A későn kelő téli nap már asztalánál lelte s meg este is, egy-egy
versszak után pontot téve, sokszor koppantotta el a lobogósra nyúlt
lángú gyertya hamvát.
… Isten egy szemfordulásban megnézte a világot, de leginkább a
magyarokat vette észben, hogy nem járnak az úton, kit fia rendelt, az ő
szent nevének nincsen tiszteleti,
De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,
Irigység, gyűlölség és hamis tanácslás,
Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,
Lopás, emberölés és örök tobzódás…
Szinte látta, mint ereszti Michael arkangyal sugár szárnyait az égnek,
hogy röpül a poklok fenekére Alecto furiáért, aki a nagy Szelim
formájában férkezik Szulimán házában… A nagy szultán dühös haragra
gyulladt s már futnak a csauzok fejér patyolatban, hirdetik a hadat.
Széles halmon lovas főtörökök, köztük Szulimán biztatja őket, hogy Allah
nekik szánta magyar birodalmát. Arszlán budai vezér levele is
győzödelmet igér, mert
Az magyarok leghenyélőbb népek,
Egyik az másikát gyűlölik, mint ebek,
Nincs köztük hadtudó, ha volna is, ezek
Az tisztviselőnek soha nem engednek.
Jönnek az ottomán hold vitézei, szerecsen Amirassen, Demirhám, akinek
ökle elefántot ver agyon, a szerelmes ifju Delimán, az ő multakból
kikelő bánatos árnyéka, sok haragszavú dob tombolva robban, ellepi a had
a földet, mint széles mezőben a sok kalangya, nyíl és szablya villámik
mindenütt.
… Nyughatatlan elméjű, áfiumevő Arszlán tábora megbomlik Palota alatt a
magyarok éjjeli kicsapása mián. Maga másnap a szép piros hajnal
eljövetele korán maszlagtul, bortul részegen szidja a bástya alatt a vár
kapitányát… Félve, rettegve siet el onnan gyorsan fölszedett sátraival
az ura kegyelmét oktalanul kereső részeges nagyszájú… Megindul a had
Konstantinápolybul. Száraz fejű, göndör üstökű, véres nagy szemű, vékony
lábú ló, magasan költ nyakán feje alá hajlik, körme, száraz ina,
valamint szarvasé, és rajta
Ül vala mereven nagy császár nyeregben,
Fejér vékony patyolat vagyon fejében,
Két csoport kócsag toll alá áll széltében,
Szakálla merő ősz, halvány személyében.
Kopja-erdő, ágyúk, halmozott szekerek, teve, bivaly, elefánt, szerszám,
szerszám, golyóbis és por… Jön a had!
Erővel, színesen zeng benne a felbolygatott mult, s mire a türelmetlen
kéz papírra kerekíti, elfakul sokszor a szín, de erő hömpölygeti tovább
és tovább a búgássá nőtt zengést.
A feszület már háromszor lehajlott az Isten előtt esedező szigeti
bánhoz; Siklós alatt már rajt ütött Zrinyi a törökön; a habozó szultán
már Sziget ellen fordult; a mézben kevert beszédű Halul s az ijesztő
Demirhám már megjárták Szigetet; már szétvált a leszálló sötétben
Demirhám és Deli Vid, abbanhagyva a párviadalt, mint két erdei kegyetlen
fene bika, kik szarvokkal egymásnak nem árthatának, – mikor égve ütött
ki újra szerelme sebén a fájdalom Violáért, kiért hiában bocsátott sűrű
felhők közzé szélnek annyi sok óhajtást. Mennyiszer könnyével ezt a
sebes Drávát árasztotta s nevelte haragos árját, mind érette s mind
hiába! Hiába énekel ő Márst haragos fegyverrel, hogy kínzó szerelmét
felejtse… Utoljára ír néki szép verset! Hallja meg Eusébia most Theseus
hitetlenségét, hallja meg Ariannának siralmas versét, s nagyobbnak vélje
háládatlan életét.
Migliani már komolyan aggódott ura miatt: úr, ír, nagyokat eszik,
nagyokat alszik s mintha sohase lett volna Trakostyánon; annál jobban
megörült, hogy ihon, történik valami, mikor ablakán kinézve palotás
inast látott az istállók felé szaladni, akinek nyomában szolga lépett ki
a hópocsétás udvarra, kantár-szíjjánál vonva maga után a felnyergelt
paripát. A legény fölnézett az égre, szemébe húzta bárány-bőr süvegét,
karjára fűzte a kantár-szíjjat és úgy várt a hosszú palota előtt. A
komornyik újra megjelent az udvaron, kezében írás. Átadja a lovasnak,
akinek mosolyba vigyorul sárga bajsza, míg a másik magyarázgatva dugja
az orra alá bütykös hüvelykét. Né, már lóra is pattan! A páter hamar
fölrántja az ablakot és lekiált:
– Hé, Estván, vagy ki vagy!
A legény föltekint és sarkantyúba kapja a lovát.
– Hová mensz, te? – kiált le hangosan a távolodó után.
A legény vissza se néz, úgy süvölti szinte a kaputól:
– Trakostyán!
Migliani örvendező arccal néz körül kopasz falú szobájában s nyomban
elhatározza, hogy hálaadó tíz Miatyánkot és tíz Hiszekegyet fog most
rögtön elimádkozni a kápolnában s aztán bemegy a várnagyhoz egy kis
kártyára.