Egy kérdés merülhet még fel, melyre szivesen keresem a választ. Ha a
tragikum az életben és a művészetben ugyanaz és lényege valóban az
emberi rendkivüliség: nem mutat-e az élet valjon számos rendkivüli
nagyságot, a ki elkerülte a tragikus sorsot és nem kinálkozik-e
tragikusnak látszó esetekkel, a hol a nagyságot nem látjuk?
A kérdés megfontolásra érdemesnek látszik. Azonban a választ keresve,
mindenek felett azt ismétlem, hogy az élet oly poeta, a ki felelősségre
nem vonható. Az eseteket nem titkolja mindig, de a motivumokat ezer
esetben nem tárja elénk. Az élet nem is szindarabokat, az élet
rendszerint csak töredékeit mutatja az általa konczipiált drámáknak,
melyeket többé-kevesbé furfangos vagy elmés találgatásokkal vagy kétes
értékü értesülésekkel szoktunk kiegésziteni. Mindazonáltal az élet nem
rosszabb drámairó, mint másolói. Ha nagyságokat, minő Göthe, Deák
Ferencz, Mátyás király és mások sértetlen hagy, nem adott-e
kiválóságukhoz mért kiváló helyzetet nekik? Melyik volt ezek közül és
közüle más boldog nagyoknak a közrend mindennapi bilincseiben? Ha Göthe
abban az időben, midőn a mi boldogtalan Csokonainkat tragikus tehetsége
fölemésztette, – magyar poétának születik közsorsban; ha nem egy nagy
herczegi udvar szuverén kegyeltje, egy virágzó irodalom fölkent királya;
egy nagy nemzet ünnepelt költője, egy szellemben és bájban vetélkedő
hölgyvilág elkényeztetett beczéje; ha mindezek helyett az ő nagysága az
akkori magyar viszonyokba, magyar közrendbe születik bele: elkerülte
volna valjon-e a tragikus fordulatot, ereinek gyászos fölemésztetését,
holott a nálánál abszolute kisebb Csokonainak vérét vette a kor? Göthe
nagysága kora német viszonyaiban nagysága érvényesülésének föltételeit
megtalálta, azért elkerülte a katasztrófát. Csokonainak, midőn abban az
időben a magyar nemzetnek adták őt, nem kedveztek az istenek! Deák
Ferencz nagyságának megfelelő föltételei megvoltak abban a korban, a
melyben ő, az egyszerü köznemes fejedelmeknek és népnek törvényt
diktált. – Mátyás király trónon ült s nagy volt mint uralkodó; de
ambicziója nem volt nagyobb a hatalmánál; hire, dicsősége nagyobb volt
hatalmánál is. A sors kedvezése nem volt ezekkel szemben kisebb mint az
ő lényök nagysága. A társadalomnak, a kornak, a környezetnek, melyben
élniök adatott, volt módja nagyságukat jogaihoz juttatni. És igy élt és
hozott a világra áldást sok más nagy lélek, melyet az isten nem csak
adott, de meg is áldott. Hányat adott, a kit ez áldásában nem
részesitett: ki tudná megmondani közülünk? A régibb századoknak
nyomorban, kórházakban, éhségben elhalt müvészei, félreismert lángelmék,
a kiket csak késő maradékok juttattak dicsőségökhöz: ez csak a kisebb
rész. Mint vélekedel, nyájas olvasóm, ama névtelenek tömegéről, a kik
elzüllve, életkedvök vesztve ténferegnek a világon? Megbomlott családi
élet áldozatai, a kik a korcsmában keresnek feledést; tört szivek, a kik
az éj leple alatt keresik fel temetőnek a vizek hullámait? Az
öngyilkosok, az őrültek halavány legióiban hány jogaihoz nem jutott
nagyság – becsvágy, szerelem, művészi tehetség – jár-kel mint a
„társadalmi rend“ áldozata? Exczesszivus természetekkel, tragikus
lényekkel tele van az élet. A drámát nem látjuk, azért nem látjuk hősünk
nagyságát; de a katasztrófa ott van a hirlapok „rendőri jelentéseiben“ s
„apró hireiben,“ röviden, mint a nyomorult hősnek utolsó lehellete, és
megtanít bennünket arra, hogy az élet a legtermékenyebb tragikus költő:
dusan osztja a léleknek a nagy tulajdonságokat, de ritkán tesz értök
kivételt, inkább learatja a nélkül, hogy mutogatná is fényöket.
Az élet mint poeta nem költ tehát más törvények szerint, mint a költő, a
ki az életet utánozza. De a nyilvános karakterekre nézve mértéke ama
relativ nagyságnak, mely az életben lehetséges, azaz a maga föltételeit
megtalálja, idők szerint változik. Kossuth, Luther, Gőthe, Mátyás
király, Nagy Lajos, Deák F. nagyok, de nem nagyobbak koruknál, a mely
magát e nagyságoknak ugyszólván rendelkezésére bocsájtotta. Igy a
magánéletben is magán és társadalmi viszonyok kedveznek egyeseknek, kik
érzületben vagy tehetségben nagyok. Más korok nem nyujtják nagyjaiknak
kedvezéseiket s e nagyok tragikus sorsra jutnak, és százezerre megy a
magán viszonyok tragikus alakjainak is a száma. De az élet nem számol be
velök, mi csak sorsuk szánandó, néha épen megvetésre méltónak látszó
töredékeit látjuk.