London egyik szűk és sötét mellékuccácskájában még egy éve is kopott és
viharvert sárga betűk hirdették:
=C. Cave ritkaság- és régiségkereskedő=
A kirakatban a legnagyobb összevisszaságban a legkülönbözőbb tárgyak
hevertek. Volt ott elefántagyar, pajzsok és kardok, két tigriskoponya,
egy ember koponyája, egész csomó molyette, kitömött majom. Az egyiknek a
kezében lámpás volt kifujt strucctojáson, halászfelszerelés és egy
példátlanul piszkos, üres üvegakvárium. Történetünk kezdetén a
kirakatban állott egy tojásalakú, pompásan csiszolt kristály is. Ennek a
szemléletébe merült el a kirakat előtt két úriember: az egyik egy magas,
vékony pap, a másik pedig egy feketeszakállas sötétbőrű fiatalember. A
sötétbőrű fiatalember heves kézmozdulatokkal magyarázott valamit és
szemmelláthatólag minden erejével arra igyekezett társát rávenni, hogy
vegye meg számára a kristálytojást.
Mialatt ezek ketten odakünn vitáztak, Mr. Cave belépett az üzletbe.
Szakállán még mindig ott voltak a reggeli maradványainak nyomai, de
amikor észrevette, hogy a kirakat előtt álló két ember figyelmét mi köti
le olyan nagyon, elfeledkezett még arról is, hogy lesöpörje szakálláról
a kenyér- és vajmaradványokat. Bűntudattal arcán hátrapislantott a lakás
irányába és csöndesen becsukta az ajtót. Alacsony öreg ember volt,
nagyon sápadt arccal és különös, vizes-kék szemekkel. Haja sötétszürke
volt és öltözete hosszú kék kabátból, régen divatját mult cilinderből,
puha bársonypapucsokból állott. Mr. Cave dermedten állott meg és úgy
figyelte a két vitatkozó embert. A pap mélyen a nadrágzsebébe nyúlt, egy
marék aprópénzt húzott ki belőle és megelégedetten nevetett társára. M.
Cave-et egészen leverte, amikor beléptek az üzletbe.
A pap minden teketória nélkül megkérdezte, hogy mi az ára a
kristálytojásnak. Mr. Cave idegesen a lakás felé pillantott ismét és
kijelentette, hogy a kristály öt fontba kerül.
A pap túlságosan magasnak találta az árat.
Valóban, Mr. Cave maga sem gondolta, mikor potom pénzen megvette a
tojást, hogy valaha is ilyen hallatlanul nagy árat fog érte kérni – s
ezzel hosszú alkudozás vette kezdetét. Végül is Mr. Cave kinyitotta az
ajtót és úgy jelentette ki:
– A tojás öt fontba kerül!
Ebben a pillanatban a lakásba vezető ajtó nyílásában megjelent egy
idősebb asszony és kíváncsian a két vevőre bámult.
– A tojás öt fontba kerül! – ismételte meg Mr. Cave, de hangja most már
idegesen megcsuklott.
A fiatalember egészen idáig nem szólt egy árva szót sem, csak Cave-et
figyelte állhatatosan. Most megszólalt:
– Adja meg az öt fontot.
A pap ámulva pillantott rá, vajjon nem tréfál-e, azután ismét Mr. Cave
felé fordult és még jobban elcsodálkozott, amikor látta, hogy a
kereskedő egészen elsápadt.
– Öt font sok pénz – mondotta a pap, de azért zsebébe nyúlt és elkezdte
összeszedni pénzét. Valami két és fél fontot össze is kapart, de azután
végül is társához fordult segítségért, akivel, úgy látszik, egészen
bizalmas lábon állott. Ez alkalmat adott Mr. Cave-nek arra, hogy
összeszedje gondolatait és a kereskedő egyszerre izgatottan magyarázni
kezdte, hogy szó, ami szó, a kristály voltaképpen nem is eladó. A két
vevőt természetesen nagyon meglepte ez és felelősségre vonták M.
Cave-et, hogy miért nem gondolt erre azelőtt, mielőtt alkuba
bocsátkozott volna. Mr. Cave zavarba jött, de makacsul kitartott
amellett, hogy aznap délután nem rendelkezhetik a kristálytojás fölött,
mert már előzőleg jelentkezett egy vevő, aki másnapig gondolkodási időt
kért. A két vevő, abban a hiszemben, hogy Mr. Cave ezzel csak még jobban
fel akarja csavarni a tojás árát, úgy tett, mintha ki akarnának menni az
üzletből. Ebben a pillanatban azonban a lakás ajtaja kinyilt és belépett
rajta egy kis szemű, sötéthajú, nagyon kövér asszony, aki fiatalabb és
sokkal hatalmasabb volt Mr. Cave-nél. Az asszony nagyon nehézkesen
mozgott és arcán a harag pírja égett.
– A kristály, igenis, eladó – mondotta határozottan – és öt font elég
pénz érte. Nem tudom, mi ütött hozzád, Cave, hogy nem fogadod el az urak
ajánlatát!
Mr. Cave, nagyon megzavarodva a hirtelen közbelépés miatt, szemüvege
fölött ránézett feleségére és idegesen kijelentette, hogy az üzletet ő
vezeti és abba nem tűr beleszólást. Hosszú vita vette kezdetét. A két
vevő nagy érdeklődéssel szemlélte a jelenetet és időről időre Mrs. Cave
pártját fogva szemmellátható mulatsággal, bele-beleszóltak a
veszekedésbe. Cave sarokba szorítva is ragaszkodott ahhoz, hogy aznap
reggel valaki meg akarta vásárolni a kristályt és ebből sehogy sem akart
engedni. Végül is a fiatal keleti vetett véget a vitának azzal, hogy két
nap mulva benéznek a tojásért.
