szüksége van az arisztokratikus elemre is. A demokratikus elemre
különösen szüksége van a népnek, nehogy magát csupán passiv elemnek
érezze, de érezze, hogy része és pedig jelentős része a társadalmi
testnek, hogy ezen szavaknak: «a nemzet te vagy; védelmezd azt»
jelentősége legyen, máskülönben a hazafiatlan demagógok okoskodása
jogosulttá válnék: «mire jó ezen urakért azon urak ellen hadakozni,
minthogy úgysem lenne köztük semmiféle különbség, minthogy egyik a másik
helyét foglalná el?»
Szükséges, hogy legyen a nép kormányzatában demokratikus elem még azért
is, mert igen veszélyes, hogy a nép talány legyen, minthogy tudni kell,
mit gondol, mit érez, miért szenved, mire vágyódik, mitől fél, mit remél
és mert ezt csak tőle tudhatjuk meg, tehát szükséges, hogy legyen
valahol szava, olyan szava, amelyet nem fojtanak el.
Egy vagy – más módon, egy kamara által, amely az övé legyen s amely nagy
tekintélyben részesüljön; a nép képviselői jelentékeny számának egyetlen
kamarában való jelenléte által, alkotmányszerűleg konstituált
plebiscitumok által, melyek az alkotmány revisioja – és az általános
érdekű törvények miatt szükségesek; a sajtószabadság és a társulati- és
egyesületi szabadság által, ami nem lenne elegendő, de amellyel
kilehetne körülbelül elégíteni; – szükséges, hogy a nép tudathassa amit
óhajt és képes legyen mérlegelni a kormány határozatait, egyszóval
legyen _megértve_ és _meghallgatva_.
De legyen a nemzetben és a nemzet kormányzatában arisztokratikus elem
is, nehogy azt, ami benne helyes, elnyomja az, ami benne zavaros, nehogy
ami benne határozott, elhomályosítsa az ami benne ingadozó és nehogy ami
benne akarat, megzavartassék a benne levő szeszélyes- és
összefüggéstelen velleitások által.
Ezen arisztokráciát néha maga a történet hozta létre és ez esetben nem
rossz, mint többé-kevésbé zárt kaszt hagyományokkal bír s a hagyományok
inkább megőrzői a törvényeknek, mint maguk a törvények, minthogy ezek
képezik azt, ami leginkább élő, leginkább életerős és leginkább
termékeny a nép lelkében. Néha nem a történet hozta létre az
arisztokráciát, vagy az, amit a történet hozott létre, eltünt, nincs
többé; a nép tehát teremtsen arisztokráciát önmagából és ezután a
teljesített szolgálatokért járó tisztelet, sőt az elődők által
teljesített szolgálatokért való kitüntetése és megválasztása az utódnak;
valamely ember hivatottságának tisztelete a foglalkozás szerint;
tisztelete bármily adandó foglalkozásnak, amely az ember erkölcsi értéke
szerint van kiválasztva: lesznek azon minőségek, melyeket a
demokraciának tekintetbe kell venni és meg kell őrizni.
Ezen minőségek képézik az ő szerzett képességét, hogy részt vegyen a
kormányzatban; ezen minőségek képezik az ő alkalmazkodását a társadalmi
életviszonyokhoz, a társadalmi gépezethez és a társadalmi szervezethez.
Azt mondhatjuk, hogy ezen minőségei által _lép be azon organismusba,
amelynek ő az anyaga_. Miként igen jól mondja Stuart Mill:{103} «nem
bírhatunk _életképes_ demokráciával, hacsak a demokrácia bele nem
egyezik abba, hogy az a munka, amely képességet követel azok által
végeztessék, akik bírnak avval».
Tehát ami kell, aminek mindig kell lennie magában a socialista uralomban
is, ahol – miként azt kimutattam – az arisztokrácia mégis fog létezni,
csakhogy sokkal számosabb lesz; ami kell, aminek mindig kell is lennie,
az a demokrácia és az arisztokrácia vegyüléke, amely tétel jóllehet igen
régi, de mert Aristoteles, aki mint természettudós megvizsgált százötven
különböző alkotmányt, így mindig csak neki lesz igaza.
