Másnap reggel sokáig szeretett volna aludni. A sok bor, meg a nagy
dicsőség elkábították, olyan gond nélkül feküdt az ágyban, mint egy
gyermek. A katonaéletről eddig egészen más fogalmai voltak. Minden
reggel öt órakor föl kell kelni, pedig dehogy, ha az ember derék vitéz,
kitünteti magát, másként bánnak vele. Ordót adnak, maga a generális
köszönti föl, éljenzik a bakák s a tisztek egymás után jönnek parolázni.
Jó élete van egy olyan katonának, a ki már kitüntette magát a háboruban.
Arra ébredt föl, hogy a feje fölött kiabált a káplárja.
– Hát maga még mindég horkol? Hé! Keljen föl már.
Fölriadt s még félálomban elkezdett kérdezősködni:
– Mi az, mi az?
– Semmi, ne ordítson, hanem keljen már föl.
Kovács Márton csak nézett ide-oda, kereste, hogy hol van a generális, a
ki megtanítsa ezt a káplárt arra, hogy ő tegnap vitézségi érmet kapott s
mikor nem látta a generálist sehol, eszébe jutott, hogy nem is kell
ahhoz senki, hogy az ő vitézségét bebizonyítsa. Itt van ő maga s ha tanu
kell, ott van az egész ezred. Beszélhet kissé merészebben is, végre is ő
nem olyan közönséges legény, mint a többi.
– Mindjárt fölkelek, hagyja csak.
– Mi az?
– Mindjárt.
– Mindjárt?
– Igen, hogy…
A káplár lerántotta a pokróczot s nagy haragjában olyan hangosan kezdett
kiabálni, hogy azok a katonák, a kik már a folyosón voltak, még egyszer
visszafordultak hallgatózni.
– Mit, azt hiszi maga, hogy a miért tegnap valami szamárságot kapott,
henczeghet itt? Maga barom! Kel föl!
Kovács Márton gyorsan kiugrott az ágyból és öltözni kezdett. Az utolsó
perczben ért le a századhoz, a mely már majdnem elindult a gyakorlatra.
Olyan leverten s végtelenül komoran állott be a sorba, hogy a kik
látták, visszahökkentek az arczától. Az altisztek pedig összenéztek.
– Aha, aranyérem, majd adunk mi neki.
Ő volt a központja a gyakorlatnak. Nagyon vigyáztak reá.
Mikor egy perczre kiálhatott a sorból, lehevert a szegény, dicsőséges
fiu a gyepre s hang nélkül, de ugy, hogy az arcza minden keserüségét
elmondta, elbámult arra, a hol a faluja van és elkezdett fohászkodni,
hogy:
– Én Uram, segíts haza s verjen meg az Isten minden dicsőséget. Nekem
nem kell több.