– De akkor aztán ragaszkodunk az öt fonthoz – jelentette ki a pap
elmenőben.
Mrs. Cave férje helyett is mentegetőzött és kijelentette, hogy az ura
„néha egy kicsit különös“; azzal a két vevő eltávozott az üzletből,
magára hagyva a házaspárt, hogy tovább vitatkozzanak a tojás fölött.
Mrs. Cave nem nagyon kímélte az urát. A szegény kis emberke egész
testében remegve az izgalomtól, egyrészt azt vitatta, hogy van egy másik
vevője is a tojásra, másrészt pedig kijelentette, hogy a kristály
testvérek között is megér tíz fontot.
– Hát akkor miért kértél érte csak öt fontot? – volt rá felesége
válasza.
Mr. Cave mostohalányával és mostohafiával lakott együtt, így aztán este
a vacsoránál a dolgot újra megtárgyalták. Egyiküknek sem volt túlságosan
jó véleménye Mr. Cave kereskedői ügyességéről, de délelőtti eljárását
egyenesen őrültségnek találták.
– Szentül meg vagyok győződve arról, – mondotta tizennyolcéves
mostohafia – hogy már más ajánlatokat is visszautasított.
– De _öt fontot!_ – káltott fel felháborodva Mr. Cave mostohalánya, aki
bizony már jócskán megvolt huszonhat esztendős.
Mr. Cave dadogva kezdte magyarázni, hogy üzleti dolgait ő érti
legjobban, de bizony nem nagyon sikerült meggyőznie családját szavai
igazságáról.
Végre is vacsoráját otthagyva, égő fülekkel, könnyekkel szemeiben kiment
a szobából, hogy bezárja a boltot. Mért is hagyta olyan sokáig a
kristályt a kirakatban? Ilyen őrültség! Egyre csak ez járt az eszében és
sokáig nem tudott kitalálni semmit, hogyan kerülje ki a tojás eladását.
– Légy szíves, ne szólj bele üzleti ügyeimbe! – volt minden, amit Mr.
Cave ki tudott nyögni.
Vacsora után mostohalánya és mostohafia kicsípték magukat és elmentek
hazulról, felesége pedig felment a hálószobába, hogy egy kis szívderítő
pálinka mellett meghányja-vesse magában a kristály eladásának dolgát.
Mr. Cave az üzletbe ment és órákon át ott maradt, hogy – mint
feleségének magyarázólag mondotta – az aranyhalmedence körül
szikladarabokat helyezzen el nagy művészettel, valójában pedig, hogy
legbensőbb szive vágyát kielégítse, amiről majd később szólunk
részletesebben.
Másnap reggel Mrs. Cave észrevette, hogy a kristály eltünt a kirakatból
és egy halom ócska halászkönyv mögött van elrejtve. Az asszony nem szólt
semmit, hanem fogta a tojást és a kirakat legfeltünőbb helyére tette.
A nap nagyon komoran telt el. Mr. Cave – ha ugyan lehetséges volt – még
szórakozottabbnak mutatkozott, mint rendesen és határtalanul ideges volt
mindenkivel. Délután, amikor felesége szokása szerint lefeküdt aludni, a
kristályt ismét bevette a kirakatból.
Másnap Mr. Cave-nek el kellett mennie egy iskolába, ahol az igazgató a
természetrajzi szertár számára egy kitömött cethalat akart vásárolni és
távollétében Mrs. Cave gondolatai ismét a kristályra terelődtek. Mrs.
Cave már szépen beosztotta magának az öt fontot, amit a kristályért
fognak kapni és a vásárlandó tárgyak között első helyen egy zöld
selyemruha, második helyen pedig egy richmondi kirándulás szerepelt.
Ebben a pillanatban megszólalt az üzletajtó fölött a csengő. A látogató
csak azt jött bejelenteni, hogy már nincsen szüksége azokra az élő
békákra, amelyeket két nappal előbb rendelt. Mrs. Cave-et nem nagyon
érdekelte férje üzleteinek ez a csoportja, igy az egész dolog hidegen
hagyta, de tekintete önkénytelenül is a kirakatra tévedt, hogy
gyönyörködjék a selyemruhát és kirándulást jelentő kristályban.
Legnagyobb meglepetésére a kristály eltünt a kirakatból!
Első dolga volt félretolni a halászkönyveket, amelyek mögé előző nap
rejtette férje a tojást, de a kristályt ott sem találta és hiába
forgatta fel a következő félóra alatt az egész üzletet, sehol sem akadt
a kristály nyomára.
Amikor Mr. Cave negyedkettőkor hazajött a cápaügyének letárgyalása után,
a boltot a legnagyobb rendetlenségben találta. Felesége négykézláb
mászkált a pult alatt és a preparáló szerek között kutatott a
kristálytojás után. Dühösen támadt neki férjének, amikor belépett az
üzletbe és egyenesen azzal vádolta, hogy bizonyosan „ő dugta el“.
– Mit dugtam el? – kérdezte Mr. Cave.
– A kristályt!
Mr. Cave-et szemmelláthatólag nagyon meglepte ez a kijelentés és gyorsan
a kirakatablakhoz sietett.
– Nincsen ott? – kérdezte. – Jóságos Isten! Mi történhetett vele?
A hangok hallatára kinyílt a lakás ajtaja és belépett a boltba Mr. Cave
mostohafia, aki alig egy-két perccel Mr. Cave előtt jött csak haza és
vadul káromkodni kezdett. A fiu egy ócskabútorkereskedőnél volt
alkalmazásban, szemben, az ucca túlsó oldalán, de hazajárt ebédelni és
most dühöngött, hogy még mindig nincs az ebéd az asztalon.
