A gólyás-ballon bukása a mi regényünk bukását is maga után vonta.
Esdrás úr lelkét betöltötte a világfájdalom, Europa-unalom és
gólyagyülölet. – Rossz kedvét alattvalóival éreztette. Agesilaus csak
úgy tudta magát a szuverén atyai zsarnokság ellen megvédelmezni, hogy
kurtára lenyiratta a haját. Nem lehetett megczibálni.
Esdrás úr katalogust olvastatott és examinált. Kapcziózuskodott. (Ez is
régi szó, de örökké új).
A gyászos kimenetelü vivóiskolai párbajunk már a bukott gólya után
következett. Az ágybanfekvő kosztos historiáját bizonyosan a borbély
fedezte föl a professzor előtt. Hanem az indító okot, a miért ez a
püfölődzés végbement, másnak kellett elárulni. Soha sem beszéli ki a
fejemből senki, hogy ez a Judás a szentpétervári katonai attasé volt.
Egyszerre csak az jutott eszébe a professzor úrnak, hogy bekövetelte
tőlünk az irásbeli görög gyakorlatainkat.
Én azt a negativ igazságot mondtam neki, hogy elvesztettem a magamét.
Vigasztalhatatlan vagyok.
– No hát csak vigasztalódjál meg, mert én megtaláltam. Mondá Esdrás úr.
S odatartotta az orrom elé. Szép kis exercicium volt. mondhatom.
Senki sem disputálja ki belőlem, hogy a szentpétervári nagykövetség
révén jutott hozzá.
Nojszen szép konzekvencziákat vonhatott le belőle!
Ott volt a mi egész ideális korrespondencziánk görög betükben kifejezve.
A sajnos fölfedezés legelső eredménye az volt, hogy Amarillis
kisasszonyt elküldték kolostorba; beadták apáczának.
Nekünk pedig, t. i. nekem és báró Nikkelnek, az examen napjára
odacsődítették a sorsunk intéző zsarnokait: Nikkelnek a nyugalmazott
alezredes édes apját, nekem meg a mindig nyugalmi állapotban levő
tútoromat, a nagybátyámat. Azok még láthatták a kék-zöld foltokat a
drága magzataik élő pergamenjén, a mit azok egymásra fölrúnáztak – egy
pár szép szem miatt.
A két zsarnok kölcsönös eszmecserék utján abban állapodott meg, hogy két
ilyen veszekedő ficzkót lehetetlen más irányba terelni, mint ha mind a
kettőt beadják jövendőben a bécsujhelyi katonai akadémiába.
Akkor még az a meggyőződés uralkodott a magyarok között, hogy ha van a
familiában egy olyan rossz kölyök, a kiből semmi rendes embert nem lehet
formálni, azt be kell adni a «Stiftbe».
Ez volt a műneve annak a rettegett intézetnek, a melyben katonatiszteket
nevelnek.
Közbeesett azonban a bevégzett gymnáziumi tanév s a kezdődő katonai
akadémiai kurzus közé a szokásos vakáczionális két hónap.
S ennek a két hónapnak ismét egy új fejezetet kell szentelni.
Az első novella ezzel be van fejezve. (Egyelőre.) Már most kérek egy pár
napi haladékot, hogy a második novellához összeszedjem az eszemet. –
Mert ez az én historiám hét különböző novellából fog állani, a mik végül
egy nyolczadikban mind összekerülnek s egy kerek egész lesz belőlük.
Furcsa lesz az nagyon!
«IRINGÓ.»