Riumin lázító felhívása lángra gyujtotta az egész kalgár törzset; a
felhívásra minden aulból felsereglettek a lovas vitézek saját
választotta vezéreikkel, harczhoz szokott, a halállal játszó férfiak.
Azt a szót, hogy Načhali ghirai haláláért vérboszút kell állani,
mindenki megértette. A vérboszú a kaukázusi törzsek törvénykönyve. Ha
egy apát, testvért megölnek, annak a fia, testvére adósa lesz a megölt
lelkének a gyilkos vérével s mindaddig nyomja a lelkét az adósság, míg
az áldozatvért be nem iszsza a föld. Akkor megint ennek a pereputyjai
lesznek adósok a vérboszúval. Egy család vérboszúja magával viszi az
atyafiságot, az atyafiság egy egész ault a másik ellen. S ha fejedelem
családja tartozik a vérboszúval, akkor az egész törzs feltámad a
megtorlásra s aztán folyik a harcz ivadékról-ivadékra, míg az egyik vagy
elpusztul, vagy kivándorol, mert a míg a határaik összeesnek, addig
minden szemközt találkozó szomszéd adósa a másiknak a maga vérével s a
süvegének a különböző alakja ad jogot a másiknak, hogy őt dúvadnak
nézze, a mit bokorból, fa mögül, rálesve, agyon kell lőni.
Ilyen vérboszút indított meg Riumin a kalgár törzs közt a jezid törzs
ellen. A két testvértörzs között egyébiránt az a különbség van, hogy a
kalgárok süvegének tetején veres posztóbetét van, a jezidekén pedig kék.
De hát mit vétett ez a két nemzet Riuminnak s mit vétett az orosz
czárnak, hogy egy ilyen irtó harczot kellett közöttük megindítani?
Hát azt vétette, hogy útjába esett annak az egyenes vonalnak, mely a
Kaukázus aranytartományába vezet; s hogy ez az út parallel vonalt képez
azzal, a melyen a Szibériába számüzöttek oda- és visszatérnek.
Az orosz fanatikusok között találni olyanokat, a kiknek csupasz testére
van felakasztva a Szent György-kép, olyanformán, hogy egy vékony
aczélláncz fut körül a derekukon, az eleven bőr alá húzva, azon függ a
kép. Ilyen örökké kínzó láncz volt az, a mivel Riumin meg volt fogva.
Ezen viselte ő is a maga sárkányát megölő Szent György-képét.
Hadd folyjon ezernyi ezer családnak a könyje, csak az ő családjáé legyen
letörülve!
Az orosznak még a leggyöngédebb érzelmeiben is van valami őslénytani
vonás.
Riumin a maga katonai tudományával fölényt gyakorolt a primitiv
harczmodorú törzs népe között; szervezte a csapatokat, kikémlelte a
csatatért, elkészíté a haditervet.
Megtudta, hogy a legnagyobb akadály, mely útjában áll, a Jachwa-völgyet
elzáró Aada-Choch hegyéből kivezető szoros, mely az egész hegygerinczet
többször megtört vonalban, mint egy árok repeszti ketté, a falak csaknem
függőlegesen merednek fölfelé mind a két oldalon s a sziklaút alapja
néhol nem szélesebb húsz ölnél.
Ha e szorosban egy halálra elszánt csapat útját akarja állni a
keresztültörni szándékozónak, ott csontház marad a harcz után, nem
csatatér.
Riumin azonban tanult valamit a kirgizektől.
A mint meggyőződött felőle, hogy a jezidek erős csapatokkal megszállva
tartják az aada-chochi útszorost, összetereltetett ezer szilaj tulkot a
mezőről, azokat neki hajtatta a hegyszakadéknak; a vad ökröket hátulról
dárdaszúrásokkal terelték előre s égő farkasszőrből gyúrt kanóczokat
hajigáltak közéjük, a minek a bűzétől a szarvasállat megszilajul.