Amikor azonban meghallotta, hogy a kristály eltünt, megfeledkezett
ebédjéről, mindenről és haragja most már anyjáról mostohaapjára
terelődött. Először persze mindketten azt hitték, hogy Mr. Cave „dugta
el“ a tojást, de Cave erélyesen tagadta, hogy bármit is tudna a kristály
sorsáról, sőt odáig ment, hogy végül is először feleségét, azután
mostohafiát vádolta azzal, hogy magukhoz vették a kristályt. Ezzel
nagyon éles és nagyon helyes vita vette kezdetét, melynek az lett a
vége, hogy Mrs. Cave hisztériás görcsökbe tört ki, a mostohafiú pedig
egy félórával később ment be az üzletbe aznap délután.
Este a dolgot ismét megtárgyalták Mr. Cave mostohalányának jelenlétében
és a vacsora azzal végződött, hogy Cave hangosan bevágva maga mögött az
ajtót, visszavonult a boltba. A család többi tagjai Cave-ről
távollétében még a keresztvizet is leszedték, azután hozzáláttak a ház
átkutatásához.
Másnap a két vevő ismét jelentkezett. Mrs Cave könnyek között fogadta
őket és bőbeszédűen elmesélte, hogy ember el nem tudja képzelni, mit
kellett neki szenvednie Cave-től házasságuk alatt… Nagynehezen végre
kinyögte, hogy a tojás érthetetlen módon eltünt. A pap és barnabőrű
társa csendesen egymásra nevettek és kijelentették, hogy „valóban nagyon
különös“. Amikor Mrs. Cave a mosolyon felbátorodva hozzákezdett
élettörténete elbeszéléséhez, ki akartak menne a boltból. Mrs. Cave még
nem adta föl a reményt, hogy megtalálja a tojást, éppen ezért elkérte a
pap címét, hogy az esetben, ha mégis előkerülne a kristály, tudathassa
vele. A pap készséggel átnyujtotta névjegyét, de ugy látszik a kártya
később valahogy elkallódott és Mrs. Cave sehogyan sem tudott
visszaemlékezni a megadott címre.
Estére a Cave-család tagjai annyira kimerültek a kutatásban, hogy a
vacsora fáradt csöndben zajlott le.
Egy ideig nagyon feszült volt a hangulat a Cave-családban, de miután sem
a kristály, sem a vevők nem bukkantak fel többé, az egész dolog
lassan-lassan feledésbe ment.
Nos, őszintén szólva be kell vallanom, hogy Mr. Cave hazudott, mert
nagyon is jól tudta, hogy a kristály hol volt. A tojás Mr. Jacoby Wace
segédorvos szobájában rejtőzött a Szent Katalin-kórházban Ott állott egy
asztalkán, fekete bársonnyal letakarva, egy üveg amerikai whisky
mellett.
A részleteket is, amelyeknek alapján ez a történet íródott, Mr. Wace
mondotta el. Cave a kristályt a kórházba a cápa üres gyomrába rejtve
csempészte, másnap, hogy a pap és a sötétbőrü fiatalember meg akarták
venni. Könyörögve kérte a segédorvost, hogy rejtse el néhány napig
számára. Mr. Wace egy ideig habozott. Barátsága Cave-vel egy kicsikét
különös volt. A fiatal orvos nagy előszeretettel tanulmányozta a ritka
embertipusokat és az öreg ritkaságkereskedőt nem egyszer hívta meg
vacsora után egy egy pohár borra magához, hogy Cave kifejthesse
mulatságos felfogását az életről általában és feleségéről különösen. Mr.
Wace ismerte Mrs. Cave-et is, mert néhányszor előfordult, hogy Mr. Cave
nem volt olyankor odahaza, amikor az orvos beszólt érte a
ritkaságboltba. Wace ilyenformán tudott azokról az állandó
nézeteltérésekről is, amelyek Cave és felesége között mindennaposak
voltak, így alaposan mérlegelve a dolgot, úgy határozott, hogy a
kristálynak menedéket ad. Mr. Cave megígérte, hogy majd később
részletesen elmondja, miért ragaszkodik olyan nagyon a tojáshoz, de
annyit már az első alkalommal is elárult, hogy víziókat látott benne.
Még aznap este ismét felkereste Mr. Wacet s egy bonyolult történetet
adott elő neki. A kritályt egy sor más furcsasággal együtt vásárolta meg
egy másik ritkaságkereskedő tárgyainak árverésén és miután fogalma sem
volt arról, hogy mi lehet az értéke, tiz shillingre írta ki az árát.
Hónapokon keresztül állott a kirakatban ezen az áron a tojás, de nem
akadt rá vevő és már éppen arra gondolt, hogy leszállítja az árát,
amikor különös felfedezésre jutott.
Akkortájt nagyon rossz volt az egészségi állapota – nem szabad
elfeledni, hogy a későbbi események során is állandóan gyöngülőben volt
Mr Cave fizikai ereje – és nagyon elkeserítette felesége és
mostohagyerekei rossz bánásmódja. Mrs. Cave hiű, képzelődő, szívtelen
asszony volt, aki egyre mértéktelenebbül adta át magát az alkoholok
örömeinek, mostohalánya közönséges és goromba volt, mostohafia pedig
szívből gyűlölte Mr. Cave-et és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem,
hogy ennek kifejezést is ne adjon. A bolt sem ment a legjobban és Mr.
Wace azt hiszi, hogy időről időre bizony Cave is a pohár fenekére
nézegetett.
Cave jómódú szülők gyermeke volt, gondos nevelésben is részesült, igy
aztán a folytonos gondok és bajok nyomán melankólia és álmatlanság
köszöntött rá időnek előtte. Nem akarta megzavarni családja éjszakai
nyugodalmát, így az álmatlan hajnalokon Cave csöndesen felkelt a
felesége mellől és vándorolni kezdett a házban. Egy ilyen alkalommal egy
szép augusztusi hajnalon, ugy három óra tájban, véletlenül a boltba
tévedt.
