Azután a királynéhoz szólt.
– Királyné asszonyom. Te parancsoltad, hogy mentsem meg az országot.
Megmentem. Török János, ifjú vitéz: tied legyen az első diadal.
Az ágyuk még azon órában újból eldördültek, de ez örömjel volt. A
királyné és a kormányzó közötti kibékülés hirmondója. Izabella magyar
csapatjai álltak Fráter György seregének az élére, kardjaik hegyét a
török felé fordítva.
Négy oldalról támadták meg Fráter Györgyöt a szultán vazallusai, a
gyönge királyné kérésére, az erős nagyúr parancsolatjára; Fráter György
egyszerre csapott le mind a négy ellenségnek a fejére. Még nem is
egyiket a másik után, de egy időben verte vissza valamennyit.
Petrovich rácz hada Cserepovics vezetése alatt tízezred magával vivta
Csanád várát, melynek sánczait Fráter György hadnagya, Perusich Lázár
védte nagy vitézül. Ide Varkocs Tamást küldé Fráter György a nagyváradi
dandárral a vár fölmentésére. A vitéz kapitány nem sokat
haditanácsozott, hanem a mint kora hajnalban megpillantá az ellenség
táborát, rohamra trombitáltatott s megütötte az álmából riadó ráczságot.
Erre Perusich hadnagy is kirohant Csanádból a védő sereggel, s úgy
elpaskolták kétfelől Cserepovich hadát, hogy az minden ágyuját,
zászlóját ott felejtve, futott haza felé, útközben fele elveszett a
diadalmas üldözők fegyvere élétől.
A másik betörő sereg Mihály vajdáé volt, ki tizenkétezer oláhval,
tatárral jött be a vöröstoronyi szoroson a Királyföldre. Ez ellen Kendy
János kapitányát küldé Fráter György négyezer harczossal. Az ojtózi
szoroson betört moldvai vajda, István ellen pedig elbocsátá a székely
hadait. Még maradt egy akkora hadserege, hogy ő maga, személyes
vezénylete alatt szembeszállhatott a budai beglerbég, Kászon basa derék
seregével, mely ágyuk és lovasok nagy ereje mellett jött Magyarország
felől, s előhadával már elfoglalva tartá Déva várát, Erdély délnyugati
kapuját. Fráter Györgynek is volt elég öreg ágyuja, hogy ezt a várat
ostrommal visszavegye. De hát elég volt erre a diadalra vitéz Török
János, a kit a barát, ő nagy kivánságára, a maga csapatjával előre
bocsátott.
A mint az ifju vitéz meghallá, hogy Kászon basa előhada megszállta
Dévát: a válogatott szpáhi lovassága benn van a városban, Feru aga, Ali
csausz, Gyurbát vajda vezetése alatt, egy zászlóalj szarácsi kinn a
mezőn táborozik:
«Erre Török János szólla ilyeket: Régen kértem a felséges Úr Istent,
Hogy adjon éltemben oly jó szerencsét, Törökökkel adjon nekem ily ügyet.
Bátorsággal Török Bálint fogságát, Én megtorolhassam szörnyü halálát,
Nem nézhetöm jószágom pusztulását, Bizony megkésértöm a basa hadát.»
A Lantos éneke elmondja aztán az egész hőstettet a leghivebb
közvetlenséggel.
Éjfél után indítja Török János a kis csapatját Déva alá. «Nagy vígan az
úr trombitát fuvata, Lovagját, gyalogját elkiindítá. Száztizenhárom
lovagot számlála, Hatvanhét gyaloggal éjjel indula.»
S trombitaszó mellett rohanta meg a várost: három vitéze fejszékkel
berontá a kaput, a többiek a palánkon hágtak keresztül. Ez a maroknyi
vitéz had a legnagyobb tivornya közepett lepte meg a városban a
törököket, kik ott a házakban istentelenkedtek az elragadozott fiatal
hölgyekkel. Keserü halállal fizetének meg a tiltott édességért: az
utczákon, a házakban ölték őket szerte. Egy része a felriadt török
hadnak futott a fellegvár felé; de annak a kapuját már elállta Török
János, ki egyszerre ért oda az igyekező Gyurbát vajdával: «Jelös fővitéz
embör mondják hogy volt, Öltözeti neki mert szép gazdag volt, Az Feru
agának agatársa volt, Egy szablyával viadalnak állott volt. Egy ő maga
Török János már vala; Hegyes tőrrel derékban úgy találá, Sorompóhoz a
törököt nyársalá.»
Magát Feru agát a dévai parasztok kaszabolták darabokra.
A rövid harcz alatt a törökök «kétszer negyvennégy holttestet ott
hagyának» azokon kívül, a kik foglyul esének; míg a magyarok közűl csak
«négy vitézök halálát szánák.»
Igy állt boszút vitéz Török János szívszerette jó édes apjának szomorú
fogságban történt haláláért.
«Csuda-szép nyereséggel ők járának. Török János küldte az kincstartónak.
Egy törököt, egy zászlót az barátnak. – Megköszöné, mint szerelmes
fiának.»
A kik ez öldöklésből megmenekülhetének, a város palánkjain átugrálva,
azok a törökök rémmesékkel riaszták fel a mezőn táborozó szarácsi
zászlóaljat. Arra az is megfutamodék s szaladt valamennyi lóhalálában
vissza a beglerbég táborába.