Láttuk, hogy ő teljesen arisztokrata, de utolsó következtetései, akár
midőn Lacedemonról beszél, – holott nem szereti azt, – akár Carthagóról,
akár egy általános rendszerről, mindenesetre olyanok, hogy mégis a
vegyes alkotmányok a legjobbak. «Mindamellett lehetséges egy olyan mód,
amellyel a demokráciát és az arisztokráciát megvalósíthatjuk, s ez az
volna, hogy a megkülönböztetett polgárok és a sokaság minden oldalról
bírják valami módon azt, amit óhajtanak. Az a jog mindenki számára,
eljutni a magistraturákhoz – demokratikus elv; nem bocsátani a
magistraturákhoz csak a kiválasztott polgárokat – arisztokratikus elv».
A demokrácia és az arisztokrácia keveréke ad jó alkotmányt. De nem
szabad, hogy ezen vegyesalkotmány egyszerű egymás mellé helyezés
(juxtaposition) legyen, ami nem lenne más, mint érintkezésbe hozni
egymással az ellenséges elemeket. «Keveréket» mondtam, holott
«kombinációt» kellett volna mondanom. Szükséges, hogy az ügyek
kezelésénél az arisztokrácia és demokrácia egymással össze legyenek
kapcsolva.
Hogyan? Már régen mondtam ezt és nem is kívánok mást, minthogy
megismételjem. Ott egészséges a nép, ahol az arisztokrata népbarát és
ahol a nép arisztokrata. Mind az a nép, melynél az arisztokrácia
arisztokrata és a nép demokrata, oly nép, amely hamarosan az enyészetre
van kárhoztatva, mert nem tudja mi a nép és nem megy tovább annál, hogy
tudja mi egy osztály, vagy talán még addig se.
Montesquieu sokszor csudálja az athéneieket és rómaiakat a következő
indokból: «Tudjuk, hogy Róma jóllehet a nép megszerezte magának azt a
jogot, hogy a plebejusok a hivatalokba emelkedjenek, nem tudta magát
elhatározni, hogy ezeket oda megválassza és jóllehet Athenben az
aristidesi törvény{104} szerint minden osztályból lehetett magistratust
választani, még sem történt meg sohasem, – mondja Xenophon, – hogy az
alsó néposztály követelte volna azt, ami üdvét és dicsőségét szolgálta
volna.» Mind a két tény határozottan áll, csakhogy az, ami Athent
illeti, semmit sem jelent, minthogy Athenben mindent plebiscitum által
döntöttek el, következésképen Athen valódi magistratusai a szónokok
voltak, akikben a nép megbízott, akik határozatait kezdeményezték és
akik az államot valósággal kormányozták. Rómában ugyanazon jelentős tény
van, mert itt igenis a választott magistratusok kormányoztak.
A köztársasági Róma jóformán arisztokratikus kormányzatú ország volt, de
amely demokratikus elemmel is bírt; de ez a demokratikus elem a polgári
háborúkig alaposan arisztokrata volt, éppen úgy, mint az arisztokrácia
alaposan népbarát volt, amely néposztályba egyébaránt a bejuthatás
mindig nyitva volt a plebejusság előtt.
A clientela intézménye bármely elfajult állapotba jutott is – azt hiszem
– egy olyan egyedülálló tünemény, amely kimutatja, hogy mely pontban
érezte a két osztály társadalmi és hazafias szükségességét annak, hogy
egyik a másikra támaszkodjék és egyik a másikkal gyökereivel
összefonódva legyen.
Az a nép, ahol a köznép arisztokrata, az arisztokrácia pedig népbarát:
egészséges nép. Róma boldogult a világon, mert ötszáz esztendő alatt
társadalmilag egységes volt.
