– Valamit kérek tőled, szólt Flóra, édesen hizelkedve Hernyányhoz,
abból, hogy szó nélkül megteszed, fogom látni, hogy igazán szeretsz.
Hernyány, aki Flóra szeméből már kiolvasta, hogy amit tőle kérni akar,
nem lehet a legborzasztóbb, sőt valószinüleg olyasmi, aminek ő rendkivül
meg fog örülni, leereszkedő jósággal mosolyogva, biztatta:
– No halljuk, drágám, mit tegyek?
– Ird alá ezt, szólt Flóra s elébe tette az adás-vételi szerződést. De
előbb ird alá s csak aztán olvasd el.
– Legfölebb olyan váltó, melyet ő eszkomptál majd, gondolta Hernyány és
az áldozatkészség, a vak bizalom határozottságával nyult a tollhoz és
odakanyarította a nevét.
– Akár meg se mond, micsoda. Majd nevetve tette hozzá:
– Ha a halálos itéletem volna, úgy is érvénytelen: az én aláirásomra nem
akaszt a hóhér.
– Hát megmondom, micsoda. De nem haragszol meg?
– Nem, nem, hiszen, ha tartasz tőle, ne mond meg. Legyen a te titkod.
– Megmondom, szólt Flóra s még mindig kereste a szavakat. Hát tudod,
szükség volt rá, hogy választó-jogod legyen.
– Nos, mi az?
– Egy irás, melylyel nevedre iratjuk a bácsligeti birtokot.
Midőn Hernyány homlokán kelletlen ránczot látott, végig simította a
kezével:
– Megigérted, hogy nem fogsz haragudni.
– De ilyet, édes!
– Hiszen úgy is egyre megy, kinek a nevére szól, magyarázta Flóra, úgy
is közösen élvezünk majd mindent.
– Az igaz, konczedálta Hernyány, de mégis… hej, hogy én nem
foglaltathatlak aranyba.
– Ölelj meg, ez a legdrágább foglalatom.
– Földbirtokos már volnék, gondolta magában Hernyány, mikor a kivánt
foglalatot szolgáltatta, vajjon mennyit ér meg ez a Bácsliget?
Szórakozottan forgatván az irást, azt is megtudta belőle.
– Százhuszezer forint, kezdetnek elég.
– Haragszol, drágám? kérdezte még mindig aggódva Flóra.
Hernyány az ujjaival idegesen dobolgatott a Flóra arczán, majd
megcsókolván a homlokát, végül kijelentette:
– No, nem haragszom, édes, sőt meg is köszönöm. De igérd meg, hogy
jövőre nem teszel semmit, mielőtt nem szóltál nekem.
– Pedig már is tettem, ismerte be aggódva Flóra.
– Mit, mit?
– Helleynek szóltam, hogy legyen segítségedre a képviselőségben.
– És?
– Kész örömmel megteszi s volna is már most egy kerülete, de egy
bökkenője van a dolognak.
– Mi az?
– Hát az… ugyan édes, milyen a te politikai meggyőződésed?
– A politikai meggyőződésem? A politikai? Már mint az, hogy melyik
pártot támogatnám?
Volt oly vigyázatos, hogy előre nem nyilatkozott. A sok kérdést
megtoldotta még egygyel:
– Mért vagy kiváncsi a politikai meggyőződésemre?
– Hát azért, édes, mert azt a kerületet Helleynek ajánlották föl s csak
akkor adhatná át neked, ha te is az ő politikai meggyőződését követnéd.
Hernyány mélyet lélegzett.
– Ez szerencse, – szólt, – mert bizony ha Helleyt nem követném, mióta
gondolkodni tudok, hiába ajánlaná föl nekem támogatását.
– Igazán? – örvendett Flóra és édesen kaczagott örömében. – Oh, mennyire
boldoggá teszel. Helley híve vagy?
– Testestül-lelkestül, mint minden igaz magyar ember. Sőt többet mondok:
mint minden tisztességes ember. Mert mi voltaképen a Helley Antal
programmja? A becsületesség. A mai korrupt viszonyok mellett lábra
kapott a tan a kétféle becsületről. Más a politikai becsület és más a
privát becsület. Lehet valaki igen tisztességes magán személyében, ha a
politikában hazudik és csal is. Nos, ez silány okoskodás. Nincs kétféle
becsület. Aki a miniszteri székből hazudik és csal, becstelen, mintha a
kaszinóban tette volna.
Hernyány egészen kihevült e mondásában. Az arcza lángolt, a szeme
szikrázott. Ugy állt ott, mint egy kis Herkules, aki a korrupczió-hydra
fejét akarja levágni.
Flórának pedig megremegett a szive gyönyörüségében. Ime Hernyányban
megtalálja a Helley gróf lelki kiválóságát. Helley sokat beszélt neki
politikáról s különösen azt a tant a kétféle becsületről ostorozta. Ime
Hernyány lelke találkozott amazéval, akit az egész ország, még
ellenségei is, a legnagyobb tisztelettel környékez. Arra nem is gondolt,
hogy ezeket a nemes szavakat Hernyány akármelyik nap olvashatta a
Helley-párti ujságokban.
Hernyány arcza azonban egyszerre elborult.
– Hadd legyek egészen őszinte, kedves, szólt elkomorodva, én Helleyt,
mint embert csodálom, mint politikust evangéliumomnak tartom. Mégis jobb
szeretnék a magam erejéből boldogulni, mint az ő segítségével.
– Miért?
– Mert… mert… most már én kérlek, hogy ne haragudj rám, mert nem tudom
egészen, mi is neked Helley s a tisztesség megengedi-e, hogy tőle
szolgálatot elfogadjak?
Flóra arcza biborba borult. Ez a fordulat kinosan is érintette, de meg
boldogította is. Hernyány féltékeny! Kell-e nagyobb bizonyság a szerelme
erőssége mellett?
– Esküszöm neked, barátom, hogy Helley gróffal soha máskép, mint a
legtisztább barátság formái között nem érinkeztem. Baráti jóakaróm,
szinte apám ő.
Hernyány megszorította és megcsókolta mind a két kezét.
– Köszönöm, ez megnyugtat. S egy perczig sem fogok habozni, hogy hozzá
siessek s az ő kezéből vegyem a lehetőséget hazám szolgálatára és a te
boldogításodra.
És egy perczig sem habozott és sietett Helleyhez. Ugy járt silány,
kapzsi czélja után, hogy akivel csak találkozott, nemzeti hősnek nézte.
Helleyvel könnyen boldogult. Ez a nemes lélek hitt a sima álarczban, a
lelkes szavakban, melyek az őszinteség hevével s az ifjuság rajongásával
törtek ki belőle s elcsüggedt hazafi szivében sarjadzott az örömteli
remény, hogy találkozott egy ifju, erős lélekkel, aki az ő küzdelmét
folytatni fogja. Személyesen kisérte le a kerületbe s ajánlotta be
hiveinek, kiállt a szószékre is és támogatta a Hernyány
programmbeszédét. S nem telt bele négy és Hernyány György képviselő
volt, óriási többséggel győzvén le kormánypárti ellenfelét.