Zsedényi az 1836-iki országgyülés végeztével vallotta magát nyiltan
conservativnak. Mikor ugyanis ez országgyülésnek vége lett, ő is haza
ment Szepes vármegyének hivatalos jelentést tenni az országgyülés
dolgairól.
Az országgyülési követek akkor ép ugy kiküldöttjei, komiszáriusai voltak
a vármegyének, mint csaknem a többi megyei tisztviselők. Mikor
megválasztattak, akkor a megye közönsége egy és más fölmerülhető
országos kérdésben utasitást adott nekik, hogy mily javaslatot
pártoljanak, milyet ellenezzenek, miként szavazzanak. Ez az utasitás
instrukcziónak neveztetett s hivatalos pecsét alatt a vármegye által a
deputátusnak kezébe adatott. Azután a deputátusnak a vármegye közönsége
előtt nyilvánosan le kellett tenni a hivatalos esküt arra, hogy az
országnak sarkalatos törvényeit megtartja, az ország szabadságát és
jogait szentül megőrzi, jutalom vagy kedvezés és hivatal meg nem
tántoritja, a vármegye érdekeit szem elől nem téveszti, utasitását pedig
meg nem szegi.
A vármegye adott a követnek fizetést, szolgálatára rendelt megyei
katonát és egy vagy több irnokot s időközben, ha uj kérdések merültek
fel, uj utasitásokat is küldött utána. Viszont a követ köteles volt az
országgyülés nevezetesebb dolgairól a vármegyét mindenkor hivatalos
pontossággal értesiteni, az országgyülés végén pedig minden dolgáról
beszámolni.
Szepesmegye 1836. évi augusztus elején tartá azon közgyülést, melyen
Zsedényinek be kellett volna számolnia. Akkor már gróf Reviczky Ádám
lemondott a kanczellárságról s helyét gróf Pálffy Fidél foglalta el s ez
alatt már Zsedényi udvari szekretáriussá lőn kinevezve. Megjegyzendő,
hogy miután követeknek hivatalba való kinevezése gyakori eset volt:
ennélfogva sok megye már 1840-ben határozottan kikötötte, hogy követei
hat esztendeig hivatalt nem fogadhatnak el.
Zsedényi beszámolt s különösen helytelenitette az urbéri törvényeket s a
magyar nyelvnek törvényhozási nyelvvé való emelését. Bejelenté, hogy
hivatalt vállalt s megköszönve a karok és rendek bizodalmát, tőlük
érzékenyen elbucsuzott. A vármegye jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét
s azon reményét, hogy Zsedényi ezentul se fog a vármegyéről
megfelejtkezni. Zsedényi végül határozottan kijelenté, hogy ő ellensége
a divatba jött liberalizmusnak, félti az alkotmányt s azért ő a
konzervativ párthoz állott.
A megye sokkal pecsovicsabb volt, mint Zsedényi. Az urbéri törvényeket
nem akarta végrehajtani s a törvényeket magyar nyelven nem akarta
kihirdetni. Zsedényi inté a karokat, hogy ily bolondságot ne
cselekedjenek, mert különben a megyei fiskus bajba keveri őket.
Zsedényi sem az 1847-iki, sem az 1861-iki országgyülésen nem vett részt.
1847-ben Apponyi kanczellársága alatt volt udvari tanácsos és referens.
1848-ban hg. Eszterházy miniszteriumában miniszteri tanácsos, 1861-ben
b. Vay Miklós kanczellár mellett referendárius.
Az 1865-iki országgyülésen, tehát 22 évi távollét után ismét jelen volt,
most már mint népképviselő. És itt nem a Deák-párthoz, hanem az
Apponyi-párthoz csatlakozott.
