A kalgárok pedig most már Riumint nagyobbra becsülték, mint a
fejedelmüket.
A félelmes útszoros el volt foglalva egy ember elvesztése nélkül.
Riumin egy országgal ismét közelebb volt útja végczéljához.
Most már eszköze is volt hozzá, hogy erőszakkal elvehesse azt, a miről
eddig csak álmodozott.
A szoros elfoglalásával azután megnyilt a harcztér.
S az valóban jól van elrendelve, hogy cserkesz harczoljon cserkesz
ellen, mert ezen a harcztéren a nehézkes orosz katona, a ki ahhoz van
szokva, hogy mindent parancsszóra tegyen, mind elpusztulna. Csak úgy
lehet itt győzni, ha egyik hegyszülött törzs harczol a másik ellen, ezek
a kifáradhatlan, megrémíthetlen vitézek, kiknek mindegyike külön
egymagában is hős, s közvitéz és csapatvezér nem jön zavarba, ha előre
nem látott akadályt talál maga előtt.
Maga a harcztér is oly kuszált. Csupa erdő, hegyszakadékok, három-négy
ház egy csoportban, azoknak egy közös magas tömör tornya. Abba
menekülnek a körüllakók a rögtöni támadás esetén s ott azután férfi,
asszony, gyermek védi magát a kétségbeesés erejével. Ha egyet
elfoglaltak, következik a másik, minden erdő kelepcze lehet az
előrehatolónak, a hol nem várja, ott fogja egyszerre az ellenség körül s
mire szembe akar vele szállni, már akkorra megint eltünt előle; támadása
gyors, váratlan, védelme makacs, törhetlen, megfutása csalárd; futtában
visszafordul a nyeregben s úgy lövi le üldözőjét. Mintha földből nőne,
égből hullna, úgy támad elő, s mintha ördög volna, úgy tünik el megint.
Riuminnak csak a kalgárokkal sikerülhetett a jezidek városáig
előretörni. Azonban ő is ügyes hadvezetőnek vált be. Fel tudta az orosz
hadviselésnek a sajátságait használni: az ellenséget több ponton
megtámadni s a főerővel egy helyen keresztültörni; merész
megkerülésekkel állásából kizavarni, cseltámadásokkal erejét félrevonni.
Ott állt már a jezid törzs tartománya közepén; mind a két rokonfaj
összegyüjté csapatjait a főváros előtt egy döntő ütközetre, s ha a
kalgárokat hevíté a biztos győzelem reménye, a jezidet is félelmessé
tette a kétségbeesés.
S annyi vérszomjas férfi között volt egy gyenge leány is, a kinek semmi
köze se volt sem a hódításhoz, sem a vérboszúhoz; csak épen, hogy nem
tudott elmaradni attól a férfitól, a kit oly nagyon imádott. Pedig
Csengli ghirai jobb szerette volna Izménét otthon hagyni a hugánál; de a
leány azt mondá: «én követem az én uramat».