Ugy történt, a hogy Nádasdy előre látta. Szolimán szultán egész kedélyes
humorral fogta fel a helyzetet. Elhitt Fráter Györgynek mindent. A barát
az ő hive, annak tehát békét hágy. Ő lássa, mit fundál Erdélyben. Az
áruló Petrovich, a ki átadta a Bánságot Ferdinándnak, azt kell
megbüntetni. Segény Petrovich nem hitte volna, hogy ennyit fogják
emlegetni a nevét.
Kászon basa kudarczát is megbocsátá a szultán a győzteseknek. Ha Török
János százhetvenhárom vitéze elkergeté a beglerbég huszonötezer
harczosát, az Török Jánosnak dicsőségére válik. (Atyja fia!) Ezért a
beglerbéget illeti meg a büntetés. Azt lenyakaztatá a szultán s helyébe
budai basának Alit küldé, az ennuchot. Ez legalább egy dologban nem volt
férfi, de a többiben ugyancsak az volt.
Az uj beglerbéget pedig, Szokolovics Mehemet basát (egy rácz pap renegát
fiát) beküldé a Bánságba, nyolczvanezer főnyi haddal, ötven ágyuval a
tartományt meghódítani.
A rácz eredetü nagyvezér mindenütt nemzetebeli őrséget talált a várakban
s azok egymásután nyiták meg előtte a várkapukat egy barátságos
felhivásra. Báthory Endre, Ferdinánd vezére, a kinek a Bánságot
védelmezni kellett volna, látva a huszszoros ellenséges hadat, egyszerre
olyan köszvényt kapott a lábaiba, hogy nem tudott lóra ülni, a miből
azonban olyan jól kigyógyította a török vezér, hogy a Marosig tudott
szaladni, ott találkozott Ferdinánd másik vezérével, Sforza
Pallavicinival. Akkor volt együtt a kettőjüknek hatezer fegyveresük.
Ugyanannyi lehetett Castaldónak is, Nádasdy huszárjait is odaszámitva.
Szokolovics már október elején Lippáig hatolt, a nélkül, hogy egy puskát
kisütöttek volna ellene. Itt is tárt karokkal fogadta a lakosság, s
kényszeríté a magyar őrséget a várból kivonulni. A beglerbég Lippán
ötezer szpahit és kétszáz janicsárt hagyott, Ulomán basa vezénylete
alatt, a kinek első dolga volt a belső várban kutat ásatni. Ezt ma is
«basa kutjának» nevezik.
Fráter György eddig meg sem mozdult.
Hatvanezer harczosa volt sátor alatt a kenyérmezei sikon. Azokat jó
fegyelemben tartá s bőven élelmezte. Castaldónak adott harminczezer
forintot a katonái zsoldjára.
Ezalatt folyvást jöttek-mentek nála a török csauszok, arab nyelven irott
levelekkel, a mi nagy szemet szurt Castaldónál.
E táborozás alatt történt az, hogy Fráter György belső iródeákja, Pesti
Gábor, éjnek idején megszökött az urától, felkereste Castaldo sátorát, s
sürü könyhullatások között mondá el neki, hogy őrizze a fejét a
baráttól, mert ez a pokollal czimboráló ember csak azon törekszik, hogy
Castaldo seregét a törökök kezére játszsza, elmondta a spanyolnak
mindazon levelek tartalmát, melyeket a barát az ő tollába diktált a
török szultánhoz és vezérekhez.
Ezt a felfedezést közölte Castaldo a királylyal, a ki országnagyjainak
tanácsára azt az utasítást küldé a vezérnek, hogy inkább előzze meg ő a
barátot s tegye el láb alól.
Ez alatt Szokolovics Mehemet basa Temesvár alá vonult derék seregével s
hozzáfogott annak az ostromához.
Itt azután derék harcz fejlődött a várvédők és ostromlók között.
Losonczy István naponkint kitört az ellenségre, s meghiusítá a
támadásait.
– No most uraim, itt az ideje az indulásnak, mondá Fráter György. Most
már harczolnak a magyarok.
És sikerült neki egy követet bejuttatni Temesvárba Losonczyhoz, azzal az
izenettel, hogy tartsa erősen magát, jön a felmentő sereg.