Arisztokrata nép és népbarát arisztokrácia, hosszú ideig azt hittem,
hogy ez a formula tőlem származik. Most veszem észre, – ami egyébaránt
semmiképen sem ejtett csudálatba, – hogy ez még Arisztotelestől
származik: «Ime a beszéd, melyet az olygarchák most némely államban
hangoztatnak: esküszöm mindig ellensége voltam a népnek és sohasem
tanácsoltam neki mást, mint amelyről tudtam, hogy ártalmas neki.» Ez
mindenben az ellenkezője annak, amelyet legalább mesterkélve kellene
mondani és megértetni… Ez politikai hiba, amelyet az olygarchiában és a
demokráciában is és ott, ahol a sokaság ura a törvényeknek – a demagógok
követnek el. A gazdagok ellen harcolva, az államot mindig két ellentétes
pártra osztják. _Ellenkezőleg szükséges, hogy a demokráciákban tere
legyen a gazdagok mellett való beszédnek, az olygarchiákban pedig
szükséges, hogy az olygarchák a nép érdekében láttassanak beszélni_.»
Ez machiavelli tanács. Aristoteles meggyő ződve látszik lenni arról,
hogy a demokraták csak _látszólag_ képesek a gazdagok mellett beszélni
és hogy mindaz, amit az olygarcháktól kívánni lehet az, hogy beszélni
_láttassanak_ a nép érdekében. De jól tudja azt is, hogy az állam
békéjéért és javáért ilyennek kell lenni magatartásuknak.
De többre is, alaposabbra is van szükség. Az arisztokratáknak nem csupán
látszaniok kell népbarátoknak, de népbarátoknak is kell _lenniök_, ha
magának az arisztokráciának érdekeit megértik, amelynek alappal kell
bírnia; a demokratáknak nem csupán látszaniok kell arisztokratáknak, de
arisztokratáknak is kell lenniök, ha megértik a demokrácia érdekeit,
melynek vezetővel kell bírnia. A jó szolgálatok ezen viszonossága, a
hódolatnak ezen összekapcsolása és az erőfeszítésnek ezen kombinációja
éppen annyira szükségesek a modern köztársaságokban, mint a régiekben,
Ez nem egyéb, mint a társadalmi synergia.[6] A társadalmi synergiának
éppen oly erősnek kell lennie, mint a családi synergiának. Minden
megosztott család elenyészik, minden megosztott ország elenyészik.
Keveset beszéltem a királyságról, amely csak közvetve jut feladatom
körébe. Ha annyira erős királyságokat láttunk, ez azért van, mert a
royalista érzület, az arisztokrácia és a nép által közösen tanusítva,
megvalósítá a társadalmi synergiát, az, hogy mindketten meghódolnak
valakinek, arra vezetendő vissza, hogy az akaraterők egy irányba
haladnak s így egymás előtt fejet hajtanak, «_Eadem velle, eadem nolle
amicitia est._»
A királyság erre a célra nem szükséges. A királyság egy emberben
szemlélt haza. Ha önmagában tekintjük is a hazát, ugyanazon synergiához
lehet és kell is eljutnunk, az akaraterőknek ugyanazon egyirányú közös
céljához. Kell, hogy a kicsinyek szeressék a hazát a nagyokban és hogy a
nagyok szeressék a hazát a kicsinyekben és hogy ennek folytán úgy egyik,
mint másik egyet akarjon s egy és ugyanazon dolgot vesse vissza.
Amicitia sit!
FORDÍTÓ JEGYZETEI.
1. Montesquieu (Charles de Secondat, báró de la Brede et de la
Montesquieu. 1689–1755.) Nagybátyja halála után – ki Bordeauxban
parlamenti tanácsos volt – ennek hivatalát örökölte, majd parlamenti
elnök lett; erre vonatkozik Voltaire-nek a 61. lapon idézett gúnyos
megjegyzése. Szerző idézetei többnyire Montesquieu «Esprit des lois»
című művéből és a «Lettres persanes»-ból valók.
2. Quinet Edgar (1802–1875.) francia író; híres politikai röpirata:
«l’Allemagne et la Révolution.»
