Az óriási tábor körül, amelyet mély árkú sánc fog gyűrűjébe, nagy
távolságban föl van taposva a föld. A zászlókkal pompázó kisebb-nagyobb
sátrak, kalyibák között széles utak vezetnek a tábor piacaira és
kijáróihoz. Mint valami szűk és piszkos keleti városban, hangyamód
nyüzsög a sok katona, kereskedő, szolga, asszonynép a
sátor-sikátorokban, a tömérdek szekér és ló között. A széles utakon
egy-egy csapatocska vonul el, vasravert hajduk dacoskodnak rajtuk végig
a prófosz emberei előtt, itt a főgenerál lovagol keresztül kiséretével,
ott jámbor kereskedő szekere döcög friss sörrel, jó borral a piac felé;
az istrázsamester igyekszik vicéivel kifelé a táborból, kötés fával,
csöbör vízzel sietnek térdig felgyűrt szoknyában a lányok a konyhák
irányában, boros kártyázók lármája hangzik ki nem egy sátorból, egy
sikátorban gúnyolódó bajtársak biztatnak két verekedőt, amott egy öreg
lándzsarengető tartja hazudozásaival a szájtátó vagy hitetlenül
ellentmondó fiatalokat. Zsákmányt, lopott holmit csereberélnek
kiáltozva; forgókat, paszomántot, tollat, pitykéket kinál mindenféle
nyelven a piacon ténfergőknek a kirakott árúi között guggoló kalmár;
mázos korsókból isznak a csapravert hordók körül; gajdoló csoportok
hallgatnak el, tágulnak odébb az útból egy-egy rittmeister vagy obrister
közeledtére. Csipejét riszálva ődöng a kifestett arcú lány az ivók,
tereferélők, kártyázók körül. Vitatkozás, röhej, vezénylés, alkudozás,
jajgatás, ének, fegyvercsörgés, káromkodás, szekér-nyikorgás, nyerítés,
ostorpattogás, marhabőgés, pata-kattogás, föld-döngés egybefolyó, tömör
zaja kavarog a tábor fölött. Csak a tábortüzek kigyúlása után halkítja
az éjszaka hangfogója s a körüljáró prófoszok szigorúsága tompa
zümmögéssé a nagy erővel élő, lélekző tábor zavarát.
Zrinyi kedvetlenül ült sátrában. Ki ő Gallas general-lieutenant
táborában? A horvát ezred oberstere; egy magyar, malmokba, tizedért járó
törökök lesből támadója; csengő aranyat jelentő foglyok halásza a
végbeli állapotok zavaros vizében; a hadviselés magasabb elveihez nem is
konyító, akinek kardforgatása csak tökéletesebb bicskázás; aranytól
csillogó, de piszkos műveletlenségben élő, nagy szájú, rátartó magyar
mágnások közül egy; kucsmás, dolmányos medve, aki a csipke s az áll
közepén hegyeskedő piciny szakállocska nyugateurópai műveltségéhez még
nem jutott el. Mindezt kiérezte Zrinyi a császár zsoldjában álló olasz,
francia, német tisztek tekintetéből, modorából s finom, válogatott
kifejezések selymén átszúró gorombaságaiból vagy szótalan nyilt
megvetéséből… És Julia! Az a savanyodott állat legelteti vizenyős szemét
rajta…
– Nem jól vagyon ez így! – vagdosta bele sarkantyúját a sátor simára
döngölt földjébe.
Inkább lóra! Szinte örömmel fogadta Gallas parancsát: föl Árvába! onnan
a jablunkai passusson nyugatra csapva egyesülés a Siléziában operálö
Götz-cel, aztán együtt Olmütznek! Mire átvergődött lovasaival a tót
hegyeken, mire componálta hadát Götz generáliséval, havas esőt vert
szemébe az éjszaki szél ezrede ellenség-bolondító vagy felderítő
lovaglásain.
– Ezért bocsájtottam királ uram kezében személlyemet, ezeredemet?
Vágtató lovon komédiázó madárijesztő képnek rendöli Zrini Miklóst, amaz
szigetvári maradékát minden csipkés örvű, páncéros hasú nímöt
teknősbéka? Apátok kalapos istenit! Karddal, karabinnal hegyikben esni,
ez az tudománom, nem penég fenekek környül szaglászni, hogy: «Vigyázz,
főgenerál uram, ihon errül, ihon mast meg arrul üté föl fejét az
ellenség!»
De még ennek a vitézi foglalkozásnak is hamar vége szakadt. Igy még csak
itt-ott megszorítottak, kardra hánytak, foglyul ejtettek egypár embert
Torstenson seregéből. De beállt a tél s Zrinyi ezrede az Olmütz körüli
falvakba tért téli szállásra. Maga a vezér a dühtől, csalódástól,
keserűségtől – ki tudja, mitől? – ágynak dőlt s lázban gyötrődve olvasta
a bécsi hadi tanács szigorú rendszabályait messze, le Ausztriába
elkalandozó lovasai ellen, s gyöngyöző homlok mögött hevülő képzelettel
folyamodott a királyhoz, – azért nem használták nagyobb dolgok
végrehajtására erejét, mert nem kért eleget! – hogy adjon horvát dandára
mellé egy német ezredet s a károlyvárosi generalatusságból mozdítsa el
az elaggott Frangepánt s ruházza reá a tisztet.
Karácsony hetében ért haza az emésztő lázban hosszúra soványodott arcú
vezér Csáktornyára.