Az első dörgedelmes körmondatának a derekán tartott épen, mikor a
szolgája rákopogtatott.
– No mi az? – mordult ki Kabócza.
– Két nagysága van itt, – mondta a szolga és átadta a már jól ismert
névjegyet, a melyre most ő nagysága a saját neve után azt is odaírta,
kétszer aláhúzva «_és leánya_.»
– Várjanak egy kicsit, – rendelkezett kurtán Kabócza és folytatta a
körmondatot.
– Na, – jegyezte még odakünn gúnyosan Marianne, – hát ez az a finom
Kabócza?
– Csak ne idegeskedjél, kérlek, – mondta a mama, – bizonyosan valaki van
nála vagy valami sürgős dolga van. Majd akkor beszélj, ha meghallgattad.
Kabócza ezalatt befejezte a kacskaringós körmondatát, füle mellé dugta a
tollat és kérette a hölgyeket.
– A leányom, – mutatta be Mariannet kedveskedő hangon a mama. – A
Marianne leányom, a kit a multkor említettem. Valami közös komissiónk
volt útközben, hát őt is felhoztam.
– Örvendek, – mondta Kabócza, csak úgy félig pislantva föl az írásai
közül és helyet mutatott a hölgyeknek a rozoga, vedlett bőrdiványán. –
Az ügye, nagyságos asszonyom… nemde az erdő-eladás…
– Marianne szintén rajong a festészetért, – folytatta a mama, ügyet sem
vetve az erdő-eladási ügyre. – Minden szabad idejét a pikturának
szenteli. Természetesen a háztartás gondjai mellett… mert azt is ő
végzi…
– Az szép, nagyon szép, – dörmögte Kabócza. – Már informáltam a
kegyelmes urat…
– Mi köze a kegyelmes úrnak a mi háztartásunk gondjaihoz? – kérdezte
magában Marianne. A mama pedig rendületlenül folytatta:
– Bizony, Marianne, ezt a szemébe is meg kell mondanom, komoly leány, a
ki a léha zsúrozás, korzózás helyett hasznos és praktikus dolgokkal
foglalja el magát… Nemde, ön is helyesli ezt, doktor úr?
– Mindenesetre, – bólintott idegesen Kabócza s kihúzta füle mellől a
tollat, – jól teszik a tisztelt hölgyek, ha ők is megfogják ma már a
dolgok komolyabbik végét… Ámbár vannak a pikturánál hasznosabb és
praktikusabb dolgok is… A kegyelmes úr egyébként, ismétlem, mindenről
informálva van. Nem hiszem ugyan, hogy belemenjen a föltételekbe, de
tessék megpróbálni.
Marianne titokban egyet csípet a mamája selyemblúzán és nyugtalanul
izgett-mozgott a bőrdiványon.
– Most épen szabad a kegyelmes úr, azonnal bejelentem nagyságtokat, –
mondta tovább Kabócza és a következő percekben már a kegyelmes úr
előszobájában várták szorongva önagyságáék, mikor nyílik meg számukra a
párnázott ajtó.
Hamarosan megnyílott.
Kabócza doktor visszasietett a szobájába, fogta a tollát és komoran
nekifeküdt a második, még dörgedelmesebb körmondatnak.