Simonyi mindjárt az első hónapokban bizonyos tekintélyre tett szert az
idegen nemzetek menekültjei és forradalmárai közt. Kitünik ez ama
jubiláris lakoma lefolyásából, melylyel Londonban 1851 február 24-én a
párisi februári forradalom emléke ünnepeltetett meg.
Ez ünnepet a francziák inditványozták, noha ők maguk is két ellenséges
táborra voltak – mint emlitém már – oszolva. Louis Blanc tábora sokkal
népesebb volt, mint Ledru Rollin-é, mert a németek, lengyelek, olaszok
nagyobb tömege is amahhoz tartozott. Ledru Rollinék csak egyszerü
meghivót bocsátottak ki a lakomára, ellenben Blanc-ék meghivója hatalmas
forradalmi manifesztum volt. Ezek nagy konferencziát tartottak s a
manifesztum készitésére s a lakoma vezetésére igazgató komitét
választottak. E bizottság tagjai valának: Loudolphe, Mihalóczy,
Barthélemy, Schopper, Rouchi, Teggia, Louis Blanc, Sawaskiewicz,
Waszkovszky, Vidil, Simonyi Ernő és Willich. Ők írták alá azt a
manifesztumot, mely Simonyi forditásában magyarul is megjelent s itthon
a hirlapokban tétetett közzé. A lakoma megtartatott. 960 forradalmár és
menekült jelent meg rajta s köztük többen magyarok is. A világ minden
nyelvén mondattak itt tüzes felköszöntő szónoklatok. Magyarul Simonyi
Ernő beszélt és Xántus János. Ledru Rollinék lakomája szűk körben
tartatott meg, de magyarok, köztük Pulszky, ebben is vettek részt.
Simonyi világforradalmi működése körülbelül csak ilynemü élményekből
állott. Nem vett ő részt sem Mazzini, sem Blanqui és Louis Blanc
összeesküvéseiben, nem írt lázitó kiáltványokat és röpiratokat, de nem
is engedé magával elhitetni, hogy a reakcziónak mindinkább elsötétedő
napjaiban honának felszabadulása közellévő dolog volna. Külső
jelenségekből nekem úgy tetszik, hogy Simonyi minél több időt töltött a
nagy tettek, nagy eszmék és nagy szavak világforradalmi hősei közt s
minél többször volt alkalma közelről szemlélni a magyar emigráczió
szomoru belviszályait s keserü személyeskedéseit: annyival inkább magába
vonult s tettvágygyal terhes lelkét annyival inkább tudományos
buvárlatoknak engedé át. Már 1851-ben és még inkább 1852-ben kezdé
látogatni a British Muzeum könyvtárait s nagy szorgalommal tökéletesité
magát az angol és franczia nyelvek ismeretében. A pezsgő és rajongó
forradalmi szellem a tudományok néma buvárlatát s a könyvtárak dohos
levegőjét nem igen szereti és Simonyi Ernővel forradalmi téren 1859-ig
nem is találkozunk. Nem, még csak a magyar emigráczió kebelében sem.
Levelezéseit a »Magyar Hirlap«-nál 1853-ik év folyamán már megszüntette.
E lapra napról-napra jobban ügyelt a rendőrség s Szilágyinak nagyon sok
baja volt párisi, londoni, brüszszeli és berlini levelei miatt, melyet
bujdosók küldtek neki. Hogy a kormányt kiengesztelje, ilyenkor egy-egy
ellenséges czikket közölt Kossuth ellen, vagy lenyomatá a »Times«-nak
egy-egy Kossuthot piszkoló vezérczikkét. Természetes, hogy ily
előzmények után lapjában a függetlenségi harcz férfiai többé nem
írhattak. A lap 1854 elején különben is egészen hivatalos lappá alakult
át.