A piszkos, kis üzletben koromsötét volt, kivéve egyetlen pontot, ahonnan
szokatlan csillogás ütötte meg szemét. Közelebb lépve, észrevette, hogy
a fény a kristálytajásból sugárzik. A redőny hasadékán keresztül
vékonyka fénysugár esett a tojásra, és egész belsejét fénnyel árasztotta
el. Mr. Cave-nek feltünt a dolog, mert ellenkezett az optika minden
szabályával, amint azt fiatal korában tanulta. Azt értette, hogy a
kristály visszaveri a sugarakat és hogy belsejében egy közös
gyujtópontban találkoznak a sugarak, de ez a szétszórt fény ellentétben
állt fizikai tudásával.
Egészen közel lépett a kristályhoz, belekukucskált és azzal az
érdeklődéssel, amelyet gyerekkorában árzett a kutatások iránt,
mindenfelől vizsgálni kezdte a különös tüneményt. Legnagyobb bámulatára
a fény nem maradt egy helyben a tojas belsejében, hanem ide-oda táncolt
benne, mintha csak a tojás belül üres lenne és belül valami fénylő gáz
gomolyogna. Amint ide-oda járkált a tojás körül, hogy különböző
szemszögekből vegye szemügyre, egyszerre azt vette észre, hogy bár a
fénysugár és a kristály közél állott, _azért a kristály továbbra is
fényesen ragyogott_. Ezen egészen elbámulva, fogta a kristályt, elvitte
a fény útjából és a bolt legsötétebb sarkába állította A tojás még vagy
négy-öt percig világos maradt, azután lassan-lassan elsötétedett, majd
egészen kialudt. Ismét visszatette a vékonyka napsugárba és a kristály
pillanat alatt újból ragyogni kezdett.
Legalább idáig Mr. Wace mindenben megerősíti Mr. Cave figyelemreméltó
történetét. Ő maga is ismételten a fény felé tartotta a kristályt és
utána a tojás koromsötét szobában is még percekig világított.
Mindazonáltal úgy látszik, hogy a kristály sugárzása egészen különös
lehetett és nem minden szem látta egyformán, mert például Mr. Hardinger
egyáltalán képtelen volt bármiféle tüzet is észrevenni benne. De maga
Mr. Wace is Mr. Cavehez viszonylag sokkal-sokkal kevesebbet látott ebből
a sugárzásból, sőt még Mr. Cave maga sem mindig egyformának látta a
fényt, amelyet a kristály magából kisugárzott: ha gyönge és kimerült
volt, ez a különös képessége egyszerre megsokszorozódott.
A kristály sugárzása mingyárt kezdettől fogva különös lenyügöző hatással
volt Mr. Cavere és köteteknél többet beszélt a szegény ember
elhagyatottságáról az a tény, hogy teremtett léleknek nem szólt egy szót
sem rendkívüli megfigyeléseiről. Úgy látszik, odahaza, a Cave-családban,
olyan atmoszféra uralkodhatott, hogy a boldogság elárulása egyértelmű
lett volna annak elvesztésével. Mr. Cave megfigyelte, hogy amint a
hajnal közeledett és a napvilág erősödött, a kristály egyszerre
elvesztette tündöklését és volt idő, amikor csak az éjszaka kellős
közepén, a bolt legsötétebb sarkaiban láthatott belőle valamit.
Mr. Cave hamarosan rájött arra, hogy ha azt az öreg fekete
bársonydarabot, amellyel az értékesebb tárgyakat szokta éjszakára
letakarni, a fejére borította, nappal is megfigyelhette a kristály
belsejében tündöklő mozgást. Végtelenül vigyázott, hogy a felesége ne
találjon így rá és csak délutánonként merte elővenni a tojást, amikor
felesége ebédutáni álmát aludta, de még ekkor is a pult alá bujt mindig.
Egy szép napon, amint a kristályt ide-oda forgatta kezében, valami
egészen különöset vett észre benne. Felbukkant és már el is tünt, mint a
villámlás, de ezalatt a másodperc alatt úgy rémlett neki, mintha a
kristály belsejében egy tágas és idegen más világ bukkant volna fel és
amint most lázas izgalommal ismét ide-oda forgatta a kristályt, a
látomány még egyszer előbukkant.
Fölösleges és fárasztó is volna itt még egyszer leírni Mr. Cave hosszú
kisérletezéseit, hiszen az eredmény magában véve is eleget mond: hogy ha
a kristály belsejébe a beeső fénysugártól mintegy 107 fokos szög alatt
tekintett be, _egy kiterjedt és különös tájék képe tünt fel abban_. A
kép egyáltalán nem volt álomszerű, sőt nagyon is valószerű benyomást
keltett és mennél tisztább volt a fénysugár, annál kézzelfoghatóbbnak
látszott, Mozgó kép volt, amennyiben lassan és kiszámítottan különböző
tárgyak mozogtak benne.
Mr. Cave leírása – mint arról Mr. Wace biztosít – nagyon részletes és
pontos volt és teljességgel hiányzott belőle minden olyan túlzás, ami
hallucinációra látszott volna mutatni. Mindazonáltal nem szabad
elfelejteni, hogy Mr. Wace hiába próbálkozott számtalanszor a a kristály
belsejében felfedezni mindazt, amiről Mr. Cave beszélt neki; minden
kísérlete hiábavaló maradt.