3. Szerző idézetei leginkább Aristoteles «meta fizikájából», etikájából
és politikájából» valók.
4. Amœba: ázalagfaj.
5. Socratest avval vádolták, hogy nem hiszi az isteneket és rosszra
csábítja az ifjúságot, amiért az atheni népbíróság halálra ítélte. A
halálos ítéletet az atheneiek később megbánták.
6. Pnyx, az a hely Athenben, ahol a népgyűléseket tartották.
7. Baccalaureátusnak nevezik Franciaországban azt a legalsóbbrendű
akadémiai fokot, amelyet a theológiai-, jogi-, mennyiségtan- és
természettudományi (facultés des sciences) és a
nyelvészet-történettudományi (facultes des lettres) fakultáson nyernek
el a tanulók.
A theológiai baccalaureatus három évi tanfolyam utan írásbeli dolgozatok
és szóbeli vizsgák alapján, a jogi baccalaureatus pedig két tanév után,
a második tanév végével sikeresen kiállt második vizsgálat által
szerezhető meg.
A mennyiségtan-, természettudományi- és a szépirodalmi baccalaureatusok
(baccalauréats és sciences et és lettres) helyébe az 1890 április 8-iki
decretum egységes baccalaureatust (baccalaureat unique) létesített. Ezen
vizsgálat két részből áll (baccalauréat première partie et seconde
partie) s egy évi időköznek kell köztük lenni.
Az orvosi karon nincs baccalaureatus.
8. Licentiatusnak nevezik Franciaországban azt a második akadémiai
fokot, amelyet az orvosi kar kivételével, az összes többi fakultásokon
nyernek el a tanulók és pedig: a theol. karon a baccalaureatus után
eltöltött egy évi, a jogi karon ugyancsak a baccalauréatus után
eltöltött egy évi tanfolyam és megfe elő vizsgák után; a mennyiségtan
természettudományi karon (facultés des sciences) hasonlóképen a
baccalauréatus és megfelelő vizsgák után; minthogy pedig az ezen karon
előadott egész tudománykör három csoportra van felosztva három
licentiatus van, úgymint _a)_ a mennyiségtani (licence és sciences
mathematiques), _b)_ a természettani (licence es sciences physique) és
_c)_ a természetrajzi licentiatus (licence és sciences naturelles).
A nyelvészet-történettudományi fakultáson (facultés des lettres) az 1880
dec. 25-iki és az 1885 júl. 28-iki decretum a licentiatust, amely a
bölcsészet, a történelem és az idegen nemzetek irodalmának mellőzése
folytán eddig kizárólag szépirodalmi volt, oly módon alakította át, hogy
a vizsga egységének megőrzése mellett megengedte, miszerint mindenik
jelölt ezenfelül a maga által választott külön tárgyból tehessen
vizsgálatot.
9. Franciaországban az 1896 júl. 10-iki törvény által egyetemekké emelt
fakultások, – megfelelő vizsgálatok alapján – a következő tudori fokokat
adományozzák ú. m.
_a)_ a hittudományi (doctorat en theologie),
_b)_ a jogtudományi (doctorat en droit),
_c)_ az orvostudományi (doctorat en medecine),
_d)_ a nyelvészet-történettudományi (doctorat és lettres) és a
mennyiségtan-természettudományi tudorságot (doctorat és sciences)
10. Nantes-ban 1598. adta ki IV. Henrik francia király a híres «nantesi
edictumot», amely a reformátusoknak szabad vallásgyakorlatot engedett s
amelyet XIV. Lajos 1685-ben visszavont.
11. Drachma a görögök ezüst pénze, melynek súlya a súlydrachmával azonos
s értéke az egyes országokban különböző volt.
12. Cooptatio alatt valamely testület tagjainak önkiegészítés által való
megválasztását értjük.
13. A tarantella pók Olaszországban honos, csípése folytán – minthogy az
véletlenül történik s leginkább a lábakat éri – a megcsípett ember a
tánc látszatával bíró ugrándozó mozdulatokat tesz, miért is ezen
ugrándozást «tarontella-tánc»-nak hívják.
