ígyekvő, kicsendülő a tenor s megrezdül benne a gyönyör:
– S nézném a felhők vándorseregét… csók, sóhaj, ölelkezés a danolgatás:
– Nézném a nap jöttét és lementét…
csapzott homlokával, sugaras ábrázatával a plafond előtt, énekel a
szobafestő:
– Míg végre magam is lemennék…
mezők alkonyata, kerti fák szagossága sistereg, fűt a feje fölé
rágyújtott börtönben és értik azt? ha a feje megrázkódik, zilált haja
belevágódik az üstökébe: a tátogó, vágyas, éneklő szája megugatja a
gátat, ami mögött az ég, levegőoceán, az élet van?…