Vitéz Török Jánosnak azonban még több volt az ész a fejében, mint a
vitézség a két kardhordó karjában. Bölcsen átlátta ő, hogy nagy
bolondság volna neki a maga csipetnyi hadával a törököt üldözni, Kászon
basa derék hadának a torkába futni. – Fordítá a dolgát: megértve, hogy
Kendy Ferencz kapitány az oláhországi betörő sereggel van szemben,
rögtön ő is arra felé indúlt, valamennyi trombitát és dobot a törökök
elhagytak, mind magával czepelvén, úgy, hogy csaknem minden katonájára
jutott egy trombita vagy dob.
A vöröstoronyi szorosban történt ütközet részleteit a franczia iró,
Bechet jegyezte fel. Kendy (Quendi) négyezer emberével tizenhatezer
főnyi ellenséggel állott szemben. Azt a ravasz taktikát követte, hogy a
seregét megosztá: a nagyobb részét a szorosban felállítá, a kisebbet
pedig egy magas hegyről jártatá alá, zászlókkal, dobszóval az ellenség
láttára: a hegyről leszálló ezredek azonban az erdőbe jutva, megint
áttértek a hegy tulsó oldalára s ugyanazon az úton megint levonultak:
úgy hogy a vajda azt hitte, hogy arról az oldalról egy egész ármádia
közelít ellene; s ő is akként állítá fel a hadai zömét. Mikor aztán a
vajda serege a képzelt ellenséggel fordult arczvonalban, akkor Kendy
János az egész dandárát összevonva, lelkesen rohant rá a felgombolyított
ellenségre. Ugyanekkor megszóllaltak a dobok és trombiták a betörő had
háta mögött, melyek egy új ármádia megjelenését hirdeték; pedig csak
dobok és trombiták voltak. Török János kis csapatja jött onnan felül. –
De ezzel oly zavarba hozta a betörő hadat, hogy az lelkét vesztve, hátat
adott Kendy Jánosnak, s bár négyen voltak egy ellen, ötezer ember
veszteséggel hagyták ott a csatatért, lovaikat, ágyuikat, zászlóikat, s
a ki elfuthatott, hazáig meg sem állt.
Kászon basa, a budai beglerbég maga ott táborozott huszonötezernyi
hadával a Marosvölgyén, arra várva, hogy elébb a másik három oldalon
betörő hadoszlopok fogják oldalt és hátba a barátot: akkor aztán ő csap
le a fejére Allah segítségével.
Allah máskép rendelé.
Egymásután jövének futvást a hióbhirnökök a táborába.
A legelső volt a jó Cserepovics, a futó rácz hadaival.
«Nyakunkon a barát! Annyi a serege, mint a mezőn a sáska. Elfoglalta
rohammal Nagy-Lakot, Egrest, Oroszlámost, Petrovich várait! Száz ágyu
van vele!»
A futóhad megtízszerezi a verő ellenséget s ágyuszónak hallja a
mordálydurranást.
Ez még jól ki sem jajgatta magát, midőn jön vágtatva, nagy ordítással
Déva felől a megriasztott előhad, a nagy mészárlásból megmenekült Kéván
vajdával, ki maga sebekkel volt elborítva, feje, keze bekötözve.
«Hátunkban a barát! Elfoglalta Déva várát! Angyali alakok harczolnak
mellette, a kik az égből repülnek alá! Nincs előttük bezárt erősség!
Nincs előttük emberi vitézség! Még a pánczél sem védelmez meg ellenük:
azt is keresztül rontják.»
S még azon éjjel felverték Kászon basát az álmából a verestoronyi
ütközetből elmenekült tatár lovasok.
– Végünk van! Itt jön a barát! Úgy nőnek ki a földből a magyar katonák,
mint a gomba az erdőn. Oda van a vajda hadserege!
Kászon basa ijedtében «Jézus Máriát» kiáltott. Elfeledte renegát voltát:
a régi szent nevek jutottak a nyelvére.
Hanem aztán helyreállítá a mohamedán hitet.
– Ez a barát ördög; mert különben egyszerre három helyen nem adhatna
ütközetet. Ördög ellen pedig ember nem harczolhat. Allahnál a segítség!
Így volt megírva a Kizmet könyvében.
S nehogy ő maga is két tűz közé szoruljon: nagy hirtelen felszedette a
sátrait, s a nélkül, hogy Fráter György derék hadát látta volna, vert
hadképen futott haza Buda váráig. Varkocs Tamás ütötte a hátát egész a
Tiszáig.
Fráter György aztán ekkor a negyedik betörő sereg, Illés moldvai vajda
ellen fordult, ki István öcscse vereségét megboszulni jött második
haddal a székelyekre; – de az meg sem várta a találkozást; hirtelen
visszavonult a havasokon a maga országába. – És Fráter György soha sem
üldözött futó ellenséget.
Egy hónap alatt tiszta volt az ország az ellenségtől.
A barát négy hadseregét a szultánnak verte el fegyverével.
És mégsem az volt a legnagyobb csodatette.
Hanem az a bámulatraméltó remeklése, a mit tollal kivívott.
E négyszeres diadal után azonnal levelet írt a szultánnak, melyben
előadta tetteinek okait: magát szépen kimenté, ellenségeit eláztatta, s
annyira vitte a szultánt, hogy az visszaküldé Mahmud tolmácsát Erdélybe
Izabellához és Petrovichhoz, ezzel az izenettel:
«Szót fogadjatok ezután a barátnak: mert ha még fellázadtok ellene, én
megyek benneteket engedelmességre tanítani s azt nem köszöni meg az
ország».
Ezért nevezték Fráter Györgyöt ördögi karakternek.