14. Rousseau (János Jakab 1712–1778) a nagy francia bölcsész, híres
«Contrat social»-jából idéz leginkább szerző.
15. καιρος alkalmazkodást jelent s a görög mythológiában mint istenség
volt személyesítve.
16. Colbert János. Keresztély Franciaország nagyhírű pénzügyminisztere a
XVII. században. Szerző hivatkozása Colbertre ennek azon intézkedésére
vonatkozik, mely által a hasznavehetetlen hivatalnokokat elmozdította és
a hivatalok káros adás-vételét korlátozta.
17. Louvois (Ferenc-Mihály le Tellier marquis de Louvois) francia
hadügyminiszter a XVII. században, aki mindenben – tehát a hivatalnokok
felett is – teljes önállósággal rendelkezett. Szerző hivatkozása erre
irányul.
18. Renouvier Károly-Bernát (1815–1869). Francia bölcsész.
19. Idézet Homer Odysseia-jából (XVII. ének 322. és 323. sor).
20. Demos a köznépet jelenti.
21. Az 1875. évi február 25-iki alkotmány és 1884. évi dec. 10-iki
törvény, a törvényhozó hatalmat két kamara között osztotta meg, ú. m. a
képviselő kamara (chambre des députés) és a Senatus között. Az 1875
február 25-iki alkotmány szerint a Senatus 300 tagból áll, akik közül
225 senatort kilenc évre a departments-ok és a gyarmatok választanak
meg, 75 senatort pedig az Assemblée national választ meg; ez utóbbiak az
elmozdíthatatlan senatorok (senateurs inamovibles).
22. A délamerika Paraguayban a jezsuiták számos missió-telepet
alapítottak s a bennszülött indiánokat a keresztyénségre térítve,
megtanították a földmívelésre és felvirágoztatták a kereskedelmet. Az
egész ország egy családot képezett, melyben a jezsuiták voltak a
családfők. Amit az egyes ember keresett, azt nem magának, hanem az
intézménynek szerezte és ebből osztották ki a jezsuiták az egyeseknek
életszükségleteiket, a ruházatot és a fegyvereket és szigorú rendet
tartottak. A jezsuitákat 1767-ben űzték ki Paraguayból.
23. A francia államtanács (Conseil d’État) mai napság az államfő és a
miniszterek legfőbb tanácsa, amelynek az a rendeltetése, hogy a
törvények előkészítésénél, a közigazgatási szabályok hozatalánál, és az
állami szolgálat (services publics) legtöbb kormányzati ügyeit érintő
decretumok kiadásánál segítőleg közreműködjék; továbbá, hogy az elébe
terjesztett kérdésekre javaslatokat adjon s végül, hogy a közigazgatási
bíráskodás körébe tartozó perekben, mint legfőbb bíróság ítélkezzék.
24. Solon, az atheni államalkotmány megalapítója mint archont a
Drakó-féle túlszigorú törvények helyett új törvényeket hozott s
átalakította a különböző alkotó elemekből álló régi alkotmányt, melyet a
timokrácia, vagyis a vagyon alapjára fektetett.
25. Roland nagy Károly császár unokaöccse s a legünnepeltebb vitéz nagy
Károly kiséretében.
26. Cicero a «mérséklet» (temperantia seu moderatio) fogalmát ekként
határozza meg: «Temperantia est rationis in libidinem atque in alios non
rectos impetus animi, firma et moderata dominatio». («A mérséklet az
észnek a rossz hajlamok és a léleknek egyéb rendellenes kitörései felett
való erős és mérséklő uralma.») Cicero: De inventione rhetorica Lib. II.
Ugyancsak a «mérsékletről» (de temperantia sen moderatione) értekezik
Cicero de officiis Lib. I.
27. Montesquieu itt «Esprit des lois» czímű művére hivatkozik.
28. Szerző idézetei Platon «Köztársaság»-ából valók, amely Platon
ideális államszervezetét foglalja magában.
