– Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled visszakapni, a mit a
Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne játszanak.
A leány rosszabbat sejtett, most már nyugodtan felelt:
– Ne búsulj, visszaadtam azt már a Fatia Negrának. El sem hoztam.
S mutatta apjának az üres zsinórt nyakán.
– Azt okosan tetted, szólt az öreg, leeresztve puskáját. Mehetsz odább.
Hajnal hasadt, mire hazaértek. A mint Anicza szobájába belépett, a
szentkép alatt, mely ágya fejénél függött, találta már felakasztva mind
a hibás aranyat, mind a keresztet, a mit két órával elébb a Fatia
Negrának adott.
Ennek tehát csakugyan ördögökkel kell czimborálnia, ha látatlanul meg
tudta őket előzni! (Vagy pedig más bejárását kell ismernie a barlangnak,
s jó tolvaj-kulcsokkal ellátva lennie.)
Anicza nem szólt e felől senkinek; ismét elrejté a két amuletet keblébe,
s most már büszke volt a Fatia Negrára.