Őnagyságáék valamivel tovább maradtak a párnázott ajtó mögött, mint
Kabóczáék.
Kabócza doktor már az ulolsó körmondatát is befejezte, három felkiáltó
és két kérdőjellel, mikor a kegyelmes úr hivatta.
– Nézze kedves barátom, – mondta nyájasan mosolyogva és egy nagy
aktacsomót adott át Kabóczának, – intézze csak el ezt. Tudja, az az
erdő-ügy… Meggondoltam a dolgot, belemegyünk a tulajdonos föltételeibe,
aszerint intézze el. De sürgősen, kérem, ha lehet, még ma. Deputációkat
pedig máskor ne vezessen hozzám, mert ezzel árt a karriérjének, különben
gondom lesz önre.
– Igenis, kegyelmes uram! – hajlongott finoman, kedvesen Kabócza és
boldogan sietett vissza a szobájába.
Kinézett az ablakon az utcára. Szerette volna visszainteni a hölgyeket.
Kedvesen, finoman leköszönt nekik, de azok nem vették észre. Épen akkor
ültek be egy gummikerekübe és elhajtattak.
Kabócza egyet gondolt, összetépte a KEFE memorandumát, leült és
elintézte az erdő-ügyet «azonnal, még ma»…