29. Macchiavelli (Nikolo di Bernardi dei Macchiavelli, 1469–1527.).
Szülővárosának Florenznek tett politikai szolgálatai mellett,
kiváltképen a «Principe» című műve által lett nevezetessé, melyben a
bitorló uralom megalapításának eszközeit ismerteti és _az erény nélkül
való okosság politikáját_ hirdeti, mely politika «macchiavellismus» név
alatt ismeretes.
30. Valentinois hercege: azonos Cesare Borgiával.
31. Moore Tamás (1780–1852) Nagy-Brittánia egyik legnagyobb költője;
szerző megjegyzése onnan eredhet, hogy Moore Anakreon ódáit fordította
le, majd Little álnév alatt megjelent költeményeiben Catullust utánozta.
32. Harrington James híres műve: «The Oceana» cím alatt jelent meg,
amelyben Anglia számára egy olyan eszményi köztársaságot ajánl, mely a
javaknak lehetőleg egyenlő megosztására van alapítva. Erre hivatkozik a
szerző.
33. Proudhon Péter-József (1809–1865.) ismert francia sociálista és
nemzetgazdasági író.
34. Lycurgus Sparta számara szerzett törvényeket amelyekkel az állam
alkotmányának alapját vetette meg.
35. Sulla (Lucius Cornelius) Marius ellenfele, majd annak legyőzetése
után Róma diktátora és törvényhozója; 79-ben Kr. e. önként vonult vissza
a hatalomtól.
36. Szent Lajos (IX. Lajos 1226–1270.) francia király, uralkodásával a
jogszolgáltatásnak egész új korszaka kezdődött. Erre reflektál az
idézetben Montesquieu,
37. A Code pénal 324-ik artikulusának jelzett része szószerinti
fordításban így hangzik… «a házasságtörésnek a 336-ik artikulusban
körülírt azon esetében, midőn a férj feleségén, nemkülönben annak
tettestársán azon pillanatban követi el a gyilkosságot, midőn őket a
hitvestársi házban tetten éri: a gyilkos férj büntetésmentes.»
38. Usbek à Rhédi. Lásd Montesquieu «Lettres persanes».
39. Demosthenes beszédei közül 61 maradt reánk, de ezek közül sok nem
valódi; ezenkívül van hat levele és 56 bevezetés egyéb beszédeihez, de
ezeknek sem biztos a valódiságuk.
40. A lajstromos szavazás (scrutin de liste) a szavazás azon módja,
midőn a szavazás egyszerre történik több jelöltre, akiknek neve egy
lajstromban foglaltatik. A lajstromos szavazás ellentéte, az
arrondissement szerint való szavazás (scrutin par ou d’arrondisement).
41. Olympiadnak nevezték a görögök azon négy egész éven át tartó
időszakot, amely az egyik Olymp-ünneptől a másikig tartott. Az első
Olympiadot a Kr. előtti 776-ik évre teszik, az utolsó, vagyis a 293-ik
Olymp. pedig összeesik a Kr. utáni 394-ik évvel.
42. Charondas, görög törvényhozó.
43. Phædon a címe Platon a hallhatatlanságról szóló dialogjának; Phædon
különben Platon barátja volt.
44. Anélkül, hogy a Scipiók közül valamelyiket különösen akarná a szerző
megnevezni, a Scipio névvel egy kiváló ős római férfit jelöl meg.
45. A «via sacra» (szent út) a mons palatinust a mons capitolinustól
elválasztó út, amely közös áldozó körmenetek számára volt rendeltetve.
46. Beaumarchais Aug. Caron de Beaumarchais (1732 – 1799.) francia
drámaíró.
47. Carnot Lázár Miklós (1753–1823.) híres francia mathematikus és
műszaki katona; a Dierectorium tagja, majd Brumaire 18-ika után
hadügyminiszter.
