A viszonzott szerelem édes napjai, édes hetei következtek el Csejtheyre.
Mintegy álomban telt el a julius hónap… Marianne lábbadozása soká
tartott, s igazában csak augusztus folyamán kezdte kissé összeszedni
magát. Ekkor aztán rohamosan szerezte vissza erejét. Béla szerelmes
örömmel gyönyörködött egészsége gyarapodásában, – még szebbre festette
maga előtt a jövőt, s már esküvőről beszélt. Elvakultságában észre se
vette, hogy egészsége helyreálltával Marianne mindegyre búsabbá és
csendesebbé válik. Gyakran már szórakozottan hallgatta a Béla fellengős
terveit és sürgető könyörgéseire alig felelt.
– Mondja hát, hogy szeret!
– Nem jó azt túlsokat ismételni, – mondotta végre egy napon Marianne
sajátos mosolylyal.
Béla meghökkent.
– Miért?
A szép özvegy – mert lassankint ismét azzá lett – vállat vont. Voltak
aztán napok, mikor mintha szemrehányásokat tett volna magának szeszélyes
viselkedéseért… Ilyenkor gyöngéd igyekezett lenni megint. De az eféle
indulathullámokra aztán csak annál rosszabb lett a visszahatás. Napokig
kerülte Bélát, s végre ilyes szavakkal mentegette magát:
– Ne haragudjék rám, nem tehetek róla… Kergessen el magától, bánjék
velem rosszul, akkor tán jobb leszek…
Szegény Csejthey mindezt nem értette. Ő továbbra is a rajongó maradt, ki
hitt a jövőben… Délutánonkint rendszerint kijártak a rovenscai útra
sétálni, s Béla nagy örömét lelte abban, hogy karonfogva vezethette
Mariannet. Olyan beczéző gondoskodással bánt vele most is, mint akkor,
mikor még súlyos beteg volt. Egy napon végre a szép asszony
türelmetlenül húzta ki karját a Csejtheyéből.
– Kényelmetlenül megyünk így.
– Miért? – kérdezte Béla csodálkozva.
– Miért?… Mert maga, izé, – tulságosan alacsony hozzám és nagyon le kell
hajolnom… És tudja, nincs is rá szükség többé, egészséges vagyok már…
Szegény Csejthey álmélkodva nézett a mellette kiegyenesedő fejedelmi
alakra. Csakugyan jóval magasabb volt nála… Abban a pillanatban a régi
királynővé lett előtte Marianne.
– Az Istenért, – tört ki végre, – mi történt? Nem szeret többet, látom…
A szép asszony küzdött magával, felelni akart volna, de nem tudott.
Vállat vont, s aztán sarkon fordulva, sebes léptekkel hagyta el őt.