Boyce éppen akkor lépett be a laboratóriumba. Amikor megszólalt,
Davidson felkiáltott:
– Az öreg Boyce! Hát ő is meghalt! Milyen különös!
Siettem Boycenak elmagyarázni, hogy Davidson úgy látszik, valami
somnambul trance-ba esett. Boyce-ot rögtön nagyon érdekelte a dolog.
Mindent megtettünk, hogy Davidsont felrázzuk különös állapotából.
Kérdéseinkre pontos választ kaptunk, sőt ő is kérdezett tőlünk
egyetmást, de figyelmét szemmelláthatólag teljesen lekötötte
hallucinációja a tengerpartról és a hajóról. Minduntalan közölte velünk
megfigyeléseit a part felé közeledő csónakról, a ritmikusan csapdosó
evezőkről és a hajó széldagasztotta vitorláiról. Borzongás futott át
rajtam, amikor a porlepte laboratóriumban minduntalan ilyen dolgokat
hajtogatott…
Vak volt és magával tehetetlen. Két oldalról belékarolva kellett
végigvezetnünk a folyosón Boyce szobájába és mialatt Boyce igyekezett őt
megnyugtatni, hogy a hajó körül minden rendben van, én lefutottam a
folyosó végére és megkértem az öreg Wade-et, hogy jöjjön és nézze meg,
mi történt Davidsonnal. A dékán hangja mintha kicsit kijózanította volna
Davidsont. Megkérdezte, hogy hová tüntek a kezei és miért kell derékig
homokban járnia. Wade hosszasan elgondolkozott az eset fölött, azután
megfogta Davidson kezét, végigtapogattatta vele a dívánt és megszólalt:
– Ez itt egy pamlag. Boyce professzor szobájának a pamlaga. Lószőrrel
van tömve.
Davidson hosszasan tapogatta a pamlagot, eltünődött a dolgon, azután
egyszerre kijelentette, hogy érzi a pamlagot, csak éppen nem látja.
– Hát mit lát? – kérdezte Wade.
Davidson kijelentette, hogy nem lát mást, csak végtelen homokbuckákat és
itt-ott tengeri kagylót. Wade különböző tárgyakat adott a kezébe, hogy
tapogassa végig és mondja meg, micsodák. Egy darabig Davidson
engedelmesen válaszolgatott, majd hirtelen minden átmenet nélkül
felkiáltott:
– A hajó fara már majdnem egészen víz alatt van!
– Ne törődjön a hajó farával – szólt rá Wade. – Hallgasson ide,
Davidson. Tudja, mi az a hallucináció?
– Nagyon is – volt a válasz.
– Nos, minden, amit lát, csak hallucináció – magyarázta Wade. – Ne
értsen félre, maga életben van és Boyce szobájában fekszik a pamlagon.
De valami történt a szemeivel. Maga nem lát. Érez és hall mindent, de
nem látja a tárgyakat. Érti, amit mondok?
– Azt hiszem, nagyon is sokat látok – mondotta Davidson, szemeit
dörzsölgetve. – Nos?
– Ennyi az egész. Ne zavartassa magát emiatt. Bellows és én majd kocsin
hazavisszük.
– Csak egy pillanat türelmet – tépelődött Davidson.
– Segítsenek felülni – szólalt meg egyszerre – és most – ne haragudjanak
érte – kezdjék előlről az egészet.
Wade végtelen türelemmel újból elmagyarázott neki mindent. Davidson
behunyta a szemét és kezeit a homlokára szorította.
– Igen – szólalt meg végül. – Rendben van. Most, hogy becsuktam a
szemeimet, tudom, hogy igaza van. Ez te vagy, Bellows, itt mellettem a
pamlagon. Ismét Angliában vagyok. És a szobában sötét van.
Azzal kinyitotta szemeit.
– És itt – folytatta mindent átmenet nélkül – most bukik fel éppen a
nap, a hajó kötélzete között. A tenger csöndes és a madarak vígan
röpködnek az árbocok körül. Életemben nem láttam még semmit ilyen
tisztán! És én nyakig homokban ülök…
Előrehajolt és kezeibe temette arcát. Azután ismét felnézett.
– A tenger sötét és most van a nap fölkelőben!… És én mégis itt ülök egy
pamlagon, a jó öreg Boyce szobájában!… Isten irgalmazzon nekem!