A stratagémának sikerülni kellett. A vad baromtömeg olyan volt, mint az
áradat; az letiport maga előtt mindent, a mi ellent akart állni, azt meg
nem állította se lövöldözés, se tűzrakás; a mint a sziklaút folyvást
összébb szorult, az egymást szorító vadállatok annál bőszültebbek
lettek, bömbölésük hadi lármájától dörgött a szikla-folyosó. Ez eleven
mozgó sáncz kiseperte a nyomában rohanó kalgárok előtt a szorosútat, a
nélkül, hogy az ellenség dárdáik hegyét meglátta volna. Egész a
hegyszakadék túlsó kapujáig harcztalanul, mégis győzve hatoltak elő.
– Látod, mondá Riumin a ghirainak, a mi be van zárva, azt ki is lehet
nyitni.
– Csak várd el még a végét, viszonzá rá a fejedelem.
A sziklafolyosó egész a túlsó kijáratáig meg volt hódítva. Az előre
hajtott baromcsorda megtörte az emberi ellenállást; hanem itt a folyosó
egyszerre félregörbült s ott azután következett valami, a mit ökörerővel
nem lehetett legyőzni.
Az éjszaknak fordult sziklafal olyan képet mutatott, mint egy
darázsfészek. Rendszeresen egymás mellé és egymás fölé vájt üregek
tátongtak négy-ötsoros folyosókban, mellvédekkel és karzatokkal s
fölvezető lépcsőkkel egymással összekötve. Ez a jezidek bevehetetlen
vára.
A kétezer láb magas sziklafal még a függélyesnél is meredekebb, mert a
felső párkánya előre hajlik. Onnan a barlangokhoz le nem lehet szállni.
Alulról lépcsők vezetnek föl hozzá, de azok oly keskenyek, hogy egy
embernél több egyszerre nem fér el rajtuk. A darázssejt pedig nincsen
darazsak nélkül: minden üregből a jezidek fegyverei villognak elő. Azok
onnan a hozzájárulhatlan sziklaodúkból a betörő sereget
megsemmisíthetik, a nélkül, hogy az árthatna nekik valamit.
– No hát ezt nyisd ki, ha tudod, mondá most a ghirai Riuminnak.
– Pedig tudom, felelt Riumin, s azzal lovagjai egy részének
megparancsolva, hogy foglaljanak állást a sziklaút egyik kivölgyelt
öblében, a többit visszaküldé, azzal az utasítással, hogy kiki hozzon
magával az erdőből annyi nyers galyat, a mennyit a lova elbír. Ezeket
rőzsekötegekké csomagoltatá, s azután egyenkint minden harczosnak két
ilyen csomagot adott a kezébe. Az egyiket az a darázsfészek közelében
letette, a másikat a hátán visszahozta. A rőzseköteg megvédte az
ellenfél golyóitól. Lassankint egész torlasz rakatott így a sziklasejt
alá. A jezidek csúfolódtak vele; azt hitték, a rőzsetorlaszon át akarja
a várukat megostromolni.
Riuminnak pedig más szándéka volt velük. Ezt megint a turkománoknál
tanulta.
Mikor a torlasz a fél sziklafolyosót egy oldalán magasra tölté, akkor
megvárta, míg egy éjfél után fölkerekedik a rendes éjszaki szél, akkor
meggyujtatta az egész rőzsehalmazt.
A szél egyenesen belehordta a barlangodúk torkába a nyers bozót vastag
keserű füstjét s reggelre, a mire a tűz elhamvadt, már nem volt, a ki a
darázsfészket védje.
Így füstölte ki tábornokja a turkománokat is bevehetlen barlangjukból.
Azok mind odafulladtak. A jezideknek volt egy egérútjok a
sziklaösvényen, azon megmenekültek; de a várukat üresen hagyták.
– No, úgy-e, hogy ki lehet mindent nyitni, a mi be van zárva? mondá
Riumin.