A kép, amely Mr. Cave elé tárult, változatlanul mindig ugyanazt a
kiterjedt síkságot mutatta és úgy tünt föl előtte, mintha tekintélyes
magasságból pillantott volna le rá, mintha csak valami torony vagy árboc
tetején állott volna. Keleten és nyugaton nagy távolságban a síkságot
hatalmas vöröses sziklák határolták és a sziklás folytatódtak észak és
dél felé is – Mr. Cave a csillagok segítségével még az égtájakat is meg
tudta határozni látományában –, de északon és délen lassan elvesztek a
messzeségben. Mr. Cave a keleti sziklasorhoz állott közelebb és első
látománya alkalmából a nap éppen akkor bukkant ki a hegyek fölött.
Odalent, az árnyékban, bizonytalan alakú élőlények sokasága nyüzsgött és
az öreg ritkaságkereskedő először madaraknak nézte őket. Egészen lent a
síkság közepén épületsor vonult, de nem tudta tisztán kivenni az apróbb
részleteket, mert ahhoz túlságosan messze volt tőlük. Különös alakú
fákat is látott, sötét, mohazöld és ezüstösen csillogó szürke
levelekkel, amelyek egy széles és csillogó csatornát szegélyeztek.
Egyszerre egy hatalmas, pompás színekben ragyogó valami röpült át a
képen, de Mr. Cave csak villámlásszerűleg figyelhette meg az
eseményeket, annyira remegtek az igalomtól a lábai.
Legközelebbi látománya alkalmából, amely több mint egy hét mulva
következett csak be, miután hiába kísérletezett ez alatt a hét alatt
ismét megtalálni a képet, egészen más szemszögből látta a völgyet. A kép
egészen más volt, de ő csodálatosképpen meg volt győződve arról, –
amiben különben későbbi megfigyelései is megerősítettek, – hogy a
különös világra most is pontosan ugyanarról a helyről tekint alá, ha
mingyárt más irányba nézett is. A nagy épületek hosszú homlokzatsora,
melyeknek előzőleg csak a tetejét látta, most más perspektívából
látszott, így jobban megfigyelhette a részleteket. A házak előtt
szokatlanul hosszú és nagy arányokban épített terrasz vonult végig és
szabályos távolságokban rendkívül magas és mégis kecses árbocok
meredeztek a magasba, s azok tetején apró, csillogó tárgyak voltak,
amelyek visszaverték a lenyugvó nap sugarait. Mr. Cave eleinte nem
tulajdonított túlságosan nagy jelentőséget ezeknek a csillogó tárgyaknak
és csak akkor ébredt a tudatára, hogy tulajdonképpen mik is lehetnek,
amikor később Mr. Wacenek elmesélte vízióját.
A terrasz alatt gyönyörű virágok pompáztak és a dús gyeppázsiton
bizonyos testes teremtményeket vett észre, amelyek nagyon hasonlítottak
a bogarakra, de azoknál sokszorta nagyobbak voltak. A gyeppázsiton túl
rózsaszínű út vonult és az út tulsó oldalán, pontosan a sziklákkal
párhuzamosan, éles, tükörszerűen csillogó víz terült el.
Az eget hatalmas madarak csapatai lepték el, amint gyönyörű íveket írtak
le szálltukban és a folyó tulsó oldalán pompásnál pompásabb színes
épületek emelkedtek, melyek között moha és hinárszerű fák állottak.
Egyszerre valami ismételten keresztülcsapdosott a képen, mintha csak
valami drágaköves legyezőt lengettek volna meg, vagy pedig szárnyak
vertek volna és hirtelen egy arc, vagyis helyesebben szólva egy arc
felső fele tünt fel a kristályban. Egy hatalmas szem közeledett
veszedelmesen Mr. Cave szeméhez, mintha csak valaki a kristály tulsó
oldalára tapasztotta volna szemét. Mr. Cave-t annyira megrémítette ennek
a szemnek a valószerűsége, hogy hirtelen visszakapta fejét és a kristály
mögé nézett, hogy megnézze, ki űz vele tréfát. A figyelése annyira
lekötötte, hogy egészen megdöbbent, amikor a kis bolt hűvös sötétjében
teljesen egyedül találta magát, de mialatt körülnézett, a kristály fénye
kialudt.
Ezek voltak Mr. Cave első megfigyelései. Elbeszélése csodálatosképpen
igen aprólékos volt és minden részletre kiterjedt. Az első perctől
kezdve annyira lekötötte a kis öreg emberke minden érdeklődését a
különös kristály, hogy szórakozottan, semmivel sem törődve, látta el
napi teendőit és valósággal leste a pillanatot, amikor ismét a kristály
megfigyelésére fordíthatja idejét. Alig néhány nappal első látománya
után jelent meg a két vevő az üzletben, így érthető, hogy az öreg úr
kétségbeesése nem ismert határt, mint ahogy azután nem ismert határt
öröme sem, amikor nagynehezen sikerült a kristályt megmentenie az
eladatás veszélyétől.
Amíg a felfedezés csak Mr. Cave titka volt, egyszerű csoda maradt,
miután azonban Mr. Wace tudományos kutatásokkal foglalkozott és szerette
mindennek az okát felderíteni, abban a pillanatban, amikor a kristály
hozzá került és Mr. Cave elmondta különös történetét, rendszeresen
kezdett foglalkozni a dologgal, annál is inkább, miután ő maga is
megfigyelte a kristály különös foszforeszkálását a sötétben. Mr. Cave
minden este úgy félkilenc tájban elment a kórházba Mr. Wacehez és
féltizenegyig ott maradt, sőt vasárnap még délutánonként is megjelent a
kis laboratóriumban, ahol Wace a kristályt elrejtette.
