Egy hét múlva újra jött a rózsaszínü levél. Ha nem jön, akkor majd a
lány megy el a lakására. A nagyságához.
Vajda öldöklő keserűséget érzett. Hát ez így megy ezentúl? Hát ilyen
tehetetlenül kell engedelmeskednie ennek a bestiának. Hát ez így
parancsolgat vele? Összeszedte magát. Nem megy el hozzá.
Este a feleségével Bánóról, a társáról kezdett beszélni. A családi
életéről. Hogyan csalja a feleségét. Vajda ekkor egy mosolygást
erőszakolt az arcára és dobogó szívvel kérdezte:
– Hát te mit csinálnál, ha megtudnád, hogy megcsaltalak?
Az asszony könnyedén megvonogatta a vállát, mosolygott és nyugodtan
válaszolta:
– Tudod: nem lennék többé a feleséged.
– Elválnál?
– Nem. A gyerekek miatt nem. De nem lennék a feleséged többé. Hiszen
tudod.
Vajda rémülten hallgatott. Tudta. Régebben sokszor beszéltek róla. Az
asszony most könnyedén elhárítja a kérdést; biztosra veszi, hogy soha
sem kerül rá komolyan sor. De az elhatározása a régi. És ha rákerül a
sor, beváltja. Csendes, kedves, szelid, jó asszony, de a hűségeért
hűséget kiván. És erős az akarata.
Vajda rémülten töprengett. Mindent el akart mondani az asszonynak. De
mikor a próbálkozás ilyen rosszúl sikerült. Mit tegyen most?
Másnap reggel már hét órakor elment hazulról. Rohant a lányhoz, hogy
otthon találja. Otthon találta. Ágyban volt még. A cseléd beeresztette.
Megismerte.
– Tessék nagyságos úr, – mondta. – A kisasszony még alszik.
Bement hozzá. A lány fölébredt és rámosolygott. Ő megállt előtte.
– Mi kell? – kérdezte haragosan.
A lány várt egy kicsit, azután barátságosan mondta:
– Ugyan üljön már le.
– Nem.
– Itthon van…
Vajda káromkodott, dobogott a lábával, dühösen járt a szobában, azután
odaállt a lány elé és rákiáltott:
– Mit akarsz tőlem?
– Azt, – válaszolta a lány nyugodtan, – hogy jőjjön hozzám. Minden héten
kétszer kell jönni.
– Nem, – kiáltotta Vajda, – nem jövök. Te piszok! Te disznó!
– Minden héten kétszer, – mondta a lány. – Hogy lássák a házban, hogy
maga az az úr…
Vajdának elborult a gondolkozása a dühtől. Ez a becstelen nyilvánosan
magához akarja őt kötözni.
– Nem, – ordította, – nem.
A lány ekkor kipirult, felkönyökölt és kiabált:
– De igen. Maga az én szeretőm. Ide kell jönni. Magáé a gyerekem.
Vajda megfogta a lányt. A lány azonban lerázta őt magáról, felült az
ágyban, a paplan leesett róla, szétbomlott a haja és sikoltozva
kiáltotta:
– Idejön hozzám. Idejön mellém. Ha nem jön, elmegyek a feleségéhez.
Megmondom a feleségének.
Vajda leeresztette a karját. Lihegett. Nem tudott szólni. A lány is
elhallgatott. Vajda fáradtan ült le egy székre, a lány lassan kiszállott
az ágyból és csendesen kerülgette, halkan és óvatosan forgolódott
körülötte.