_Antal elegánsan öltözve, karján felöltő._
Norrison. Ah, van szerencsém, kedves barátom. Mutassa magát. Jó.
Forduljon meg. Jó. Kérem, fáradjon be azonnal ide, itt már várják önt.
Antal _a felöltőt mutatva_. Gondolja, hogy ez a szín elég divatos?
Norrison. Gondolom! Parancsoljon ide be. _A fürdőszobára mutat, ahova
Antal rögtön be is megy._ Lydia kérem! Bocsánat uraim! _Félrevonja_.
Gratulálok, ő olyan elegáns, mint a walesi herceg! A sorrend ugyan kissé
furcsa: ruhája már van, inge még nincs, de nem baj. Kérem, menjen be
maga is vele, benn van borbély, fehérnemű, ing, gallér, nyakkendő,
öltöztesse fel. Időtartam: két perc.
Lydia. Ön olyan, mint egy tündérkirály, Norrison úr.
Norrison. Köszönöm, ön olajoz, erre nálam nincs szükség. _Otthagyja_.
Lydia _bemegy a fürdőszobába_.
Norrison. Nos, uraim, az önöké vagyok.
Titkár _belép_. Dr. Wolff úr. _Kimegy_.
Norrison. Ah, hozta Isten, dr. Wolff. Üljön le. Nem kínálom szivarral,
ön nem dohányos.
Wolff. A gyomrom miatt, elnök úr. Ne haragudjon, de amint szívok, olyan
erős émelygést kapok, hogy…
Norrison. Pardon, én nem tettem önnek szemrehányást. Én csak
konstatáltam.