A bridgewateri állomást 1853-ban foglalta el s itt egész lélekkel neki
feküdt növendékei oktatásának. Üres ideje e mellett természetesen elég
maradt. De ő ez időt kitünően használta fel. Sétái gyakran a
tengerpartra vezették. A bristoli öböl igen szép itt s a tenger faunája
gazdag. Simonyi tanulmányozá e faunát s ez időben gyönyörü tengeri
kagyló-gyüjteményt állitott össze, mely ugyan még most is Angliában van,
de a melyet kár volna haza nem hozatni. Bármely vidéki nagyobb
tanintézet nagy nyereségnek tarthatná ennek birtokát. Ezen kivül
tüzetesen foglalkozott földtannal és vegyészettel s e tudományoknak
csakhamar gyakorlati hasznát is látta. Ugyanitt kezdé olvasni az angol
és német remekirók műveit s politikusaink közt alig van egy is, ki a
klasszikus római, az angol, a német és a spanyol költészeti irodalomban
járatosabb volna, mint volt Simonyi. A spanyol és olasz nyelvet később
1859 után sajátitá el.
Ötödfél évig, 1857 végeig volt Payne családjánál. Ez idő alatt
fölnevelte a legidősb fiut s e közben jelentékeny utazásokat is tett.
Növendékével átment Párisba is s ott az École des mines, Collége de
France, Jardin des Plantes és a Sorbonne elődásaira rendesen bejárt s
különösen a geológiában alapos készültségre tett szert. Csinos geológiai
gyüjteményt is szerzett, melyet azonban hazajövetelekor szintén nem
hozott magával. Kagylógyüjteményével együtt most is útra készen van
becsomagolva Shetfieldben.
Már első londoni tartózkodása alatt bejárt a brit muzeumba, melynek
könyv- és kézirattári gyüjteményeit különösen hazánk története
szempontjából alapos vizsgálat alá vette. E könyvtárról érdekes
tanulmányt is írt, mely magyar történelmi okmánytára első kötetében van
közölve. Kutatásait kiterjesztette Edinburgra is s ott az egyetemi
könyvtárt s az Advocates Libraryt vizsgálta át.
Magának természetesen nem volt ideje a másolatokat végezni, tartott
tehát jelentékeny költséggel másolókat. Az angol és franczia szövegü
diplomákat leforditotta magyarra s úgy vette fel gyüjteményébe két
nyelven. Minden gyüjteményt bibliografikailag is leírt úgy, a miként
találta. Gyüjteményének I. kötete a Magyar akadémia kiadásában 1859-ben
jelent meg s nagyérdekü közleményeket tartalmaz 1521 és 1717 közti
időből.
A második kötet 1875-ben jelent meg. Vagyis ez voltaképen meg sem
jelent. Ez is kiszedetett az akadémia kiadásában, de sok másolási és
sajtóhibával levén tele, gondos korrektura nélkül kiadható nem volt. Ám
e korrekturát már bokros politikai teendői miatt nem teljesitheté, az
akadémia pedig a helyett, hogy segitségére sietett volna, a szedés
széthányatását rendelte el mintegy öt évi heverés után. Szerencsére
néhány történészünk, nehogy a becses anyag, mely szakférfiak által így
is használható, végkép elveszszen, hatvan példány kefelevonatot
megőrzött, s ezekből néhány könyvtárnak adott egy-egy példányt.
Ugyanezen időben gyüjté Rákóczi kora okmánytárát is. Ez két kötetben s
pedig vaskos kötetben jelent meg: Angol diplomácziai iratok II. Rákóczi
Ferencz korából czímmel. Az első kötet 1871-ben előbeszéddel, a második
kötet 1873-ban előbeszéd nélkül. E gyüjteményekkel a magyar történelem
kutató irodalmában megörökité nevét.
