Hanem hát ez mind tréfa dolog és nevetni való. Apró sánzonett énekesnők,
kicsi ballerinák utáni appetitus mind olyan muló baj, ami jóllakás (meg
gyomorelrontás) után elmulik. Csak olyan kedélynátha ez, amit nem kell
gyógyítani. Hányszor láttam én már budapesti városatyákat Bécsbe járni
deputáczióba, akik estenkint összebeszéltek, hogy itt meg ott fognak
mulatni (a Práterben); soh’sem mentem velük; nem szeretek a más
poharából inni; aztán mikor hazakerültek, megint olyan jámbor családapák
lettek, mint azelőtt voltak.
Hanem mikor valaki olyan helyzetbe jut, mint én, egy félretérés miatt az
egyenes utról, az aztán a nehéz állapot.
Nekem az első lépésnél meg kellett volna gondolnom, hogy mi lesz abból
idő jártával, ha én egy ilyen ártatlan léleknek a sorsát, mint Viola, a
magaméval összekötöm?
Ez az egész lelkével csügg rajtam, egészen föláldozza magát értem. S mit
adhatok én neki ezért cserében?
Pénzt?
Igaz, hogy az nekem van bőséggel. Pénz, amiről az asszony nem tud
semmit. Pénz, ami nekem csak egy névaláirásomba kerül.
Komisz, alávaló lelkületü férfiak mondhatják azt, hogy hiszen ez az
ekvivalens, de én nekem érzékeny kedélyem van. Rám nézve álomrontó az a
gondolat, hogy én egy leányt föláldozok a magam gyönyörüségének, kilátás
nélkül, hogy ezért valaha kárpótoljam, hogy valami czélhoz eljuttassam.
És amellett Violának nagy ambicziói voltak, amiknek ő előttem kifejezést
is adott. Művésznő is akart lenni – és még más: «nő».
Három évig volt már Fritillária tanítványa; hangszerének minden
művészetét eltanulta. Többször föllépett már nyilvános hangversenyeken,
Budapesten és Bécsben s a zenekritika igen kedvezően szólt felőle.
Egy ilyen bevégzett művészi tehetség csak nem azért jött a világra, hogy
én velem játszék duettet – hallgatók nélkül.
Nem szerettem róla gondolkozni.
Egy látogatásom alkalmával különös jó kedvében találtam Violát.
– Nézze csak, milyen Haupttreffert csináltam ma.
– Ah! A vöröskereszt sorsjátékon?
– Nem. Egy szerződést kaptam egy külföldi imprezáriótól, aki művészi
körútra akar velem vállalkozni, Bécs, Berlin, Páris, London,
Szentpétervárra; azután a tengeren túlra, Newyork, Chicago,
Philadelphia, Boston, San-Francziscoba. A szerződés három évre szól,
első évben hatezer, másodikban hét, harmadikban nyolczezer forintra,
szabad utazás és élelmezés mellett.
Igazán meg voltam döbbenve. Hisz így egészen elveszítem Violát. Csak nem
járhatok együtt vele a világot körülutazni. Pedig, hogy ez így fog
következni, az előrelátható volt. Egy nagy tehetségű művésznő csak nem
azért tanul gordonkázni, hogy egy pesti hölgyzenekarban állandósítsa
magát, hanem azért, hogy a művészetét a kerek világ előtt ragyogtassa.
Főtt a fejem ettől a gondolattól.
– Hadd lássam azt a szerződést – mondám neki.
Kivette a szekrényéből s átadta.
Formaszerű szerződés volt, két példányban, közjegyző által hitelesítve.
Hanem aztán egyszerre visszakaptam a lelki ruganyosságomat, a mint a
szerződést aláirt imprezárió nevét megpillantottam.
– Ah! Entenfusz uram!
Azzal az asztalhoz vágtam a szerződést.
– Ez az a bizonyos mosziő Antanfü.
– Ismeri őt?
– Hogy ne ismerném? Ez egy országos csaló, a ki a művésznőket behálózza,
aztán kiszipolyozza. Én már egyszer kiverettem innét Budapestről csalárd
manipulácziók miatt. Ezzel nem szabad magának szerződésre lépni, mert ez
magát megcsalja, kirabolja, még a becsületétől is megfosztja. Ez egy
swindler!
Viola sirva fakadt.
– Pedig én már úgy örültem ennek a szerencsének.
Szerencsének nevezte azt, hogy engem elhagyhat.
– De hát mi lesz így belőlem? örökké iskolába fogok járni? örökké az ön
nyakán fogok élődni? Soha sem lesz nevem?
Nagyon megesett rajta a szivem.
– Várj egy pár napig; akkor megmondom, hogy mi lesz belőled? Addig
tartsd függőben a szerződést.
E pár nap alatt likvidált a szindikátus egy kőszénbánya-vállalatban,
melynél nekem negyvenezer forint nyeremény jutott. Olyan pénz, a miről
az asszony nem tud semmit.
Harmadnap meglátogattam Violát a szállásán.
– Most én hoztam neked egy szerződést aláirás végett. Te megveszed ezt a
házat, a melyben lakol, negyvenezer forintért. Akkor aztán lesz valami
czímed. «Házbirtokosnő». Elfogadod?
Viola széttépte az imprezárió szerződését s aztán a keblemre veté magát
és átölelt. – Hát mégis csak meg tudtam őt tartani.