Ez július elején volt. Ettől kezdve az egész nyarat Budapesten töltötte.
Az egész júliust és augusztust szeptember közepéig. Egyetlen egy napra
sem tudott elszabadulni. Az üzletben rengeteg sok dolga volt, Bánóval, a
társával egy posztógyár alapításán dolgoztak, a vasárnapjait is az
irodájában töltötte és azt a három napot, amely ahhoz kellett, hogy
lemenjen, visszajőjjön és egy napot lent lehessen, nem tudta a
munkájától elszakítani.
Az első három héten pompásan birta az egyedüllétet. A nyári életet
ekkorra már szabályozta, kényelmesen berendezte, jó vendéglőt, rendes
vacsorázó társaságot talált, délutánra volt egy kaszinói kártyapartija
és vacsora utánra egy nyugalmas, csendes társasága, amely nem rohant a
fekete kávé mellől a külön szobákba. Sokszor írt a feleségének, sokszor
gondolt rá és ekkor még remélte, hogy hamarosan megint lemehet hozzá egy
napra. A lakásában eleinte terhére volt a cseléd alázatos tolakodása, a
lány még mindig körülötte forgolódott csendes és szemtelen
mosolygásával, lassankint azonban megszokta ezt is, nem törődött vele,
rá sem nézett, a lány bejött és kiment, forgolódott és tett-vett ok
nélkül, ő pedig nyugodtan írt vagy olvasott, vagy lefeküdt vagy aludt és
már észre sem vette.
Augusztus elején már látta, hogy egész nyáron nem mehet le a
feleségéhez. Sok dolga volt, a városban tébolyító volt a hőség, kezdett
nyugtalankodni és idegeskedni. A munka nem ment jól, nem volt étvágya és
nem tudott aludni. Nagyon vágyódott a felesége után, türelmetlenül és
idegesen óhajtotta; mindig kísértésben volt, hogy hazahíjja és egyszer
meg is írt egy levelét, amelyben kétségbeesve könyörgött neki, hogy
azonnal üljön vonatra… Azonban kivette a zsebéből a felesége utolsó
levelét, elolvasta még egyszer, az asszony boldogan írta, milyen jó a
gyerekeknek a tenger, és milyen jó lent lenni, erre dühösen széttépte a
levelét és haragudott magára a kiméletlensége és az önzése miatt.
Augusztus közepén egy délután, amint hazament aludni, álmosan,
félálomban megnézte a lányt, aki átment a szobán és az ajtóból
visszanézett rá. A lányon fekete ruha volt, hosszu szoknya, fehér
gallér.
– Ni, – mondta magában, – hogy megcsinosodott ez a rongyos.
Nagyon álmos volt, a szemei lecsukódtak és az az egy érzése volt, hogy a
lány bizonyosan nem konyhaszagu többé.
– Az ilyen parasztlány! – mondta csodálkozva. – Egy fél év alatt mi lesz
belőle… Szobalány akar lenni…
Aztán elaludt. Este azonban figyelmesen megnézte a lányt, aki
állhatatosan várta minden este az előszobában. Csakugyan megcsinosodott.
A haját nem simította le a fejére, hanem kerek frizurát rakott belőle,
az arca is megfinomodott, a ruhája csinos volt és tiszta, a cipői
formásak, így meglátszott, hogy egészen szép kis lábai vannak, a kezei
is kicsik és megfinomodtak…
Mikor lefeküdt, kinevette magát.
– Ez a lány, – mondta, – egy cseppet sem lett csinosabb. Egészen
jelentéktelen különbségekkel olyan, mint másfél hónappal ezelőtt. Csak
én nézem más szemmel…
Kinevette magát, azután nyugodtan megállapította, hogy százszor
csinosabb is lehetne a lány, mégis hiába keringene itt körülötte;
behunyta a szemét, a feleségére gondolt, forró vágyódást érzett és
elaludt.
Egy hét múlva egy forró éjszakán a lány fehér hálókabátban jött elébe.
– Nagyságos úr, – mondta, – reklit vettem… Olyan meleg van…
Vajdát is kínozta a meleg, a lány fehér hálókabátja meglepte,
megijesztette, ingerelte, zavarban volt, tikkadt lett a torka.
– Igen, – mondta, – nagyon meleg van.
A lány vizet hozott be, megállott, mosolyogva nézett Vajdára és
alázatosan mondta:
– A nagyságos úrnak rossz lehet itt… A nagyságos asszony lent van… És a
gyerekek is…
Vajda meglepetve érezte, hogy örül ennek a jóindulatnak.
– Bizony Julcsa, – mondta hálásan, – rossz így…
A lány hallgatott, ő is hallgatott, zavarodottan állottak, Vajda ekkor
megszólalt.
– Hová való maga Julcsa…?
– Losoncra, nagyságos úr.
Megint hallgattak.
– Hogy jött fel Budapestre? – kérdezte Vajda.
– Otthon is szolgáltam… Itt könnyebben boldogul egy lány…
Megint hallgattak. Vajdának egy-két vidéki emléke kóválygott a fejében
arról, mit kell most mondani.
– Hát… volt… e otthon… szeretője? – kérdezte végre dadogva.
– Nem volt nekem, – mondta bátran és hetykén a lány.
Vajda egészen megzavarodott, a torka elhomályosodott és ekkor hozzányult
a lányhoz. Nem tudta, mi lesz ebből a mozdulatból. A lány vállát érte a
keze, végigsiklott a fehér vásznon; erre megrettent, nagyot dobbant a
szíve, a mozdulatból egy ijedt vállveregetés lett.
– No… jól… van… Julcsa, – mondta dadogva. – Jó éjszakát.
Hirtelen megfordult és otthagyta a lányt. A hálószobában rémülten és
haragosan nézett szét. Mi történt vele? Mibe akart belemenni? Micsoda
alávaló és piszkos dolog ez… És ez a lány… Ez a mocsok… Ez a rongy…