Wace kezdettől fogva pontos feljegyzéseket készített és neki
köszönhetjük, hogy ma már pontosan tudjuk, milyen szög alatt kellett a
kristályba belenézni, hogy a látomány előtünjék. Ő készítette azt a
dobozt is, amelyben a kristályt tartották és amelynek belsejébe csak egy
hajszálvékony nyíláson szüremlett egy vékony fénysugár és ő készítette
el fekete pamutszövetből azt a zsákot is, amelyet Cave a fejére húzott,
amikor a kristályba nézett. Ez persze lényegesen megkönnyítette a
megfigyelést, úgyhogy most már Cave a völgyet abból a szemszögből
vehette megfigyelés alá, amelyikből éppen akarta.
Ilyenformán most már pontosan le tudjuk írni, milyen is volt az a
különös világ a kristály belsejében. Cave tisztán és világosan látta,
hogy mi játszódik le odabent. Cave elmondta, mit látott és Wace – aki
diákkorában elsajátította, hogy kell a sötétben gyorsírással
feljegyzéseket készíteni – nyomban papírra vetette a megfigyeléseket. Ha
a kristály fénye kialudt, úgy visszatették a dobozba, rácsukták a
fedelet és meggyujtották a lámpát, azonfelül Wace egész sor kérdést
intézett Cavehez, megfigyeléseinek azokra a részleteire vonatkozólag,
amelyek nem tetszettek előtte teljesen szabatosaknak.
Cave figyelme hamarosan azokra a madárszerű teremtményekre terelődött,
amelyeket oly sűrűn látott előző látományai alkalmával. Első
megfigyeléseitől eltérőleg, sokáig azt tartotta róluk, hogy holmi
nappali denevérek lehetnek, majd különös módon azt kezdte hinni, hogy
talán cherubok. A furcsa teremtmények fejei gömbölyűek voltak és
hihetetlenül hasonlítottak az emberi fejhez. Hamarosan kiderült, hogy az
egyik teremtmény szeme volt az, amely úgy megijesztette Mr. Cave-et
második megfigyelésénél. Hatalmas, ezüstös szárnyaik voltak, amelyeket
nem borított toll és amelyek úgy csillogtak, mint a frissen ölt hal
pikkelyei. A szárnyak nem voltak olyanok, mint általában a madarak
szárnyai szoktak lenni, vagy a denevéreké, hanem mint Mr. Wace megtudta,
a szárnyakat domború bordák feszítették ki. (Legjobban talán a lepkék
szárnyaira hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy a bordák ívesen
kifeszítették őket.)
A különös teremtmények teste aránylag kicsi volt és közvetlenül szájuk
alól különös csápszerű nyúlványok ereszkedtek alá. Bámilyen különösnek
is tünt fel eleinte Mr. Wacenek, végül is nem vonhatta kétségbe, hogy
ezek a különös teremtmények voltak a majdnem egészen emberi palotasorok
és a gyönyörű kertek urai. Mr. Cave sok más furcsasággal együtt azt is
megfigyelte, hogy a házaknak nem voltak ajtajai, hanem csak nagy,
gömbölyű ablakaik és a furcsa teremtmények ezen jártak ki és be. Amint
röptükben elérkeztek az ablakokhoz, kinyujtották csápjaikat, megálltak
rajtuk, egészen szorosan összehajtogatták szárnyaikat, azután beugrottak
a szobába. De ezeken kívül a völgyben még temérdek aprószárnyú,
dongószerű teremtmény és pompás színekben csillogó, óriási szárnytalan
bogár is repkedett. Az utakon és a terraszokon ezenkívül még sok
nagyfejű és a szárnyas teremtményekhez mindenben teljesen hasonló
különös lény is mászkált hosszú csápjain össze-vissza.
Már említettük, hogy a terrasz árbocain apró csillogó tárgyak állottak
és Mr. Cave egy este rájött, hogy ezek a csillogó tárgyak éppen olyan
kristályok, amilyenbe ő kukucskált. Időről időre egyik-másik szárnyas
teremtmény odarepült valamelyik kristályhoz és szárnyait becsukva,
csápjaival az árbocba megkapaszkodva, egy ideig feszült érdeklődéssel –
néha tizenöt percig is tartott egy-egy ilyen megfigyelés – szemlélte,
hogy mi játszódik le a kristály belsejében. Hosszas vizsgálódások után
Mr. Wace és Mr. Cave rájött, hogy a kristály, amelybe Cave belenézett, a
terrasz legvégén álló árbocon állott és hogy legalább egy alkalommal
annak a másik világnak egy teremtménye Mr. Cave arcába bámult, mialatt
megfigyeléseit végezte.
Ennyit ennek a nagyon különös történetnek a kétségbevonhatatlan
tényeiről.
Ha csak nem akarjuk feltételezni, hogy az egész történetet Mr. Wace
találta ki, egy-két dolognak feltétlenül hitelt kell adnunk és pedig,
hogy Mr. Cave kristálya vagy két világban volt egyidejűleg és mialatt az
egyikben ide-oda cipelték, a másikban állandóan egy helyben maradt, ami
kétségkívül lehetetlennek látszik, vagy pedig, hogy a kristálytojásnak
valami különös összefüggése volt a másik, tökéletesen hasonló
kristállyal, amely a másik világban volt.
