– Értem. Hát háromra, – mondá Magda és visszahúzta a fejét.
Én egyre nyugodtabban fogtam föl a dolgot.
– A katonatiszti házasságnál megkivántató biztosíték dolgát majd én
elintézem. Azt az ön házára is be lehet tábláztatni; azonban önnek
férjhez menetele alkalmával a biztosító társulat is fog húszezer
forintot kézbesíteni s ha előbb lesz rá szükség, hát én azt majd
előlegezem.
– Igen köszönöm.
– És azontúl is, a hogy önnek a háztartási költségeihez eddig
hozzájárultam, úgy jövőre is ugyanennyit fölajánlok.
– Nem tudom, hogy a férjem elfogadja-e?
– Szintén a biztosító társaság útján, mint atyai alapítványt.
– Úgy talán igen.
– Még egyet. Mostanában háborús hirek járnak. Ilyen időben a katonai
magasabb körök nagyon skrupulozusok a tisztek számára osztandó házassági
engedélyek dolgában. – Ha netalán az ön vőlegénye ilyen akadályokkal
találkoznék, én szivesen fölajánlom a jó szolgálatomat azoknak az
elhárítására összeköttetéseim kapcsán.
– Ön nagyon lekötelez bennünket e jóságával.
– És már most minden jókat kivánok önnek s többé nem fogom
megjelenésemmel háborítani.
Azzal meghajtottam magamat és mentem kifelé. Még csak kézszorítással sem
vettem tőle búcsút. Nem lehetett, az egyik kezem tele volt a kalapommal,
a másik az esernyőmmel. Amíg az előszobán végig mentem, úgy jött, mintha
Violának utánam kellene futni, az ajtó előtt nyakamba ugrani, nagyot
kaczagva:
– Óh te bolond! Hogyan felültél! Hiszen csak tréfa volt! Gyere vissza!
De biz az nem következett be. Engedtek eltávozni, egy Istenhozzád
nélkül. Mikor leértem az utczára, átmentem a tulsó járdára, még egyszer
föltekintettem arra az ablakra. Az egy szál gyertya akkor is ott égett.
Meglehet, hogy ez a fárósz más hajónak is világított.
Én aztán hidegvérrel gondoltam végig a dolgon. Ennek a leánynak igaza
van. Én is egoista voltam, ő is az. Ő nem tartozik nekem semmivel, én
vagyok neki adósa elrabolt ifju éveivel, amiknek élményeiből neki sem
marad, nekem sem, amit eltegyünk magunknak emlékül.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Azt a Sarazate képes bonbonniért a pártlakomából a feleségemnek vittem
haza megemlékezésül.