IV.

Ez július elején volt. Ettől kezdve az egész nyarat Budapesten töltötte.

Az egész júliust és augusztust szeptember közepéig. Egyetlen egy napra

sem tudott elszabadulni. Az üzletben rengeteg sok dolga volt, Bánóval, a

társával egy posztógyár alapításán dolgoztak, a vasárnapjait is az

irodájában töltötte és azt a három napot, amely ahhoz kellett, hogy

lemenjen, visszajőjjön és egy napot lent lehessen, nem tudta a

munkájától elszakítani.

Az első három héten pompásan birta az egyedüllétet. A nyári életet

ekkorra már szabályozta, kényelmesen berendezte, jó vendéglőt, rendes

vacsorázó társaságot talált, délutánra volt egy kaszinói kártyapartija

és vacsora utánra egy nyugalmas, csendes társasága, amely nem rohant a

fekete kávé mellől a külön szobákba. Sokszor írt a feleségének, sokszor

gondolt rá és ekkor még remélte, hogy hamarosan megint lemehet hozzá egy

napra. A lakásában eleinte terhére volt a cseléd alázatos tolakodása, a

lány még mindig körülötte forgolódott csendes és szemtelen

mosolygásával, lassankint azonban megszokta ezt is, nem törődött vele,

rá sem nézett, a lány bejött és kiment, forgolódott és tett-vett ok

nélkül, ő pedig nyugodtan írt vagy olvasott, vagy lefeküdt vagy aludt és

már észre sem vette.

Augusztus elején már látta, hogy egész nyáron nem mehet le a

feleségéhez. Sok dolga volt, a városban tébolyító volt a hőség, kezdett

nyugtalankodni és idegeskedni. A munka nem ment jól, nem volt étvágya és

nem tudott aludni. Nagyon vágyódott a felesége után, türelmetlenül és

idegesen óhajtotta; mindig kísértésben volt, hogy hazahíjja és egyszer

meg is írt egy levelét, amelyben kétségbeesve könyörgött neki, hogy

azonnal üljön vonatra… Azonban kivette a zsebéből a felesége utolsó

levelét, elolvasta még egyszer, az asszony boldogan írta, milyen jó a

gyerekeknek a tenger, és milyen jó lent lenni, erre dühösen széttépte a

levelét és haragudott magára a kiméletlensége és az önzése miatt.

Augusztus közepén egy délután, amint hazament aludni, álmosan,

félálomban megnézte a lányt, aki átment a szobán és az ajtóból

visszanézett rá. A lányon fekete ruha volt, hosszu szoknya, fehér

gallér.

– Ni, – mondta magában, – hogy megcsinosodott ez a rongyos.

Nagyon álmos volt, a szemei lecsukódtak és az az egy érzése volt, hogy a

lány bizonyosan nem konyhaszagu többé.

– Az ilyen parasztlány! – mondta csodálkozva. – Egy fél év alatt mi lesz

belőle… Szobalány akar lenni…

Aztán elaludt. Este azonban figyelmesen megnézte a lányt, aki

állhatatosan várta minden este az előszobában. Csakugyan megcsinosodott.

A haját nem simította le a fejére, hanem kerek frizurát rakott belőle,

az arca is megfinomodott, a ruhája csinos volt és tiszta, a cipői

formásak, így meglátszott, hogy egészen szép kis lábai vannak, a kezei

is kicsik és megfinomodtak…

Mikor lefeküdt, kinevette magát.

– Ez a lány, – mondta, – egy cseppet sem lett csinosabb. Egészen

jelentéktelen különbségekkel olyan, mint másfél hónappal ezelőtt. Csak

én nézem más szemmel…

Kinevette magát, azután nyugodtan megállapította, hogy százszor

csinosabb is lehetne a lány, mégis hiába keringene itt körülötte;

behunyta a szemét, a feleségére gondolt, forró vágyódást érzett és

elaludt.

Egy hét múlva egy forró éjszakán a lány fehér hálókabátban jött elébe.

– Nagyságos úr, – mondta, – reklit vettem… Olyan meleg van…

Vajdát is kínozta a meleg, a lány fehér hálókabátja meglepte,

megijesztette, ingerelte, zavarban volt, tikkadt lett a torka.

– Igen, – mondta, – nagyon meleg van.

A lány vizet hozott be, megállott, mosolyogva nézett Vajdára és

alázatosan mondta:

– A nagyságos úrnak rossz lehet itt… A nagyságos asszony lent van… És a

gyerekek is…

Vajda meglepetve érezte, hogy örül ennek a jóindulatnak.

– Bizony Julcsa, – mondta hálásan, – rossz így…

A lány hallgatott, ő is hallgatott, zavarodottan állottak, Vajda ekkor

megszólalt.

– Hová való maga Julcsa…?

– Losoncra, nagyságos úr.

Megint hallgattak.

– Hogy jött fel Budapestre? – kérdezte Vajda.

– Otthon is szolgáltam… Itt könnyebben boldogul egy lány…

Megint hallgattak. Vajdának egy-két vidéki emléke kóválygott a fejében

arról, mit kell most mondani.

– Hát… volt… e otthon… szeretője? – kérdezte végre dadogva.

– Nem volt nekem, – mondta bátran és hetykén a lány.

Vajda egészen megzavarodott, a torka elhomályosodott és ekkor hozzányult

a lányhoz. Nem tudta, mi lesz ebből a mozdulatból. A lány vállát érte a

keze, végigsiklott a fehér vásznon; erre megrettent, nagyot dobbant a

szíve, a mozdulatból egy ijedt vállveregetés lett.

– No… jól… van… Julcsa, – mondta dadogva. – Jó éjszakát.

Hirtelen megfordult és otthagyta a lányt. A hálószobában rémülten és

haragosan nézett szét. Mi történt vele? Mibe akart belemenni? Micsoda

alávaló és piszkos dolog ez… És ez a lány… Ez a mocsok… Ez a rongy…

Marie és más asszonyok · 第 13 / 30 题