Úgyhogy ami megfelelő körülmények között az egyikben látható volt, azt a
másikban is látni lehetett és fordítva. Ma még nem tudjuk a módját,
hogyan lehet két kristályt ilyen összefüggésbe hozni, de mai tudásunk
mégis csak elég már ahhoz, hogy ne vonjuk kétségbe: az ilyen dolog
valóban lehetséges. Wace is, jómagam is, meg vagyunk győződve arról,
hogy valóban ilyen összefüggésnek kellett lennie a két kristály között…
És vajjon hol lehetett ez a másik világ? Mr. Wace nagy tudása hamarosan
fényt derített erre is. Napnyugta után a másik világ égboltja hamarosan
elsötétült és csakhamar feltüntek a csillagok. Ugyanazok a csillagok
ragyogtak a másik világban is, ugyanazokban a konstellációkban, mint
innen, a földről nézve. Mr. Cave felismerte a Fiastyúkot, a Pleiadokat,
az Aldebarant és a Siriust, úgyhogy kétségtelen volt, hogy a másik világ
is a naprendszerhez tartozik és alig néhány százmillió kilométerre a
miénktől. Ezen az alapon Mr. Wace megállapította azt is, hogy éjjel az
égbolt odaát sokkal kékebb volt, mint minálunk és hogy a nap valamivel
kisebbnek látszott. _És éjszaka két hold kelt föl az égbolton!_
– Egészen olyanok, mint a mi holdunk, csak sokkal kisebbek és másképpen
mozognak – mesélte Mr. Cave.
Egyikük olyan gyorsan járta útját, hogy mozgása szemmellátható volt. A
két hold sohasem járt túlságosan magasan az égen, de fényük mingyárt
kialudt, amint feljöttek az égboltra, ami kétségtelenül arra vezethető
vissza, hogy mozgásukban maga az égitest vetett árnyékot rájuk, olyan
közel jártak hozzá. Ezek a megfigyelések, bár Mr. Cave semmit sem értett
a csillagászathoz, mindenben megfeleltek annak, amit az asztronómia a
Marsról tanít. Valóban, egészen valószínű, hogy Mr. Cave, a kristályba
nézve, a Mars bolygót és annak lakóit látta. Ha ez valóban így volt, úgy
az esti csillag, amely oly fényesen tündökölt a másik világ égboltján,
nem volt egyéb, mint a mi Földünk.
Egy ideig a Mars-lakók – ha ugyan tényleg Mars-lakók voltak – úgy
látszik, nem vették észre, hogy Mr. Cave figyeli őket. Egyszer-másszor
ugyan belekukucskáltak a kristályba, de azután gyorsan továbbálltak egy
másik árbochoz, mint hogyha nem lettek volna megelégedve a látvánnyal.
Így aztán Mr. Cave nyugodtan szemmel kísérhette a különös szárnyas
lények életét, anélkül, hogy bármi is zavarta volna szemlélődésében és
beszámolói – jóllehet egy kicsit elmosódottak és szakadozottak voltak is
– még mindig nagyon szuggesztív benyomást gyakoroltak Wace-re. Képzeljék
csak el, hogy egy marsbeli megfigyelőnek milyen látványban lehetett
része, ha hosszas előkészületek és szemfárasztó figyelés után egy magas
templomtoronyból letekint London uccáinak nyüzsgő életére!
Mr. Cave nem tudta megmondani, vajjon a szárnyas Mars-lakók ugyanazok
voltak-e, akik a terraszokon és a sétautakon járkáltak és hogy vajjon
ezek is tudtak-e szárnyakat csatolni vállaikra? Többízben is látott
bizonyos ügyetlen kétlábúakat, amelyek talán legjobban még a majmokra
hasonlítottak. Ezek a lények fehérek és szinte teljesen áttetszőek
voltak. Mr. Cave látta, amint ezeknek a különös lényeknek egy csoportja
egyszer vadul menekült az utánuk ugrándozó gömbölyűfejű Mars-lakók elől.
Az egyik Mars-lakónak mégis sikerült hosszú csápjaival egyet közülük
elfognia, de ebben a pillanatban a kép elhomályosult és Mr. Cave
sötétben maradt.
Egy más alkalommal szörnyű dolog tünt föl az egyik sétaúton, amelyről
Mr. Cave eleinte azt hitte, hogy valami óriási bogár, de amint egyre
gyorsabban közeledett a csatorna felé, Cave rájött, hogy hallatlanul
bonyolult szerkezetű, fényes fémből készült gépezet. Amikor újból
belepillantott a kristályba, hogy ismét szemügyre vegye a különös
szerkezetet, addigra már eltünt a házak mögött.
Egy idő mulva Mr. Wace-szel elhatározták, hogy magukra vonják a
Mars-lakók figyelmét és a legközelebbi alkalommal, amikor az egyik
Mars-lakó különös szeme ismét odatapadt a kristályhoz, Mr. Cave
fölkiáltott, félreugrott, fölcsavarták a villanyt és vadul gesztikulálni
kezdtek, mintha csak jeleket akarnának adni. Amikor azonban Mr. Cave
ismét belenézett a kristályba, a Mars-lakó már eltünt.
Idáig jutottak a megfigyelésekkel november elsején, amikor Mr. Cave úgy
kezdte érezni, hogy családja gyanúja a kristályt illetőleg teljesen
elült és ettől kezdve a tojást ide-oda vitte magával, hogy ha arra akár
éjjel, akár nappal alkalma adódna, beletekinthessen. Mr. Cave életében
most már szemmelláthatólag a kristálytojás játszotta a döntőszerepet.
Decemberben Wace minden idejét lefoglalták a közeledő vizsgák, így aztán
egy hétre felfüggesztették a megfigyeléseket és tíz vagy tizennégy napig
– Wace nem egészen bizonyos ebben – nem találkozott Caveval. Amikor
túlesett a vizsgákon, Wace első dolga volt, hogy fölkeresse Cave
üzletét, de amikor a ház elé jutott, észrevette, hogy a redőnyök le
vannak húzva. Kopogott az ajtón és a mostohafiú lépett eléje
gyászruhában. Azonnal kihívta Mr. Cave-et, aki olcsó, de mégis pompázó
özvegyi gyászban sietett eléje. Mr. Wacet nem nagyon lepte meg, amikor
az asszony elmondotta, hogy Cave meghalt és már el is temették.
