S mig ez az ember kialudta ronda orgiájának mámorát, Flóra elmerülve a
jövő tervelgetésében, meghányta-vetette, miként is tehetné meg a
leggyöngédebben, amit tenni akart, hogy ne sértse a férfi önérzetét s ne
tegye ki magát annak, hogy amit ad neki, azt büszkeségében
visszautasítsa. Végre megtudta. Felöltözött, kocsiba ült s fölkeresett
egy közjegyzőt. Ott formaszerinti adásvevési szerződést állíttatott ki,
mely szerint ő eladja, Hernyány György pedig megveszi a bácsligeti
ötszáz holdas birtokot, kastélylyal, fundusinstruktussal egyetemben.
Egyszersmind elismerte a vételár hiány nélkül való átvételét.
Mikor az irás a kezében volt, olyan boldognak érezte magát, hogy ott a
kocsijában elkaczagta magát. S valósággal kéjelgett a gondolatban, hogy
ime nyujtott valamit szerelmesének, amit az vissza nem is utasíthat,
mert hát erre mulhata szüksége volt, megválasztatása érdekében.
Mikor hazaért, éppen ott találta barátját, Helley Antalt. A karjába
sietett s szenvedélyesen magához szorítva a gróf arczát, sirva, nevetve
mondogatta:
– Olyan boldog vagyok, olyan nagyon boldog vagyok!
– Nyilatkozott? kérdezte a gróf, valamiképen lecsitítva Flóra áradó
örömérzetét.
– Szeret! kiáltott ez boldogan, szeret, szeret és én olyan boldog
vagyok.
– És – úgy mondta, hogy hihet neki?
– Nőül akar venni.
A gróf fölállt, megragadta Flóra kezeit s meghatottan szorongatta.
– Becsületes ember, szólt, most már én is oszthatom örömét.
Ugyan melyik ember, aki Helley gróf lelkitisztaságának csak
tizedrészével nézi a világot, a kinek fogalma sincs az aljas önérdek
feneketlenségéről, nem mondotta volna Hernyányról: becsületes ember! Dr.
Bertalan, vagy Hiéna Péter, ha Flóra elmondja neki a történteket,
bizonyára csufosan kaczagott és azt mondta volna: a becstelen! Mert
sülyedt lelkével rögtön átlátott volna a szitán s tisztában lett volna
azzal, hogy aki olyan nőt, mint Flórát, feleségül akar venni, az már
nagyon kétségbeesett existencia, aki az utolsó szalmaszálba kap. De
Helley Antal nem láthatott benne mást, mint a hatalmas érzelemnek
becsületes diadalát az előitéleten s tiszteletet is érzett a fiatal
ember iránt, aki ily bátran és egyenesen szembe mer szállni a
közfelfogással.
– És most mi lesz?
– Titok, egyelőre titok. Györgynek előbb rendeznie kell a viszonyait.
Azt mondja, valami akar lenni előbb, hogy méltó helyet biztosítson nekem
a társaságban.
Helley gróf el volt bűvölve.
– Szégyenlem magamat, – szólt őszintén, – szégyenlem magamat e fiatal
emberrel szemben. Megvallom, hogy tudatomban természetesnek találtam
volna, ha félrevonulnak s valami rejtett zugban, vagy idegen országban
élvezik boldogságukat. De hogy ennyire erős legyen, s nyiltan, emelt
homlokkal nézzen a világ szemébe, megvallom, hogy ehhez a gondolkozásnak
oly nemessége kell, amelylyel szemben eltörpül az én önérzetem. Ön
boldog lehet, Flóra, igazán boldog lehet.
Kellett-e több, mint ennek a félistennek az elismerése? A Helley gróf
magasztalása Hernyány György alakját szinte glóriával övezte s most már
megremegett a szive: Istenem, hát megérdemlem-e az ő szerelmét? És
megeredt a szava és mesélt, mesélt a grófnak Hernyányról, az ő nagy
jelleméről, az ő férfiasságáról és szerelme mélységéről és a gróf
hallgatta áhitattal, tisztelettel s nemes lelkéhez árnyéka sem fért a
kétségnek.
– És most, kedves barátom, az ön segítségére szorulok, hogy teljesen
boldog legyek. Hernyánynak poziczió kell, szerezze meg neki.
– S miféle?
Flóra hamiskásan kaczagott.
– Nem tud semmit, hadd legyen képviselő.
Helley gróf homloka elborult.
– Nem az olyan kiváló egyéniségeknek való, mint ő. Keserűen fog
csalódni, mint magam.
– Ó nem, nem. – Szólt Flóra, Hernyány fiatal, folytatni fogja az ön
művét.
– S oda fog jutni, ahová én.
– Ne féltse őt, barátom, ki tudja? Hátha sikerül neki, ami önnek nem
sikerült. Aztán, ha nem is bizonyos, a közérdeket csak nem szabad
megfosztani egy ilyen embertől!
– Az igaz, – szólt a gróf meggyőzve, adja isten, hogy úgy legyen. De
kérdés még, vajjon osztja-e politikai meggyőződésemet. Az ellentáborban
nekem nincs kellő befolyásom.
– Azt nem tudom, – szólt Flóra is elgondolkodva. Ezt meg kell még
tudnom.
– Ha meggyőződésével nem ellenkeznék, épp meg volna a kedvező alkalom.
Megüresedett egy mandátum, melyet nekem ajánlottak föl. Én természetesen
visszautasítottam, de ha ajánlhatnám Hernyányt, megválasztanák, akár
csak magamat.
– Meg kell tudnunk a politikai meggyőződését.
Ebben egyeztek meg. És ha a falaknak életük volna, ezek a falak, melyek
között Hernyány György is lélekzett, kaczagtak volna e két teremtés
isteni naivságán.