Azonban egyuttal a beglerbéghez is sietett egy követe Fráter Györgynek,
olyanforma izenettel, hogy most már vége a csufságnak, jön a komoly
dolog, jó lesz hazavakarodni.
Szokolovics Mehemet ezt nem is mondatta magának kétszer, hanem a mint
Fráter György és Castaldo hadai a Marosvölgyén előtörtek, rögtön
felszedette sátorait, s abbahagyva az ostromot, visszavonult Becse
váráig.
Fráter György tehát ismét elérte a czélját vérontó ütközet nélkül.
Temesvárt felszabadítá egy levél irásával.
A kettős játékot még mindig folytathatá. Nem vette észre, hogy minő
halálos mérgekkel játszik.
Most végre eljött az idő, hogy el kellett vetnie valamelyik álarczát s
az igazi képével jelenni meg a világ előtt. A vezérek haditanácsa
elhatározá, hogy miután Szokolovics Mehemet nagyvezér Temesvár alól
elfutott s még tovább is futni készül, Lippa várát fogják ostrom alá
venni és visszafoglalni.
Itt aztán meg kellett vallani Fráter Györgynek, hogy ki hűségét tartja?
Szolimánét-e vagy Ferdinándét?
Castaldo elkezdte a város falait lövetni s három napi ágyuzás után
hatalmas rést töretett az alsó klastrom alatti bástyán.
A vezérek elhatározták, hogy Szent-Imre napján, délután két órakor
rohamra viszik a csapatjaikat.
Egy fiatal spanyol vitéz, dicsvágyó kedvében nem várhatá meg a rendelt
órát, hanem sokkal elébb nekiindula hetedmagával a törésnek s azon
beugorva, vakmerő harczot kezdett a törökkel. Azokat ott ugyan darabokra
vágták, de a nagy sivalkodásra felzendült a tábor, urak és legénység az
ebéd mellől felugrálának s lovaikra kapva, vágtattak a vivott falakhoz.
A gyalogság lajtorjákat támasztott a bástyák oldalához, azokon nyomult
fölfelé.
– No vitéz ellenséges hazámfia, mondá ekkor Fráter György Nádasdy
Tamásnak. Lássuk, hogy melyikünk tüzi ki hamarább a falpárkányra a maga
zászlóját?
Azzal mind a ketten leugrának a lovaikról, kezükbe ragadták a saját
nemzetségük czimeres zászlóit s úgy vezették a csapatjaikat a vivott
bástyák felé.
Csodaharczot látott a világ e helyütt. A két öreg ember oly hős módon
harczolt, oly halálmegvető bátorsággal vitte fokről-fokra elő a
zászlóját s védte azt kardjával egész tömeg janicsár ellen! Talán az
egyiknek az adott meseerőt a karjába, hogy e napon hitte megalapítani
nagyra hivatott családja dicsőségét; a másiknak meg az, hogy itt vélte
becsülettel bevégezhetni a terhes életet. De sem golyó, sem kard nem
fogta egyiket sem. Zászlóikat oda tüzhették egymás mellé a megvivott
falra. Az ostromló sereg minden oldalon a városba hatolt. Ulomán basa
népének egy részével a belső várba menekült, a kinnrekedt szpáhik a
Maros felé nyiló kapun kitörének, de ott épen szembe találkoztak vitéz
Török Jánossal, ki most már ezredet vezényelt. A szpáhikkal dühös
harczot kezdett, ő maga azoknak a főemberét hegyes tőrével leszurá, s a
nagy viadalban maga is hét sebet kapott, de a szpáhikat mind a Marosba
szoríták, s a ki a tulpartra átvergődött, azt a spanyolok ölték meg. A
lippai diadalnap háromezerötszáz halott és fogoly török árával lett
megfizetve.
«Ezt hogy hazudod el a török szultánnak, meg hogy magad vitted elől a
hágcsón a zászlódat?» mondá Nádasdy az ostromból visszatérő Fráter
Györgynek, kivel Castaldo sátorában a győzelmes ostrom után
összetalálkozék. Fráter Györgynek az arcza fekete volt a lőporfüsttől,
és foltos a vértől, de ragyogó az erős indulattól. Ez volt hát az igazi
arcza?