Bőségesen ömlött az özvegy ajkáról a szó, de végül is Mr. Wace mégis
csak megtudott egyetmást Cave halálának körülményeiről. A kis, öreg
régiségkereskedőt az utolsó találkozásukat követő reggel holtan találták
a boltban és jéghideg kezeiben még mindig ott szorongatta a kristályt.
Arcára mosoly ült – mondotta Mr. Cave – és egy bársony rongy feküdt a
lábainál. Már öt-hat órája halott lehetett, amikor rábukkantak.
Wace-t nagyon megrendítette az öreg úr halála és keserű szemrehányásokat
kezdett tenni magának, hogy nem vigyázott jobban Cave egészségére. De
főérdeklődése azért mégis a kristályt illette. Óvatosan kérdezősködni
kezdett a tojás sorsáról és valósággal megdermedt, amikor azt hallotta,
hogy a kristálytojást eladták.
Mrs. Cave első gondolata, mialatt Cave holttestét felvitték az emeletre,
mindjárt az volt, hogy tüstént ír a bolond papnak, aki öt fontot ígért a
kristályért és közli vele, hogy a tojást megtalálták, de akárhogyan is
kutattak lányával együtt a házban, képtelenek voltak rábukkanni a címre.
Miután nem volt pénzük arra, hogy Cave-et a család méltóságát illető
pompával temettessék el, egy régiségkereskedő társukhoz fordultak, aki
megvette raktáruk jó részét.
Ezek között volt a kristálytojás is.
Mr. Wace néhány banális vígasztaló szó után, amelyeket talán egy kicsit
felületesen is mormolt el, tüstént ennek a régiségkereskedőnek a
boltjába sietett, de itt az a hír várta, hogy a kristálytojást már
eladták egy magas, szürkeruhás, sötétképű úrnak. Ezzel ennek a különös –
és legalább, ami engem illet, nagyon is szuggesztív – történetnek
hirtelen vége is szakad. A régiségkereskedő nem tudta megmondani, hogy
ki volt a szürkeruhás, sötétképű idegen és nem is vette annyira
szemügyre hogy személyleírást tudott volna róla adni. Wace ugyan jó
darabig reménytelen keresztkérdések alá fogta a kereskedőt, de végül is
ráeszmélt, hogy minden hiába és minden szétfoszlott, mint egy álom.
Hazament lakására és csodálta még azt is, hogy íróasztalán ott látta a
feljegyzéseket, amelyeket Cave megfigyeléseiről készített.
A dolgoknak ez a fordulata természetesen nagyon leverte és
elcsüggesztette Wace-t. Elment másodszor is a régiségkereskedőhöz, majd
hirdetéseket adott föl a legkülönbözőbb ujságokban, amelyekben a
kristálytojás után érdeklődött. Wace megírta a történetet és be is
küldte néhány lapnak, de a szerkesztők azt hitték, ostoba tréfáról van
szó, így megkérték, hogy fontolja meg jól a dolgot, mielőtt leadnák a
történetet, mert – sajnos – olyan kevés tanubizonyság szól mellette,
hogy egy ilyen különös elbeszélés nagymértékben veszélyeztetné a
tudományos hírnevét.
Közben Wace dolga is nagyon megszaporodott, így aztán pár hónap mulva
feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja a tojást és azóta valóban
nem is bukkant elő a kristály. Időről-időre persze Wace – mint maga
mondotta nekem – valósággal a haját tépi dühében a kristály eltűnése
fölötti elkeseredésében és legfontosabb dolgát is otthagyva, sorra járja
a ritkaságkereskedőket abban a reményben, hogy mégis csak nyomára bukkan
a tojásnak.
Hogy előkerül-e valaha is a kristály, vagy sem, ma persze igazán nem
lehetne megmondani, de ha a vevője ritkasággyűjtő lett volna, úgy
feltétlenül tudomást kellett volna szereznie a régiségkereskedő útján
arról, hogy Wace milyen lázasan kutat a kristály után. Wace megtalálta
Mr. Cave lelkészét és a társaságában levő „keleti urat“ is, akiről
kiderült, hogy jávai herceg. A herceg a tojást csak merő kíváncsiságból
és különcködésből akarta megvenni és azért ragaszkodott annyira a
kristály megszerzéséhez, mert látta, hogy Cave semmi áron sem akar tőle
megválni.
Könnyen lehetséges, hogy Cave halála után a kristályt egyszerűen
olyasvalaki vásárolta meg, aki minden, csak nem ritkasággyűjtő és így a
kristálytojás – könnyen lehetséges – talán nincsen száz méternyire sem
tőlem, valamelyik szomszédos lakásban, ahol a kopott szalón díszét
képezi talán, vagy mint papírnyomó hever egy íróasztalon, anélkül, hogy
bárkinek is tudomása volna csodálatos tulajdonságairól. Bevallom, ez a
föltevés volt a főoka annak, hogy az egész történetet megírtam, mert azt
reméltem, hogy így talán felhívom tulajdonosa figyelmét arra, milyen
érték van a kezei között.
Szerény véleményem szerint a kristályt illetőleg Wace-nak igaza van és
én is azt tartom, hogy a marsbeli árbocon álló kristály valami
kapcsolatban van Mr. Cave kristályával, ha mindjárt nem is tudom
szabatosan megmagyarázni, hogy milyen is lehet ez az összefüggés. Wace
is, én is, meg vagyunk győződve arról, hogy a földi kristály –
valamikor, réges-régen – a Marsról került a Földre, hogy a Mars-lakóknak
betekintést nyujtson életünkbe. Valószínű, hogy a többi árbocon álló
kristályok párjai szintén a mi Földünkön vannak, mert semmiféle teória
vagy hallucináció nem bírkózhatik meg a tényekkel.