Ez volt a kezdet. Három héten át a különös dolog Davidson szemeivel
változatlanul tovább tartott. Sokkal rosszabb volt, mintha megvakult
volna. Teljesen tehetetlenül ült odahaza lakásán a karosszékben és úgy
kellett etetni, mint egy tojásából ma kibujt csirkét. Ha járni próbált,
minduntalan megbotlott és felbukott, vagy fejével ment a falnak. Egy-két
nap alatt hozzászokott ahhoz, hogy hallja a hangunkat, anélkül, hogy
látna minket és készségesen elismerte, hogy odahaza van és Wadenek igaza
van mindabban, amit mondott. A hugom, akinek a vőlegénye volt, mindennap
meglátogatta és nap-nap után órákat töltött mellette, mialatt Davidson
szüntelenül tengerpartjának eseményeiről mesélt neki. Az, hogy közben
hugom kezét tarthatta, végtelenül boldoggá tette.
Elmondta, hogy amikor elhagytuk a műegyetemet és hazahajtattunk, úgy
tetszett neki, mintha egy homokhegyen fúrtuk volna magunkat keresztül.
Koromsötét volt mindaddig, míg a hegy tulsó oldalán nem lyukadtunk ki
végre és mintha sziklákon, fákon és más szilárd tárgyakon haladtunk
volna át. Amikor végre felvittük a szobájába, félelmében majd megőrült,
mert amikor fölfelé haladtunk a lépcsőkön, úgy érezte, mintha tíz-húsz
méter magasságba emelkedett volna képzelt szigetének sziklái fölé és
minduntalan attól remegett, hogy lezuhan. Egyre azt hajtogatta, hogy
minden tojást össze fog törni. Végül is le kellett ismét vinnünk
édesatyja rendelőjébe és az ott álló pamlagra fektettük.
Leírása szerint a sziget alapjában véve kopár hely volt és csak
imitt-amott ütötte fel a fejét valami szomorú gaz a komor sziklák
között. A pingvinek valóságos hadserege tanyázott a parton, úgyhogy a
sziklák csak úgy fehérlettek tőlük és undorító volt rájuk nézni. A
tengert gyakran járta vihar, sőt egyszer égiháború is kerekedett.
Ilyenkor Davidson összekuporodott a pamlag sarkában és minden
villámlásnál hangosan felkiáltott félelmében. Egyszer-kétszer fókák is
vetődtek a partra, de csak az első két-három napon. Minduntalan arról
beszélt, hogy milyen furcsa, hogy a pingvinek egyszerűen
keresztülgázolnak rajta és nem értette, hogy lehet az, hogy ő ott
fekszik közöttük és ezek a gyáva állatok egyszerűen nem vesznek tudomást
róla.
Egy esemény különösen feltünt nekem ez alatt a három hét alatt és ez
akkor volt, amikor nagyon szeretett volna dohányozni. Kezébe nyomtuk a
megtöltött pipát – majd kiszúrta a szemét vele – és meggyujtottuk. De
Davidson nem érzett semmit. Azóta rájöttem, hogy ugyanígy van velem is –
nem tudom, más tapasztalta-e –, én sem tudom a pipát élvezni, ha nem
látom a füstjét.
De a legkülönösebb dolog akkor történt vele, amikor Wade tolószékbe
ültette és Davidsonék öreg, süket szolgájának, Wydgerinek gondjaira
bízva, a levegőre küldte. Hugom hazafelé jövet az uccán találkozott
velük, amint Wydgeri a legnagyobb lelki nyugalommal tolta Davidsont a
tolószékben maga előtt, míg szegény Davidson rettenetesen kétségbeesve,
a maga tehetetlenségében kézzel-lábbal igyekezett Wydgeri figyelmét
magára vonni.
Úgy sírt, mint egy gyerek, amikor a hugom megszólította:
– Ó, mentsetek ki ebből a rettenetes sötétségből! – zokogta, lázasan
szorongatva hugom kezét. – Ki kell kerülnöm innét, vagy megőrülök!
