Az asszony még egyszer elmondta a rendelkezéseit:
– Az összes szobákat bezártam ezen a szobán és a hálószobán kívül. A
kulcsokat becsukom az íróasztalod fiókjába, Julcsának a bérén kívül
minden elsején adsz harminc forintot kosztra. Ha egyszer itthon akarnál
valami egyszerűbb dolgot csináltatni, ő főz is neked. Vigyázz, hogy a
vendéglőben el ne rontsd a gyomrodat… Tésztát ne egyél…
Vajda bólogatott a fejével, kezébe vette a kalapját és várt rá, hogy az
asszony elkészüljön. Az asszony föltette a kalapját, fátyolt kötött, a
karjára vette a köpönyegét, a kezébe fogta a keztyűjét, körülnézett, és
azt mondta:
– Indulhatunk.
A két gyerek lent ugrált már a kapu előtt; a kisasszony vigyázott rájuk.
Az első fiákerbe beült az asszony, Vajda és az egyik gyerek, a másikba a
kisasszony, a másik gyerek, a szakácsné és a szobalány. Vajda az úton
belefüzte a karját az asszony karjába és gyöngéden megszorította. Az
asszony rámosolygott. Összesimulva ültek a vasútig.
A váróteremben könyörögve mondta az asszony:
– Gyere le minél előbb.
– Az első szabad napomon.
– Hátha mégis lejöhetnél két-három hétre…
– Nem lehet. Idén nem enged az üzlet.
– Borzasztó, hogy itt kell lenned a forró Budapesten. Amikor mi lent
vagyunk a jó tenger mellett…
– Csak legyetek ti lent. A gyerekeknek tengerre van szükségük.
Az asszony hálásan nézett föl rá, Vajda lemosolygott az asszonyra. Az
asszony azután elhelyezkedett a gyerekekkel a vasúti kocsiban. Vajda
fölment hozzájuk, segített nekik, megcsókolta a gyerekeit, azután
átölelte az asszonyt. Az asszony hozzátapadt.
– Most megyek el tőled először – sugta félig sírva – ilyen hosszu időre.
Vajda meg volt hatva.
– Hermin! – mondta melegen és szeretettel.
A vonat indult. Vajda leugrott a kocsiról. A gyerekek csókot dobáltak az
apjuknak, az asszony kinézett az ablakon és a kendőjét lobogtatta, Vajda
sokáig látta a libegő fehér foltot a vonat fekete testén. A vonat azután
eltünt. Vajda utána nézett még egy kicsit, azután zavarodottan és fanyar
kedvvel visszament a városba.