Castaldo azt mondá neki:
– Menjen csak kegyelmed, mossa le az ábrázatját szaporán a dicsőség
kormától: mert olyan izenetem van kegyelmedhez, a melynél az arcza
teljes ragyogását óhajtanám látni.
Mikor aztán Fráter György ismét odakerült Castaldo sátorához, harczban
összetépett ruháit felváltva és arczát tisztára mosva: ott találta
azelőtt összegyűlve mind a vezéreket, kapitányokat, és a tábori
káplányokat és pópákat, azok mögött a tamburokat és trombitásokat,
mintha nagy tábori misére készülnének.
És akkor előhozatá a sátorból Castaldo a nagy vastokokba zárt
függőpecsétes irásokat. Az egyik volt Ferdinánd király decretuma,
melyben Martinuzzi Utyessenovich Györgyöt, legjobb hivét kinevezi
esztergomi prímásnak. A másik pedig III. Pál pápa levele volt, melyben a
püspököt, a keresztyénség védelmében tett nagy és hősi szolgálataiért a
kardináli biborral ruházza fel.
Az okiratok felolvasása után dob- és trombitaszó hangzott fel háromszor,
mit a hadirendben felállított ezredek vivát kiáltása követett: közbe
dörögtek az elfoglalt bástyákon az ágyuk, hirdetve urbi et orbi a nagy
örömhírt.
S e nagy dicsőség, felmagasztalás közepett a barátnak az arczán egy
vonás derülése, egy szinváltozás árnyalata sem mutatá az örömöt. Hideg
maradt, mozdulatlan, mint egy szoborkép.
Ez a mozdulatlan arcz volt a halála.
Ulomán basa ezerötszáz törökkel a belső várba vette magát.
Miután kútja volt, vizben szükséget nem szenvedett, eleségül ott volt a
sok paripa. A fellegvár bástyái erősek voltak, daczoltak az ostrommal.
Castaldó felszólítá a basát kapitulációra.
Ulomán azt felelte rá, hogy csak tisztességes elvonulás mellett,
fegyverrel a kézben, lobogó zászlókkal adja át a várat.
November vége felé járt az idő. Esős, ködös, csatakos napok.
Az erdélyi hadsereg haza kivánkozott. Székelyek, szászok, oláhok mind
nem voltak rendes zsoldba vett katonák, hanem felkelő seregek, a kik egy
hadjáratra vállalkoztak, de téli táborozás elől ugyan haza tértek.
Fráter György azt ajánlá a társvezéreknek, hogy el kell fogadni Ulomán
basa ajánlatát. Hadd menjen Allah hírével a maga hazájába. Elég nagy
diadal lesz, ha Ferdinánd seregei egy ötezer töröktől védett erős várat
ostrommal elfoglaltak. Az első töröktől visszafoglalt vár e hosszú
hadjáratban.
Még talán valami más is járhatott a barát eszében.
Ulomán basa nevezetes alakja volt a történelemnek.
Találkoztunk vele a fekete herczeggel megvivott harczoknál, a mikben
annyi diadalt aratott. Azóta is hires harczai voltak a Zrinyiekkel. De
legtöbbet nyomott mellette az eredete.
A hogy franczia kútforrásunk értesít: Ulomán basa a persa Szófi hugának
a férje volt, a ki a sógora iránti haragból átszökött annak
ellenségéhez, Szolimánhoz. (Uloman le persan.) Asszony volt a kérdésben.
Szolimán udvaránál nagy kedvezésben részesültek a renegátok. De semmi
keresztyén pribék nem állt előtte olyan nagy becsben, mint a persa
hittagadó, a ki elhagyja a siita vallást s áttér a szunnita hitre. Ezért
állt nagy értékben Ulomán Szolimán előtt. S ezt Fráter György jól tudta.
Azt képzelte, hogy ha ő Ulomán basát ép bőrrel haza menekülni segíti, az
hálából ismét kiegyenlíti az ő tartozását a török szultánnál.
