… Minthogy a fiut is a zsidó-vallásban akarták fölnevelni: meghivták a
hitközség két hivatalnokát is a keresztelőre. Adolf reszketve tartotta
kezében a gyermeket; elhalványodva, de boldogan. A lelke örült, a mint a
piros paplanos ágyra nézett, a melyben Hermin feküdt, vágyakozó
tekinteteket vetvén a szépen megteritett asztalra. A hitközségi
hivatalnok énekelni kezdett.
Ha későn bár, megjött a gazdag rokon, egy gőgös, pohos ember, egy
faügynök a feleségével, a ki fekete selyemruhát és bársony-kabátot vett
ez alkalomra.
Nyár volt. A szép kilátásu ablakok előtt már állott az uj ház. Nem
lehetett lélegzeni és nem lehetett látni.
A szamár-ember feltolta homlokán a szemüveget, a kopasz fejét
bársony-sipka födte, hangos énekszóval dicsérte az urat.
Bevégezvén a bevégzendőket, mielőtt asztalhoz ülnének, megtekintették az
ujszülöttet. Az arcza kék volt, a feje sárga, oly türelmes és filozof
volt a tekintete, mint egy csecsemő csacsié. Mindenkinek igen tetszett.
Ettek, aztán fekete kávét ittak. A hivatalnokok felfaltak mindent, egy
kalács csücskét hagyták ott mindösszesen. Két óra után egyedül maradtak
az asztalnál az öreg, felesége és veje. Anya és gyermeke szoptatás
közben elaludt. Halkan beszélgettek a régiekről. Különösen arról, hogy
Adolf miként talált rá apósára a Ferencz-köruton.
– Minden a véletlen szerencse! – szólt az asszony, az öregnek
megigazitván a kravátliját.
– És a tehetség! – jelentette ki Adolf.
– Én is vagyok csak valami! – mondá az öreg. Igen beebédelt volt;
paprikáshalat evett, mint raktárnok korában és olasz bort ivott, bőven.
Valami német verset szeretett volna elmondani, de nem emlékezett reá.
Belekezdett, de mindhiába; káromkodott, mire az ujszülött fölébredt és
orditott egy hosszut, éleset. Ki kellett volna szaladni a ruháért a
konyhába, de se Adolf, se az öreg asszony nem emelkedett föl a helyéről.
A szamár-ember kelt föl s indult kifelé. De oly gyorsan lépett, oly
váratlanul és szokatlanul frissen, hogy mindannyian, isten nevét
emlegetve, ijedten csapták össze a kezeiket.
– Végem van!
– No ha ezt a gazdád meglátná!
Az öreg is rémülten állott meg a küszöbön.