Elgondolkozott. Hogy jut eszébe Hedvignek hogy anyját üdvözölje és
virágot küldjön neki, mikor se születésnapja, se nevenapja, sem újév,
sem karácsony?
Reszkető kézzel még egy névjegy után nyúlt, A professzor. Kezeírása:
»Özvegy gróf Arnóthy Ferencnét és fiát szeretettel üdvözli…«
Alatta pedig:
»Isten áldd meg a királyt!«
Elugrott az asztaltól, mintha varázslat várna ott rá. Kiáltott a legény
után. Ez berontott a szobába. Ijedten. Azt hitte, hogy gazdáját valami
baj érte.
– Hallod-e, – szólt a százados, – látod ott azokat a virágokat?
– Parancsára, százados úr, igenis látom.
– Jól van. Hozzál egy pohár vizet.
Míg a legény kinn járt, István az ablak felé fordult és íme ott egy
virágokból készült, nagy, kétfedelű repülőgép állt előtte. A csavarok
babérlevelekből, a szárnyak zöld fenyveslombból, a szélek és a nyereg
rózsákkal bekerítve.
Hosszú, nemzetiszínű szalagja földig ért. Felemelte és elolvasta, amit
az aranybetűk mondtak:
»Kedves, hős bajtársának, Arnóthy István gróf századosnak, szívélyes
üdvözleteit küldi a császári és királyi közös hadsereg repülőosztaga.«
Megtapogatta a kétfedelűt. Még mindig hitetlen volt. A rózsák fölé
hajolt, vajjon érzi-e az illatot. A feje lázban égett. Visszament az
íróasztalhoz. Apjának arcába bámult.
Végre a legény elhozta a vizet. Egy hajtásra kiitta. Jól esett a hideg
ital. Kiküldte a szolgát. Fel akart kelni. Tekintete az íróasztalra
esett. Ott, apjának képe mellett feküdt egy nagy, pecsétes írás. Fel
volt bontva. Elolvasta a tartalmát. A királyi elhatározást, mely
anyjának és neki visszaadja a régi nevet, a régi rangot. Sötét fátyol
borult a szemére. Ő, aki sok ezer méternyi magasságban is meg szokta
tartani tiszta látását, nyugodt fejét, most szédült, minden táncra
perdült előtte, azt hitte, össze fog esni.
Nagynehezen úrrá lett az izgalom gyengesége felett. Kiment a szobából. A
legény rásegítette a kabátját. Aztán, mikor indult, így szólt a fiú:
– Parancsol a méltóságos gróf úr még valamit éjszakára?
Nem felelt, hanem elhagyta a házat. A gondnokéknál csodálkoztak, hogy
olyan sokáig elmarad. Csak amikor megérkezett és Hedvig örömkiáltással a
nyakába borult, érezte, hogy milyen fáradt és mennyire el van csigázva.
Még mindig álomban járt. És ez az álom sem volt földies. Nem függött
össze a megfogható dolgokkal.