… A parti-vadászok legszebb flanellöltönyeikben álltak lent a
tennis-pályánál és vártak. Négy óra rég elmúlt már s a kastélybeliek
mégse jöttek. Az urak unatkozni kezdtek s racketjeiket lóbálva egyre
türelmetlenebbül járkáltak fel s alá a fűben. Ki-ki a maga féltékenyen
őrzött tervét forgatta fejében s csak olykor pillantott bizalmatlanul,
megvetően a másikra. Hja, a megye leggazdagabb leányára pályáztak,
Katholnay Muki bácsi egyetlen Mariskájára, – arra a csinos, szöszke
bakfisra, a ki örökké nevetett s a kit a többi szegény gentry-leány csak
úgy hívott, hogy a «pisze pénzeszsák»… Az ördögbe is mért nem jön már?
Az urak egyre hátrapillantgattak a szép régi kastély felé, melynek
jelzálogmentes, barok fedele vörösen rítt ki a májusi zöldből. De végre
is kifáradtak a dühödt járkálásban; megálltak s egymásra néztek mind az
öten. Okosabbat úgy se tudtak csinálni, hát elkezdtek beszélni lóról,
asszonyról, kaszinói thémákról s utoljára, mint igazi vendégek, a háziak
szapulásához láttak.
– Valóban érthetetlen, hogy intelligens emberek ilyen babonásak
lehessenek! – mondotta Frech Aladár, az ösmert sportsman, a jövendőbeli
vő megvetésével. A jubilált párbaj és kártyahős kedvtelve csillogtatá
ujján grófi sógora czímeres gyűrűjét.
– Hát hallatlan dolgokat beszélnek róluk, – felelt Wolansky kapitány, a
lengyel telekkönyvbúvár és úrlovas, kinek minden csontja kétszer is
össze volt törve. – Hallatlan dolgokat! Például Muki bácsival nem lehet
vadászatra menni, mert ha pappal találkozik, menten visszafordul.
Péntekenkint és minden hó 13-ikán ki se mer mozdulni a szobából s ha
véletlenül kuvikot hall, rögtön új végrendeletet csinál. És tudjátok-e,
hogy csak újholdkor mer pénzt betenni a takarékpénztárba?
Dághy Viktor, a kamarás miniszteri fogalmazó gúnyosan vetette közbe:
– Te bezzeg tennél mindennap ugy-e?… No urak, de ha Muki bácsi
csodabogár, Katholnay mama se az utolsó. Örökké kártyát vettet magának a
szakácsnéval! Ha két kakas kukorékol egyszerre, mindjárt imádkozik s ha
szőlővel vagy hajóval álmodik, gyónni megy. Bolond egy társaság, mi? Más
ember legfeljebb csak a péntektől fél, de ebben a familiában babonás a
hét minden napja.
A vén Szoborházy gróf, egy kifent mumia éldelegve vigyorogtatta hamis
fogait.
– Hehehe! – mormogta rozoga csábállásba helyezkedve, – ha így áll a
dolog, csak azt kellene kitalálni, hogy a szép Mariska a hét melyik
napján fogad szerelmi vallomást! A ki ezt kitalálja, azé a leány. Én már
sejtem, hehehe!…
– Csak tartsd meg a titkot magadnak, – folytatta a kamarás, – hát az
bizonyos, hogy a leány is bolond és babonás. Nekem maga mondta, hogy
sose menne férjhez olyan emberhez, a kinek a neve tizenhárom betűből
áll…
– Eh! – kiáltá közbe Frech Aladár, – mondok én nektek még nagyobbat, ha
akarjátok. Ez az apró babona még mind semmi, de nézzetek csak oda a falu
végére, arra a furcsa házikóra. Az a vén parasztasszony, a ki ott lakik,
már jó sok forintot bezsebelt Muki bácsiéktól! Ha valaki beteg, ezt a
kuruzsló banyát hívják az orvos meg a pap előtt. Ott volt minden gyermek
születésénél s horoszkopiumot állított fel. A mit ő mond, az szentírás…
– No, – szakította félbe Wolanszky kapitány, egy kis bakatükörben
nézegetve magát – már az igaz, hogy én nem engednék meg ilyen dolgokat a
feleségemnek!
– Bizony, – jegyezte meg önérzetesen a kamarás, – másként nézne ki ez az
egész ház, ha én volnék itt az úr!
– Hehehe! – vigyorgott a múmia-gróf – hát még ha én?!… Igazi úr való
ide.
Frech Aladár türelmetlenül lépett oda a versengők közé s hamarosan
letorkolta őket:
– No hiszen majd meglátjátok, hogy milyen úr tudok én lenni! Tán
csináljak nektek kis meglepetést ma estére?
Erre a nyilatkozatra boszúsan fordultak el a többiek. Pillanatra csend
lett, mindenkinek eszébe jutott, hogy épp ma van a házikisasszony
születésnapja és az esti bálon döntő mérkőzésre kell készülniök. Végre
Wolansky szólalt meg:
– Az ördögbe, még se jönnek?…
Az ötödik udvarló, ki mindeddig némán ült a fűben és bámészan hallgatta
az idősebb vetélytársak fejtegetéseit, e perczben talpra ugrott. A kis
Laborczy Andris volt, egy piros-pozsgás arczú, furfangos szemű
gentry-gyerek. Az apja őt is elküldte volt a Katholnay Mariska
meghódítására. A mire egyébiránt nagy szükség is volt, mert az uzsorások
csak a leány nagy hozománya fejében hagyták bent az öreget a kastélyban.
– Na már igazán jöhetnének, – kiáltotta vígan, – majd én érettük megyek!
S nyomban el is indult a kastély felé. Futott, nehogy a többiek elejébe
kerüljenek.