallgatván császár szép leánya
Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla:
„Halljátok szavaim két magyar úrfiak,
Atyám tömleczében rég lakó ifiak!
Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek,
Hogy Magyarországba engemet levisztek?“
Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
„Császár szép leánya! bizony felfogadjuk.“
Onnan elindula császár szép leánya,
Felmene nagy gyorsan a maga házába,
Kevés költő pénzét magához is vevé,
Három száz aranyát a zsebjébe tevé.
Onnan felméne az atyjának házába,
Kezét reá tevé tömlecznek kócsára.
Feljárá azonnal lovaknak pajtáit,
Megnézéli atyja jobbik paripáit.
Kivezete onnan három nyerges lovot,
Az háromra feltőn három éles pallost.
Nézéli azonnal tömlecznek ajtaját,
Felnyitá szaporán csattogó závárját.
Felszóval így kiált: „Két magyar úrfiak!
Jertek ki, lássátok színét a világnak,
A szép fényes napnak ragyogó járását,
És a csillagoknak változó forgását.“
Felülének hárman három paripára
S ők elindulának egy nagy régi utra.
Midőn mennek vala, az hajnal feltetszék,
Császár szép leánya akkor visszateként.
Lássa még messzüre sok sereg katonát
Jőni az atyjának kegyetlen táborát.
Felszóval igy kiált két magyar úrfinak:
„Né hol jön az atyám kegyetlen tábora,
Titeket elvágnak, engem visszavisznek,
Piros véretekkel itten földet festnek.“
Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
„Téged el nem visznek, ha isten megsegít,
Münket el nem vágnak, ha kard el nem törik.“
Azonnal érkezék császár szép tábora,
Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla:
„Jó napot, jó napot, két magyar úrfiak,
Császár tömleczéből szökevény ifiak!“
Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
„Isten hozott tüktök császár szép tábora!“
Szóval ismét felel császár katonája:
„Jöttünk tü hozzátok egy vagdalkozásra.“
Felele e szóra nagy Szilágyi Miklós:
„Nem bánom, nem bánom, ha megvagdalkozónk.“
Azonnal elkezdik a nagy viaskodást,
Nagy Szilágyi Miklós tőn egy vagdalkozást;
Egy elmentére – gyalogösvenyt vága,
Visszajöttére – szekérútat csapa.
A nagy tábor között csak egyet meghagya,
A ki a császárnak e nagy hírt megmondja.
(Szabó Károly gyüjt. Csikszék.)
12. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.