Fráter György addig ijeszgette Castaldot a beglerbég és budai Ali basa
közeledésével, saját serege szétbomlásával, míg az beleegyezett a török
basa által felajánlott kapituláczióba. Elmehet Ulomán egész seregével,
fegyverestül, podgyászostul: csak az ágyuit hagyja hátra.
Fráter György még egy szekérsor élelemről is gondoskodott a török had
számára s kiséretül oda adta melléjük Cserepovics rácz kapitányt a
szerezsánjaival. Azok éjjel, fáklya és lámpafény mellett vágtak neki az
utnak.
Eddig ez mind jó lett volna. Azonban a magyar táborban akadt két
kapitány, a ki összebeszélt, hogy az elvonuló török sereget útközben
megtámadja, levágja és prédát tesz benne. Alávaló terv volt: nem méltó
se magyarhoz, se keresztyénhez. Kapitulált ellenséget a váron kivül
megrohanni, leöldösni.
De meglakoltak érte a kapitányok. Az egyik volt Horváth Ferencz, a másik
Balassa Menyhért (Tinódynál Balási) ugyanaz a rabló várur, a ki Izabella
dolgában fellázadt s aztán nagy sietve Ferdinándhoz visszapártolt. A
megtámadott Ulomán bég harczosai fegyverre kaptak s a martalóczokat
szégyennel visszaverték, Balassa Menyhértnek a czombját keresztül
lőtték. Azok nagy gyalázkodással visszakullogtak a magyar táborba.
S ezt mind Fráter György rovására irták. Ő segített Ulomán basának
megmenekülni: ő miatta fáj Balassa Menyhért átlőtt lábszára!
E közben Szokolovics Mehemednek egy levelét elfogták, mely Fráter
Györgyhöz volt intézve. Ebben ez volt irva:
«A szultán, mihelyt az uraságod által küldött adót kezéhez vette,
rámparancsolt, hogy Erdélyt háboritatlan hagyjam. Ezért hagytam fel
Temesvár vívásával. Uraságod pedig, farizeusok és haramiák társaságában,
szablyákkal, rudakkal és fáklyákkal Lippa ostromába fogott. E miatt Ali
budai basa seregével ide jött hozzám. De én őt a szultán parancsa
mellett visszaküldöttem, mert, mint Cicero mondja, adott szavunkat az
ellenség irányában is illik megtartanunk. Uraságod, máskép cselekszik,
mint levelében beszél. Jó lesz a dolog végét meggondolni, s a császár
hatalmára gondolni!»
Ezzel még gyanusabbá lett Fráter György Ferdinánd vezérei előtt. Bőszült
volt ellene az egész magyar-német had. De kivált az olaszok.
Sforza Pallavicini igy ir e napokban Ferdinándnak:
«Nincs olyan ész, mely ennek az embernek a természetét fel tudná fogni.
Ugyanabban a pillanatban sir és nevet. Egyszer igér, másszor tagad. Ugy
beszél mint egy szent, s úgy cselekszik, mint egy ördög. – Ez az ember
inkább török, mint keresztény, inkább Lucifer, mint János. Fogásai és
ármányai a beglerbéggel különfélék. Követei, levelei, szünet szüntelen
mennek a törökhöz, s onnan vissza hozzá a csauszok. Azt mondja, mind ez
jó czélra történik. Mikor a szavaiért legjobban felindulok ellene, a
tetteit helyeselnem kell. Kitalálja a gondolataimat. Kérem az Istent,
világositson fel, mit tegyek ezzel az emberrel?»
Martinuzzi a lippai napok után minden dolgát megirta Ferdinánd királynak
és Károly császárnak: világosan, őszintén. Elküldte nekik a beglerbég
leveleit is. Mind a két uralkodó meggyőződött ez irataiból, hogy Fráter
György helyesen cselekszik. Válaszoltak is rá. Ferdinánd a vajda kitünő
ügyességét és hűségét magasztalá, Károly császár azt irá néki:
«Bátorságod és lelki nagyságod által egymagad állasz ez idő szerint az
egyház férfiai között, a ki karral és tanácscsal oltalmazod a hitetlenek
dühe ellen a kereszténységet.»
Fráter György ezeket a leveleket már nem olvasá.