48. Conventionnels a nagy francia forradalom alatt a conventbeliek.
49. L’ancien régime alatt értjük az 1789. előtti uralmat és
kormányrendszert Franciaországban.
50. A francia semmítőszéket (Cour de Cassation) az 1790. évi november
27-iki törvény – melyet későbbi törvények csak a szervezet szempontjából
módosítottak – állította fel; hatáskörét az idézett törvény 2-ik art,
ekként állapítja meg: «a semmítőszék hatásköre az utolsó folyamodásban
hozott ítéletek ellen beadott semmiségi panaszok, továbbá egyik
bíróságtól a másikhoz való átutalás iránti kérvények felett törvényes
aggály, vagy a közbiztonság okából ítélkezni, végül a bíróságok közötti
illetékességi összeütközések s a bírákra vonatkozó szabályok felett
dönteni. A semmítőszék hatásköre egyaránt kiterjed a polgári és a
büntető peres ügyekre.
51. A huissiers azon hivatalnokok, akiknek az a feladatuk, hogy a
perindításhoz szükséges cselekményeket foganatosítsák, az ítéleteket
végrehajtsák, a kézbesítéseket végezzék, a feleket a bíróságok elé
idézzék stb. Ezen hivatalnokokat az igazságügyminiszter felterjesztésére
a köztársasági elnök nevezi ki és azon joggal bírnak, hogy utódjukat
kinevezésre ajánlhassák.
52. Az avouék (ügyvivők) azon hivatalnokok, akik a feleknek törvényes
megbízottai és akik a felek képviseletére vannak kötelezve, azon
törvényszékek előtt, amelyhez ki vannak nevezve. Az avouék intézményét
az 1791 január 29-iki és március 20-iki decretum alkotta meg, a régi
prokuratorok (procureurs) helyébe, amely decretum a hivatalok
elárusítását és öröklését megszüntette. Az 1816 április 28-iki törvény
88. art, az avouékat cautio adására kötelezte.
53. A notaires (közjegyzők) a XI. év ventôse 25-én hozott törvény 1.
art. szerint «azon köztisztviselők, akik arra hivatvák, hogy átvegyék
mindazon szerződéseket és közbenjárjanak azon cselekményeknél,
amelyekhez a felek megszerezni kötelesek, vagy megszerezni óhajtják a
hitelesség jellegét».
A közjegyzők a törvény által meghatározott cautiot tartoznak letétbe
helyezni.
54. Voltaire (Ferenc-Mária Arouet de Voltaire; 1694 – 1778) a XVIII.
század ezen egyik legnagyobb alakjának következő műveiből veszi
idézeteit a szerző, ú. m.
_a)_ «Mort de Labarre» «Calas» et «Sirven» (1766.) ezen művét a bírói
tévedés mellett ártatlanul kivégeztettek becsületének helyreállítására
írta.
_b)_ Lettres sur l’Angleterre.
_c)_ «Essai sur les mœurs et l’esprit des nation» (1756.).
_d)_ «Idées républicaines» (1762.).
_e)_ «Droits de l’homme» (1768.).
55. Suidas görög grammatikus és lexicograph a X. vagy XI. században élt.
Lexicona nagy és becses tömegét tartalmazza most már ismeretlen régi
írások kivonatainak és fragmentumainak.
56. Anastasius császár volt a keletrómai birodalomban.
57. A szerző által említett «banc du roi» Anglia három főtörvényszékének
(Superior Courts of Common Law at Westminster) egyike az ú. n. «Court of
Kings Bench», mely egy elnökből és annak négy bírótársából áll.
58. A francia parlamenti bíróságok (Parlaments de France) 1302-ben
alkottattak. A legelőkelőbb s a legrégibb közöttük a párisi parlament
volt, melynek illetékességi köre fél Franciaországra kiterjedt. Volt még
ezenkívül 12 parlament, amelyek magukat «Cours souveraines»-nek
nevezték, minthogy utolsó folyamodásban ítélkeztek. A parlamenti
tanácsosok megüresedett állásai, vétel és örökösödés útján töltettek be.