Midőn Payne családjánál betölté feladatát: akkor ugyan Bridgewaterben
mister Browne czementgyárában keresett és talált foglalkozást, és pedig
mint a gyár vegyésze. Ez állásban azonban nem sokáig maradt. A
vegyészetben ugyan oly mértékben, mint a czementgyárhoz szükséges,
teljesen jártas, sőt ügyes volt, de ő mechanikus munkánál már sokkal
többre érezte magát képesnek és méltán s azért csakhamar Board
czementgyárához ment át művezetőnek.
Itt s így foglalkozott az 1858-ik év tavaszáig. Elképzelhetjük, hogy a
magas műveltségü férfiu lelkét e foglalkozás ki nem elégitheté. A ki
honának multjával, a politikának és nemzetgazdaságnak legnehezebb
elméleti kérdéseivel már előszeretettel s komoly alapossággal tudott
foglalkozni, a ki a művelt világ legmagasb költészeti irodalmaiban
kereste és találta élveit: annak czementgyár igazgatása, gépszerü
munkások százaival való vesződség, gyárgépek zakatolása nem lehetett oly
foglalkozás, mely lelkének minden vágyát betöltötte volna. Kivált mikor
állása még a teljes függetlenséget is nélkülözte. Felhasználta tehát a
legelső alkalmat az ettől való szabadulásra s a mint elég tőkét
gyüjtött, átment Bristolba s ott magának fényképészeti műtermet
rendezett be, ez iparág elég jövedelmezőnek mutatkozván az időben.
Itt sem maradhatott sok ideig. Egy sajátságos eset, mely kedélyére
óriási hatással volt, arra kényszerité, hogy Bristolt hagyja el. S azért
műtermét feloszlatá s másutt keresett és talált alkalmazást. Olyat, mely
neki tisztes jövedelmet biztositott s mely utazási vágyát is
kielégitheté. Volt Londonban egy gazdag gyáros és kereskedő czég, Mapin
háza, melynek Sheffieldben volt óriási aczélgyára. E gyárnál fogadott el
utazó ügynöki állomást Angliára és a kontinensre s később 1862-ben e
gyárnak lett párisi főügynöke, üzleti köre kiterjedvén e minőségben
Franczia-, Spanyol- és Olaszországra.
Mint utazó ügynök több gyárat és czéget is képviselt, a mennyiben ez
főnöke üzleti érdekeivel nem ellenkezett. Nagy utazásokat tett. Talán
egyetlen magyar ember se barangolta be Európát annyira, mint ő. Szigoru
lelkiismeretessége is készteté erre, hogy megbizójának érdekét minél
jobban előmozditsa, de tudományszomja is folyton hajtotta előre. Ő maga
írja egy polemiájában, hogy Lisszabontól Szentpétervárig mindenütt járt
ama gyárak érdekében, melyeket képviselt. S hozzá teszi, hogy e
foglalkozás tekintélyes jövedelmet s kényelmes állást biztositott neki.
Mindenütt, a hol járt, az üzleti érdekek előmozditása mellett törekedett
a történelmi, néprajzi, művészeti s kivált közgazdasági és kivált
művelődéstörténeti momentumokkal s a nevezetesebb személyiségekkel
megismerkedni. Ha beszélgettünk vele s ha kedélye megnyilt: gazdag
tapasztalatainak, mély észleleteinek bősége meglepett. Mindenkivel
anyanyelvén beszélt. A magyaron kívül a latin, német, tót, franczia,
olasz, angol, spanyol nyelveket beszélte. Mindent látott, mindent
tudott, minden nevezetesebb várost jól ismert; – mint gazdag könyvtár:
akként tudott mindenről felvilágositani. S nemcsak utazási
tapasztalatok, hanem a politikai és közgazdasági téren, mély tanulmány
alapján is. Az angol parlament tárgyalásait Magyarországon senki se
ismerte oly jól, miként ő. Minden törvényhozási kérdésnek ismerte
modern-kori történetét s nyilvánosságra jutott úti vázlatja igazolja,
hogy ő minden kérdésnek egyszersmind multjával is foglalkozott.
Utazásaiból egyetlen kicsike részt írt meg.