Teljességgel képtelen volt megmagyarázni, hogy mi a baj, de hugom
természetesen azonnal kiadta a parancsot Wydgerinek, hogy vigye haza a
vőlegényét. Amint az öreg süket szolga megfordította a tolószéket és
hazafelé indult, Davidson lépésről lépésre szemmelláthatólag
megkönnyebbült, míg végül is kijelentette, hogy most már minden rendben
van, mert látja a csillagok tiszta fényét, – jóllehet éppen akkor
harangoztak delet és ragyogó napsütés öntötte el az uccákat.
– Úgy éreztem – mesélte később –, mint hogyha ellenállhatatlan erővel
cipeltek volna a tengerbe. Először nem vettem nagyon komolyan a dolgot.
Persze, ott éjszaka volt – gyönyörű csillagfényes nyári éjszaka.
– _Persze_, éjszaka? – kérdeztem meghökkenve.
– Persze, éjszaka – válaszolta Davidson nyugodtan. – _Ott_ mindig
éjszaka van, amikor itt süt a nap… Nos, egyenesen belegázoltam a
tengerbe, amely nyugodtan és barátságosan csillogott a holdvilágban és a
tenger színe éppen csak annyira reszketett, mint az állat bőre, amikor
légy száll a hátára. Lassan-lassan a víz egészen a szememig ért, azután
alábuktam és a tenger tükre összezárult szemeim fölött. A hold nagyot
ugrott a láthatáron és a fénye egyre gyengébben tört csak át a
hullámokon. Halak, furcsán világító, különös alakú halak uszkáltak
köröttem és a tárgyak, mintha csak világító üvegből készültek volna. Így
haladtam mind mélyebbre a tengerfenéken, a csillagok egymásután hunyták
le pislogó szemüket, a sápadt hold egyre jobban elsötétült és a temérdek
hinár ragyogó bíborszínt öltött. Mindez persze nagyon titokzatos volt,
kivált, mert közben tisztán hallottam a tolószék kerekeinek nyikorgását,
a járókelők lépteit és hallottam, hogy az uccasarkon egy rikkancs az
estilapok neveit kiabálja.
– Egyre mélyebben és mélyebben jártam a tenger fenekén, míg végül is
koromsötét lett köröttem és felülről egyetlen fáradt fénysugár sem
hatolt le hozzám többé a mélybe. A foszforeszkáló tárgyak egyre jobban
kivilágosodtak és a hinárok ágai olyan fénnyel lobogtak, mint a
spirituszlámpa, de egy idő multán megszünt a hinár. A halak hatalmas
szemeiket meresztgetve, szájukkal tátogatva, egyenesen nekem jöttek és –
keresztülúsztak rajtam. Életemben ilyen halakat még nem láttam. Mintha
világító ceruzával rajzolták volna ki őket, úgy ragyogtak körvonalaik.
Egy szörnyű rém is elhaladt mellettem száz kígyózó karjával.
– És aztán egyszerre csak azt láttam, hogy a sötétben nagyon lassan
valami fénygomolyag közeledik felém, amelyről később kiderült, hogy egy
csomó világítóhal, amint ádáz harcot vív valami alaktalan tömeg körül.
Egyenesen nekik vitt az utam és egyszerre a vad torlódás középpontjában,
egy világítóhal fénye mellett, fehér alakot láttam, amelyen állandó
remegés szaladt végig, amint a halak lakmároztak belőle. Ekkor kezdtem
kézzel-lábbal kapálódzni, hogy Wydgeri figyelmét valamiképpen magamra
vonjam. Borzasztó undor érzése fogott el. Hu! Ha a hugod nem jelenik meg
idejekorán, egyenesen belerohantam volna abba a félig felfalt – testbe.
A halak már hatalmas lyukakat faltak belőle. Bellows és… különben jobb,
ha nem beszélek róla. De mondhatom, kísérteties volt!