Ez országgyülés kezdetén voltaképen csak három árnyalat volt. Az
Apponyi-párt, mely minden áron és a függetlenségi párt, mely semmi áron
se akart kiegyezni, s aztán a Deákpárt, melyhez akkor még Tisza és
Ghyczy is tartoztak. Tiszáék csakis azon vesztek össze Deák hiveivel,
hogy amazok Ghyczyt, ezek pedig Szentiványit akarták házelnöknek. A két
személyes árnyalat külsőleg kibékült ugyan, de valódilag soha, csak
1875-ben.
Zsedényi egyik notabilitása volt az Apponyi-pártnak Apponyival,
Bartallal és Ürményivel. Somssichot hivták, de az nem fogadott szót,
kapott is érte elnökséget a jövő országgyülésen. Voltak mindössze vagy
harminczan.
Zsedényi ügyes és virgoncz szónok volt. Mindennap felszólalt kétszer
vagy háromszor, ha csak szerét tehette. Azon emberek közé tartozott,
akik nem tudnának nyugodtan aludni, ha valamelyik nap nem beszélnének.
Indiskrét volt pártja iránt nagy mértékben. Akármikor tartottak
Apponyiék klubbértekezletet: Zsedényi egész jó indulattal kicsevegte a
titkot csak azért, hogy Deák hiveinek elmondhassa, hogy Apponyiéknak
igazuk van.
Tartott a felirati vitában egy kemény beszédet 1848 ellen és 1847
mellett. Midőn beszédében épen azt bizonyitgatta, hogy a kormány –
Majláth és Sennyey – az 1848-diki törvények végrehajtását lehetetlennek
tartja, Patay István közbekiáltott: »Próbálja meg«. Homeri kaczagás és
taps lett a következése. Zsedényi megvárta nyugodtan, mig a taps és a
zaj elnémult s mosolygó arczal és kedélyes humorral azt felelé Pataynak:
»Hiszen megkinálta Patay képviselőtársam a kormányt 1861-ben is a
próbával, de lássa, akkor sem sikerült.«
Még egy egész esztendő eltelt, mig Zsedényi az Apponyi párttól
elszakadt. Voltaképen el sem szakadt, hanem egyszer csak maga maradt.
Deák Ferencz két rettenetes beszédben úgy összetörte ezt a pártot, hogy
Apponyi lemondott a képviselőségről, Bartal hazament, Ürményi
elhallgatott, a párt feloszlott s ekként Zsedényi párt nélkül maradt.
Az 1866. évi deczemberben kezdett a Deák-kör megalakulni. Tisza, Ghyczy,
Nyáry, Podmaniczky, Jókai deczember 21-én hiveik egyetértésével egy
nyilatkozatot tétettek közzé a »Hon«-ban, melyben kijelentik, hogy a
Deák Ferencz-féle kiegyezési javaslatot nem helyeslik s azért külön
pártállást foglalnak el. Voltak pedig ők a függetlenségi párttal együtt
vagy 106-an, Deák hívei pedig vagy 225-en. Erdély és Horvátország még
akkor nem küldte el követeit.
Ugyancsak deczember 21-re lett egy értekezlet az Európába összehíva Deák
Ferencz hívei által. Itt megjelent Zsedényi is.
Az volt a kérdés: tartsanak-e közös klubbot Tisza és Ghyczy hiveivel.
Deák ellenezte s körülbelül ezeket mondá:
– A klub magántársalgásnak, magán eszmecserének helye. Magán társalgásba
a politikai vitákat ellenkező nézetü emberek közt átvinni nem czélszerü,
miután a politikai vita szenvedélyessé válhatik, s a magántársalgásban
is keserüséget idéz elő. Én Antal bátyámmal a legbensőbb testvéri
viszonyban éltem, de miután ellenkező politikai nézeteink voltak s mind
a ketten tántorithatlanul álltunk nézeteink mellett: tehát mi magunk
közt soha nem politizáltunk. A politika csak a nyilvános tanácskozásokba
való. Ime Zsedényi Edével én 1848 előtt a politikában mindig szemközt
álltam s vele mégis barátságban maradtam, mert Zsedényivel négy szem
közt vagy magán körben soha nem politizáltam.
