S a hajó oldalába vert apró jégszögecskék megcsillantak a fényben, mert
Valdemár, a lényeg, búsult és siratta Valdemárt a halottat. Bús
tekintetétől romba dőltek a fantasztikus zene-paloták és a szeszélyes
hajladozású hangulat-arabeszkek. A levegőben egy egyszerü kis szoba
bukdácsolt lila ködökkel, ravatallal. Valdemár pedig nagy szeretettel
apró, szomorú szobrokat csinált. Viaszsárga, beesett arcú, hanyattfekvő,
kicsike – valdemárokat. Egyet, kettőt, hármat, tizet, százat.
És sírt és sírt és sírt egyre.