Régóta hallottam én ezt a nevet emlegetni a házunknál, de nem sokat
ügyeltem rá.
Gyakran, mikor egyedül voltunk a feleségemmel, jött az inas, vagy a
szobaleány jelenteni.
– A Nachtigallné van itt.
– Vezesd az öltözőmbe.
Néha az is megtörtént, hogy a feleségem ilyenkor távoztában azzal vett
búcsút tőlem, hogy «adj egy ötvenest: majd elsőben beszámoljuk». Amiből
azt sejthettem, hogy Nachtigallné asszony is egyike azoknak a házi
szellemeknek, akik nélkül a feleségem nem tud meglenni.
Pálma soha sem vásárolt semmit a boltokból, mindent a házalók útján
szerzett be. Az igaz, hogy olyan szenvedélyei voltak, amiket a boltosok
nem tudtak volna kielégíteni. Mindenben az antikot kereste. Még az
öltözeteinek a kelméi is vagy a renaissance, vagy legalább a directoire
korból valók voltak. Hát én ebbe nem szóltam bele; nem értettem hozzá.
Az antik históriák nekem magamnak is tetszenek. Például a tajtékpipák.
Egy Apafi fejedelem korabeli buzogányért is képes vagyok áldozatot
hozni; kiváltképen, ha még az azzal kiporolandó selyemtóga is kapható
volna, (a benne levő fürmenderrel együtt).
Hát mikor már annyira helyreépültem a bajomból, hogy a fekete kávét a
karosszékben költhettem el, a nőm segédkezése mellett: jön az inas
jelenteni a Nachtigallnét. A feleségem azt mondja neki: vezesse ide,
ezúttal az uramnak hoz valamit. Nekem megsugta: «igazi Attila
aranypénzeket».
Igazi Attila aranypénzeket! Ez nagyszerű!
Lábbadozó betegeknek így szoktak kedélyemelő meglepetéseket szerezni.
Hol van az a Nachtigallné azokkal az Attila aranyakkal?
Az Attila aranyak azonban korántsem leptek meg annyira, mint maga a
velük kereskedő Nachtigallné.
Hisz ez is egy antik.
– Nini! Hát maga az Mirrha!
A Nachtigallné az én königgraeczi zsidóleány ideálom volt.
Pálma erről sem tudott semmit.
Azzal odaültette közénk a házalónét s elmondatta vele az élettörténetét,
amiből én is értesültem Mirrha sorsfordulatairól. Ő férjhez ment egy
börzeágenshez, a férje elköltözött Amerikába, az atyja meghalt; az
antikvárüzlet ő rá maradt, a miből ő nagynehezen tudott megélni, míg
végre a mennyei gondviselés eléje hozta ezt a boldogtalanok őrző
angyalát, az áldott Adelphe Philine fejedelemasszonyt, aki őt
rábeszélte, hogy tegye át az egész antikvár-üzletét Budapestre; azóta
igen jól mennek a dolgai.
Ebből aztán megtudtam, hogy még Mirrhát is Amarillis vezette a nyomomba.
No most már együtt vannak mind a hatan!