– Ez igaz – kiáltá fel Zsedényi.
Óriási kaczagás támadt Zsedényi közbekiáltására. A jelenlevők voltak
162-en, Zsedényit is odaszámitva s ez volt a Deák-kör első
klub-konferencziája. Ettől kezdve ő soha se vált el Deáktól, noha Deák
ezután sem politizált vele bizalmasan soha. Zsedényivel, Paczolayval,
Somssichcsal és Ghyczyvel benső politikai bizalmas viszonyba soha se
lépett Deák Ferencz. 1848 előtti keserü küzdelmeit, melyeket a
konzervativ párttal folytatott, úgy látszik, egészen elfelejteni soha
sem tudta.
Megmaradt a Deák-klubban Zsedényi akkor is, a mikor már onnan Deák
kimaradt s a Deák-kör nevet a szabadelvü kör váltotta föl.
– Hogy lehetsz te tagja a szabadelvü pártnak pecsovics létedre? – kérdé
tőle egykor tréfásan Pulszky Ferencz 1876-ban.
– Barátom, az embernek öregségére jön meg az esze. Ha mi 48 előtt
szabadelvü pártnak neveztük volna magunkat, most is élnénk, mert ilyen
formában, mint most, minket is megilletett volna ez a név. – A »mi«
alatt persze a régi konzervativeket értette Zsedényi.
Pulszky Ferencz különben felette malicziozus ember volt Zsedényi
irányában.
Az 1872–5-ik országgyülés végével kérdezték Pulszkyt, hogy fogad-e el
mandatumot a jövő 1875-ki országgyülésre?
– Nem én, – mondá Pulszky, – a kellő időben akarom elhagyni a politikát,
mert nem akarok notabilitás lenni elnézésből, mint Zsedényi.
Besugták ezt Zsedényinek s ő indignálódva azt felelte: – Jobb is, ha
Pulszky archeologiát tanul, mintha politizál vagy Franko-bankot igazgat.
Zsedényi nem szerette Kerkapolyt, ellenben nagyon szerette Lónyayt.
Lónyayt soha sem bántotta, Kerkapolyt mindig megtámadta, a hol csak
szerét tehette. De csak nyilvánosan. A kire haragudott, arról privátim
nem beszélgetett.
Korábbi időkben a klubba csaknem minden este fölnézett. Mosolygó,
kedélyes arczczal hallgatta a fiatal emberek vitatkozásait, de velük
mélyebb vitába soha se bocsátkozott. Ujabb időben, kivált a bosnyák
politika óta, ritkán látogatta meg a szabadelvü kör helyiségeit. Nem is
érezte magát ott jól, de azért nem lépett ki. »Én megmaradtam a réginek
– mondá – ők változtak meg, én hát megmaradok ezen túl is a régi
helyen.«
Keddi napon soha se volt az ülésben, mert ilyenkor Bécsbe ment a
Credit-Anstalt igazgató-tanácsi ülésére. Éjjel ment és éjjel jött s
szerdán mindig helyén volt. Bécsben mindig uj ruhát vett magára s b.
Wodianernek volt az ebédnél állandó vendége.
Krajczároskodó takarékosságától egész csomó anekdotát irnak és
beszélnek. Ime egy a sok közül:
Az 1872. évi költségvetésnél az igazságügyi tárczánál a rabok számára a
börtönökben meleg fürdők berendezése hozatott javaslatba.
– Micsoda? – pattant fel Zsedényi – meleg fürdőt a raboknak? A kassai
börtönben, mikor én ott voltam, egyéb sem volt, mint muszka és poloska.
No még csak az kellene!
És csakugyan töröltette a javaslatból a rabok számára berendezendő meleg
fürdőt. De azért jól megszidta érte nem az igazságügyminisztert, hanem –
Kerkapolyt.